Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-12 / 291. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 12., SZOMBAT A szódásiizlettől a gasztroművészetig a „táskás” Autószerelőnek és rocksztárnak készült a töreki művésztelep tulajdonosa Barna Sándor sajnálja, hogy csak heti fél napja jut a töreki művésztelepre Barna Sándor az úri szabó minden hozzátartozóját elveszette a holokauszt során, ezért ki akart vándorolni az országból, ám valaki szólt neki, él Szécsényben egy szódás, s van annak egy szépséges lánya. Első pillantásra egymásba szerettek, egy hónap múlva megvolt az esküvő - máig élnek szeretetheti, békességben. ebbe A meseszerű családba született bele Barna, azaz akkor még Braun Sándor. A névcserére a középiskola előtt került sor, akkor tört ki az arab-izraeli háború, s szülei úgy gondolták, jobb, ha Barnaként ismeri meg az új közösség Meseszerű volt gyógyulása is. Másfél éves korában paralízist diagnosztizáltak nála, sokáig csak házni tudta a jobb lábát, végül felépült. BŐRDÍSZMŰVESKÉNT végzett, S a Kézműipari Vállalatnál helyezkedett el, ahol hat év után szerzett mestervizsgát Mégis visszatért Szécsénybe, ahol a nagymamája üzletének hátuljában alakította ki műhelyét A bőr- és műbőr táskák jól fogytak, ám az igazi áttörést a siófoki piac hozta meg 78- ban. Öt évvel később már butikja volt a magyar tenger partján, majd hirtelen profil- váltással létrehozta a Flört, majd a Palace diszkót Gasztrovállalkozásai csúcsát az óbudai Symbol jelentette, mely két évvel ezelőtt nyfít meg egy műemlék épületben; sörözőjében Puskás Öcsinek állított emléket A Budapest-sióFOK-uíak során tetszett meg neki Töreki, ahol birtokot vásárolt, majd művésztelepet alapított így került szoros kapcsolatba a képzőművészettel, s lett elhivatott patrónusa és mecénása a kortárs művészeknek A művész haláláig tartó barátság alakult ki Schéner Mihállyal, akivel volt egy közös fogadalmuk Törekiből belő- vaskocsiznak Bábonymegyer- be, Schéner példaképe, Rud- nay Gyula szülőházának udvarába A festő tavaly meg halt, de a túrára bizonyosan sor kerül majd... Messze került eredeti szakmájától, hiszen bőrdíszműves létére balatoni gasztroközpont és óbudai művészeti vendéglátóhely tulajdonosa. No és egy művésztelepé, ahol festők és szobrászok mellett csacsik, kecskék és lovak jelentik számára a kikapcsolódást a mindennapi taposómalomból. Vas András- Tényleg nincs autója?- Ezt meg honnan veszi?! - kérdez vissza csodálkozva Barna Sándor.- Egy interjúban olvastam.- Fals infó! Imádom a kocsikat.- Meg is lepődtem, hiszen, úgy tudom, autószerelőnek készült.- Vidéki gyerekként a kocsi modern, trendi dolognak számított. Úgy képzeltem, nincs szebb foglalkozás, mint egy műhelyben autókat javítani.- Szécsényben?- Csakis Pesten! És amikor az ember leteszi a szerszámot, csatlakozni az együtteséhez.- Megint meglepett...- Gyerekkoromban zongoráztam, doboltam, s mindenáron saját zenekart akartam. Egy menő, fővárosi bandát.- Ehhez képest, amikor bőrdíszműves-tanulóként végre Pestre került, állandóan hazaszökött.- Nem igazából a vidéki élet hiányzott, sokkal inkább a család. Nagyon szoros kapcsolatban, meghitt viszonyban éltünk otthon, amely után a rideg kollégiumi lét óriási kontrasztot jelentett. Szécsényben gyerekként egy ágyban aludtam a nagymamámmal, Pesten pedig én lettem a messziről jött, tájszólásos gyerek. Viszont tudtam, hogy a nagyvárosban sokkal nagyobb az esélyem az érvényesülésre.- Mégis, amikor letette a mestervizsgát, visszatért Szécsénybe.- Rájöttem, hogy munkásszállóról nem lehet boldogulni.- Egy szikvízüzem hátsó traktusa sem a legideálisabb...- A nagymamámnak volt egy kis töltőüzeme, a hátuljából alakítottam ki egy kis műhelyt. Egy furnérlemezt tettem a konyhaasztalra, azon rajzol- tam-szabtam a modelljeimet. Táskákat csináltam, a nagymamám pedig kitette őket a kirakatba. A legnagyobb meglepetésemre megvették őket.- Ekkora igény volt Szécsényben retikülökre?!- Főként javításokból éltem, de akkoriban az üzletekben nem lehetett egyedi modeüeket kapni. Én viszont mindent megcsináltam, amit kértek. Szín, forma, méret - nem számított.- Ennek ellenére váltott.- Vettem gépet, s édesapám révén lett segítségem. Több árunk lett, űj piacok kellettek.- Szó szerint.- Való igaz, elkezdtünk pia- cozni. Heti két-három alkalommal utaztunk.- Aztán egyszer...- ...egy cigány ember szólt, mit keresek ott, az ilyen holmival a siófoki pulóverpiacon is sikerem lenne.- Micsoda prófécia!- Máig hálás vagyok neki. Pillanatok alatt elkapkodták a készletet, szinte nem tudtunk annyit csinálni, hogy ne ment volna el. Telente a nyárra dolgoztunk, hogy bírjuk készlettel.- A piacot aztán butikra cserélte.- Pontosabban a feleségemnek nyitottunk egy divatáruüzletet Siófokon.- És ebből lett a Flört diszkó?- Éppen bővítettük az üzletet, amikor a szemközti grillsü- tős megjegyezte: nem a butikban van a jövő, hanem a zenés helyekben.- Merész vállalkozás...- Mint minden újítás.- A diszkóval együtt járó kellemetlenségekre gondoltam: pénzbehajtók, védelem, alvilág.- Ez már több interjúban szóba került, s mindig meglepődtem. Diszkó, bár, éjszaka - csupa negatív hatású szó. Gengsztereket képzelnek hozzá, pedig nekem sohasem volt ilyen tapasztalatom.- Szerencsés ember...- A hasonló profilú ismerőseim szintén kimaradtak belőle.- így viszont nem annyira meglepő, hogy bele mert vágni a Palace-ba.- Megláttam benne a kihívást. Az emlékezetes földrengésben megsérült SZOT-klubházból egy komplexumot álmodtam.- Megvalósult?- Még nem teljesen, de alakul. Eleinte a diszkó dominált, aztán ahogy kiépült a pub, a pizzéria, az étterem, szép lassan visszaszorult a tánctér.- A végső cél egy második Symbol?- Szép álom, de lehetetlen. Egy szezonális helyen?- Ezért kötött ki Óbudán?- Egész évben üzemelő, igényes helyre vágytam. Egy közösségi helyre, melynek részei külön-külön étteremként is megállják a helyüket, ám összeolvadva nagyléptékű vendéglátóhellyé válnak.- Közelít már a tökéleteshez?- Talán meg is előztem magam! Legalábbis a pillanatnyi gazdasági helyzethez képest. A kapacitást nem a válságra szabtuk. Talán két év múlva lecseng, addig a szinten tartás a cél.- Ez sem kis kihívás.- Amikor 2000-ben megvettük az épületet, tudtuk, erre szabad csak elindulni.- Hét évig készülődtek?!- Csak az engedélyek beszerzése négy esztendeig tartott... Mivel műemlék épületről van szó, meg kellett várnunk az ösz- szes feltárást így is csak részletekben nyüt meg, a Puskás sörözővel kezdtük, az utolsó egység rá egy évre készült el.- Élvezet hallgatni, ahogyan beszél róla.- Az ismerőseim is azt mondják, valami megváltozik a szememben, amikor a család, a Symbol vagy az állataim kerülnek szóba.- Utóbbiakat sűrűn látja?- Sajnos az időm csak heti fél napot engedélyez Törekiben. Pedig szeretnék a művészteleppel többet foglalkozni, keresem azt a vezetőt, akire rá tudnám nyugodt szívvel bízni. A nagy álmom, a telep egyszer odáig fejlődjön, hogy egy irányzatról azt mondják majd: a töreki...- Palace, Symbol, Töreki: nem túl sok egyszerre? Elképzelhető, hogy az egyiket fel kell majd áldozni?- Valamelyik mindig háttérbe szorul. Ezért kell megtalálni a megfelelő embereket.- A sikere rajtuk is múlik?- Sok tekintetben. Sokszor ért az a vád, hogy mindenhol ott vagyok, mindenhez közöm van, kisiparosként gondolkodom. De valahogy mindig csak abban hittem, amihez tényleg közöm volt, láttam, hőgyan alakul. Vagy azok látták, akikben megbízom, hiszek. Ezért is keresem az embereimet. Hogy levegyenek némi terhet rólam. Mert szeretnék többet lenni a családommal.- Nekik, értük csinálja?