Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-12 / 291. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 12., SZOMBAT A szódásiizlettől a gasztroművészetig a „táskás” Autószerelőnek és rocksztárnak készült a töreki művésztelep tulajdonosa Barna Sándor sajnálja, hogy csak heti fél napja jut a töreki művésztelepre Barna Sándor az úri szabó minden hozzá­tartozóját elveszette a holokauszt során, ezért ki akart vándorolni az ország­ból, ám valaki szólt neki, él Szécsényben egy szódás, s van annak egy szépséges lánya. Első pillantásra egymásba szerettek, egy hónap múlva megvolt az esküvő - máig él­nek szeretetheti, békességben. ebbe A meseszerű családba született bele Barna, azaz ak­kor még Braun Sándor. A név­cserére a középiskola előtt ke­rült sor, akkor tört ki az arab-izraeli háború, s szülei úgy gondolták, jobb, ha Bar­naként ismeri meg az új kö­zösség Meseszerű volt gyógyu­lása is. Másfél éves korában paralízist diagnosztizáltak ná­la, sokáig csak házni tudta a jobb lábát, végül felépült. BŐRDÍSZMŰVESKÉNT végzett, S a Kézműipari Vállalatnál he­lyezkedett el, ahol hat év után szerzett mestervizsgát Mégis visszatért Szécsénybe, ahol a nagymamája üzletének hátul­jában alakította ki műhelyét A bőr- és műbőr táskák jól fogytak, ám az igazi áttörést a siófoki piac hozta meg 78- ban. Öt évvel később már bu­tikja volt a magyar tenger partján, majd hirtelen profil- váltással létrehozta a Flört, majd a Palace diszkót Gasztrovállalkozásai csúcsát az óbudai Symbol jelentette, mely két évvel ezelőtt nyfít meg egy műemlék épületben; sörözőjében Puskás Öcsinek állított emléket A Budapest-sióFOK-uíak so­rán tetszett meg neki Töreki, ahol birtokot vásárolt, majd művésztelepet alapított így került szoros kapcsolatba a képzőművészettel, s lett elhi­vatott patrónusa és mecénása a kortárs művészeknek A művész haláláig tartó barát­ság alakult ki Schéner Mi­hállyal, akivel volt egy közös fogadalmuk Törekiből belő- vaskocsiznak Bábonymegyer- be, Schéner példaképe, Rud- nay Gyula szülőházának ud­varába A festő tavaly meg halt, de a túrára bizonyosan sor kerül majd... Messze került eredeti szakmájától, hiszen bőr­díszműves létére balatoni gasztroközpont és óbudai művészeti vendéglátóhely tulajdonosa. No és egy művésztelepé, ahol festők és szobrászok mellett csa­csik, kecskék és lovak je­lentik számára a kikap­csolódást a mindennapi taposómalomból. Vas András- Tényleg nincs autója?- Ezt meg honnan veszi?! - kérdez vissza csodálkozva Bar­na Sándor.- Egy interjúban olvastam.- Fals infó! Imádom a kocsikat.- Meg is lepődtem, hiszen, úgy tudom, autószerelőnek készült.- Vidéki gyerekként a kocsi modern, trendi dolognak számí­tott. Úgy képzeltem, nincs szebb foglalkozás, mint egy műhely­ben autókat javítani.- Szécsényben?- Csakis Pesten! És amikor az ember leteszi a szerszámot, csat­lakozni az együtteséhez.- Megint meglepett...- Gyerekkoromban zongoráz­tam, doboltam, s mindenáron saját zenekart akartam. Egy me­nő, fővárosi bandát.- Ehhez képest, amikor bőr­díszműves-tanulóként végre Pestre került, állandóan haza­szökött.- Nem igazából a vidéki élet hiányzott, sokkal inkább a csa­lád. Nagyon szoros kapcsolat­ban, meghitt viszonyban éltünk otthon, amely után a rideg kollé­giumi lét óriási kontrasztot je­lentett. Szécsényben gyerekként egy ágyban aludtam a nagyma­mámmal, Pesten pedig én lettem a messziről jött, tájszólásos gye­rek. Viszont tudtam, hogy a nagyvárosban sokkal nagyobb az esélyem az érvényesülésre.- Mégis, amikor letette a mestervizsgát, visszatért Szécsénybe.- Rájöttem, hogy munkásszál­lóról nem lehet boldogulni.- Egy szikvízüzem hátsó trak­tusa sem a legideálisabb...- A nagymamámnak volt egy kis töltőüzeme, a hátuljából ala­kítottam ki egy kis műhelyt. Egy furnérlemezt tettem a konyhaasztalra, azon rajzol- tam-szabtam a modelljeimet. Táskákat csináltam, a nagyma­mám pedig kitette őket a kira­katba. A legnagyobb meglepeté­semre megvették őket.