Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-28 / 302. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 28., HÉTFŐ SOMOGYI VÁROSOK rr-----------------­PE RCES INTERJÚ Felnőtteket képeznek Erdőművelő-képzést indítanak Kadarkúton a művelődési házban. Keserű Valéria igazga­tó szerint ezzel esélyt adnak az embereknek.- Egy művelődési ház mi­ért foglalkozik felnőttkép­zéssel?- A gazdasági válság fo­kozottabban sújtja az alul­képzett embereket. A terve­ink szerint tizenkét ember­nek tudunk lehetőséget biz­tosítani, hogy elvégezze az általános iskola 7-8. osztá­lyát, két turnusban pedig huszonnégy erdőművelőt képezünk ki. 2010 januárjá­ban indul az oktatás, és 2011 júniusáig tart.- Pénz is lesz a képzésre?- TÁMOP pályázati támo­gatást nyertünk. A képzések összköltsége tízmillió-nyolc­százezer forint. A jelentkező erdőművelők személyenként harmincezer forint állami tá­mogatást és ingyenes tan­könyvet kapnak. Az intézmé­nyünk pedig akkreditált kép­zőhellyé fog válni, illetve sa­ját akkreditált programokkal fogunk rendelkezni.- Magányos harcosok?- Az Együd Árpád Műve­lődési Házzal szakmai együttműködési szerződést kötöttünk. Ők közel ötven­millió forintból gazdálkod­nak; animátorok és számító- gépes adatfeldolgozók ke­rülnek ki tőlük. Ez a képzés a kadarkútiak számára is nyitva áll. Átjárhatóak a két intézmény képzései. Finisben az iskolafelújítás beruházás A szállodai szintű kollégiumot már átadták Kadarkúton Nemcsak szakmát szereznek, hanem a tudásukkal biztos bel- és külföldi megélhetéshez is jutnak a kadarkúti iskolában végzett diákok Az elmúlt fél évben gyors ütemben haladt a Jálics Ernő iskola re­konstrukciója, amit 604 millió forintos támoga­tással és 128 millió fo­rint saját forrással való­sítottak meg. F. Szarka Ágnes Elkészült az épületek akadály- mentesítése, megújult az elekt­romos hálózat, befejeződött a nyílászárók cseréje, felkerült a külső hőszigetelés. Befejeződött a száztíz férőhelyes kollégium földszintjének felújítása, mely­nek eredményeként a diákok háromágyas szobákat kapnak. A következő hónapokban a bel­ső szerelés folyik, a kivitelező gondosan ügyel eközben a taní­tás zavartalanságára. Jövőre pe­dig a külső területek következ­nek: sorra kerülnek a sportpá­lyák, a közösségi terek, a parko­lók, s megkezdődik a napközi otthonos óvoda teljes felújítása. A pályázati támogatás révén egy egészen új, komplex intéz­mény épül meg.- A városban élők június vé­gétől nap mint nap láthatták azokat a munkálatokat, ame­lyek az iskola bővítését, korsze­rűsítését jelentik - mondta Pé­csi Oszkár, az iskola igazgatója. - Büszkék vagyunk a szállodai minőségű kollégiumra. Megva­lósult a korszerűsítés, az új szint építése, öt tanterem kiala­kítása padokkal, székekkel, táblával. A gépészeti rendszer korszerűsítése, az akadály- mentesítési előírásoknak meg­felelő közlekedés kialakítása ­A KADARKÚT ÉLETÉBEN páratlan, jelentős beruházáshoz olyan szakmai korszerűsítési, mód­szertanifejlesztés is párosult, amely jelentős hatással lesz a pedagógusok tevékenységének változatossá tételére, a tanulói munka, ismeretbővülés haté­konyságára. A tanulók eredmé­nyességének növelése a fő cél: a szövegértés, a matematikai ismeretek alkalmazhatósága, a beilleszkedési nehézségek le­rámpák, két lift - szintén része a fejlesztésnek. A korszerű világítás kialakítá­sa, a szigetelés, a fűtési rendszer racionalizálása a takarékos üze­meltetést, fenntartást szolgálja. Az udvar, a sportpályák ren­dezése, az óvodai rész korszerű­sítése 2010 nyarán valósul meg. Hatalmas szervezést, odafi­gyelést igényelt ez a nagy beru­házás a nyár folyamán, de szep­temberben is, amikor a fiú kollé­gistákat kellett egy hónapra ide­iglenesen elhelyezni. Október el­küzdése, a problémamegoldó képesség javítása. Mindezek el­éréséhez új oktatási módszerek alkalmazását végzik a kollé­gák a csoportfoglalkozásokkal, differenciálásokkal, illetve a tantárgytömbösítésekkel mint oktatásszervezési eljárásokkal. A korszerű technikák - számí­tógépek, interaktív táblák - al­kalmazása azért is válhat ha­tékonnyá mert napjaink tanu­lói már nagyon korán megis­ső hetében így átadhatóvá vált a kollégium egy szintje. Az intéz­ményvezetés naponta egyezte­tett azért, hogy minél kevesebb legyen a napi gond az időnként több tucat szakemberrel dolgo­zó kivitelezővel. A modernizáci­óval, fejlesztéssel egyidejűleg je­lentős tartalmi korszerűsítést is elvár az Európai Unió, ezért szükségessé vált olyan módsze­rek, tartalmi megújítások alkal­mazása, melyeknek a lényege az oktató-nevelő munka haté­konyságának javulása. merkednek a korszerű eszkö­zökkel, és jól is tudják alkal­mazni azokat AZ 1., 5. ÉS 7. ÉVFOLYAMON CtZ idei tanévtől bekövetkező válto­zások folytatódnak a következő években. A tanítási-tanulási fo­lyamatok eredményességét a pedagógusok a módszertani sokféleség különböző arányok­ban történő