Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-05 / 3. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 5., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP Szezonális védőoltás elvétve influenza Somogybán a kaposvári és a siófoki oltópont működik tovább Gépi lélegeztetés Kaposváron AZ ÉV UTOLSÓ NAPJAIBAN ÍS többen kerültek kórházba új influenzás tünetekkel a régióban. Harmincadikán tíz új beteg közül egy kapott intenzív ellátást. Ugyanek­kor összesen öt beteg ka­pottgépi lélegeztetéses in­tenzív ellátást a dél-dunán­túli kórházakban, ebből ketten a kaposvári intéz­ményben gyógyultak. óév UTOLSÓ NAPJÁN ugyan­csak tízen kerültek kórház­ba, egy beteg állapota sem volt súlyos. SOMOGY MEGYE NÉGY kórháza közül jelenleg csak a marcaliban van lá­togatási tilalom: Nagyatá­don megszüntették, Kapos­váron két hete ideiglenesen feloldották az erről szóló döntést, Siófokon pedig nem is léptettek életbe kor­látozást. kimagasló arányban kérte a vé­dőoltást, a beoltottak aránya már napokkal ezelőtt megközelítette a harminc százalékot. ■ Balassa Tamás (Folytatás az 1. oldalról) Bálint György tisztiorvos az ÁNTSZ kaposvári oltópontján vesz részt az újinfluenza-járvány elleni védekezésben Kiszorította a H1N1 a szezonális influenzavírust, a laborvizsgá­lattal igazolt esetek 80-90 száza­lékáért az új vírus felelős. Ezt Schaffer Károly, az ÁNTSZ regi- < onális tiszti főorvosa mondta hétfőn annak kapcsán, hogy meghalt az első szezonális vírus­sal összefüggésbe hoztató beteg Nagykanizsán.- A világjárvány árnyéká­ban, ha kisebb intenzitással is, de a szezonális influenza A- és B-vírusa is egyre több megbe­tegedést okoz majd, tette hozzá Schaffer Károly. Szezonális vakcinát már nem lehet kapni, legfeljebb elvétve egy-egy pati­kában. E szezonban a tavalyi­val megegyezően 1,3 millió vé­dőoltás került forgalomba, de e portéka a párhuzamos világ- járvány miatt most lényegesen népszerűbb volt. Sokan mind­kettőt beadatták maguknak.- A hagyományos influenza- vírusokkal szemben nagyobb a lakosság védekezőképessége az oltások és az átesettség miatt - mondta Schaffer Károly. - Miu­tán az újinfluenza-vírussal szemben ez az immunitás nem alakulhatott ki ilyen szinten, ezért lényegesen nagyobb a megbetegedés kockázata. A tiszti főorvos kiemelte, hogy továbbra is a védőoltással érhető el a legnagyobb védelem. A tavalyi héttel szemben idén két oltópont működik Somogy­bán. Kaposváron az ÁNTSZ-nél, Siófokon a városi kórház és ren­delőintézet épületében kérhetik az egészséges - semmilyen rizi­kócsoportba nem tartozó - bete­gek a vakcinát háromezer fo­rintos áron. Kaposváron decem­ber 30-án négyen kértek oltást (aznap Pécsett is csak nyolcán). A dél-dunántúli régió lakossága Csak a fizetőképes vásárló hiányzik a boltokból akció Hiába a vevőcsalogató árleszállítás, az üres tárcáknak minden drága (Folytatás az 1. oldalról) A kaposvári belvárosi bevásár­lóközpontban a megszokott hét­köznapi forgalom is hatalmas tömegnek tűnik a hétfő délelőt­tihez képest. A pezsgőket már elpakolták a bejárattól, most kü­lönféle kekszek, nápolyik csábí­tanák vásárlásra az embereket. Csak hát nincs senki. A műsza­ki, játék-, ajándékosztályon job­bára csak eladóval találkozni. Töltik fel a polcokat, ellenőrzik az árakat. Érdeklődő vásárló nem zavarja a munkájukat. A húsos pult előtt egyetlen lélek sincs. Á pékáru- és a zöldséges stand vonz néhány embert. Fogy is a kenyér és a kétszáz fo­rintos narancs. Ám háromszáz­Most lehetne igazán olcsón vásárolni, mert a már egyszer akciózott termékek még olcsóbbak ötvenért sem kell senkinek a szaloncukor. A Kaposvár Plaza butikjainak eladói is ásítoznak a vevőtlen- ségtől. Már amelyik kinyitott. A kereskedők többsége úgy dön­tött, most veszi ki jól megérde­melt téli szabadságát, hiszen csak ráfizetés az üzlet. Vagy ép­pen leltároznak, mint az Ady Endre utca számos üzletében. Nem így a Corso üzletközpont­ban. Minden üzlet nyitva, a pol­cok feltöltve áruval, az eladók pe­dig beszélgetnek, mert vevő nincs. Hiába a hétfőn hirdetett harminc-, ötven-, hetvenszázalé­kos árleszállítás. Senkinek nem kell a pulóver ezerhétszázért vagy a nadrág kétezer-ötért.- Kelleni kellene - mondta egy anyuka de kiürült a kassza, ka­rácsony után nem engedhetem meg a vásárlást, jó, ha kijövünk a hónap végéig. Pedig most igazán olcsón lehetne vásárolni. A kínai bolt is pang az üresség­től. Öten-hatan nézelődtek itt is. Bár talán ez az egyetlen üzlet, ahol nincs árleszállítás.- Egyelőre nem tudunk róla, hogy lenne akciónk - mondta az egyik eladó de mindig az utol­só pillanatban szoktak szólni.- Tényleg: alkudni nem lehet?- kérdezte az egyik nézelődő -, mert akkor talán megvenném ezt a zoknit. Amúgy most erre sem telik. ■ F. Szarka Ágnes JEGYZET VARGA ANDREA Tiszta haszon szeretünk JÓL járni. Mi­lyen örömöt tud szerezni a legapróbb potyadolog is! Például egy konferencia résztvevői begyűjtik az in- gyentollakat, miközben a szervezők táskájukba csem­pészik a maradék franciasa­látát. A hotelben meg szaka­dásig eszik a magyar, ha az árban korlátlan fogyasztás van, mert inkább belepusz­tul, mint Móricz Kis lánosa, de jól akar járni. tiszta haszon. Ez a prog­ram neve, amit a feketegaz­daság kifehérítésére hirdet­tek, és számlalottóként híresült el. egyszer már én szeretnék tiszta hasznot magamnak - mondja ismerősöm. - Ma reggel vettem egy gyü­mölcslevet 330 forintért, eb­ből harminc forint biztosan az államé. A megadóztatott fizetésemből vettem, ahogy a tévémet is, amelynek az áfája ugyancsak állami zsebbe megy. Mert az állam még az egyénnél is jobban szeretne jól járni, minden­ből lecsippent egy falatot. Cserébe eltarthatjuk az ap­parátusát, ahol a havi cafe- tériajuttatás megközelíti so­kak keresetét IGEN. JÓL AKARUNK JÁRNI. Másrészről akkor vagyunk hajlandók betartani dolgo­kat, ha díjaznak, büntetnek, vagy éppen nyereménnyel kecsegtetnek. Ez a Tiszta Haszon Program kapcsán is beigazolódott Popper Péter író mondta: amikor egy gye­rek megszületik, senki nem gondol arra, hogy nem lesz gyönyörű, szófogadó, sike­res. Pedig az élet nem ilyen. Amikor egy interjúban Mérei Ferenctől, a neves pszichológustól megkérdez­ték, hogy mi a hiteles élet titka, azt felelte: az életben nem kell mindig jól járni. Ha elengedjük a kényszert, hogy minden helyzetből nyereséggel kell kikerül­nünk, szabadok leszünk. Az érszűkület modern kezelése