Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-17 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 3. szám

2010. JANUÁR 17., VASÁRNAP 7 INTERJÚ erőss zsolt Nem akkor bátor a hegymászó, ha nem fél, hanem akkor, ha vészhelyzetben is tud racionálisan dönteni. Nem sietteti, de amint lehet, ismét indul egy hegyre, műlábbal is. NEM MONDOTT LE A CSÚCSOKRÓL .Amit a hegymászásról tudni lehet, azt sosem felejtem el, de a protézist meg kell majd szoknom és tanulnom” Erőss Zsolt a legeredmé­nyesebb magyar hegymá­szó, de csak a hegyekért nem vágatta volna le a lá­bát. Igaz, csak azért, mert levágatta, nem akar­ja ott hagyni a hegyeket. Fábos Erika-Fáj?- Igen, vannak fájdalmaim, hol elviselhetőbbek, hol egészen elviselhetetlenek.- Jól tűri a fájdalmat?- Hegymászás közben az em­ber azért megedződik, de ez most teljesen más, mert ágyhoz kötve kell elviselni.- A döntés is fájdalmas volt?- Nagyon.- Pedig ahogy az ember olvas­sa, hallja a nyilatkozatait, úgy tűnik, mintha hideg fejjel ho­zott volna egy döntést, mégpe­dig a hegymászás érdekében. . - Ez könnyen eltorzul abba az irányba, hogy én ezt a dön­tést valamiféle mánia érdeké­ben hoztam meg, mániásán. Sajnos nem. Az első vizsgála­tok biztatók voltak, de a rönt­genfelvételek után már semmi jót nem jósoltak az orvosok. Ta­valy erről a lábamról le kellett operálni két ujjpercemet, és tíz évvel ezelőtt is érte egy komo­lyabbnak nevezhető fagyás. Az­óta nem volt tökéletes a vérke­ringése, most pedig a nyílt törés miatt több ér megsérült, az ütő­ér is, ezért egyik orvos sem merte garantálni, hogy idővel rendbe jöhet. Nekem van időm, és ha azt mondták volna, hogy van egy kis esély, biztosan vár­tam volna, akár éveket is. De nem mondták. Nem a hegyek­ről, a mindennapi normális | életvitelről kellett volna lemon- Di dánom. O- Haragszik a hegyre? 2- Nem. Persze lehetne vitat­kozni a sorssal, de attól nem vál­tozik semmi, csak egy megkese­redett ember lenne belőlem. Amin nem lehet változtatni, azt el kell fogadni.- Pedig úgy gondolnám, ilyen­kor az ember fejében százszor megfordul, hogy miért ment oda.- Százszor megfordul. Sok­szor végiggondoltam a balesetet. Talán elaltatta kicsit a figyel­münket, hogy nem volt hó, szél, és egy viszonylag könnyű tere­pen másztunk. De ez csak na­gyon kis százalék. Ami történt, elkerülheteüen volt. Persze hogy gondolkozom sokat, ha nem lett volna rajtam sisak, ha nem lett volna rajtam hátizsák, rosszab­bul járok. Ha most egy súlyos gerincsérülésem van, még rosz- szabb a helyzet, de ebben az is benne volt simán, hogy ott ma­radunk. Minden csak megítélés kérdése.- Bátor ember?- Tudom, mire vagyok képes, és pánikhelyzetben nyugodt tu­dok maradni, képes vagyok raci­onálisan dönteni.- Szóval nem az a bátorság, hogy nem fél?- Nem, a hegymászó fél és fázik.- Miért lett hegymászó?- Ez a sorsom. Hegyek között, Gyergyóban nőttem fel, teljesen kézenfekvő volt, hogy egyszer majd megpróbálkozom valami komolyabb sziklával. Sportol­tam sokfélét, de az csak mozgás volt. 13 évesen másztam először kötéllel, és tudtam, hogy ez egy életre szól, utána már nem tu­dok nem azon gondolkodni, hogy mi a következő cél. Névjegy ERŐSS ZSOLT 1968. március 7-ÉN született, Csíkszeredán GYERGYÓSZENTMIKLÓSON érett­ségizett 1981-ben mászott először he­gyet kötéllel 1988: édesanyjával és bátyjá­val áttelepült Magyarországra 2002-ben első magyarként megmászta a Mount Everestet- A legmagasabb hegy a leg­nehezebb?- Az, hogy mi a legmagasabb, az a térképészeken múlik. Amíg nem tudták, melyik mekkora, addig sok hegyről azt hitték, hogy a legmagasabb. Egy ideig az Olümposzról gondolták ezt. De egy hegyben nem csak a ma­gassága a feladat, ezer más té­nyező is szerepet játszik. A hó, a szél, a hideg, a kövek, az ember pillanatnyi erőnléte és szeren­cséje. Ha valami nem stimmel, egy közepes feladat is meghiú­sul. Ha minden összejön, akkor a legmagasabb csúcsra is elér. 1994 óta ő az egyetlen magyar „hópárduc”, vagyis ő mászta meg egyedül a volt Szovjetunió öt legmagasabb csúcsát nős, egy lánya van elismerései: 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdem­rend tisztikeresztjével tüntették ki, 2008 óta Gyergyószent- miklós díszpolgára- Ön első magyarként megjár­ta a Mount Everestet. Milyen a világ teteje? Hegyes, havas csúcs vagy inkább valami nagy, lapos fennsík?- Inkább lapos, mert több hegygerinc fut ott össze. A kör­nyezete sziklás, mivel ott a kö­zelben több csúcs is van. Amúgy négy-öt méter széles, és úgy négy-öt méter hó van rajta. Nem a látvány, inkább az érzés utá­nozhatatlan, amit az ember érez, amikor elérte.