Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-10 / 34. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 10., SZERDA MIT SZÓL HOZZÁ?; Diplomát nyelvvizsgával vidók ivett dunaszent- benedeki egyetemista: - Nem szeretnék úgy járni, hogy leállamvizsgázom, de a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapok diplomát. Még csak első éves vagyok a Kaposvári Egyetemen, és igyekszem kihasználni a lehetőségeket Beiratkoztam az ingyenes angol nyelvtan- folyamra. Gyógypedagógus leszek, remélem, a munkám során is lesz alkalmam használni a nyelvet. knoch mátyás kiskorpádi diák: - Még középiskolás vagyok, de már most megalapozom a nyelvtudásomat. Német két tannyelvű osztályba jelentkeztem, még idén le szeretném tenni a középfokú nyelvvizsgát, majd angolból is felkészülök. Nemcsak azért tanulok nyelvet, hogy kapjak diplomát, hanem azt remélem, hogy így több lehetőségem lesz külföldön elhelyezkedni. gyurka petra kiskorpádi diák: - Épp ma kaptam egy szórólapot egy nyelviskolától, gondolkodom rajta, hogy elmegyek. Szerencsére jól beszélek angolul, mivel a szüleimmel két évet Írországban töltöttem. Úgy érzem, ez óriási lehetőség volt számomra, hogy megtanuljak angolul. Most azt tervezem, hogy gyakorolom a nyelvtant, és jelentkezem középfokúra. Áldottan is áldatlan állapot terhes gond Egyedül nem ment, most az unióban bízik Kaposvár Kismamaváróban. A kaposvári központosított terhesgondozóban évről évre várják, hogy költözhessenek, ez leghamarabb jövőre valósulhat meg (Folytatás az 1. oldalról) Uniós tagok lettünk, s ekként lehetőségünk van a közösségi fejlesztési források elnyerésére. Ez oldhatja meg most a megyeszékhely egyik régóta égető gondját, a központosított terhesgondozó áthelyezését. A szakhatóságok éveken keresztül csak szükségmegoldásként fogadták el a „zsúfolt szakmakörnyezeti és közegészségügyi hiányosságokat”. A helyzet azóta javult, bár a város minden szakmai gondoskodásának ellenére még mindig sokan tartják ázsiainak.- Az állapotok javítására mindent megteszünk, amit a meglévő adottságok mellett meg lehet tenni - fogalmazott kérdésünkre kedden Kacsar József, az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság vezetője. - A minimumfeltételeknek megfelelünk, bár hiányosságokat nyilván most is lehet találni. Megtudtuk: alig van az országban olyan település, ahol vállalnák a központi terhesgom dozás üzemeltetését. Kacsar József nem is terhesgondozónak nevezné legszívesebben az intézményt, hanem védőnői szolgálatnak terhesgondozással, ahol egy helyen van a védőnői szolgálat, a szakorvosi ellátás, valamint a mintavételi labor egy kisebb része; ennek jelei a folyosón valóban észlelhetők. Az ultrahangos vizsgálatot azonban a kaposvári súlyponti kórházban végzik, és más korszerű magzati diagnosztika eredményét is ott elemzik. Másutt a háziorvos a védőnővel közösen, gyakorta különböző telephelyen látja el a feladatot, a szakorvosi gondozás és a labor is más és más helyen van. Itt nagy részük egy helyen található. Kacsar József elmondta: egy főállású nővér, huszonhét körzetes védőnő váltásban és öt kórházi szakorvos vesz részt a munkájukban. Kaposvári, magyaregresi, somogyaszalói, őrei és zimányi kismamákat gondoznak, táppénzes felülvizsgálatot tartanak. Tavaly 584 volt a várandósok első megjelenésének száma, és 5668 a „terhes- gondozó-terhes” találkozás. A várospolitikai programra építve 2003-ban döntött Kaposvár: megszünteti az ÁNTSZ és a korabeli Közigazgatási Hivatal