- Csakis. Nekem már elég. Feleségem, három gyermekem van, megtaláltam a boldogságot.- Mint anno Szécsényben?- Pontosan. Amúgy a mai napig minden évben ellátogatok oda, viszem haza a szüléimét.- Megismerik?- Persze. Legalábbis az idősebbek. Egy kis helyen ez így természetes. Hazautazás előtt édesanyám kiküld vagy nyolcvan levelet, így amikor a temetőbe érünk, már várnak a helybeliek. Örülnek, hogy látják, jól van a Kati néni és a Pali bácsi. És Barna Sanyi, a táskás... Csirkefóbia biliárdasztallal nagymami csurgói konyhájában étlapozó A gombóc nem mű, a szakács nem balog, a pincér nem szereti a borotvát, egyébként minden rendben Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánné Eldugott zuga Somogynak a csurgói rész, de hibázik, aki azt gondolja, hogy errefelé a madár se jár. S itt szeretik még csak igazán a gyomrukat az emberek! Telente még jófajta kolbászokat töltenek, ha jó az idő, akkor meg irány a tavak, Totyoghat a halászlé. Éttermekkel azonban nincs túl jól ellátva. Emlékszem, amikor még Kálmánommal jártunk erre, alig találtunk helyet, ahol egy ebédet ehetünk. Az emberek széttárták a kezüket, pedig az én uram nagyon szerette a hasát, s ha délidőben nem ehetett, az egész napja rossz volt. Most viszont kérdésemre, hogy tudunk-e valahol finomat ebédelni, meglepő válasz érkezett: több helyen is. Egy húszéves forma lány azt mondta: igaz, hogy nem ott ebédel, mert sokat kellene gyalogolnia, de melegen ajánlja a Balogh vendéglő ízeit. Próbáljuk meg! Az, hogy ebédidőben nincs tele a parkolója, ami amúgy se nagy, nem nagy reménnyel kecsegtetett. Az érzést fokozta, hogy bent is alaposan körül kellett nézni, hogy embert lássunk. Rühell- jük a cigarettát, így örömmel fedeztük fel a nemdohányzó helyiséget. Az értékéből ugyan levon, hogy elég aprócska, mert nagy részét betölti a biliárdasztal. A fogast is hiányoltuk. Vagy csak eldugták? A szakállas pincér (avagy tulaj?) távolságtartó, ám készséges. Az étlapon barátságosak az árak. Levest lehet pohárban és tálban is kérni, ez jó. Előbbi alig több, mint 200 forintot kóstál. A választás meg rém egyszerű, csak csontleves van, májgombóccal vagy metélttel. Várakozás közben körbelesünk: érdekes a stílus, a kettéosztott fal színei valahogy nem találják a harmóniát, a berendezés is némiképp elavult. - Csoda, ha errefelé megél a vendéglős, miből fejlesztene? - mondja asztaltársam, és meggyőz. Amúgy tisztaság van mindenütt, még a mellékhelyiség sem rontja el jó érzésünket Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): fi Nem nyüzsög KÖRNYEZET (1-10 pont): Tiszta, rendes étel (1-20 pont): 19 Mint nagyanyámé A leves gőzölög a menzás formájú edényben, ám rögtön kiszúrjuk: a metélt olyan vékony, amilyet a menzán jellemzően nem adnak. Akár Mariska néni gyúrja, akár nagyüzemi kiszerelésben érkezik, gépesített sorokról, házi jelleget ad, ízlik. A májgombócra is igaz ez, nem műgombócokat raknak elénk. A kínálat egyébként nem túl bő. A leves ugye egyféle, talán másfél, s vannak pizzák, néhány vegetáriánus és több húsétel, ám utóbbinál meglepve fedezzük fel: a csirkét mellőzik. Vajon miért? Csirkefóbiás a szakács? Disznóból viszont rendesen adnak. Aztán a levest rendeltetési helyére juttatva jön az újabb óhajunk: bakonyi sertésszelet galuskával, valamint a tulajdonossal fémjelzett íz: Ba- logh-féle göngyölt hús. Közepén uborka, ettől Balogh, a sajtos göngyölés már átlagos. Finom minden, elegendő a mennyiség, mintha nagyanyám konyhájában lennénk. A személyzet nem zavar felesleges kérdésekkel, de odafigyel, az ízekben semmi extra, az átlag magyar gyomrot azonban tökéletesen kiszolgálja. Végezetül: tésztaként definiálják azt, amit másutt desz- szertként jegyeznek, de a tartalom ugyanaz: palacsinta. Azt nem kérünk. Éllenben távozunk. Jóllakottam l 4 i
