Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-24 / 301. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK KARÁCSONY Jelige: gyógyult, boldog mama remény Megküzdött a hétfejű sárkánnyal, ma már az apróságoknak is örül Az unokákkal töltött idő mind ajándék. Székelyné Fehér Éva hat műtét után, több mint tíz éve újra egészséges Kell egy csapat: a kaposvári Viktória klub tagjai le akarják győzni a rákot Irodalmi díjjal jutalmazták egy kaposvári gyógyult rákbeteg történetét. Közvetlen stílusa, megindítóan őszinte vallomása erőt adhat a sorstársaknak. Meiszterics Eszter Ádám és az ikerlányok, Zsófi és Dóri ugyanúgy várják a karácsonyt egy Nógrád megyei kis faluban, mint minden kisgyerek. Kaposvári nagymamájuk meglepetése is ott lesz a fa alatt, ahogy az a legtöbb családban szokás. Fia és menye kedvében is jár az ajándékokkal, mert az ünnepeket idén külön töltik a nagy hóesés okozta útviszonyok miatt. Székelyné Fehér Éva nagyobb lelkesedéssel veti bele magát a karácsonyi készülődésbe, mint bárki más. A kaposvári asszonynak ugyanis - kis túlzással - minden nap karácsony. Örül, hogy él, és minden percet ajándéknak tekint most már több mint tíz éve. Akkor gyógyult ki hatodszor a rákból, túlélte a hatodik műtétjét. Betegsége történetét megírta egy irodalmi pályázatra, melyet a Rákbetegek Országos Szövetségének pápai Megújulás Klubja hirdetett meg. Az orvosból, irodalmárból, civilből álló zsűri az ő munkáját találta a legjobbnak.- 1993-ban, amikor az onkológusom, Győrfy Károly főorvos közölte a rossz hírt, még tabutéma volt a mellrák - kezdi Székelyné Fehér Éva. - Egy héttel a 45. születésnapom előtt vették le a mellemet. Akkor kezdte el a főiskolát a fiam. Egy éven át háromhetente vénás injekció formájában kaptam a kemoterápiás gyógyszert. Dermesztő élmény, amikor a beszélgetőtárs kerüli a szemkontaktust, tekintete „oda” vonzódik. Nem teszi föl a kérdést: hogyan lehetett megoldani a csonkolt terület kiegyenlítését? Éva azt mondja: a gyógyulása alatt igyekezett hasznosítani a veszteséget. Mindent elolvasott, ami elérhető volt, tornázott, étrendet váltott, gyógyult társaktól kért tanácsokat. Élete a fáradékonyság miatt gyökeresen megváltozott, nyűgös, türelmetlen ember lett. Napjai a gyógyulásért vívott harccal teltek... székelyné fehér Éva néhány éve vállalja fel, ami vele történt, hiszen a kilencvenes években tabutémának számított a mellrákról vagy a méhnyakrákról beszélni egy nőnek. Ehhez azonban kellett 1994 decemberében egy kontrollvizsgálaton kiderült: két újabb csomó van a műtött területen. - Ekkor kiborultam. Közeledett a karácsony, a többiek már ünnepi készülődésben, én meg ismét műtétre megyek, csak erre tudtam gondolni - emlékszik vissza. Az újabb fájdalmas kórházi napok után egy kis megnyugvást hozott a hír: a szövettani eredmény szerint nincs áttét, nem kell kezelés! Két évig kényeztethette a családját gondtalanul. Egy balatoni nyaralás alkalmával azonban rosszul egy csapat, a Viktória klub. A kaposvári csoportot olyan rákból kigyógyult nők alkotják, akik emlődaganatban és hasonló betegségekben szenvedtek, vagy ma is gyógyulnak. A nevük azért Viktória, lett: nőgyógyász, citológia, újabb rendellenesség. A harmadik műtét után megállapították: kezdődő méhnyakrák, a saját érdekében vállalni kell egy újabb műtétet. „Hát ennek sosem lesz vége? A hétfejű sárkány összes fejét én kaszabolom le? Hiszen ez már a hatodik műtét” - így ír Éva az első helyezést nyert munkájában. Hogy miképp élte túl mindezt? Azt mondja: hittel. Nem adta fel. Meg akart gyógyulni a fiáért, a férjéért, az édesanyjáért és elsősorban saját magáért. azaz Győzelem, mert ők legyőzték a rákot. A tagjai egészségvéd&nevelő, segítő munkát végeznek, Székelyné Fehér Éva is része a közösségnek, együtt segítenek egymásnak és sorstársaiknak. Mert szerinte ezt csak így lehet.- Sok rákbeteg úgy érzi, hiába a család, az orvosok, a barátok, valójában egyedül van az ember az infúzióval, a gyógyszerekkel, a kínokkal, a betegséggel - meséli -, ám én ezt sosem éreztem. Ha mélyponton voltam, főként a hatodik műtét után, épp ők adtak erőt. A családom volt a szövetségesem a harcban. Kissé ironikusan megjegyzi: tulajdonképpen bizonyos szempontból még szerencsésnek is mondhatja magát, mivel azok a rettegett többszörös áttétek elkerülték őt. Székelyné Fehér Éva arról is ír a pályázati anyagban, milyen mások szemében látni a szánalmat, a tettetett jókedvet, és azt, hogy valójában már lemondtak róla. Volt olyan ismerős, akivel összefutott az utcán a kemoterápia idején, és zavarában így köszöntötte: - Te még élsz?- Sokan sokféleképpen élik meg a rákot - meséli. - Vannak, akik a csonkolásos műtétek miatt a személyiségüket is elveszítik. Én ezt nem hagytam, épp ellenkezőleg! Elkezdtem tudatosan élni. Nemcsak a táplálkozásomon és az életmódomon változtattam, hanem a gondolkodásomon is. Régen bizonytalan voltam, tele komplexusokkal, talán egy kissé depresszív is - ezt amúgy elég nehéz elképzelni Éváról, aki csupa mosoly, nyitottság és lendület -, de ma már igazán tudok örülni az élet apróságainak is. Mindezt úgy, hogy 2006-ban elveszítette a férjét, aki többszörös rákbeteg volt.- Sajnálom, hogy férjemnek nem tudtam többet adni a hitemből. Talán a véremben van a küzdelem - teszi hozzá. - Mi harcos család vagyunk, a szüleim holokauszt-túlélők, így otthonról hoztam az erőt. Éva fátyolos tekintete aztán ismét felderül, amint az unokákról kezdem faggatni. Az ikrek ötévesek, Ádám pedig másfél. Aktív nagymamaként minden idejét beosztja, 58 évesen számítógépes tanfolyamra járt, most pedig gyógytornázik. Ezt csinálta a kritikus hat évben is. Először eltervezte, hogy a fia diplomáját meg kell érnie, aztán kitalálta, hogy a másodikat is. Utána meg a fia házasságkötését akarta megvárni, majd az unokák születését, és szépen eltelt az a néhány év, amíg a kötelező vizsgálatok ideje is lejárt. Ha visszatekint a küzdelmes évekre, úgy gondolja: szerencséje volt, idejében ment szűrővizsgálatokra, így megtalálták a daganatokat, és idejében megműtötték. Ezért kell figyelni a nőknek a rendszeres vizsgálatokra, és ez nem közhely. Ezért írta meg gyógyulásának történetét is, hogy a sokéves tapasztalat mellett erőt, bátorítást adjon sorstársainak. Ma ól éves. Irodalmi pályázatának végén ez áll: „gyógyult, boldog nagymama”. Ha megkondulnak a harangok Karácsony estéjén a harangok, ha megkondulnak sötétség nehezedik rám, emlékeim megmozdulnak. Egy féligégett gyertya halovány lángja, kihunyt testvérei.. kihűlt helyét látja. Sok-sok évtizede az egész világon háborúk dúltak gyönyörű hídjaink szárnyai a jeges Dunában úsztak, megcsonkított házak, feldúlt utcák sora ...ez volt életem legszürkébb karácsonya. Leheletem ráfagy a törött ablak üvegére, egyedül a sötétben... várok a szeretet ünnepére. Díszes karácsonyfa, ajándékok s fiaim nélkül, magasba emelkedik a hold, szinte beleszédüL Kicsiny szobám s országunk romokban hever, tán évek múltán... csak rémálom lehet. Szeretteinket, hőseinket kétségek között várva, kósza gondolatokban egy szebb jövőben járnak. Karácsony estéjén a harangok, ha megmozdulnak, bontatlan ajándékok a díszes fa alatt meglapulnak. Egy féligégett gyertya halovány lángja ...hős fiainkat mindig haza várja. FARKAS FERENC ÁPRILY LAJOS Karácsony-est Angyal zenéje, gyertyafénykincses kezem hogy lett szegény? Nem adhattam ma semmi mást, csak jó, meleg simogatást. Mi győzött érdességemen? Mitől csókolhat úgy kezem? Simogatást mitől tanult? Erembe Krisztus vére hullt? Szemembe Krisztus-könny szökött? - kinyúló kézzel kérdezem. Áldott vagy a kezek között, karácsonyi koldus-kezem. OLVASÓINK LEGEMLEKEZETESEBB KARÁCSONYA Az örökké mosolygó pici lányról álmodozott a hadifogságban Drága édesanyám emlékére, aki 1944. december 1-től 1945. december 3-ig naplót írt, illetve írásban beszámolt a hadifogságban lévő édesapámnak. Lengyeltóti, 1944. dec. 24. Szenteste Édes Pistám! Félrevonultam a kisszobába, és úgy írom könnyek között ezt a kis karácsonyi levelem. Kiöntöm a szívemet, amely már csordultig tele van keserűséggel. Mennyivel könnyebb azoknak, akik nem sokat törődnek egymással, azoknak semmi az, hogy nem lehetnek együtt, hogy nem tudnak egymásról. Itt a szenteste, és még csak hírt • sem hallunk Rólatok! • A háborús viszonyokhoz mérten elég szép karácsonyfát csináltunk. Apukámnak is feldíszítettünk egy kis ágat, és a kórházban is volt egy kis ünnepség. A kishúgom is szerepelt. A többi gyereket elküldtük oda, és addig megcsináltuk anyukával a karácsonyfát. Korán megjött a Jézuska. Nagy volt a gyerekek öröme! Mindegyik kapott valamit. De minden felnőttnek megvan a maga szomorúsága. Akikkel találkoztam a templomban, mindenki sírt, mert vagy halottjuk van, vagy nem tudnak a párjukról semmit, úgy, mint én. Csak azt tudnánk, hogy hamarosan vége lesz ennek a csúnya háborúnak! bán, Németországban, angol fogságban, gyűjtőtáborban? Azt érzem viszont, hogy élsz, és borzasztóan aggódsz értem, illetve értünk. Az oroszok most a kis lámpába való petróleumunkat vitték el, pedig keservesen jutottunk hozzá. A kórházba már minden gyertyánkat felhord- tuk, mert ott sincs világítás. Kérem a Mindenhatót, hogy adjon nekünk elég erőt a sok csapás és baj elviseléséhez, és segítsen meg bennünket, hogy minél előbb felszabaduljunk, és még egyszer épségben lássuk viszont egymást! Imádkozom és lefekszem] ki tudja, mit hoz a holnap? El is felejtettem megírni, hogy mit hozott a Jézuska. Egy szép fehér sálat és egy kis rózsaszín kabátkát a születendő picinek, sapkával. Szegény pici angyalkám! Sokszor gondolok arra, hogy most igazán jobb volna, ha nem jönne erre a csúnya világra! Abban bízom még csak, hogy mire ő áprilisban megérkezik erre a világra, a jó Isten megengedi, hogy enyhüljön a helyzet, és téged vezéreljen haza! A legszebb karácsonyi ajándék te lettél volna, édes szívem, és azt hiszem, viszont! Még körülbelül sem tudom, hogy hol lehetsz, ahonnan egy sor írás, üzenet ne érkezhetne. OroszországUtóirat. Én 1945: április 13-án reggel szerencsésen megszülettem. Édesapám csak 1945. december 3-án, az utolsó hadifoglyokat szállító szerelvénnyel, hadirokkanton jött haza Németországból, a Fekete-erdő környékéről. Egészen addig távol tartotta a háború. Nagyon nehezen tudta lelkileg feldolgozni, hogy édesapját, nővérét, bátyját elragadta a háború. Egyedüli vigasza szép, fiatal, egészséges felesége és aprócska, örökké mosolygós, szőke hajú, pici lánya volt. Éppen olyan, mint akit megálmodott a fogságban. WOLFNÉ OZVÁRY MÁRIA LENGYELTÓTI 19
