Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-09 / 288. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 9., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 5 Kincsem az egyetemre került a primissima Horn Péter az első agrártudós, aki megkapta az elismerést Horn Péter úgy véli, egyetemalapító, oktatói és szakmai tevékenysége mellett az agrártudományokat népszerűsítő tevékenységét is díjazták Hetedik alkalommal adták át pénteken Budapesten, a Művészetek Palotájában a Prima Primissima díjakat. A nagyközönség által odaítélt legrangosabb hazai elismerést az oktatás és köznevelés kategóriában Horn Péter akadémikus, emeritus professzor, a Kaposvári Egyetem alapító rektora vehette át. Vas András- Itt lesz a helye - mutatott egyetemi szobájának íróasztalára a professzor. - Úgy gondolom, ez a díj az egyetemre tartozik. Hiszen az oktatói tevékenységemért, a szakmai munkámért kaptam többek között. És persze azokért az előadásokért, melyek nem tartoznak szorosan a tudományos munkához, inkább populárisabbá tudták tenni a szakmai gondolatokat. Ezért is nagy szó ez a díj, hiszen ezzel az egész hazai agrár- tudományt elismerték. Az idén rekordszámú, 431 jelölés érkezett a kuratóriumhoz - jelölteket a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei és szekció- elnökei, a társadalmi tanácsadó testület tagjai, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagjai, illetve érdekvédelmi, szakmai és civil szervezetek állíthatnak -, közülük választották ki a kategóriánkénti három prímát. Az oktatás és köznevelés csoportban végül Horn Péter mellett Kosztolányi Gyula villamosmérnök-tanárt, iskolaigazgatót és Sárközy Tamás jogászt, a Corvinus Egyetem professzorát ajánlották primissimának. A tíz kategóriában odaítélhető díjat - egy művészi Kincsem- szobrot - és az anyagi hátteréről gondoskodó alapítványt Demján Sándor üzletember alapította 2003-ban a VOSZ elnökségének közreműködésével. A több mint kétmilliárd forintos felajánlásnak köszönhetően az alapítvány tíz éven át ítélheti oda a kitüntetést. A primis- simák, vagyis a kategóriák győztesei 50 ezer eurót - mai árfolyamon 13,5 millió forintot - kapnak, a jelöltek, vagyis a prímák tíz-tízezer euró díjazásban részesülnek. A közönségdíj szintén 50 ezer euróval jár.- Nagyon örültem, hogy utóbbi jó barátomnak, Sárközy Tamásnak jutott - folytatta Horn Péter. - Amúgy az egész rendezvénynek más volt a hangulata, mint a megszokott díjátadóknak. Azokat mindig egy szűk szakmai zsűri adja, itt viszont bárki véleményt nyilváníthatott. Ehhez jött a díjátadó gála miliője, atmoszférája, a háromezres közönség a Művészetek Palotájában. Olyan társadalmi kör, mely ritkán gyűlik így össze: a gazdaság, a politika, a tudomány és a művészetek prominensei. Akik közül rengetegen graMint egy távfutó... TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAimi Hálás vagyok az Isteneknek, hogy tanítóvá tettek - fejezte be dédapám, Beöthy Zsolt akadémiai székfoglalóját 1893-ban. Édesapám is ezt vallotta, és én is. pályám több fontos időszakát a mai atlétikai világkupaversenyek futószámaihoz hasonlíthatom: elöl futnak a kiváló felvezetők, akik elfogják az élen haladók elől az ellenszelet, mögöttem futnak a csapattársak, a család, a munkatársak és más támogatók. Mellettem futnak a tehetséges ellenfelek. E három csoport nélkül a mai világban kiemelkedő eredményt elérni nem lehet. Hálás vagyok mindnyájuknak. A NEMESSÉG KÖTELEZ - hallottam sokszor Édesapámtól és Édesanyámtól. A pénz is kötelez, ha e két filozófia egyesül, nemes dolgok születnek, többek között ilyen a Prima Primissima díj mozgalom is. tuláltak a professzor beszédéhez, s az azóta eltelt néhány napban is több száz telefont kapott ez ügyben.- Ötvenkilenc másodpercbe kellett sűrítenem a mondandómat - mesélte nevetve -, azt mondták ugyanis, nem lehet egy perc. Ráadásul az első változat kettő híján száz másodperces volt, azt kellett egyre feszesebbé tennem. Horn Péter a negyedik, So- mogyhoz kötődő személyiség, aki átvehette az elismerést. A legelső díjátadáson a siófoki illetőségű szobrászművésznek, Varga Imrének ítélték oda a szavazók a képzőművészeti Prima Primissimát, három esztendővel később a pécsi szívsebész, Kaposvár díszpolgára, Papp Lajos nyerte a közönségdíjat, míg tavaly a képzőművészet kategóriában Keleti Éva fotóművész, az Europress fotóügynökség egykori vezetője, a Somogyi Hírlap fotókiállításának állandó kurátora kapta a legtöbb szavazatot. SEGÍTÜNK... Csikkhalom a bolt előtt kaposvári kereskedő fordult panaszával szerkesztőségünkhöz. Elmondta, hogy a régi ruhagyár alatti boltja előtt minden reggelt a milliónyi cigaretta csikk, eldobált papír zsebkendő összeszedésével, összesöprésével kezd. Olvasónk úgy tudja, hogy a város azon része is dohányzásmentes - és így elvileg cigarettacsikkmentes - övezet. A tapasztalatai azonban egészen mást mutatnak. A buszra várók, felszállók hanyag eleganciával dobják a csikket a járdára, a bolt elé. Pedig van a megállóban kihelyezett szemetesedény is. Kérdése: ha van rendelet, azt miért nem tartatják be? HARTNER RUDOLF, a VÓrOS- gondnokság vezetője válaszolt: - Felkérem a közterület-felügyelet munkatársait, hogy gyakrabban ellenőrizzék a közterületi dohányzási tilalom betartását a környéken. De az említett üzlet egy társasház földszinti részén van. A társasházban élőknek ugyanolyan kötelességük a ház előtti terület rendben tartása, mint az üzlet bérlőjének. Sajnos erről a kötelességükről rendszeresen megfeledkeznek. TRAFFIPAX SOMOGYBÁN ma Kiskorpádon 9.30- 10.15-ig és 14.30-15.15- ig, Nagybajomban 10.30-11.15- ig és 15.30-16.15-ig, Csökölyben 11.30-12.15-ig, Gigén 13.30-14.15-ig, Nagyatádon és Lábodon 8-12-ig, Balatonbogláron 12-18-ig, Balatonföldváron 10-12-ig, Balatonszárszón 13-15-ig az autópályán (123+750 km) 11-13-ig, az ordacsehi felhajtónál 1416.30- ig mérik a sebességet. Az idei Prima Primissima-díjazottak SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZET: Haumann Péter (színművész) KÉPZŐMŰVÉSZET: Földi Péter (festőművész) tudomány: Ranschburg Jenő (pszichológus) OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS: Horn Péter (agrármérnök, egyetemi tanár) ÉPÍTÉSZET ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET: Skardelli György (építész) irodalom: Fejes Endre (író) sajtó: Schaffer Erzsébet (újságíró) NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖZMŰVELŐDÉS: Nemzeti Táncszínház ZENEMŰVÉSZET: Ifjabb Sánta Ferenc (hegedűművész) sport: Grosics Gyula (labdarúgó) közönségdíj: Sárközy Tamás (jogász, egyetemi tanár) 40 EVE IRTUK megható ünnepség színhelye volt a napokban a polá- nyi iskola. A 29 tanuló rég óta ábrándozott arról, hogy televíziókészülék is legyen a tantermükben. Ezt a kívánságukat a Pedagógus Szakszervezet országos központja teljesítette, Intersztár típusú Videoton készüléket küldött ajándékba a kisdobosoknak. A készüléket Gavora Zoltánná, a szakszervezet megyei titkára adta át Azt kívánta a gyerekeknek, hogy a televízió segítse őket a magasabb színvonalú oktatásban, a világ megismerésében. KÁR, hogy akkoriban még nem volt délutáni talk show, abból igazán megismerhették volna a világot... Linómetszetek diákoktól. Fonyódi általános iskolások linóleummetszetei, gipszmunkái és hidegtű-eljárással készített alkotásai kerültek ki egy hétre a helyi múzeum falaira. A diákoknak a nyári alkotótáborban készült műveiből nem először rendeztek kiállítást a Fonyódi Múzeumban, idén huszonöt alsós és felsős remekelt a különféle technikákban OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 MŰSZAKI. Kivonják a forgalomból a vizsgán megbukott autókat. Semmi javítási lehetőség? (De igen, csak többe kerül az újravizsgáztatás. - A szerk.) EGÉSZSÉGÜGY. Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselőnek szeretnék feltenni néhány kérdést, ha már az Egyenes beszéd című műsorban annyira összekeverte a szezont a fazonnal. Egy többszörösen krónikus copd asztma tüdőtágulásos és ismeretlen eredetű immunrendszeri ízületi és csontbetegként megkaphatom-e az amúgy számomra ingyenes H1N1 elleni védőoltást? Gondolom, ha annyira tudja mindenre a feleletet, akkor erre is tudja a választ, mivel orvos. Ember * Az elmúlt hét végén a kétéves lányomat az ügyeletre kellett vinni. Az orvos megvizsgálta és antibiotikumot írt fel neki. Ez nem lett volna baj, csak éppen 20 kilométeres körzetben, három nagyváros mellett (Balatonboglár, Balatonlelle, Fonyód) nincs ügyeletes gyógyszertár! Lengyeltóti vagy Siófok jöhet számításba. Azért jó a maszek világ, már a pénz se számít, nem hogy az ember! Erzsébet E.ON. Epedve várom az E.ON beszámolóját a vasárnap hajnali áramszünetet követő bekapcsolás során jelentkező tünetekről és annak kiküszöbölésére tett cselekvéssorozatról, valamint, hogy milyen elképzelésük volt, és mit művelnek!? Ugyanis akarva, akaratlan elektronikus készülékek és berendezések tucatjait tették tönkre egyetlen másodperc alatt! Csak az én károm 50 ezer forint Kérem, ne akarják bemagyarázni, hogy ez szimpla áramszünet volt! 1099 POLITIKA. A jelenlegi vezető pártok emberei a szélsőségesek. Veszélyesek az országra. Megerősít ebben Bajnai kijelentése: össze kell fogni. Ha összefognak, nemcsak az országra, hanem a világra lesznek veszélyesek. Ez nem politika, hanem a mai jelenség. Az országot pár hónap alatt ki lehet vezetni a válságból, és az adósságból az államadósság növelése helyett. János (Kedves János! Halljuk a receptet! - A szerk.) * Fidesz kaposvári szervezete. Felszólították az országgyűlési képviselőinket a Somogyiban, hogy mondjanak le, mert megszavazták a költségvetést Üsse kő! Már csak fél év, hatalomra kerülnek, máris visszaadhatják, amit ők elvontak. Nagyon Ies9 * Kínából hozunk autóbuszokat. Mi jön még a váltásig? Igen gyorsan vizsgáltassák meg magukat most már mindannyian ott fönt a galambdúcban, mert ez már orvosi eset! A H1N1 az agyukra ment! * Melyik kávét szeretik a politikusok? Háta béKÁVÉT! Juli