Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-07 / 261. szám

11 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 7., SZOMBAT SPORT Bálind Józsefre emlékeznek a csapatok az örökrangadón Zakót szabtak a mellényre röplabda, férfiak Bravúros győzelmet aratott a Diamant Kaposvár Egy feldobott Diósgyőr vár a Rákóczira ma délután Az örökrangadó következik a szomszédvárak számára az NB I/A-csoportos Férfi Kosárlabda­bajnokságban. A hatodik forduló­ban a Dombóvár KC otthonába lá­togat a Kaposvári KK együttese. A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a tolnai város sportcsar­nokában. Mindenképp más lesz ez a meccs, mint az eddigiek. Bálind József hétfői halála kapcsán a gyász jegyében zajlik majd a csatározás. A magyar kosárlab­dasport kiemelkedő alakja örök­re hiányozni fog a dombóváriak kispadjáról. Helyét korábbi segí­tője, Adrián Budurean veszi át. A hazaiak a haláleset miatt csak keddtől edzettek és gőzerővel készültek a kaposváriak elleni csatára. Mint nyilatkozták az élet nem állhat meg, a csapatnak pedig egykori edzőjéért is küz­deni kell. ■ Első idegenbeli győzel­méért száll harcba a Kaposvári KK. A somogyiak nem jó előjelek­kel várják a mérkőzést. Prejean betegséggel küzdött a hét elején, Kováts Róbert pedig részleges izomszakadással bajlódik. Dávid Gergely hátát kezelték, és Larry Welton gyulladt térde sem gyógyult meg. Némi vigasz le­het, hogy a keddi válogatott mér­kőzésen Vojvoda Dávid pazar teljesítményt nyújtott a szerbek ellen, s remélhetőleg Dombóvár­ra is átmenti formáját.- Mindkét csapat úgy tud a legjobban tisztelegni Bálind Jó­zsef, vagy ahogy mindenki is­merte Jampi bá emlékének, ha mindent megtesz a győzelemért - nyilatkozta Fekete Ádám, a Ka­posvári KK vezetőedzője. Mind­két együttesnek nyerni kell, emiatt nagyon küzdelmes és ne­héz mérkőzésre számítok. Re­mélem, minél több szurkoló kí­sér el és segít bennünket. A drukkerek egy gyertyával emlékeznek majd a csarnoknál Bálind Józsefre. ■ Kim Zoltán A kezdőcsapat KAPOSVÁRI KK:Dejon Prejean (amerikai), Vojvoda Dávid, Lar­ry Welton (amerikai), Hendlein Roland, Dávid Gergely, vagy Orosz László. »- Élő közvetítés: SONLINE.hu Jogos az öröm. A kaposváriak példát mutattak küzdeni tudásból, és teljesen megérdemelten verték az esélyesebbnek tartott szlovén Bledet Második győzelmét sze­rezte a Közép-európai Li­ga hatodik fordulójában a 2008-as győztes ACH Volley Bled csapatát foga­dó Diamant Kaposvár együttese. Kun Zoltán KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, FÉRFIAK, ALAPSZAKASZ. 6. FORDULÓ: DIAMANT KAPOSVÁR- ACH VOLLEY BLED (SZLOVÉN) 3-1 (17,27, -25, 23) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 200 néző. Vezette: Dovicsovics, Viktorini-Lisa (szlovákok). DIAMANT KAPOSVÁR: ifjabb Laszczik (-), Skorics (9), Nagy J. (13), Schulcz (10), Kántor (18), Kovács Z. (14). csere: Dömötör (liberó), Kaszap (-), Németh F. (4). vezetőedző: Zarka Péter. ACH VOLLEY BLED: Flajs (16), Pajenk (10), Barreto (9), Sket (3), Petkovics (3), Gato (11). CSE­RE: Fabjan (liberó), Jakopin (1), Venno (17), Vincsics (2). veze­tőedző: Glenn Hoag. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: I. JÁTSZMA: 2-1, 4-1, 8-1, 9-3, 10-5, 16-8, 19-9, 21-10, 21-15, 23-16, 24-16, 24-17, 25-17 - 22 perc. II. JÁTSZMA; 2-3, 5-5, 8-6, 9-9, 13-16, 18-18, 20-20, 23-22, 24- 23, 24-25, 26-25, 26-27, 29-27 - 26 perc. III. JÁTSZMA: 3-2, 5-5, 8-5, 10- 8,12-12,14-15,16-18,16-20,19- 24,19-25 - 23 perc. IV. JÁTSZMA: 3-4, 7-8, 11-10, 12-13, 17-15, 19-16, 20-19, 21- 22, 23-22, 24-22, 25-23 - 28 perc. JQK: Kovács Z., Nagy J., Schulcz, ifjabb Laszczik, Kán­tor, Skorics, illetve Venno, Flajs, Barreto, Pajenk. Igazi