Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-14 / 11. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK flKBi MMWm m $ Í SPORT Kínába utaznak a kaposváriak kosárlabda, férfiak Két edzőmeccsre kaptak meghívást az ázsiai országba Kínai meghívásnak tesz eleget a hónap végén a Kaposvári KK NB l/A csoportos férfi-kosárlabda- együttese. A somogyiak január 27-én utaznak az egyhetes túrára. Kun Zoltán- A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége két csapat részére kapott felkérést edzőmér- kó'zésekre a kínai féltől - kezdte az utazásról szóló történetet Monok Tibor, a Kaposvári KK ügyvezetője. - Az egyik együttes, a Soproni KC már haza is tért a közelmúltban. A másik csapat az Atomerőmű SE lett volna, ám a paksiak lemondták a szereplést. Nagy megtiszteltetésnek vesz- szük, hogy a kínaiak végül Kaposvár mellett döntöttek. Január 27-én utazunk, egy hetet töltünk a négymillió fős Chengdu városában. Két találkozót vívunk első osztályú csapatokkal, a repülőjegyek költségeit, valamint a kint tartózkodás teljes költségét is a meghívó fél állja.- Pontosan feléhez érkezett a bajnoki pontvadászat alapszakasza. A tizenhárom összecsapásból hatot nyert, hetet elvesztett a KKK. Elégedett?- Igen, alapcélként azt fogalmaztam meg az első szakaszra, hogy a forduláskor reális esélyünk legyen a legjobb nyolc közé kerülésre. Ez megvan. Valamennyi elvesztett meccsünk szoros volt, talán a paksi és a kecskeméti összecsapás jelentett kivételt. A többi találkozón mindössze néhány kosár döntött. Voltak bravúrjaink és elbukott végjátékaink is. A csapat fiatal átlagéletkorát tekintve ez úgymond benne volt a pakliban. Az együttes erőnléte remek, taktikailag pedig meccsről meccsre láttam javulást, ez a jövőre nézve mindenképp biztató. Akad hiányérzetem is. Ha kulcsjátéka- ink a szoros meccseken több extrateljesítménnyel rukkolnak elő, biztosan még előrébb tartanánk. A játék folyamatosságán is van javítanivaló, de, mint mondtam, ebben folyamatos fejlődést látok.- A jelen és a jövő szempontjából döntő a múlt is. Milyen most a klub anyagi háttere? Fekete Ádám vezetőedző Larry Weltonnak magyaráz. A folytatásban is döntő szerep jut a taktikának Nagy érdeklődés előzi meg a hét végi összecsapást AZ ALAPSZAKASZ MÁSODIK köre a legkomolyabb feladattal kezdődik szombaton, hiszen a veretlen ZTE látogat Kaposvárra. Mit vár a meccstől? AZ előjelek ALAPJÁN mondhatom, hogy a legnagyobb érdeklődéssel várt ütközet előtt állunk - mondta Monok Tibor.- Jelzi ezt az eddig a vendégek részéről érkező jegyigénylés, valamint az, hogy a találkozó időpontját a Kossuth Rádió élő közvetítése miatt negyed órával előbbre (17.45 óra) hozták. Mindez jó alkalom lesz arra, hogy a csapat megmutathassa mit tud valójában Magyarország jelenleg legjobb gárdája ellen. Szurkolóink a Városi Sportcsarnok irodájában csütörtöktől 9 és 15 óra között, vagy a Jégcsamok pénztárában 18.30 és 20 óra között válthatják meg elővételben belépőiket. Monok Tibor összefogást és győzelmet vár a ZTE ellen- Az elmúlt időszakban - ha úgy tetszik: tavaly januártól, amióta átvettem a kft. vezetését- egy hároméves konszolidációs folyamat első lépcsőjén vagyunk túl. Ez terv a tartozások ütemezett törlesztését tűzte ki elsődleges célként, valamint azt, hogy átláthatóbb, ellenőrizhetőbb és tervezhetőbb legyen a működésünk. Az elmúlt hónapokban több tíz milliós nagyságrendben törlesztettünk az adóhatóság, a velünk perben álló magánszemélyek, a volt játékosok és beszállítók felé. Nem titok, hogy jelenleg játékosaink felé is van elmaradás, ám ez az országos átlag mértékét nem haladja meg, és kezelhető mennyiség. Maradtak még komoly tartozásaink, de ezeket is az ütemezésnek megfelelően törlesztjük majd. Annyi bizonyos, hogy a következő két esztendő történéseit mindez alapvetően befolyásolja még.- Hendlein Olaszországban volt próbajátékon, Prejeant Székesfehérváron figyelték a menedzserek. A játékosok eladása jelenthet bevételt?- Sajnos kosárlabdában nem működik az, ami mondjuk a labdarúgásban igen. A játékosok csupán egyetlen szezonra szóló szerződést kötnek, melynek lejárta után ingyen távozhatnak. Hendlein iránt valóban komolyan érdeklődnek, ezért is hívták tesztelésre. Azonban csak a jövőben számítanak rá. Fizetni pedig, miután lejár a szerződése, nem fognak érte. Ez nem jelenti azt, hogy nem származik haszna a klubnak a távozásából, de nagy anyagi bevételt ez nem jelent. Prejean esetében szintén a jövőről beszélhetünk: nem kivásárlási szándékkal érkeztek a menedzserek, hanem hogy mérkőzésszituációban szerezzenek információkat róla.- Közeleg a februári átigazolási határidő. Várható még változás a játékoskeretben?- Jelen pillanatban annyit mondhatok, hogy kizárólag anyagilag ésszerű, többletköltséggel nem járó váltást tudok elképzelni. Tudni kell, hogy egy játékos lecserélésének járulékos költsége (licencdíj, ügynöki jutalék, lelépési díj) is van. Ezek nem állnak rendelkezésre, így más forrást kell rá találni. 11 HIRSAV Hajdú Lászlóra emlékeznek TEREMLABDARÚGÁS A hétvégén immár 16. alkalommal rendezik meg Marcaliban a Hajdú László kispályás teremlabdarúgó- emléktornát. A meccs- maraton - összesen 20 csapat lép majd pályára a Városi Sportcsarnokban- szombaton 8 órakor kezdődik, s vasárnap 16-kor a döntővel zárul, (fg) Nem döntöttek avb-közvetítésről labdarúgás A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége nem hozott döntést szerdán az idei dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak esetleges értékesítéséről. Az MTV közleménye szerint a testület rendkívüli napirendi pontban tárgyalta az ügyet, ám állás- foglalás csak a következő ülésen, azaz jövő szerdán várható. Újra kölcsönadja játékosait a Pécs labdarúgás A labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC a tavaszi idényre kölcsönadja négy játékosát a szintén a másodosztályban szereplő Barcsi SC-nek. így a szezon második felét is Barcson tölti az Arnold Zoltán, Dibusz Dénes, Kottán Krisztián, Törtei Tamás alkotta kvartett. A Táncsics-gimnázium lett a megyei győztes SZELLEMI DIÁKOLIMPIA Négy csapat mérte össze egymással a tudását Kaposváron az V-VI. korcsoportos Mező Ferenc szellemi diákolimpia megyei döntőjében. A február 20- án, szintén a somogyi megyeszékhelyen rendezendő országos elődöntőnek automatikusan tagja lett a győztes kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium együttese, míg a második helyezett tahi Rudnay Gyula Középiskola csapatának meghívást kérnek a rendezők, (fg) Aranyszettre kényszerítették a visszavágón a bosnyákokat röplabda challenge kupa Az első kaposvári találkozón dőlt el a továbbjutás - A Kakanj ellenfele az olasz Perugia lesz OK KAKANJ-DIAMANT KAPOSVÁR 2-3 (-22, 21, -21, -23, 11) Meglehetősen foghíjas, ám a jelek szerint annál elszántabb kaposvári együttes lépett pályára Kakanjban. Miután a napokban igazolt egykori 85-szörös válogatott Koch Róbert az egy héttel korábban játszott első kaposvári találkozón még nem volt a Diamant játékosa, így a visszavágón sem léphetett pályára. A megszokott csapatból hárman is hiányoztak: Kántor Sándor, Schulcz István és Nagy József otthon maradt sérülés miatt. A nyitójátszmát (27 perc) nagy meglepetésre a végig elszántan és kőkeményen küzdő Diamant Kaposvár húzta be A visszavágón győzni tudott a Diamant, ám a bosnyák Kakanj jutott tovább Előbb a határőr, majd az áradó folyó okozott galibát A KAPOSVÁRI TÁRSASÁGNAK a meccs előtti napon, kedden is keményen meg kellett küzdenie. EGÉSZEN ESZÉKIG, pontosabban a bosnyák határig semmi gond nem volt; utána viszont mintha egy rémálom kezdődött volna...- elevenítette fel a történteket Földvári Péter, a Diamant Kaposvár technikai vezetője. - Az egész kezdődött azzal, hogy a morcos bosnyák határőr zokon vette, hogy a társaság egy része békésen elszundított a buszon, s még az ő kedvéért sem voltak hajlandók felébredni. Végül a szerb légiósunk, Vojiszlav Sko- rics lépett a tettek mezejére, s meggyőzte a meglehetősen zord egyenruhást, hogy mindenképpen tovább kell mennünk. Aztán néhány remek „Oscar-díjas” film elfogyasztása után - jó 40 kilométerre a célállomástól - újabb tgalmak adódtak. Az áradások miatt járhatatlan volt a főút, ezért elterelték a forgalmat Mondhatni egy emberként szurkoltunk a raliversenyzőket meghazudtoló sofőrünknek, hogy minél előbb találjon vissza a főúttá. Sáros és csúszós úton mentünk; ráadásul szemből egymás után jöttek a kamionok, az út bal oldalán pedig a megáradt folyó hömpölygött... 22-25-re. A második felvonásban aztán (28 perc) egyenlített a házigazda bosnyák alakulat, míg a harmadik játékrész (28 perc) újra csak a vendég kaposváriaké lett az előző szetthez hasonlóan 21-25 arányban. A negyedik felvonásban - ahol szinte végig a somogyiak vezettek egykét ponttal - több mint félórás drámai csatában győzött a Diamant. Következhetett a 15 pontig tartó, a továbbjutás sorsáról döntő úgynevezett aranyszett. A két egylet 8-5 arányú hazai vezetésnél cserélt térfelet, s a folytatásban még tovább tudta növelni előnyét a Kakanj, így ők ünnepelhettek a 130 perces ütközet végén. ■ Fenyő Gábor