Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-31 / 305. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Véget ért az esztendő MAGYAR KÁLMÁN kaposvári régész: - Szakmailag igen eredményes éven vagyok túl. Három nagy konferenci­át szerveztünk, a legutolsó, a segesdi országosan is nagy sikert aratott. Izgal­mas és érdekes feladatok vártak rám. Hála Istennek, a családom is jól van; a na­gyobbik fiam a fővárosban dolgozik, a kisebbik pedig egyetemista. BÉRCZY ANTALNÉ kaposvári nyugdíjas: - Elfogadható volt az év, ám akárcsak szinte minden családban, a válságot kissé megérez- tük. Ami lényeges: egész­ségesek vagyunk. Remél­hetően a következő évben is megmenekülünk a be­tegségtől és egyéb bajok­tól, s nyugodtan, kiegyen­súlyozott körülmények kö­zött élhetünk jövőre is. sárdi Róbert kaposvári gépkocsivezető: - Valóság­gal elrepült az év. Sok fel­adatom volt, ezért érzem azt, hogy 2009 gyorsan le­pergett. Munkámat igye­keztem tisztességesen el­látni, s szerencsére a csa­lád is kiválóan érzi magát. Nagy leányunk 14 éves, ab­ban bízom, hogy terveink jövőre is megvalósulnak. Ma ünnepli i Vá 50. házassági évfordúlóját Kapolyon CSIBRIK KÁROLY és KIRÁLY ERZSÉBET. Kívánunk jó egészséget és kérjük az Istent, hogy még sokáig tartsa meg Őket nekünk. Lányaik: Kati, Zsuzsa és családjaik. A buszsofőrök persze nem a szabadságuk terhére dolgoznak, de ők azok, akiknek úton kell lenni ünnepnapokon is Szabadságon is dolgozunk megélhetés Inkább a pihenés vesszen, mint a biztos állás Egyre több dolgozó hagyja veszni szabadságát állását, megélhetését féltve. Régeb­ben év vége felé már csak az dolgozott, akinek na­gyon muszáj volt... Jeki Gabriella Az európai uniós jogszabályok kimondják: a dolgozóknak leg­alább húsz nap fizetett szabad­ságjár a munkaszüneti napokon felül. Ettől az egyes tagországok eltérhetnek. Az Országos Munkabiztonsá­gi és Munkaügyi Főfelügyelőség többek között a szabadság kiadá­sát is rendszeresen ellenőrzi.- A szabadság kiadásával kap­csolatos munkaügyi jogsértés miatt ez év január elseje és szep­tember harmincadika között 450 munkáltatóval szemben in­tézkedett a hatóság. A vizsgálat országszerte 7984 munkaválla­lót, Somogybán 17 munkáltató­nál 80 munkavállalót érintett - tájékoztatott Gedeon András, a főfelügyelőség szóvivője. Az ösz- szegzésből kiderül: a szabadság kiadásával kapcsolatban gyako­ri szabálytalanság, hogy a mun­káltató papíron kiírja a szabad­ságot, azonban a munkavállaló ténylegesen dolgozik, illetve a ki nem adott szabadságot a mun­káltató pénzben fizeti ki, annak ellenére, hogy ezt jogszerűen csak a munkaviszony megszű­nése esetén tehetné. 2007 áprili­sa óta szigorodtak a szabadság kiadására vonatkozó szabályok, konkrétabban határozzák meg azokat a kivételes eseteket, ame­lyekben átvihető a szabadság a következő évre. Gedeon András azt is el­mondta: a munkáltató kivétele­sen fontos gazdasági érdek, il­letve a működési körét közvetle­nül és súlyosan érintő ok ese­tén a szabadságot legkésőbb a követő év március 31-ig, a kol­lektív szerződés rendelkezése esetén a követő év június 30-ig köteles kiadni. Hozzátette: ilyen esetben is legfeljebb a rendes szabadság egynegyedét lehet a következő évre átvinni. A 2008 és 2009 első kilenc hó­napjának összehasonlításakor szembetűnő a szabálytalansá­gok csökkenése országosan és a megyében is. A szakemberek szerint a munkáltatók „beleta­nultak” az új szabályozásba. Bombariadó: a még ismeretlen betelefonálónak kell megfizetni az áruházat ért többmilliós kárt Bevasalják a milliós veszteséget a siófoki bombariadó felelőse­in; a rendőrség már nyomoz a tettes(ek) után. ' A ma véget érő esztendőben kereken tíz bombariadó volt a Tesco-üzletlánc áruházaiban - számolt be érdeklődésünkre tegnap Hackl Mónika, a társa­ság szóvivője. Hétfőn délután titokzatos be­telefonáló miatt ürítették ki a siófoki hipermarke­tet. Azt nem tudni, hogy ki volt az elkö­vető. Robbanóanya­got nem találtak, a bő másfél órás kényszerszünet többmilliós kárt okozott a társaságnak. A Somogybán ez volt idén az el­ső és egyetlen ilyen eset. szóvivőtől tudjuk: ilyenkor az elmaradt forgalmon kívül az is veszteség, hogy a kosarakban ha­gyott romlandó árut kidobják. Utó­lag ugyanis nem lehet tudni, hogy a vevő mikor pakolta a vásárlóko­csiba a tejet, a húst vagy épp a felvágottat. - Somogybán idén ez volt az első bombariadó - je­gyezte meg. - Sokba kerül ez a riasztás. Ha elkapják a tettest, meg kell térítenie a kárt. Ismeretlen tettes ellen már megtették a feljelentést. S ab­ban bíznak, hogy mihamarabb azonosítják az elkövetőt. ■ Harsányi Miklós Tegnap ünnepelte 26. születésnapját Szőlőskislakon MOLNÁRof ANITA t, Ijp! Szeretettel i­köszönti szerető családja és keresztszülei J December 31-én ünnepli 10. születésnapját Mesztegnyőn KOVÁCS NIKOL Születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kívánunk: Géza papa, Rita mama HÍRSÁV MSZP: támogatják a díjcsökkentést TÁMOGATJA ÉS MEGSZAVAZZA a kaposvári közgyűlés szo­cialista frakciója a Szita Károly polgármester által bejelentett távhődíj- csökkentési javaslatot, mert egybeesik az MSZP- frakció novemberi kezde­ményezésével. Ezt Jurmann Béla képviselő, a Panellakok Érdekvédelmi Közösségének elnöke je­lentette be szerdán sajtótá­jékoztatón. (mk) Keresztyén válaszok a válságra Nagykanizsán NAGYKANIZSÁN FOLYTATÓD­NAK a már több mint egy évtizede tartó Kanizsai-es­ték a református gyüleke­zet szervezésében. Január­tól a résztvevők neves ven­dég előadók segítségével keresik a válaszokat, meg­oldásokat a'válságra, melyben élünk, (ga) Új tagokkal erősít a Kötél egyesület KILENC JELENTKEZŐBŐL há­rom új tagot vett fel a Ka­posvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (Kötél). Az újoncok - Mike Bernadett, Duka Roland, Fábry Kornél - már le is tették az esküt, így mos­tantól 62 tagja van a szer­vezetnek - közölte szer­dán Bodó László parancs­nok. Az idei évről elmond­ta: 45 riasztást kaptak. S - nyolc órával számolva - 299 munkanapot töltöttek el a tagok bevetésen, (hm) Marcali ötmillió forintot nyert foglalkoztatásra A MARCALI Szociális ÓS Egészségügyi Szolgáltató Központ csaknem ötmilbó forintot nyert egy pálya­kezdő szociális szakember alkalmazására. A család- segítő szolgálatok foglal-' koztatást elősegítő szolgál­tatásainak fejlesztése el­nevezésű program támo­gatásával két évig alkal­mazhatja az intézmény a szakembert, (ve) Bővült a dalárda repertoárja új dalokat tanult a mar­cali Bajtársi Egyesület Da­lárdája. A megszokott ka­tonanóták mellett újítás­ként ünnepváró dalokkal léptek fel. Templomban, különféle más rendezvé­nyeken s városhatáron túl is énekeltek, (ve) NAPI MENÜAJÁNLAT TOVÁBBI AJÁNLAT ÉS ÉTTEREMKERESŐ A SONLINE.hu HÍRPORTÁLON! Virsli nélkül nincs szilveszter. Sonkás kiflivel és batyunak is kitűnő virslis BATYU: 1 csomag mély­hűtött leveles tészta, 1 csomag minivirsli, 20 dkg füstölt sajt, dijoni mustár, fokhagymás ma­jonéz, egy tojássárgája. elkészítés: A felolvasztott tész­tát kinyújtom vékonyra, bősége­sen megkenem mustárral, ráre­szelem a füstölt sajt háromne­gyedét, kb. 10><10-es kockákra vágom, mindegyik közepére nyomok egy adag fokhagymás majonézt, ráültetem a minivirs- liket, ráhajtogatom a tésztát, megkenem tojással, majd reszelt sajttal vagy szezámmaggal jól megszórom. 15 percig sütöm, és kész. Sokat kell belőle készítem, mert pikk-pakk felfalják. VIRSLIS, SONKÁS KIFLI: 3 dl tej, 1 kávéskanál kristálycukor, 5 dkg élesztő, 50 dkg liszt, 1 kávéska­nál só, 17 dkg sütőmargarin, piz­zakrém, 12 virsli, 12 szelet son­ka, 1 tojás a lekenéshez, reszelt sajt a tetejére. elkészítés: A langyos tejbe be­letesszük a cukrot és az élesztőt, felfuttatjuk. A lisztet a sóval ösz- szeforgatjuk, hozzáadjuk a tejes élesztőt és az olvasztott marga­rint. Jól bedagasztjuk, és kb. 50 percig kelesztjük. A tésztából 3­4 kis cipót formálunk, és kerek lapokká nyújtjuk, majd mind­egyiket 8-8 cikkre vágjuk. Meg­kenjük pizzakrémmel, belete­kerjük a virsbt vagy a sonkát. Margarinnal kikent tepsire rakjuk. Tetejüket lekenjük a to­jással, és reszelt sajttal szórjuk meg. Előmelegített sütőben, kö­zepes lángon körülbelül húsz percig sütjük. Fogadó a Bárányhoz Kaposvár, Városház u. 4, Tel.:(82) 527-600, Fax: (82) 527-603 E-mail: fogadoabaranyhoz@t-onIine.hu http://fogadoabaranyhoz.intemettudakozo.hu MAI MENÜ; Húsgaluska leves 1. Csirkemell fiié zelleres bundában, kapros fejföllel 2. Túrós palacsinta torró meggyraguval t A napi menü igénybe vehető naponta 11.30 és 14.30 között. Ára; 900 Ft S Kaposvár, Szondi u. 5. 30/411-5973, ’ 70/314-4769 Tojáshab leves A. Finom főzelék, süli virsli B. Rántott heck szelet burgonyasaláta C. Sajtos-tejfölös spagetti Menü ára: éthordóban 470 Ft Mikrózható edényben 520 Ft NAPONTA KÜLÖN RENDELHETŐ: rámolt sertésszelet, hasábburgonya, savanyú 650 Ft-------------------.--------------------­Sz eretettel köszöntjük 84. születésnapja alkalmából PÉTERFAI V VINCE | ! 11 dédipapát I f 4JjB Nagybajomban.^ I Szerető családja' * * 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom