Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-29 / 303. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 29., KEDD SPORT A narancs nyerte a sárgák csatáját örömfoci Jól szórakozott a sportcsarnokba kilátogató közönség a villámtornán A Rákóczi labdarúgója, Farkas Zoltán (labdával) egy gólt lőtt, s csapatával a második helyen végzett a közönségsikert hozó tornán A várakozásoknak megfe­lelően remek hangulatú focitornát kísérhettek fi­gyelemmel a Kaposvári Városi Sportcsarnokba ki­látogatok, ahol a megye- székhely három kiemelt élcsapata lépett pályára. Temesvári Iván- A szabály, hogy labdával ját­szunk és rúgjuk - zárta rövidre a szabályismertetést Dér Tamás, a Sportcsarnok és Intézményei igazgatója, aki ezúttal a szpíkeri feladatokat is vállalta. A három vegyes csapat kiala­kítása után először a sárga és a piros mezesek feszültek egy­másnak, a villámtorna első talá­latát pedig a kosarasok egyik erőssége, Dávid Gergely szerez­te, vezetéshez juttatva a sárgá­kat. A szintén kosaras Márkus Tamás egyenlítő gólja után Kán­tor Sándor ragadta magához a | kezdeményezést, s lőtt mester- hármast, míg a túl oldalon Schultz István kozmetikázott az eredményen. A második mérkő­zésen a narancssárgák és a piro­sak léptek pályára, s a nyitó ta­lálkozóval ellentétben ezúttal már a labdarúgók is hallattak magukról, hiszen az egyik olda­lon Reszli Gábor kétszer, míg Ba­lázs Benjámin és Bőle Lukács egyszer-egyszer volt eredmé­nyes, addig a másikon Szolomájer Miklós duplázott, ám a pirosak újabb 4-2-es vere­séget szenvedtek. - Nem volt semmi gond, szépen játszot­tunk, csak nem eredményesen - értékelt Zarka Péter edző. A döntőt a Fekete Ádám, Gordan Filipovics páros irányí­totta narancssárgák és a Prukner László vezette sárgák vívták. A fináléban Kovács Do­monkos és Farkas Zoltán gólja után 2-0-ás hátrányból állt talp­ra a narancs alakulat, amely Reszli Gábor, valamint Bőle Lu­kács duplájával nyert 4-2-re. A jó hangulat csak fokozódott a focit követő sorverseny alatt, melyet a Rákóczi labdarúgói nyertek a holtversenyben máso­dikként célba érő Kaposvári KK kosarasai és a Diamant Kapos­vár röplabdázói előtt. A szórakozáson és a szórakoz­tatáson kívül a Rákóczi labdarú­gói amolyan felkészülésnek is tekinthették a hétfő esti moz­gást, hiszen a zöld-fehérek ma már Pécsen lépnek parkettre, ahol a IV. Arany Ászok Teremku­pán szerepelnek. Az ifjabb Dár­dai Pál szervezte esemény a Mé­dia csapat-DD Gáz öregfiúk ösz- szecsapással 11.15 órakor kezdő­dik a Lauber Dezső Sportcsar­nokban. Az első igazán tétre me­nő mérkőzést pedig a Rákóczi vívja a másodosztályú Kozár- misleny ellen 12.45 órakor, majd 14.45 órakor a Lancast Hungary ellen meccsel Prukner László csapata. A másik csoportban a Pápa, a REAC és a Pécsi MFC küzd a továbbjutásért, majd a végső győzelemért. Stier Lilla három aranyat nyert a pécsi évadzáró versenyen Tizenhat aranyéremmel tértek haza a Kaposvári Középület­kivitelező Adorján SE úszói a Pé­csen rendezett idényzáró ver­senyről. Kovács László és Hajdú Sándor tanítványai közül külö­nösen Stier Lilla volt elemében, aki 200 méter háton, 200 gyor­son és 200 mellen is elsőként csapott a célba. Németh Dávid sem panaszkodhatott, igaz a 200, illetve a 800 gyorson nyert aranya mellé neki egy ezüst is „becsúszott11. Voltak duplázók is szép számmal, hiszen Bencs Barbara 200 pillangón és 200 gyorson, Pamuki Dávid 200 mel­len és 200 gyorson, Hamlin Matthew 200 mellen és 400 ve­gyesen, míg Kováts Domonkos 100 háton, valamint 200 vegye­sen állhatott a dobogó legfelső fokára. Gosztonyi Ákos 200 mellen végzett az élen, de egy ezüst és egy bronzéremnek is örülhe­tett, Kurdi Márk pedig a 400 ve­gyesen szerzett aranyérme mel­lett egy ezüstöt is begyűjtött. Varga Krisztina 200 mellen, míg Hamlin Benjámin 100 mel­len állhatott a dobogó legfelső fokára, míg Hamlin Dorothy egy ezüst, Kacsó Gergő két, míg Gréczi Martin egy bronzzal tért haza. Az Adorján SE 4x50 méteres Varga Krisztina, Hamlin Do­rothy, Bencs Barbara, Stier Lilla összetételű leány vegyes váltója másodikként ért célba. ■ Temesvári I. 11 WMMMm HIRDETÉS .. ■>:. . . _ , • .. . JÓIMUL M ü '/ f \ y l I " j 176 oldalon ! 2 ÜÜ j18 88jj'í A Somogyi Hírlap Nagyszerű ötletekkel 1490 Ft PP^;I beküldők fotóival Negyedéves előfizetőinknek*: f Kemény kötésben 990 Ft f fel megrendelheti: Nem előfizetőinknek*: jj. ,2 • ^ • tatafo^ 499Q A könyv árát a leadott megrendelések alapján a Somogyi Hírlap terjesztői hálózata gyűjti be. A könyv személyesen is átvehető, de kérésre házhoz is visszük. *Az ár csak teljes árú előfizetés esetén érvényes. Egy előfizető kedvezményes áron maximum 5 példányt vásárolhat

Next

/
Oldalképek
Tartalom