alkalmazásával tudják elérni a tananyag és a személyiségük által biztosítva. Tanulnak a pedagógusok is, hogy hatékonyabban tudjanak tanítani ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KADARKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT HÍRSÁV Mézeskalács és forralt bor KADARKÚT VÁROS KÉPVISE­lő-testülete december 21- én este a Városi Művelődé­si Házban látta vendégül a város lakosságát a „min­denki karácsonyán”. A rendezvényen a művelődé­si ház dolgozói mézeska­láccsal és forralt borral kí­nálták a szép számú ven­dégsereget. Újra közmunkaprogram a térségben A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI Többcélú Kistérségi Társu­lás közmunkaprogramot indít 2010. január 15-től. A programban 82 főt foglal­koztatnak huszonegy tele­pülésen. Feladataik között a települések rendben tar­tása, arculatának szebbé tétele is szerepel. Jegyzői köszöntő a nyugdíjasoknak KARÁCSONY ELŐTT látták vendégül a polgármesteri hivatal dolgozói a város­ban élő nyugdíjasokat A szépkorúakat Horváth Zsolt jegyző köszöntötte. Köszönet a rendőröknek KADARKÚT VÁROS Képvise- lő-testülete legutóbbi ülé­sén tárgyalta a város köz- biztonságának helyzetét. A képviselők megállapí­tották, hogy számottevően csökkent a bűnelkövetés a városban. A testület kö­szönetét fejezte ki a rend­őrőrsnek a kiváló munká­ért, és dicséretben része­sítette az őrs parancsno­kát, Illés Norbert rendőr őrnagyot. Fejlesztések a könyvtárban A KADARKÚTI KÖNYVTÁRBAN már működik a kistérségi szerver, amelyen tizenhá­rom település teljes könyvtári dokumentációja megtalálható. Emellett fo­lyamatosan fejlesztik a honlapot, az olvasók tá­volról is betekinthetnek az adatbázisba. Eddig a dokumentumok mintegy negyedét dolgozták fel. Városhoz méltó arculatot alakítanak ki Kadarkúton fejlesztés Vízjogi engedély már van, hamarosan kezdődhet a szennyvízcsatorna építése a településen A Dél-dunántúli Operatív Prog­ram keretében több mint ötven­nyolcmillió forint összegű euró­pai uniós támogatás igénybevé­telével befejeződtek a városköz­pont felújítási munkái Kadarkú­ton. A projekt megvalósítása so­rán két területen összesen 35 fé­rőhelyes gépkocsiparkolót is ki­alakítottak. A beruházások ho- zadékaként Kadarkút központja kezd városias külsőt ölteni.- Megjelenésében megújult az Id. Kapoli Antal Művelődési Ház külső homlokzata is, sor került a tető felújítására és an­nak hőszigetelésére, az eresz- csatornák felújítására, az utcai homlokzat nyílászáróinak cse­réjére, a homlokzat és a lábazat felújítására - mondta Verkman /ózse/polgármester. - A szabad­téri közösségi rendezvények­nek helyet adó művelődési ház udvarán 300 négyzetméter te­rületet térburkolattal láttunk el. A zöld felületek megtartása, a város arculatának kialakítása érdekében a település központi területén a meglévő, igen le­romlott állapotú támfal felújítá­sa mellett parkosítást végez­tünk, a park területére hulla­dékgyűjtő edényeket és pado­kat helyeztünk ki. Régi vágyuk teljesülhet a ka- darkútiaknak, mert az önkor­mányzat a Környezet és Energia Operatív Program keretében a „Kadarkút város szennyvízcsa­Verkman József: nagyszabású a városunkban elindult fejlődés Jó évet zártak verkman József polgármes­ter elégedett az elmúlt évek történéseivel. Szerinte olyan fejlődési pályám lépett Ka­darkút, amellyel a térség és a kistérség vezető településé­vé válhat. - A várossá válá­sunkkor többen megjegyez­ték - mondta -, hogy Kadar­kút csak nevében város, kül­sejében nem. A lassú lépések politikáját folytatva évek alatt elértük, hogy az átuta­zóknak nem kell megmagya­ráznunk, hogy város va­gyunk. Látják maguk is. tornázása és szennyvíztisztítá­sa” című projekt előkészítési költségeinek finanszírozásához kapott vissza nem térítendő eu­rópai uniós támogatást.- Az előkészítéshez kapcsoló­dó munkálatok 2009 januárjá­ban elkezdődtek, tervezett befe­jezésük 2009. december. Az elő­készítő munkák nettó összkölt­sége több mint harmincötmillió forint, melynek nyolcvanöt szá­zaléka támogatás - ecsetelte az eddig történteket és a beruhá­zás várható ütemét Verkman Jó­zsef. - A projekt előkészítési te­vékenysége során elkészült a csatornahálózat és a szennyvíz- tisztító telep vízjogi engedélyes tervdokumentációja, az enge­délyezési eljárás folyamatban van, továbbá elkészült a projekt részletes megvalósíthatósági ta­nulmánya, melyet a közremű­ködő szervezet 2009. október 30-án jóváhagyott A csatorna- hálózat és a szennyvíztisztító telep kiviteli tervei 2009 végére készülnek el. Az előkészítési tevékenység lezárását követően a második fordulós pályázat benyújtására előreláthatólag 2009 decem­berében kerül sor, a csatorna- hálózat és a szennyvíztisztító telep kivitelezésének tervezett befejezése 2012. december. A beruházás tervezett költségve­tése megközelíti a nettó egy- milliárd forintot. 4 f ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom