Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-12 / 9. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUAR 12., KEDD SPORT A látványos megmozdulások mellett az eredményesség is nagyon fontos lesz a világos mezes barcsiak számára Az élvonalbeli Paksi FC-vel is megmérkőzik Mészáros Ferenc csapata Hétfő délután az idei esztendőben alapításának századik évfordulóját ünneplő Barcsi SC másod- osztályú labdarúgócsapata is megkezdte felkészülését a pontvadászat tavaszi folytatására. Temesvári Iván A másodosztályú somogyi csapatok közül a Kaposvölgye VSC Nagyberki után és a BFC Siófok előtt a Barcsi SC is munkába állt. Az NB II Nyugati csoportjában szereplő, jelenleg a tizenkettedik helyen álló együttest továbbra is Mészáros Ferenc edző irányítja, ám a téli szünet alatt arra is volt némi esély, hogy változik a szakvezető személye.- Valóban az volt az elmúlt hetek legfontosabb kérdése, hogy Mészáros Ferenc marad-e az edzőnk - vágott a közepébe Hamarics Miklós, a Barcsi SC elnöke. - Előbb a pécsi, majd a szentlőrinci kispaddal kapcsolatban merült fel Mészáros Ferenc neve, akinek január 8-ig adtunk határidőt, hogy eldöntse, szeretne-e nálunk maradni, vagy sem. Időközben felvettük a kapcsolatot Lengyel Ferenccel, aki Mészáros távozása esetén átvette volna a csapat irányítását. Az edzőváltásra aztán nem került sor, hiszen Mészáros Ferenc úgy döntött, hogy kitölti Barcson a 2010. június 30-ig érvényes szerződését. A támogatók és az egyesület vezetősége pedig megfogalmazta az edzővel és a csapattal szembeni elvárását, ami nem más, mint a bent maradást A nyolcadik fordulón is túl vannak az Irodagép Kupa kaposvári teremlabdarúgó bajnokság résztvevői, s az „A“ csoportban szereplő Klo-fa együttese továbbra is hibátlanul menetel, az éllovas ezúttal, ha nehezen is, de a Haverok csapata ellen gyűjtötte be a három pontot. A második helyen álló Hidromobil döntetlenre végzett a harmadik helyen tanyázó A barcsi se az időjárástól függően kinti, illetve termi tréningekkel, valamint edzőmérkőzésekkel készül az NB ü-es pont- vadászat tavaszi folytatására. Mészáros Ferenc csapata januM-car ellen, így a pontosztozkodásnak köszönhetően mindkét gárda megőrizte dobogós helyét. A másik ágon győzelmének köszönhetően a Somogy Sportja visszavette a vezetést, mivel a Sim Team szabadnapos volt, a H2N2 pedig stabilan őrzi harmadik pozícióját. A góllövő listát továbbra is tizenkét találattal Jovánczai vezeár 23-án, szombaton 11 órakor hazai pályán vívja első edző meccsét, az ellenfél pedig a Satelit FC együttese lesz. A tervek szerint ezt követően az élvonalbeli Paksi FC, a másoti az M-carból, mögötte a felzárkózó Vincze Zsolt (Kaposvári Egyetem) áll tíz góllal, a Somogy Sportja játékosa, Varga Zoltán pedig nyolc egységével a harmadik helyre csúszott vissza. AZ IRODAGÉP KUPA 8. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI: ,,A“ csoport: Klo-fa-Haverok 4-2. Gólszerzők: Rofrics Zs. (3), Ballay, illetve Kovács, Andréka; dosztályban szereplő Pécsi MFC és a BKV Előre, a harmadosztályú Nagyatád és a Szent- lőrinc, valamint a megyei baf nokságban szereplő Sellye ellen is pályára lép a somogyi gárda. FIFA 2005-SM Kapós 6-3. G.: Kárpáti (3), Baksa, Wágner, Takács, illetve Balassa (2), Balatoni; Postás SE-Guargumi 1-1. G.: Obbás, illetve Schulcz; Kaposvári Egyetem-Rákóczis Szülők 6-2. G.: Vincze (5), Horváth A., illetve Gerzsenyi, Bőzsöny; Hidromobil-M-car Autókereskedés 1-1. G.: Szilvái, illetve Lassú. érő tizedik hely megszerzése. Ettől a pozíciótól jelenleg egy pontra vagyunk, azaz úgy gondoljuk, hogy megvalósítható a feladat. Ennek érekében természetesen igyekszünk megerősíteni a játékoskeretünket, s elsősorban posztra szeretnénk igazolni. Támadót és bal oldali támadó középpályást keresünk, emellett pedig az NB I-es listavezető Videotonnál próbajátékon lévő Papizsanszkíj Artúr esetleges pótlását is meg kell oldanunk, amennyiben igényt tartanak rá a fehérváriak. A Barcsi SC több játékost is tesztel, s a kiszemeltek között ismert nevek is vannak. A Manchester United ellen még zalaegerszegi színekben győztes gólt szerző Koplárovics Béla Pécsről érkezhet kölcsönbe, de a többek között a Ferencvárost is megjárt az elmúlt szezont Ve- csésen töltő Vasas Zoltán is Barcson kezdte a felkészülést. A bent maradás kiharcolása az idei esztendőben talán mindennél fontosabb a Barcsi SC életében, hiszen az egyesület ebben az évben ünnepli alapításának századik évfordulóját. - Kiemelt fontosságú számunkra a 2010-es esztendő, a centenárium pedig júliusban és augusztusban négy elemre épül - mondta Hamarics Miklós. - Ünnepi közgyűléssel kezdünk, majd egy NB I-es élcsapattal játszunk gála- mérkőzést. Az érdeklődők egy kiállítás keretén belül is megismerkedhetnek a Barcsi SC száz esztendejével, az ünnepségsorozatot