- Ekkora igény volt Szécsényben retikülökre?!- Főként javításokból éltem, de akkoriban az üzletekben nem lehetett egyedi modeüeket kap­ni. Én viszont mindent megcsi­náltam, amit kértek. Szín, for­ma, méret - nem számított.- Ennek ellenére váltott.- Vettem gépet, s édesapám révén lett segítségem. Több árunk lett, űj piacok kellettek.- Szó szerint.- Való igaz, elkezdtünk pia- cozni. Heti két-három alkalom­mal utaztunk.- Aztán egyszer...- ...egy cigány ember szólt, mit keresek ott, az ilyen holmi­val a siófoki pulóverpiacon is si­kerem lenne.- Micsoda prófécia!- Máig hálás vagyok neki. Pil­lanatok alatt elkapkodták a készletet, szinte nem tudtunk annyit csinálni, hogy ne ment volna el. Telente a nyárra dolgoz­tunk, hogy bírjuk készlettel.- A piacot aztán butikra cse­rélte.- Pontosabban a feleségem­nek nyitottunk egy divatáruüz­letet Siófokon.- És ebből lett a Flört diszkó?- Éppen bővítettük az üzle­tet, amikor a szemközti grillsü- tős megjegyezte: nem a butik­ban van a jövő, hanem a zenés helyekben.- Merész vállalkozás...- Mint minden újítás.- A diszkóval együtt járó kelle­metlenségekre gondoltam: pénzbehajtók, védelem, alvilág.- Ez már több interjúban szóba került, s mindig megle­pődtem. Diszkó, bár, éjszaka - csupa negatív hatású szó. Gengsztereket képzelnek hoz­zá, pedig nekem sohasem volt ilyen tapasztalatom.- Szerencsés ember...- A hasonló profilú ismerőse­im szintén kimaradtak belőle.- így viszont nem annyira meglepő, hogy bele mert vágni a Palace-ba.- Megláttam benne a kihívást. Az emlékezetes földrengésben megsérült SZOT-klubházból egy komplexumot álmodtam.- Megvalósult?- Még nem teljesen, de alakul. Eleinte a diszkó dominált, aztán ahogy kiépült a pub, a pizzéria, az étterem, szép lassan vissza­szorult a tánctér.- A végső cél egy második Symbol?- Szép álom, de lehetetlen. Egy szezonális helyen?­- Ezért kötött ki Óbudán?- Egész évben üzemelő, igé­nyes helyre vágytam. Egy kö­zösségi helyre, melynek részei külön-külön étteremként is megállják a helyüket, ám össze­olvadva nagyléptékű vendéglá­tóhellyé válnak.- Közelít már a tökéleteshez?- Talán meg is előztem ma­gam! Legalábbis a pillanatnyi gazdasági helyzethez képest. A kapacitást nem a válságra szab­tuk. Talán két év múlva lecseng, addig a szinten tartás a cél.- Ez sem kis kihívás.- Amikor 2000-ben megvet­tük az épületet, tudtuk, erre sza­bad csak elindulni.- Hét évig készülődtek?!- Csak az engedélyek beszer­zése négy esztendeig tartott... Mivel műemlék épületről van szó, meg kellett várnunk az ösz- szes feltárást így is csak részle­tekben nyüt meg, a Puskás sörö­zővel kezdtük, az utolsó egység rá egy évre készült el.- Élvezet hallgatni, ahogyan beszél róla.- Az ismerőseim is azt mondják, valami megváltozik a szememben, amikor a család, a Symbol vagy az állataim ke­rülnek szóba.- Utóbbiakat sűrűn látja?- Sajnos az időm csak heti fél napot engedélyez Törekiben. Pe­dig szeretnék a művészteleppel többet foglalkozni, keresem azt a vezetőt, akire rá tudnám nyu­godt szívvel bízni. A nagy ál­mom, a telep egyszer odáig fej­lődjön, hogy egy irányzatról azt mondják majd: a töreki...- Palace, Symbol, Töreki: nem túl sok egyszerre? Elkép­zelhető, hogy az egyiket fel kell majd áldozni?- Valamelyik mindig háttérbe szorul. Ezért kell megtalálni a megfelelő embereket.- A sikere rajtuk is múlik?- Sok tekintetben. Sokszor ért az a vád, hogy mindenhol ott va­gyok, mindenhez közöm van, kisiparosként gondolkodom. De valahogy mindig csak abban hit­tem, amihez tényleg közöm volt, láttam, hőgyan alakul. Vagy azok látták, akikben megbízom, hiszek. Ezért is keresem az em­bereimet. Hogy levegyenek né­mi terhet rólam. Mert szeretnék többet lenni a családommal.- Nekik, értük csinálja?- Csakis. Nekem már elég. Fe­leségem, három gyermekem van, megtaláltam a boldogságot.- Mint anno Szécsényben?