Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-23 / 45. szám
4 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 23., KEDD 5 PERCES INTERJÚ Nem költözik a szövetség Számla nélkül gyakran drágább fusi-meló Harminc éve még kiemelt szabálysértés volt a kontárkodás Fodor György cáfolja a napokban elterjedt híreket, s hangoztatja: a horgászszövetség kaposvári székhelye nem változik. Továbbra is ők foglalkoznak a desedai területi horgászjegyek értékesítésével.- Mi okozta a feszültséget?- Különféle híresztelések kaptak szárnyra a napokban, s ezt igencsak nehezményezzük - felelte kérdésünkre Fol dór György, a horgászegye- í sületek megyei szövetségé- j nek elnöke. - Egyes szóbeszédek szerint elköltözünk a kaposvári Füredi út 18. szám alatti irodánkból, de ezt határozottan cáfolom. J - Miért terjedhetett el Ön szerint ez a hír?- Sejtésem van, de nem kívánok találgatásokba bocsátkozni. Le kívánom szögezni: a somogyi horgászok által jól ismert közponü iroda a helyén marad. Ezután is ugyanúgy működik, mint eddig. A desedai éves területi jegyet is a Füredi úti központban lehet beszerezni.- Tavasznyitó programot szerveznek a fiataloknak. Kik jelentkezhetnek a horgásztanfolyamra?- Azokat a gyerekeket és fiatalokat várjuk, akik horgászni szeretnének. Elméleti és gyakorlati képzésből áll a tanfolyam, amely ingyenes. Sikeres tanulás után lehetőség nyűik a horgászvizsgára. Irodánkban március 10-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. ■ Harsányi Miklós Fodor György: cáfolom a őszi Reped a csempe, füstöl a cserépkályha, lelépett a munkát végző álvállalkozó. Tévhit, hogy számla nélkül olcsóbb a munka.. F. Szarka Ágnes Egy cserépkályha megépíttetése nem olcsó mulatság.-Főként akkor drága, ha kiderül, hogy a vállalkozó nem is vállalkozó, hanem kontár, és az általa végzett munka csapnivaló.- Csak utólag derült ki, hogy az általunk megbízott kályhásnak nincs vállalkozása, nem fizet adót, járulékot, és természetesen számlát sem tud adni - mondta a pórul járt csurgói Oglizán Andrásáé. - A munkája pedig csapnivaló. Az általa hozott csempék a második fűtés után elkezdtek megrepedezni, a kályha füstöl, állandóan tömíteni keű. Háromszázezer forintot fizettünk ki érte, de használhatatlan. A kályhás 12 évre szóló garanciát vállalt a művére, csakhogy őt azóta lehetetlen elérni. A telefont nem veszi fel, az SMS-re nem válaszol. Adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adózó folytathat - írja az adózás rendjéről szóló törvény. Ha valaki ennek hiányában dolgozik, akkor az adóhatóság mulasztási bírságot szabhat ki.- A számla- vagy nyugtaadás elmulasztását közérdekű bejelentésként kell az adóhatóságnak jelezni - mondta Barlai Krisztina, az APEH sajtóreferense. - Az APEH pedig az eljárási rendnek megfelelően lefolytatja a vizsgálatot. Mivel minden eset egyedi, így általánosságban mondható el, hogy a körülmények mérlegelése után az adóhatóság a mulasztás súlyához igazodó, az adózási érdeksérelemmel arányos bírságot szab ki. A bírság adók módjára behajtható, iűetve végrehajtható. Az adószám hiányában végzett tevékenységért a büntetés magánszemély esetében 200 ezer forintig terjed, de ha más mulasztás is kiderül, akkor ennek a sokszorosa is lehet. A békéltetőtestület egyelőre hatáskör hiányában nem járhat el a két fél között, jogosítványuk csak magánszemély és vállalkozás közötti közvetítésre szól.- Főként az építőiparban szaporodott el az ilyen jellegű bejelentések száma. Magánszemélyek között egyelőre nem közvetíthetünk. A jövőben a jogszabályi keretek között megkíséreljük a jogvitát a fogyasztó érdekében lefolytatni, akkor, ha az'egyik fél vállalkozásszerű tevékenységet folytat - mondta Novák Ferenc, a somogyi Békéltető Testület elnöke. - Ameny- nyiben az érintett „vállalkozó” elzárkózik, semmit nem tudunk tenni. A károsult az adóhatósághoz, ületve a jegyzőhöz fordulhat jogorvoslatért. Bár meglehetősen nehéz már azt is bizonyítani, hogy az illető valóban ott dolgozott. Ritka eset, hogy bármilyen aláírt, a munkát igazoló papírt ott hagy.- Húsz-harminc évvel ezelőtt még kiemelt szabálysértés volt a fusizás, a kontárkodás - mondta Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője. - Mára elenyésző számban érkeznek ilyen jellegű bejelentések. Kontárok ellen a szabálysértési és az adóhatóság, valamint a bíróság jár el. Bonnyai nedű tarolt a fiadi bormustrán Járdára dőlt az óvoda téglakerítése Karádon Negyedik alkalommal szervezte meg szombaton Fiadon a Bormustrát három Koppány-völgyi település bortermelőinek a Fiadért- Somogyért Egyesület vezetősége. Az eseményen a bonnyai, a fiadi és a kisbárapáti borokat kóstolhatták meg az érdeklődők. Gyurik Attilától, a civil szervezet elnökétől megtudtuk: a szőlősgazdák 21 vörös, illetve nyolc fehér bormintát adtak le. Az értékelés alapján első helyen a bony- nyai borok végeztek. A második helyet a fiadi, a harmadikat pedig a kisbárapáti borok szerezték meg. A Bormustrát a fiadi Ezüstfenyő Nyugdíjas Klub nótaműsora színesítette. Ők készítették a verseny utáni ízletes vacsorát is, amelyet a hajnalig tartó bál követett. ■ Krutek J. Ledőlt a karádi óvoda téglakerítésének egy szakasza hétfő reggelre. A kerítés állva maradt része is megdőlt, életveszélyes. Markaf Attila helyi értékvédőtől megtudtuk: már évekkel korábban jelezte, hogy a téglakerítéssel előbb- utóbb bajok lesznek. - Sajnos akkor sem foglalkozott a kerítésügy- gyel a polgármesteri hivatal, amikor az óvodát felújították - mondta Markaf Attila. - Szerencse, hogy senki sem közlekedett a járdán, amikor a kerítés ledőlt. Baranyai Károlyné polgármester azt mondta: a fagyok elmúlásával felengedett a talaj, és a kerítés megrogyott, majd tíz méteres szakaszon kidőlt. - A délelőtt folyamán lebontottuk a megdőlt szakaszt is, az életveszélyt elhárítottuk. ■ K. J. Klubot alapította! a Somogy megyei vadászhölgyek Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Somogy Megyei Szervezetének kulturális bizottsága hívta életre a Vadászhölgy- klubot. A csütörtöki alakuló ülésen több mint 30 somogyi vadászhölgy vett részt. A klub az OMVK alapszabálya szerint működik. A felügyeleti munkát Ke- menszky Péter, a területi szervezet titkára látja el. ■ F. Sz. Á. Felfűrészelt tűzifát kért, az ezer forintot kevesellte karád Baranyai Károlyné: „Sándor közmunkás volt, becsülte volna meg jobban a munkahelyét” Felekezetek régi énekeskönyvei Szóládon Tüzelővásárlásra kért segélyt, de nem kapott - állítja a karádi Kovács Sándor.- Cigány vagyok, de mindenkivel szemben tisztelettudó és becsületes - így a 46 éves férfi. - Munkanélküli vagyok, élettársammal élek. Mint álláskereső havi 19 885 forint a bevételünk, abból kell megélnünk. A kemény télben elfogyott a tüzelőnk. A közelmúltban jártam a polgármesteri hivatalban, és segélyt kértem tüzelőre. Mindösz- sze ezer forint támogatást ítéltek meg. Nem vettem át. Mit tudok venni ezer forinton? A faluban az idei télben már megfagyott két férfi... Kovács Sándor havi tízezer forintot fizet az albérletért. Az álláskeresési járadékból csupán kilencezer-nyolcszáznyolc- vanöt forint marad egy hónapra. Abból kell(ene) kijönniük.- Az ősszel hat köbméter fát beszereztem, de elfogyott. Igaz, néha éhesek vagyunk, ám azt még ki lehet bírni. Alkalmi munkát is vállalok, ám abból az összegből tűzifát venni nem tudok. A helyi cigány kisebbségi önkormányzat sem tudott segíteni. Baranyai Károlyné polgár- mester azt mondta: Kovács Sándort az ősszel felvették közmunkásnak azért, hogy a keresetből az élelemre valót és a téli tüzelőt megvehesse. - Sándor összeveszett a munka vezetőjével, és azonnali hatállyal fölmondta a munkaszerződését a polgármesteri hivatalban - magyarázta Baranyai Károlyné. - Az volt a baj, hogy a vezető számon kérte munkája elvégzését. Kovács Sándor egykor a tanítványom volt. Emlékszem rá, hirtelen természetű diák volt, ezért arra kértem: aludjon egyet az esetre, gondolja át a rendkívüli felmondást. Nem ezt tette. A múlt héten felkeresett a hivatalban, és közölte, hogy tűzifára lenne szüksége, és ha lehet, fűrészelve kéri... Karádon a rászorulók támogatásáról évek óta a szociális bizottság dönt. Az éves keretet Baranyai Károlyné: Kovács Sándor havi 71 500 forintot keresett amely 2009-ben kétmillió forint volt - felhasználták. Kovács Sándor is kérelmet nyújtott be a bizottsághoz. Ezer forint támogatást szavaztak meg számára.- Kovács havi hetvenegyezer- ötszáz forintot keresett közmunkásként. Jobban meg kellett volna becsülnie a munkahelyét - tette még hozzá a karádi polgármester. Karád önkormányzata még nem fogadta el az idei költség- vetést, ezért a szociális bizottság fámára jelenleg a 2009. évi keretösszeg az irányadó. Baranyai Károlyné azt mondta: idén várhatóan megemelik az erre felhasználható keretet, 2,4 millió forintra. ■ Krutek József Családi istentisztelettel kezdődött az ökumenikus imahét Szóládon. A református gyülekezet felnőtt tagjai szolgáltak igeolvasással, imádkozással, irodalmi részlettel a testvéri közösségben. A hét során három felekezet lelkipásztorai hirdették s hirdetik az igét. Az elítéltek közötti missziói szolgálatról a baracskai börtönlelkész ad átfogó képet. Az ökumenikus kapcsolatok ápolását, erősítését segíti a hívek féltve őrzött hagyatékaiból rendezett kiállítás is. A gyülekezeti házban húsvétig régi evangélikus, református és katolikus énekeskönyv is látható. ■ Gamos Adrienn