panaszainak forrását. Az említett szakhatóságok rendre felhívták a figyelmet a Terhesgondozó hiányosságaira. A várandósok egyebek között az Ezredév utcai épület szintén földszinti gyermekszakrendelésén jártak keresztül; most a váró külön van, csak a bejárat közös. Régebben nem volt biztosítva a négy- szemközti védőnői gondozás lehetősége, s így sérült a személyes adatok biztonsága; mára ez is a múlté. A zsúfoltság, szűkösség az épület adottságai miatt -> némi raktárból nyert bővítés ellenére - maradt A változást Európa s egy pályázat hozhatja el Kaposvárra, leghamarabb a jövő évben. ■ Balassa Tamás A terhesgondozót 1,3 milliárdos rehabilitáció részeként építenék meg SZOCIÁLIS VAROSREHABILITACIO így hívják a mentőövet, amely a kaposvári terhesgondozó gondjaira megoldást kínálhat. Kéki Zoltán címzetes főjegyző elmondta: 1,3 milliárd forintos projektben pályáznak a Bethlen tértől északra eső - a Honvéd, Petőfi, Arany utca által határolt - többhektáros terület rekonstrukciójára. Itt egy volt kazánház épületében 280 milliós beruházási költséggel helyeznék el a Családsegítőt és a Terhesgondozót; az épületet már megvette a város a helyi vagyonkezelőtől. Március végéig kell pályázniuk a most megnyílt „szociális ablakban” a várt források legfeljebb 75 százaléka lehet uniós. ke<i zoltán azt is elmondta: a kiviteli tervek már elkészültek. Mi több, csaknem tíz éve készen vannak, már aktualizálni is kellett őket. A késlekedésről szólva úg\'fogalmazott, a város egymaga nem tudott ekkora forrást előteremteni. Pályázatot ad be Kaposvár a Pécsi, Nádasdi utca környékére is 800 millió forint értékben, hasonlóan szociális céllal. Szavalóversenyt hirdet a kistérségi társulás másodszor hirdetett szavalóversenyt a magyar költészet napjára a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás. A versenyre ötévestől egészen a szépkorú nevezőkig várják a jelentkezéseket március 6-ig. A megméretés elődöntőit Kaposváron, Bőszénfán, Batéban, Somogyjádon tartják a Megyei és Városi Könyvtár szervezésében, (bt) Gruber Attila fogadóórát tart gruber attila. Somogy megye 3. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője február 12-én 14-16 óráig fogadóórát tart Tabon a polgármesteri hivatalban, február 19-én 14-16 óráig Igáiban a művelődési házban, február 26-án 14-16 óráig Siófokon a Vak Boty- tyán János Általános Iskolában. (me) Negyvenhat donor a görgetegi véradáson NEGYVENHAT DONOR 18 liter vért adott a közelmúltban Görgetegen. Az önkéntesek közül nyolcán először vettek részt véradáson, (ga) Agrárszakemberek a régiós egyeztetésen négynapos harkányi ágrár- tanácskozásra utaztak kedden a megyei mezőgazda- sági termelők érdekvédelmi szövetségének vezetői. Számos bemutató egészíti ki a programot; szerdán az élelmiszeralapanyag-ter- melésről tartanak előadást, később az idei agrártámogatási és pályázati lehetőségeket ismertetik, (hm) Avései diákoknak megy a büfé bevétele A helyi iskola diákönkormányzata kapta a hétvégi vései farsang bevételét. A karneválra az alsósok jelmezeikkel, a felsősök pedig osztályműsorral készültek. A rendezvény alatt működő büfé bevételét a diákok idei programjaik szervezésére fordíthatják, (me) VISSZHANG Jurmann Béla válasza Tóth István vádaskodásaira ÉVE ÍRTUK GEORGE ORWELL ÁLLATFARM című regényének - Eörsi István fordítása alapján - zenés színpadi változatát mutatta be tegnap este a kaposvári Csiky Gergely Színház Ascher Tamás rendezésében. A magyarországi ősbemutató kommentátora maga a