pedig a Négy Város tornája zárja, melynek ezúttal Barcs ad otthont. „B" csoport: Somogy Sport- ja-Balog Üveges 1-0. G.: Kovács; H2N2-Kapos Flex 6-2. G.: Hortobágyi (2), Kővári (2), Csörgei , Juhász, illetve Miovecz Á., Miovecz B.; Joker Söröző-QLR PC Bontó 3-0; Pollce FC-Lo- gisztikai Ezred 2-1. G.: Nógely (2), illetve Palkovics (öngól); Royal Fröccs-Kacsógép 2-0. G.: Ács, Dekkert. ■ Temesvári I. HIRSAV Kecskeméten lesz a négyes kupadöntő röplabda Kecskemét lesz a házigazdája a február 17-e és 19-e között rendezendő női és férfi röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének. A hétfői licittárgyaláson már csak két klub volt érdekelt, miután a nyíregyháziak és a veszprémiek visszaléptek a rendezési szándékuktól, s végül Kecskemét lett a befutó Kaposvárral szemben. (fg) Márkus Tamás kiilöndíjat kapott kosárlabda Különdíjat kapott az I. Hepp Ferenc emléktornán Márkus Tamás a Kaposvári KK játékosa. A kettős igazolással a B-cso- portos Bonyhádi KSE tagjaként pályára lépő Márkus ugyan második lett csapatával, miután a döntőben 106-93-ra kikaptak a Jászberénytől, ám a legjobb utánpótlás játékosnak járó különdíjat átvehette az eredményhirdetésnél, (kz) A Siófok nyerte aJAKOKupát labdarúgás A siófoki fiatalok sikerével zárult a nagyatádi JAKO Kupa hatcsapatos gyermeklabdarúgó torna. Gruber György edző Ull-es korosztályú együttese az elődöntőben a házigazda nagyatádiak ellen győzött 2-0-ra, majd a döntőben a hévízieket múlta felül 3-1 arányban, (zk) Négy fogadó örülhet a telitalálatosnak totónyeremények A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerűit az 1. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: a totón négy darab telitalálatos volt, nyereményük egyenként 2 456 160 forint. A ti- zenhármasokra 379 345, a tizenkettesekre 10 365, a tizenegyesekre 940, míg a tízesekre 270 forintot fizetnek. A góltotón nem volt telitalálatos, az egy darab ötös értéke 208 725 forint, a négyesekre pedig 4 410 forintot fizetnek. Továbbra is hibátlan a listavezető Klo-fa csapata kispályás labdarúgás Kilenc gólt láthatott a közönség a FIFA és az SM Kapós összecsapásán Idén is csak pályázati úton lehet támogatáshoz jutni sporttámogatás Januárban öt kategória igényeit fogadja a sportbizottság, az elbírálás határideje április vége Bár a kaposvári városi költségvetést még csak később fogadja el a közgyűlés, de már megjelentek - emiatt összeghatárok nélkül - a sporttámogatásra vonatkozó pályázati kiírások. A kiemelt egyesületeken kívül tavaly közel 30 millió forintot fordított a város az úgynevezett sportalapra, melyből több kategóriában lehetett támogatáshoz jutni. A gyakorlat idén sem változik. A pályázati kiírásokat és az adatlapot a város honlapjáról tölthetik le a jelentkezők. Fontos, hogy írásbeli értesítést már nem küldenek! A kategóriákat is az elmúlt éveknek megfelelő rendszer szerint határozták meg. A pályázatok beküldési határideje 2010. január 28. A pályázatokat idén is személyesen lehet leadni a városházán január 26-27- én. Az elbírálás határideje 2010. április 30. A kötelező egyetemi sporton, képzésen kívüli sporttevékenység támogatására az egyetemi sportkörök, sportegyesületek, egyetemi sporteseményeket szervező diáksportszervezetek, hallgatói önkormányzatok adhatnak be pályamunkát. Az élsport-versenysport tevékenységet folytató sportegyesületek eredményességi és utánpótlás-nevelési támogatására az ebbe a kategóriába tartozó élsport-versenysport Az úszókat versenyeztetők is pályázati úton juthatnak városi támogatáshoz szakosztályokat működtető kaposvári sportegyesületek adhatnak be igényeket. A fogyatékos sportolók és eredményeik e pályázatnál nem vehetők figyelembe. Ez a terület a fogyatékkal élők sportjával kapcsolatos pályázathoz tartozik, ahová az egyesületek, intézmények pályázhatnak. Támogatják a 2010-ben rendezendő kiemelkedő versenysporteseményeket is. A cél Kaposvár jó hírnevét öregbítő, országos, nemzetközi, jelentős hírértékű és közönségvonzatú sportrendezvények megvalósításának támogatása. Ebben a körben a kaposvári illetőségű sportegyesületek, sportszövetségek és sportszervezetek munkáit várják. Megemlítendő, hogy az Európa- bajnoki és világbajnoki viadalok segítése érdekében külön pályázatot írtak ki. A szabadidősport-tevékenység támogatására a civil szféra erősítése, a teljesebb élet elősegítése, valamint a lakosság egészségmegőrzését szolgáló szabadidősport támogatása érdekében írtak ki pályázatot. Ide a megyeszékhely olyan sportegyesületei és sportszervezetei adhatnak be kérelmet, amelyek a fenti célok érdekében tevékenykednek, és a szabadidősport-események rendezési költségeihez várnak anyagi segítséget. ■ Kun Z. Centenáriumi évre készül a Barcs labdarúgó nb u A bent maradást tűzte ki célul a vezetőség az edző és a csapat elé