- Ön az egyetlen magyar „hópárduc”, vagyis a volt Szovjetunió öt legmagasabb csúcsát megmászta. Olyankor hajtja a bizonyítás, vagy ha már hármat teljesített, célul tűzi ki, hogy meglegyen mind az öt? Mennyire tudatos ezek­ben a döntésekben?- A 90-es évek elején se pénz, se lehetőség nem volt nagyon messze célpontokon hegyet mászni, ma van. Önmagában bi­zonyítási kényszerből senki sem indul el egy hegyre. A hegymá­szás annál sokkal veszélyesebb sport. A saját életünk érdekében el kell tudni fogadni, hogy bizo­nyos körülmények között nem tudunk egy hegyet megmászni. Sokkal nagyobb a tét annál, mintsem hogy rosszul dönt­sünk.- A jó hegymászó az, aki nem kockáztat, és jól dönt?- Azt mondják, a jó hegymá­szó az, aki megöregszik, de ez most elég morbid kijelentés. Jó az, aki fizikailag felkészült és képzett mászó. Ez azt jelenti, hogy amikor felkészül egy expe­dícióra, akkor képes a terveit 80- 90 százalékban végrehajtani. Ez a sport ugyanis az improvizáci­óról szól. Az a kérdés, hogy egy veszélyes, sokszor életveszélyes helyzetben milyen gyorsan dob­ja ki az ember agya a legjobb megoldást.- Három olyan expedíción vett részt, amikor meghalt va­laki a csapatból. Akkor sem mondja azt az ember, hogy so­ha többet, amikor a Jóisten ott csapkod mellette?- Aki rutinos hegymászó, az tudja, hogy akár még ez is ben­ne van a pakliban. Előfordulhat, hogy egy megoldhatatlan hely­zet adódik, ami kismértékben sem múlik rajta. Persze más ezt elfogadni, mint megélni. Ha ha­láleset történik az ember közelé­ben, az nagyon súlyos emlék. De a tragédiákat is meg kell emész­teni, és tovább kell lépni, mert különben újabb tragédiák jön­nek. A hegy nem az a hely, ahol gyenge lehet az ember. Ott nem annak van az ideje.- A környezete sem bizonyta­lanodik el, amikor haláleset vagy egy olyan baleset törté­nik, mint most Önnel?- Féltenek, persze, de meg­szokták már, hogy veszélyben vagyok, és inkább drukkolnak nekem. A párom is hegymászó, a kislányunk pedig még csak ki­lenc hónapos. De már most lát­szik, hogy egyszer ő is hegymá­szó lesz, ezt remélem. Szerencse, hogy a párom is mászik, mert másként áll a dolgokhoz. Tudja, mit érzek egy adott helyzetben. Az édesanyám és a nagynéném nyilván másként éli meg ezeket a helyzeteket. Nehezen tudják el­fogadni, hogy nem lesz többé lá­bam, de a párom egy könnycsep­pet sem ejtett, megértette, hogy nincs más megoldás.Vagy ha sírt is, jobb, ha nem láttam. Nagyon sokat jelent nekem, hogy erőt meríthetek belőle.- A párja szerelemből kezdett hegyet mászni, vagy már má­szott, amikor megismerték egymást?- Egy hegyen ismerkedtünk meg, és ő nagyon jó hegymászó. Ugyanazokra a hegyekre megy fel, mint én, ugyanannyi súlyt kell cipelnie, szóval itt a nők tel­jesítménye éppen annyit ér, mint a férfiaké, ha nem többet. Nagyon nagy segítség, hogy tisztában van vele, mit ad a hegymászás. A tragédiákat is meg kell emészteni, és to­vább kell lépni, mert különben újabb tragé­diák jönnek. A hegy nem az a hely, ahol gyenge lehet az ember.- Önnek mit adott?- A legtöbb, amit adott, hogy kijelölte az életemet. Nem kel­lett gondolkodnom, hogy mi az életem célja és értelme, mert tu­dom, hogy a hegymászás az. Szerintem ahhoz, hogy valaki egészséges életet éljen, nagyon fontos, hogy olyan feladatok le­gyenek az életében, ame­lyeknek szeret és képes megfe­lelni.- És mit vett el a hegymászás?- Az egyik lábamat. Több ba­rátomat. Mindent elvehet.- Mégis folytatja?- Mégis, de nem mindenáron. A normális magatartás az, ha mindent megteszünk azért, ami fontos, de képesek vagyunk homlokegyenest másként dön­teni, ha szükséges.- Már találkozott Szendrő Szabolccsal, aki 16 éves kora óta szintén művégtaggal má­szik. Nyilván másról beszél­gettek, mint eddig bármikor. Újra kell tanulnia hegyet mászni?- A fizikumom rendben, vagy legalábbis gyorsan tudom majd pótolni, ha kell. Amit meg a hegymászásról tudni lehet, azt sosem felejtem el, de a pro­tézist meg kell szoknom és ta­nulnom. Remélem, gyorsan megy.- Komolyan gondolja, hogy már az idén újrakezdi?- Az orvosaim szerint ennek van realitása, de én nem szeret­nék elérhetetlen álmok után vá­gyakozni, éppen ezért egyelőre nem gondolkodom ezen. Most at­tól is nagyon boldog leszek, ha lábra tudok állni, és elkezdődik a rehabilitáció. A többi csak ez után következik, de az biztos, amint képes leszek rá, elindulok.- Hova?- Nem tudom még, nem gon­dolok erre.- Ezt nehéz elhinni- Erre tényleg nem. A fejem­ben persze van olyan, amit még szeretnék. A K2 egyszer már majdnem megvolt. Na, az óriási dolog lenne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom