Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-12 / 291. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 12., SZOMBAT 10 SPORT Az Alföldön kezdi év végi turnéját a Buday Ferenc vezette Csurgó Játszottak és ünnepeltek röplabda Emlékezetesre sikerült a horvátok elleni hazai évzáró Kecskeméten is folytatnák menetelésüket a kaposváriak A Budapest Bank Kecskeméti KKSE ellen kezdi meg három mérkőzésből álló év végi turné­ját a Csurgói KK férfi-kézilabda- csapata. A somogyiak szomba­ton 16.30 órakor lépnek pályára a Messzi István Városi Sport- csarnokban. Buday Ferenc vezetőedző együttese szerdán a Balatonfü- red legyőzésével hangolt a hét végi összecsapásra. Akkor 29-26-ra nyertek a csurgóiak, hétre növelve ezzel győzelmeik számát. Kökényék a megszer­zett tizenöt ponttal a hatodik he­lyet foglalják el a bajnoki tabel­lán. Ezt a pozíciót javíthatnák to­vább a kecskemétiek legyőzésé­vel. A vendéglátók egyébként épp a somogyiak mögött a hete­dik helyen tanyáznak, s nem tit­kolt céljuk a két pont otthontar­tása. Éles, igazi ki-ki mérkőzésre lehet tehát számítani, ahol az ép­pen aktuális forma dönthet. A jövő hét is nehéznek ígér­kezne. Előbb december 16-án, szerdán a Dunaferr otthonába látogatnak a Csurgói KK kézi­labdázói. A magyar Kupa leg­jobb tizenhat közé jutásért kiírt párharcban egy találkozón dől majd el a továbbjutás kérdése. A sort egy újabb bajnoki zárja. Az esztendő utolsó összecsapá­sát Mezőkövesden vívják a so­mogyiak, december 19-én szombaton. ■ Kun Z. Jovánczai Zoltánt szabadlistára tette a Rákóczi Információink szerint szabadlis­tára tette Jovánczai Zoltánt a Ka­posvári Rákóczi FC NB I-es lab- darúgó-együttese. A játékosra az ősz végén már nem tartottak igényt a tabellán nyolcadik he­lyet elfoglaló első csapatnál. így valószínű, hogy máshol kezdi meg a januári felkészülést. A várakozásnak megfele­lően magabiztos győzel­met aratott a Diamant Ka­posvár férfi-röplabdacsa- pata a MOK Zagreb elle­ni, idei utolsó hazai fellé­pésén a Közép-európai Ligában. Fenyő Gábor DIAMANT KAPOSVÁR- MOK ZAGREB 3-0 (10,15,16) Nem igazán lehettek túl nagy illúzióik a horvátoknak a ka­posvári fellépésüket illetően, lé­vén feladták a pályaválasztói jo­gukat, na meg a liberó mellett csupán egyetlen cserét vonul­tattak csak fel... A nyitójátszmában - már el­nézést a kifejezéséért - amo­lyan szedett-vedett egylet be­nyomását keltette a MOK Zagreb. Nagyon sok hiba tarkí­totta a játékukat, így aztán gyorsan jött is a horvát időké­rés. Kántor Sándor - aki szom­baton egy másik sportágban, labdarúgásban brillírozik majd Zarka Péterrel együtt Mézgáék jótékonysági rendez­vényén a Meistro Lovastanyán - kedvére nyithatott, s egyre inkább kiütéses jelleget öltött a dolog. Gyorsan tegyük hozzá, hogy ha nincs náluk egy bizo­nyos Jasmin Borsics-Cull nevű játékos, akkor még tragiku- sabb lett volna az összkép... A második felvonásban az­tán Kovács Zoltánt Csorna Krisztián, majd a szintén jól játszó Laszczik Ivánt Kaszap Tamás váltotta. Schulcz István többször is szőnyegbombázást rendezett, s Nagy József is szorgosan termelte a pontokat. A harmadik, utolsó játék­részben az előző szettben cse­reként érkezett Csorna volt a főszereplő. Többször is jól ol­dotta meg a feladatát, egy alka­lommal pedig kishíján kiütötte a vendég horvátok egyik játé­kosát. A házigazda kaposvári együttes válogatott centere, Nagy József (jobbról) kerek tíz pontot szorgoskodott össze A nyitójátszmában csak tíz pontot engedélyeztek Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 250 néző. vezette: Baj-csi, Viktorini- Lisa (szlovákok). DIAMANT KAPOSVÁR: LaSZCZÍk (-), Skorics (6), Nagyi. (10), Schulcz (14), Kántor (13), Kovács Z. (3). CSERE: Dömö­tör (liberó) Csorna (6), Ka­szap (-). vezetőedző: Zarka Péter. MOK ZAGREB: TomicSÍCS (2), Borsics-Cull (13), Zelics (7), Butoracs (6), Bogdanovics (1), Zelenka (-). CSERE: Obad (liberó), Misák (-). ve­zetőedző: Igor Simuncsics. edző: Igor Miksics. A MÉRKŐZÉS ALAKULÁSA. 1. JÁTSZMA: 5-2, 8-4, 13-4, 16-6, 20-8, 25-10. 2. JÁTSZMA: 3-5, 10-5, 16-9, 20-11, 25-15. 3. JÁTSZMA: 5-3, 8-4, 10-5, 16-12, 20-15, 25-16. JÓK: Kántor, Schulcz, Nagy J., Csorna, Dömötör, illetve Borsics-Cull. Nekik szólt a vastaps A mérkőzés előtt két ismert kaposvári röplabdás szak­embert ünnepelt a publi­kum. Gáspár István a 70. születésnapját ünnepelte, Burcsa Tibor pedig 60 éve­sen vonult nyugdíjba; mind­kettőjüket ajándékkal lepte meg Szita Károly polgármes­ter. Ráadásul ezen a napon lett 35 éves Zarka Péter, s ugyancsak a napokban töl­tötte be az ötvenet Gelencsér László szakmai igazgató. A Kecskeméti KSE otthonában lép pályára a Kaposvári KK együttese szombaton este 19 órai kezdettel. A pécsiek elleni első idegenbeli győztes ütközet után újabb sikeres túrában bíz­nak a somogyiak. A négy zsinór­ban elért diadal után egészséges önbizalommal várják az össze­csapást Oroszék. A Kecskemét eddig öt győze­lem mellett négy vereséget számlál és a hetedik a tabellán. Legutóbb csak az utolsó pilla­natokban dobott büntetőkkel győztek Salgótarjánban. Mint arról már korábban beszámol­tunk a Pécsről kirúgott ameri­kai Ronnie Ross már a kecske­métiekkel együtt edzett és le is igazolták az év végéig. Végle­ges Zlatko Bolics távozása is. Ennek megfelelően Ross mel­lett további két amerikai, Anthony Dalé és lan Johnson, valamint a Kaposváron is meg­forduló litván Kestutis Marciu- lionis alkotja a légiós kvartet­tet. Sztojan Ivkovics Kecske­métre távozóban vitte magával volt pécsi csapata magyar ge­rincét is. Ennek megfelelően az alföldi városban is számíthat Bencze Zoltán, Tóth Norbert, Dénes Gábor és Wittmann Krisztián játékára. A kaposváriak nem a legjobb előjelekkel várják a mérkőzést Vojvoda Dávid belázasodott több napig feküdt ágyban anti­biotikumos kezelés mellett. Kiss Kornélt is vírus támadta meg ő is hagyott ki edzéseket. Közben orvosi javaslatra olyan döntés született, hogy az együt­tes tagjai a szolnoki meccs után kapják meg a H1N1 elleni védő­oltást. ■ Kun Zoltán A kezdőcsapat kaposvári KK: Dejon Prejean (amerikai), Vojvoda Dávid, Larry Welton (amerikai), Hendlein Roland, Dávid Ger­gely. ► Elő közvetítés: SONLINE.hu Ezen kacagott Somogy: a barnamedve és a birkózó viadala vidám sporttörténetek Jutási Róbert ló sportág 120 történetét írta meg - kulisszatitkok az 1920-as évektől máig A második világháború utáni évek legismertebb utazó látvá­nyosságai közé tartozott az An- talek Cirkusz. Hatalmas ponyva­sátrában egyidejűleg több száz néző tapsolhatott a műsornak. Messze földön megcsodálták pro­dukcióikat, mágnesként vonzot­ták a nézőket az erős és ügyes be­tanított állatok. Egyik legnagyobb attrakciójuk az volt, hogy a közön­ség soraiból bárki megbirkózha­tott sztárjukkal, az idomított, száj­kosaras medvével. Az egy mázsá­nál is jóval többet nyomó derék maci Zebuion névre hallgatott. No meg a gazdájára, már amikor. Zebulont megelőzte a híre. Az egyébként jámbor állatot so­ha senki nem tudta leteperni, igaz, csak elvétve akadt vállal­kozó erre a fölöttébb egyoldalú­nak tűnő párviadalra. Pedig a tulajdonos ötven dollárt ajánlott föl a jelentkezőnek, és további ötvenet arra az esetre, ha netán valakinek sikerülne a macit két vállra fektetnie. Nos, miután er­re még sohasem akadt példa, többnyire úgy ment le a szám, hogy a derék maci a közönség soraiba bújtatott és adott jelre „önként” jelentkező idomárjá­val kelt párviadalra. Kaposváron azonban más­ként történt. Somogy székhe­lyén ugyanis csődöt mondott a forgatókönyv. Történt, hogy szünet után a tulajdonos láncra fűzve a porondra vezette cirku­sza barna szőrméjű sztárját, s megtette ajánlatát Közönyt re­mélt, s már-már intett az emlí­tett „jelentkezőnek”. Ám ezúttal Antalek úr ajánlata nem talált süket fülekre. A kakasülőn ugyanis egy kéz a magasba len­dült, jelezvén, hogy birkózni kí­ván. Hajdan Toldi bukkanhatott ily meglepetésszerűen elő a tö­megből a nagyképű cseh baj­nok nem kis megrökönyödésé­re. Kaposváron is síri csend kö­vette az eseményt. Már hogyne követte volna, hiszen a jelentke­ző nem volt idegen, hanem jól ismert, népszerű személy, ne­vezetesen Mármarosi János, a Kaposvári MTE városszerte tisztelt nehézsúlyú birkózója. Az új könyv már tíz városban is megvásárolható Kaposvár: Somogyi Hírlap-ve­vőszolgálat, Kontrássy utca 2., Rákóczi SGsportiroda, Közút SE-tekecsarnok, Szántó utca 19., Tourinform iroda, Fő utca 8., Színházi jegyiroda, Európa tér, Városi sportcsarnok, Ka­posvári Egyetem Testnevelési Tanszék, Somogy Megyei Sportszövetség, Fő utca 101., Sportmúzeum, Kontrássy utca 3., Cseri tenisztelep. boglár: szabadidőközpont. BARCS: polgármesteri hivatal, sportiroda és Béke utcai újsá­gospavilon. csurgó: városi sportcsarnok és Csokonai kö­zösségi ház. FONYÓD: könyvtár. marcali: sportcsarnok és jur- dő. NAGYATÁD: sportcsarnok. NAGYBAJOM: sportcsarnok. SIÓ­FOK: Keszthelyi Zoltán 30/9936-181. TAB: művelődési központ A könyv hivatalos bemutatójára december 15-én 17 órakor kerül sor a megyei könyvtárban. jutási Róbert EZEN KACAGOTT SOMOGY E váratlan fordulat nemcsak a publikumot, hanem a cirkusz­igazgatót is meglepte, de miután a birkózó jóval előbb jelezte szán­dékát, mint a késlekedő Idomár, nem volt apelláta. Mármarosi a hívó szóra sem várva tüstént le­dobta zakóját, s inge ujját tűrö- getve határozott léptekkel nyo­mult a porond felé. Az igazgató kínos zavarában, mosolyt erőltet­ve, jó hangosan még föltette neki a kérdést, hogy jól meggondolta e magát, mire a birkózó azt felel­te: ezt talán a medvétől kellene megkérdeznie... A nézőtéri hangulat a csúcs­pontjára hágott, kitapintható volt a feszültség. A porondon is. A küzdő felek szembekerül­tek egymással, Mármarosi gör­nyedt birkózóállást fölvéve, fo­gást keresve kerülgetni kezdte bundás ellenfelét. Mind köze­lebb és közelebb ért hozzá, majd hirtelen mozdulattal át­kulcsolta a derekát, s egy erős rántással hanyatt esve a puha homokba, maga mellé fordította Zebulont, aki láncánál fogva magával rántotta a földre igaz­gató tulajdonosát is... A pillanatnyi döbbent csön­det fülsiketítő üdvrivalgás kö­vette. Mármarosinak szűnni nem akaró ünneplésben volt része, a berohanok fólnyalábol- va a levegőbe dobálták. Verse­nyen talán sohasem részesült ilyen ovációban. Városszerte futótűzként ter­jedt el az eset híre. A cirkuszi társulat kárörvendő tagjainak is jó napjuk volt. Már hogyne lett volna, hiszen zsugorinak tartott igazgatójukat megfosztották száz dollárjától. Ám Antalek úr nemcsak takarékos volt, hanem kitűnő üzletember is. Felmérte, hogy ez a malőr busásan megté­rülhet, ezért egy kedvező aján­lattal állt Mármarosi elé. Föl­ajánlotta, hogy a következő elő­adásokra is jöjjön el jelentkező­nek. A birkózó hajlott az invitá­lásra, ám a mackó keresztülhúz­ta a cirkuszigazgató számítását. Másnap ugyanis, amikor a prog­ram szerint Mármarosi elindult a porond felé, Zebuion őt meg­látva - a láncát görcsösen mar­koló gazdáját magával vonszol­va - kivágtatott a bejáraton...

Next

/
Oldalképek
Tartalom