Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-15 / 293. szám

10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 15., KEDD A bajnoki cím a siófokiak célja labdarúgó NB ii Az állandóság hozta meg a sikert a rosszul rajtoló balatoniaknak Hagymási Zoltán Gobbra) elégedett lehetett Róni őszi teljesítményével Kovács Bence országos serdülő birkózóbajnok szabadfogásban A BVSC Tatai úti csarnokában Budapesten rendezték a 2009. évi serdülő szabadfogású magyar bajnokságot, amely az év utolsó nagy megmérettetése volt. Kovács Bence, a Kaposvári Sportiskola tehetsége a 47 kg-os súlycsoportban szállt harcba a magyar bajnoki címért és meg­koronázta idei kimagasló telje­sítményét.- A mérlegelést követő sorso­láson kiderült, hogy nem lesz sé­tagalopp a győzelemhez vezető út - mondta Takács László edző. - A szabadfogású rangsort eddig vezető szigetvári Arany Imre volt az első ellenfél, aki ezt köve­tően lemondhatott aranyos ál­mairól, hiszen Kovács taktikus birkózással, két menetben pon­tozásos győzelmet aratott. A döntőbe jutásért egy - az előző fordulóban meggyőző bir­kózást bemutató - monori ver­senyző következett, aki ezen a mérkőzésen nem tudta megis­mételni az első fordulóbeli sze­replését, hiszen ellene Bence az első menetben tusgyőzelmet aratott. A döntőben ki más is le­hetett volna az ellenfél, mint a szombathelyi Kálmán Balázs, akit a kötöttfogású magyar baj­nokság döntőjében sajnos nem sikerült legyőzni. Most nem így történt, mert nagy taktikai har­cot hozó - három szoros és ki­élezett menetben - Bence le­győzte őt, megszerezve ezzel a várva várt magyar bajnoki cí­met! A verseny során a fárasztó felkészülés minden pillanatá­ban rá jellemző óriási küzdeni tudás és akarat, valamint a tak­tikai utasítások pontos betartá­sa jellemezte végig a viadal során. ■ Kun Zoltán Kovács Bence (elöl) megérdemel­ten lett magyar bajnok Nem várt eredményt pro­dukált az első osztálytól nyáron búcsúzó BFC Sió­fok labdarúgócsapata az őszi szezonban, mely a másodosztály nyugati csoportjának második he­lyén várja a tavaszi foly­tatást. Keszthelyi Zoltán- Négy pontra csökkenthették volna a hátrányukat a listaveze­tővel szemben az utolsó forduló­ban, ha nyernek Barcson. Hogy látja, így is maradt esélyük az első helyre?- Igyekszem a dolgok pozitív oldalát nézni - mondta Hagymási Zoltán, a BFC Siófok vezetőedzője. - Talán nem is baj, hogy kikaptunk. Az estle­ges győzelem után most arról beszélnénk, hogy megszerez­hetjük az első helyet, nyílt a fel­jutásért vívott harc. Ez pedig nem biztos, hogy jót tenne a já­tékosoknak. Egyébként úgy gondolom, az első néhány fordu­lóban sok kérdésre választ ka- J púnk, hiszen játszunk többek közt a Gyirmóttal és a Péccsel is. Akár a hétpontos hátrány is ledolgozható egy jó rajt után.- Egyáltalán cél az első hely megszerzése Siófokon?- Nem tudom, a város, illetve a vezetők mit szeretnének, de természetesen a játékosok és én is bajnokságot akarunk nyerni! Reálisan gondolkodva azonban az első három hely lehet a cél. A bajnokság megnyerése sem le­hetetlen, ám annak sok összete­vője van, melyeknek együttesen teljesülniük kellene. Két versenyen is rajtkőre álltak a közelmúltban a Nagyatádi Úszó SE fiataljai, akik előbb a hazai rendezésű, s a Triatád egyesülettel közösen szervezett viadalon szerepeltek, amit a bar­csi BVSE meghívásos versenye követett. Az előbbi megméreté­sen több mint nyolcvan úszó re­- Azért nem volt mindig si­kertörténet az ősz. Úgy tudjuk, a rossz rajt miatt azon gondol­kodtak a vezetők, hogy megvál­nak Öntől. Ez igaz?- Benne volt a pakliban, hisz minket, edzőket az eredmények minősítenek. Természetesen én sem ilyen kezdésre számítot­tam, egy helyett négy-hat pont­ban gondolkodtam.- Három mérkőzés után az­tán varázsütésre minden meg­ménység tempózott a nagyatádi fedett uszodában, s a két somo­gyi klub fiataljai remek hangu­latú versenyen gyűjtötték be a sok-sok érmet és a helyezésekért járó oklevelet. A másik megméretésen - ahol a hazaiak és az atádiak mellett a Harkány SE, a Siklós változott, öt találkozót nyertek zsinórban. Mi történt?- Kialakult a csapatom, akkor már mindenki a helyén játszott. A folytatásban a mérkőzések ki­lencven százalékában ugyan­azok kaptak szerepet. Ráadásul kezdtek rendeződni a csapat kö­rüli dolgok, ami szintén sokat segített.- Az eredmények ellenére so­kan a szemére vetik, hogy nem elég látványos a játékuk. SE, valamint a Szigetvári Delfin SE vett részt - három ifjú ver­senyző képviselte a Nagyatádi Úszó SE színeit. Vártok Ramó­na két arany és egy bronzérem­mel tért haza a barcsi meg­méretésről, de Szabó Korina és Rezsonya Róbert is felállhatott a dobogóra. ■ Temesvári I. (7). A siófokiak ezúttal hazai pályán gyengélked­tek: hét mérkőzésen 13 pontot gyűjtöttek, míg ide­genben tizenötöt. A balato­niak a meccsek második félidejében voltak aktívab­bak huszonkét góljukból tizennyolcat ekkor szerez­tek, tizennégyet az utolsó félórában! A leginkább se­bezhetők pedig a második félórában (30-60 perc közt) voltak, ekkor nyolc gólt kaptak. Idén huszonöt tekéző állt dobó­állásba Nagyberkiben a Kapós- menti Sportszervezői Körzet III. Chevrolet Kaposvár Kupa női és férfi versenyén. A viadalra Dom­bóvártól Jutáig érkeztek neve­zők. A férfiaknál a rutinos Földi Tibor két év után a második győ­zelmét szerezte, a hölgyeknél új- Magam is szeretném, ha jó focit játszanánk, sok helyzettel és gólokkal. A lehetőségeink meg is vannak, ám sokat közü­lük elhibáztunk. Azért szerin­tem élvezhető focit játszunk. Ebben a másodosztályban azok közé tartozunk, akik megpró­bálnak „játszani”. Ez viszont nem egyszerű, hiszen az ellen­felek - főként a siófoki pályán - leginkább a védekezésre ren­dezkednek be. Sokat segítene, ha többen buzdítanák a labda­rúgókat; ez is egyfajta plusz lenne a számunkra.- Ha több saját nevelésű lab­darúgó lenne a csapatban, talán néző is több lenne...- Azért most is van siófoki az együttesben. Nálam lett kezdő például Márton Dávid, aki rend­szeres játéklehetőséget kap. Re­mekül teljesít, előbb meg kellett volna húznom a beállítását. Az utánpótlásból érkezett fiatalok közül Horváth Attila is pályára lépett néhány alkalommal, csak­úgy, mint Tóth Róbert. Sajnos kevés fiatal van, akire számít­hatnék az első csapatnál.- Milyen lesz a tavaszi folyta­tás? Milyen változások várhatók a játékoskeretben, egyáltalán ön marad a klubnál?- Nekem nyárig szerződésem van, ami pedig a játékoskeretet illeti, biztosan lesz változás, de csak minimális. A keret adott, de vannak még hiányposztok, melyekre megfelelő labdarúgók kellenek. A felkészülés a tervek szerint január tizennegyedikén kezdődik annak reményében, hogy ezúttal több pontot fogunk gyűjteni az első fordulókban, mint tettük azt ősszel! bajnokot avattak, az először in­duló kaposvári Pósa Péterné ny­ert. EREDMÉNYEK, NŐI EGYÉNI: 1. Pósa Péterné (Kaposvár), 2. Ra- patyi Rezsőné (Juta), 3. Szána Angelika (Baté). férfi egyéni: 1. Földi Tibor (Kaposvár), 2. Gyürü- si Vince (Kaposvár), 3. Gelen­csér Ottó (Kaposvár). ■ Kun Z. Dobogóra úsztak az atádiak úszás Hazai vizeken és Barcson is remekeltek a fiatalok Pósa és Földi örülhetett a kupagyőzelemnek Idén bronzérmes a tavalyi szentbalázsi nyertes Szerdán sorsolnak a Táncsics Kupára teremlabdarúgás Még jelentkezhetnek csapatok a kaposvári tornára Tíz együttes részvételével kez­dődött meg a Kaposmenti-Zseli- ci Sportszervezői Körzet „Szent­balázsi tél” elnevezésű téli te­remlabdarúgó-torna sorozata Szentbalázson. Elsőként a XIII. CD-Box kupá­ra érkeztek a fiatalokat is sora­ikban tudó csapatok. Ezzel a tor­nával ezentúl a fiatalon futball- pályán elhúnyt Póré Jánosra is emlékeznek majd. Az elődöntő­be három Somogy megyei csa­pat és a címvédő Baranya me­gyei Gödre jutott. Az első mér­kőzésen a Dede Attila vezényel­te Szűcsi FC kiütötte a fáradó Haverokat. A másik elődöntő­ben változatos mérkőzésen a Gödrei Gól Presszó 2-2 után ez­úttal elveszítette a büntető rúgá­sokkal a döntőbe jutást, de vé­gül a bronzmeccsen simán nyertek a Haverok-Volga Presz- szó ellen 3-0-ra. A döntő hozta a legszínvonalasabb mérkőzést. A torna játékosát és a legjobb ka­pusát szerepeltető csapatok kö­zül a Szűcsi FC óriási csatában, 2-1-re nyert a nap meglépés csapata, a Kaposfüred ellen. A TORNA VÉGEREDMÉNYE: 1. Szűcsi FC, 2. Kaposfüred, 3. Gödrei Gól Presszó, 4. Haverok- Volga Presszó. A torna legjobb kapusa Kéri László (Kapos­füred), legtechnikásabb játékosa Tamás Gábor (Szűcsi FC), a gól­királya Fehér Tamás (Gödrei Gól Presszó) lett 11 góllal. ■ K. Z. A karácsonyi készülődés köze­pén sem maradnak foci nélkül a sportág kedvelői a somogyi me­gyeszékhelyen, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan idén is meg­rendezik a Somogyi Hírlap-Tán- csics Kupa elnevezésű teremlab­darúgó-tornát. Az eseménynek természetesen ezúttal is a Tán­csics Mihály Gimnázium ad ott­hont, a labda pedig december 18- tól, azaz péntektől vasárnapi pat­tog majd az iskola tornacsarno­kában. A csoportok beosztását és a sorsolást szerdán 15 órakor a gimnázium aulájában tartják a szervezők, ahova ezúttal is vár­ják a csapatok képviselőit. - Va­lóban szerdán délután tartjuk a A Szakály Dénes Gobbra) vezette Túrósbatyu tavaly megnyerte a Kupát sorsolást, ám addig még foga­dunk el nevezéseket - mondta Horváth Tibor, a torna egyik szervezője. - A törzsvendégek idén is tiszteletüket teszik ná­lunk, hiszen többek között a Ta- ki-Taki, a Pomeg ABC és a Villa- negra is leadta már a nevezését. A nézők ezúttal is jól szórakoz­hatnak, hiszen több élvonalbeli labdarúgó is parkettre lép a hét­végén, s persze a további NB-s játékosok és a kispályás specia­listák sem hiányoznak majd. Bí­zom benne, hogy a korábbi esz­tendőkhöz hasonlóan az idén is remek hangulatban zajlik a tor­na és sportszerű mérkőzéseken dől el a végső helyezések sor­rendje. ■ Temesvári Iván

Next

/
Oldalképek
Tartalom