szerző, aki így foglalta össze a tragikomédiát: „minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek..." AKKOR AZT HITTÜK, a SZOCiaÜZ- musnál jobban semmire sem illik a megállapítás. Az elmúlt két évtizedben kiderült, Napóleon, Süvi, Pirosszem és a kutyák mindenütt és mindenkor feltalálják magukat, a Bandik kora pedig talán sohasem jön el... Tóth István, a Fidesz kaposvári önkormányzati képviselője, a pénzügyi bizottság tagja felkért, számoljak el arról, amit a hétfői sajtótájékoztatónkkal kapcsolatban kifogásolt. íme! Tóth úr figyelmét elkerülte a hitelállomány mértékéről tett megállapításunk, pedig ugyanarról beszélünk. A szépséghiba az, hogy a hitelfelvételek, illetve devizaalapú kötvénykibocsátások velejárója az adósságszolgálat. Ha vizsgáljuk egy város eladósodottságát, akkor figyelembe kell venni a meglévő kötelezettségeket és a le nem járt kezességvállalásokat is. Ezeket nem nekem kell összeadni, ezt megteszi a Polgármesteri Hivatal gazdasági igazgatósága, és közzéteszi (legutóbb a decemberi közgyűlésen) a pénzügyi beszámolóban. Mi ebből dolgoztunk. A mindenkori költségvetést és annak módosításait a polgármester terjeszti a közgyűlés elé. Amennyiben tévesek az adataink, úgy észrevételeit a polgár- mesternek címezze. Ami a panelpályázatot illeti: 2008 decemberében 1 kaposvári pályázat támogatásáról döntött a miniszter, 2009 júniusában 43- ról, júliusban 7-ről, decemberben 23-ról, ami összesen 74. Minden miniszteri döntésnél volt tehát elbírált kaposvári pályázat Nem tudni viszont, hogy az önkormányzat a mai napig miért csak hat lakóközösséggel kötött támogatási szerződést. A távfűtés alap- és hődíjának csökkentésével kapcsolatban Tóth István nem átallja Kaposvár érdemének beállítani az alapdíj 13, a hődíj 26,5 százalékos csökkentését. Nem tudom, mikortól állapíthatja meg az áfa mértékét a város, és erről mikor döntött? Lássuk a tényeket: Miközben 2009 decembere és 2010 januárja között a fűtési alapdíj egységára változatlan maradt, a fűtési hődíj és a vízmelegítési díj 13,5-13,5, a fűtési alapdíj és a fűtési hődíj áfája 13- 13 százalékkal csökkent. A távfűtés-támogatás a fűtési időszak végéig, április 30-ig jár, nem április 1-jéig, ahogy Tóth állította. Az adó- és járulékemelésről annyit: január 1-jétől a személyi jövedelemadó alsó kulcsa 18-ról 17 százalékra, a felső kulcsa pedig 36-ról 32 százalékra csökkent, vagyis egyik sem növekedett. Továbbá az alsó sávhatár 1,9-ről 5 millió forintra nőtt, tehát nagyobb összeghatárig alacsonyabb adókulccsal adózunk; az emberek zöme idetartozik. Munkáltatói változások: a tb- járulék mértéke 32-ről 27 százalékra csökkent, azaz nem nőtt, és megszűnt az 1950 forintos eho-flzetési kötelezettség. JURMANN BÉLA MSZP. ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ, PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGI ELNÖK Megbízhatóbb autó a barcsi tűzoltóknak Lecserélték a régi, kilencéves Lada Nivát a barcsi hivatásos önkormányzati tűzoltóságon. Az új tűzoltás-vezetői személy- gépkocsi február első hetében érkezett meg, melybe már beszerelték a kék lámpát, a rádiót és a hangjelző készüléket. Tarlós István tűzoltóparancsnok elmondta: a korábbi autó már elöregedett, műszakilag rendkívül megbízhatatlan, több alkalommal is üzemképtelen volt; teljesítménye miatt a mentőcsónak szállítására sem bizonyult alkalmasnak. Hozzátette: az új gépjárművel teljesítménye és felépítése alapján biztosítani lehet a folyamatos riaszthatóságot. ■ J. G. 20