új fizioterápiás eljárással nashwan-parasoundplus Jelentős javulás érhető el a forradalmi készülékkel, felveszi a harcot a rettegett betegséggel Dr. Khaled Nashwan találmányáért megkapta Dél-Korea aranyérmét Évről évre növekszik a szív- és ér­rendszeri betegségekben szenve­dők aránya. Ennek egyik fő oka a helytelen életmód és táplálkozás. Az érszűkület kialakulása hosz- szú éveken át tartó, alig észreve­hető folyamat. Felismerése rend­kívüli fontosságú, hiszen kellő óv­intézkedésekkel megelőzhetők az olyan súlyos szövődmények, mint a szívinfarktus, az agyvér­zés, az agyi infarktus, a végtagi üszkösödés és az ebből fakadó végtagi amputáció. Magyaror­szág a szív- és érrendszeri beteg­ségek gyakorisága tekintetében az Európai Unió tagállamai kö­zött az első helyen áll. A lábakban megjelenő érszű­kületnek négy stádiuma van - súlyosságtól függően. Legeny­hébb formájában panaszok, tü­netek nincsenek, csak műszeres vizsgálatokkal lehet a betegséget kimutatni. A betegség folyama­tának második stádiumában ter­heléskor, járáskor jelentkezik a lábikrában vagy a combban, esetlegesen fartájon fájdalom vagy görcs, ami a beteget megál­lásra kényszeríti. Rövid, egy-két perces pihenés után a fájdalom szűnik, és a járás folytatható. A harmadik stádiumban már nyu­galomban, főleg fekvő helyzet­ben, éjszaka lép fel lábfájdalom. Az utolsó, negyedik stádiumban gangraena, vagyis üszkösödés alakul ki, jelezve a szövetelha­lást. Az érszűkület tünetei tehát széles körűek. Ha valaki mással nem magyarázható végtagi fáj­dalmat érez, végtagjai sápadtak, hidegek, bizonyos távolságú sé­tát követően lábikragörcsei je­lentkeznek, vagy lábfáradékony­ság keseríti meg az életét, vég­tagjai gyakran zsibbadnak, fára­dékonyság, szédülés, esetlege­sen fülzúgás kínozza, akkor könnyen lehet, hogy érszűkület a diagnózisa. A legtöbben csak későn jönnek rá, hogy e beteg­ség nehezíti az életüket, pedig az érszűkület korai stádiumban va­ló felfedezése többnyire jobb esélyt biztosít a beteg számára. Az érszűkület kialakulásában szerepet játszó kockázati ténye­zők: a magas vérnyomás, a do­hányzás, a családi halmozódás (örökletesség), a cukorbetegség, a magas koleszterinszint, a meg­növekedett vérzsírszint, a túl­súly, a stressz, az életkor, a moz­gásszegény életmód és az állati zsírban dús ételek fogyasztása. Ma már esély nyílt a javulás­ra. Az új fizioterápiás eljárás, a Nashwan-ParasoundPlus ké­szülék már minden megyeszék­helyen, így Kaposváron is az ér- szűkületes betegek szolgálatá­ban áll. Segítségével a pácien­sek döntő többségénél jelentős javulás érhető el. A diagnózis és a kezelés egyszerű, fájdalom- mentes, beavatkozással nem já­ró műszeres vizsgálat, melyet egy húsz kezelésből álló fájda­lommentes kúra követ, napi egy alkalommal. Az érszűkületet kezelő készü­lék feltalálója a sebészorvos dr. Khaled Nashwan, aki több mint huszonnégy nívós nemzetközi díjat nyert el találmányával. No­vemberben Dél-Korea aranyér­mét ítélték neki. ▲ TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS interneten a www.medhnngary.com honlapon vagy telefonon a 06-30/576-8487, 06-20/22-444-01,06-70/290-32-16 .50% I *tfl°ío

Next

/
Oldalképek
Tartalom