sztárcsapat ellen lépett pályára pénteken este a Kapos­vári Városi Sportcsarnokban a Diamant Kaposvár. A Közép-eu­rópai Liga korábbi győztese az ősszel valamennyi eddigi össze­csapását megnyerte. Csak azért nem vezette a sorozatot, mert két riválisa több meccset ját­szott nála. A szlovén ACH Volley Bled ráadásul Bajnokok Ligája-résztvevő, és az F cso­portból próbál majd továbbjut­ni. A Diamant mindössze egy győzelmet számlált eddig a nemzetközi pontvadászatban, s a játékosok fogadkoztak is: meglepetést okoznak majd. A nagy hírű ellenfél látható­an nagy mellénnyel lépett a küzdőtérre. Ezt maximálisan kihasználta a Diamant, és pa­zar játékkal nagy előnyt ková­csolt az első percekben. A ven­dégek edzője, Glenn Hoag azon­nal lekapta a gyengélkedő Gatót, majd időt is kért, de a ka­posváriak 8- 1-es vezetését nem tudta megakadályozni. Kántor és Nagy J. ütései rendre utat ta­láltak a Bled térfelére, míg a há­lónál Kovács Z. akadályozta meg a szlovén pontszerzést. Magabiztosan menetelt a szett­győzelem felé a Zarka-alakulat, amely végül Kántor révén el is érte azt. A folytatásban vissza­tért Gato, de Schulcz azonnal óriási blokkot osztott rá. A pon­tatlanabbá váló nyitásfogadá­sok miatt nem tudott hibátlan akciókat vezetni a Diamant, a Bled pedig kapaszkodott az egyenlítésért. A váltott szettlab­dák után aztán Kántor tett pon­tot a második etap végére. Fel­szabadultan, szinte önkívület­ben röplabdáztak a hazaiak, akiknek szinte minden bejött ebben az időszakban. A harma­dik szett derekán aztán a szelle­mi fáradtságot kihasználva el­húzott a Bled, amely szépíteni tudott. A negyedik játék elején nem hagyta veszni addig kiví­vott pozícióját a Diamant, mely­nek jót tett a friss Németh F. be­cserélése. Kovács Z. sánca a meccslabdát hozta el, a győzel­met jelentő poént Schulcz bom­bája jelentette. Akik az egy időben zajló jég­korongmeccs helyett a röplab­dára szavaztak, nem jártak rosszul, hiszen pazar találkozót láthattak. zarka Péter: - Szép és jó já­tékkal nyertünk. Ezúttal a fizi­kai erő mellé a mentális erő is párosult. glenn hoag: - Ha a játékosa­im teljes mértékben nem teszik oda magukat, akkor ez a telje­sítmény a BL-ben is kevés lesz. A Diósgyőr vendége lesz szom­baton 16 órától a Kaposvári Rá­kóczi FC élvonalbeli labdarúgó- csapata a Soproni Liga tizenne­gyedik fordulójában. A nagy tá­volságra való tekintettel pénte­ken útra keltek a zöld-fehérek, s tegnap délután már Miskolcon tartott edzést játékosainak Prukner László. Az elmúlt években a Diós­győrről a mumus képe alakult ki a kaposvári futballbarátok körében, hiszen alig-alig ter­mett babér a DVTK ellen a Rá­kóczi számára. Ez a fajta „rém­kép" azonban az előző pontva­dászatban szertefoszlott, hiszen - igaz Kaposváron, de - Nemanja Nikolics góljával le­győzte a Rákóczi a borsodiakat. Most viszont idegenben a fana­tikus diósgyőri közönség előtt lép pályára a somogyi csapat. ■ Kovácsevics Róbert és Reszli Gábor is a sérül­tek listáját gyarapítja. A hideg ellenére minden bi­zonnyal sokan látogatnak ki a mérkőzésre, hiszen a DVTK a nagy visszhangot kiváltó talál­kozón 3-1-re nyert az FTC ott­honában. - Éppen emiatt egy mentálisan feldobott Diósgyőr­rel játszunk - mondta Prukner László, a Rákóczi FC vezető­edzője. - A folyamatos őszi erő­sítéseknek köszönhetően javult a DVTK játéka, szóval nem lesz könnyű dolgunk. Ráadásul úgy néz ki, hogy a mi őszünket most már végig kíséri a sérülés- hullám, hiszen Kovácsevics Ró­bert a Kecskemét elleni bajno­kin, míg Reszli Gábor a paksi Liga Kupa találkozón sérült meg, Junior pedig belázasodott. Prukner László arra is felhív­ta a figyelmet, hogy a szezon vé­géhez közeledve sem szabad ki­engedni. - Jó dolog, hogy a leg­utóbbi három bajnokink mérle­ge két győzelem és egy döntet­len, de még két nagyon fontos mérkőzés vár ránk a téli szüne­tig, végig koncentrálnunk kell. ■ Temesvári Iván A kezdőcsapat Rákóczi FC: Milinte - Grúz, Petrák, Zahorecz - Gujics, Maród, Sztanics, Balázs, Bog­dán - N. Nikolics, Szepessy. t Élő közvetítés: S0NUNE.hu A megyeszékhelyen edzenek három nemzet öttusázói A Tatabánya ellen kezdhet újabb jó szériát a Csurgó kézilabda nb i, férfiak Remek mérkőzést ígér a közvetlen vetélytársak összecsapása A nemzetközi Öttusa Szövetség három helyszínt jelölt ki, ahol lovas edzőtáborban szerepel­hetnek a tagországok legjobb­jai. Az egyik ilyen helyszín a ka­posvári Lovas Akadémia, ahol ezen a héten Belorusszia, Cseh­ország és Magyarország legjobb női, illetve férfi öttusázója száll­hat nyeregbe. A magyar színeket Gyenesei Leila, az Álba Volán Bericap és az Építők AC Kaposvár kettős igazolású versenyzője képvise­li. A sportolókat a helyi lovas szakemberek oktatják a trénin­geken. A jövő héten három újabb nemzet képviselőit vár­ják a somogyi megyeszékhely lovasbázisára. ■ Kun Z. Az őszi szezon talán legfontosabb mérkőzésát vívja szombaton 18 órakor a Csurgói KK a Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga soron következő fordulójában. A Csurgó-Tatabánya meccs győztese nagy eséllyel pályázhat az őszi szezon 3-4. helyére. A zsinórban négy meccset nyerő vendégek jó előjelekkel érkez­nek a somogyi városba. Leg­utóbb a fővárosban a Pler vendé­geként arattak magabiztos öt gó­los győzelmet. Mindenképp újabb sikerrel szeremének haza­térni. A vendégek trénere, Debre Viktor optimistán válaszolt arra a kérdésre, hogy lehet-e hasonló a folytatás. - Lehet, persze. Amikor a csapat sorozatban nye­ri a meccseket, akkor megnőhet az önbizalma. Összeállt az a vé­dekező csapat, amelyik jól tud dolgozni, de megéreztük Gál Gyula hiányát. Nélküle Halász Mátét és Ivó Diazt sem könnyű pihentetni védekezésben. Gál ezt meg tudná oldani. Támadás­ban Kocsis Csaba jól oldotta meg feladatát. Úgy érzem, hogy a csa­pat erejét mutatja, hogy Gál Gyula nélkül is tudott ilyen fon­tos meccset nyerni. - nyilatkozta Debre Viktor. A világklasszis beálló, Gál Gyula - aki Veszprémtől érke­zett kölcsönbe - kisebb sérülés miatt kihagyja a csurgói találko­zót. Míg a vendégeknél a győzel­mi sorozatból nyert önbizalom Dömös Tibor és társai újabb győze­lemmel folytatnák a bajnokságot lehet az előny, addig a hazai csa­pat két vereség után próbál újabb győzelmi szériát indítani. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amíg a Tatabánya olyan csapatokat győzött le, melyeket a Csurgó is megvert, addig Oláh­ék a Veszprém, és a Szeged el­len maradtak alul. Mindent fi­gyelembe mindenki hazai győ­zelmet vár a Dél-somogyi kisvá­rosban. Dobogóért harcoló gárda hazai pályán nem vesz­thet pontot a riválisokkal szem­ben. A csurgói kapus Niko-lics kisebb műtéten esett át, ezért előreláthatólag 1-2 hónapot kell kihagynia. Pótlására igazolta a klub a csurgói származású, de az elmúlt éveket Komlón töltő rutinos hálóőrt Pókos Zoltánt.- Az idény egyik legfontosabb mérkőzése következik, szá­munkra. Két azonos képességű csapat találkozik. A vendégek jó szériában vannak és ez az önbi­zalmukat növeli. Fölkészültünk, a fiúk nagyon motiváltak min­denképpen győzelemét várok. Sajnos, Császárnak vírusos fer­tőzése van és nagy valószínűség­gel kihagyja a mérkőzést. Min­denképpen kellenek a szurkoló­ink is a céljaink eléréséhez - nyilatkozta Buday Ferenc, a ha­zaiak trénere. Remélhetőleg a Csurgói KK együttese ott folytatja, ahol a „nagyok” előtti időszakot abba­hagyta. TÓTH TIHAMÉR

Next

/
Oldalképek
Tartalom