- Pontosan. Amúgy a mai na­pig minden évben ellátogatok oda, viszem haza a szüléimét.- Megismerik?- Persze. Legalábbis az idő­sebbek. Egy kis helyen ez így természetes. Hazautazás előtt édesanyám kiküld vagy nyolc­van levelet, így amikor a temető­be érünk, már várnak a helybe­liek. Örülnek, hogy látják, jól van a Kati néni és a Pali bácsi. És Barna Sanyi, a táskás... Csirkefóbia biliárdasztallal nagymami csurgói konyhájában étlapozó A gombóc nem mű, a szakács nem balog, a pincér nem szereti a borotvát, egyébként minden rendben Megyei gasztronómiai kör­sétára invitáljuk olvasóin­kat: sorozatunkban meg­próbáljuk a vendég szem­szögéből bemutatni a so­mogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánné Eldugott zuga Somogynak a csur­gói rész, de hibázik, aki azt gon­dolja, hogy errefelé a madár se jár. S itt szeretik még csak igazán a gyomrukat az emberek! Telen­te még jófajta kolbászokat tölte­nek, ha jó az idő, akkor meg irány a tavak, Totyoghat a halászlé. Ét­termekkel azonban nincs túl jól ellátva. Emlékszem, amikor még Kálmánommal jártunk erre, alig találtunk helyet, ahol egy ebédet ehetünk. Az emberek széttárták a kezüket, pedig az én uram na­gyon szerette a hasát, s ha délidő­ben nem ehetett, az egész napja rossz volt. Most viszont kérdé­semre, hogy tudunk-e valahol fi­nomat ebédelni, meglepő válasz érkezett: több helyen is. Egy húsz­éves forma lány azt mondta: igaz, hogy nem ott ebédel, mert sokat kellene gyalogolnia, de melegen ajánlja a Balogh vendéglő ízeit. Próbáljuk meg! Az, hogy ebédidőben nincs tele a parko­lója, ami amúgy se nagy, nem nagy reménnyel kecsegtetett. Az érzést fokozta, hogy bent is alaposan körül kellett nézni, hogy embert lássunk. Rühell- jük a cigarettát, így örömmel fedeztük fel a nemdohányzó helyiséget. Az értékéből ugyan levon, hogy elég aprócska, mert nagy részét betölti a bili­árdasztal. A fogast is hiányol­tuk. Vagy csak eldugták? A szakállas pincér (avagy tu­laj?) távolságtartó, ám készsé­ges. Az étlapon barátságosak az árak. Levest lehet pohárban és tálban is kérni, ez jó. Előbbi alig több, mint 200 forintot kóstál. A választás meg rém egyszerű, csak csontleves van, májgom­bóccal vagy metélttel. Várakozás közben körbelesünk: érdekes a stílus, a kettéosztott fal színei va­lahogy nem találják a harmóni­át, a berendezés is némiképp el­avult. - Csoda, ha errefelé megél a vendéglős, miből fejlesztene? - mondja asztaltársam, és meg­győz. Amúgy tisztaság van min­denütt, még a mellékhelyiség sem rontja el jó érzésünket Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): fi Nem nyüzsög KÖRNYEZET (1-10 pont): Tiszta, rendes étel (1-20 pont): 19 Mint nagyanyámé A leves gőzölög a menzás for­májú edényben, ám rögtön ki­szúrjuk: a metélt olyan vékony, amilyet a menzán jellemzően nem adnak. Akár Mariska néni gyúrja, akár nagyüzemi kisze­relésben érkezik, gépesített so­rokról, házi jelleget ad, ízlik. A májgombócra is igaz ez, nem műgombócokat raknak elénk. A kínálat egyébként nem túl bő. A leves ugye egyféle, talán másfél, s vannak pizzák, né­hány vegetáriánus és több hús­étel, ám utóbbinál meglepve fe­dezzük fel: a csirkét mellőzik. Vajon miért? Csirkefóbiás a sza­kács? Disznóból viszont rende­sen adnak. Aztán a levest ren­deltetési helyére juttatva jön az újabb óhajunk: bakonyi sertés­szelet galuskával, valamint a tulajdonossal fémjelzett íz: Ba- logh-féle göngyölt hús. Közepén uborka, ettől Balogh, a sajtos göngyölés már átlagos. Finom minden, elegendő a mennyiség, mintha nagyanyám konyhájában lennénk. A sze­mélyzet nem zavar felesleges kérdésekkel, de odafigyel, az ízekben semmi extra, az átlag magyar gyomrot azonban töké­letesen kiszolgálja. Végezetül: tésztaként defini­álják azt, amit másutt desz- szertként jegyeznek, de a tar­talom ugyanaz: palacsinta. Azt nem kérünk. Éllenben távo­zunk. Jóllakottam l 4 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom