Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-28 / 279. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 28., SZOMBAT A Tüskevár utolsó Matula bácsija a berekjáró Hatvanöt év után is talál újdonságot a Kis-Balaton mocsaras, nádas útvesztőjében Futó Elemér: nekem még ma is tud újat mutatni a Kis-Balaton Futó Elemér AZ LETT VOLNA A MEGLEPŐ, ha nem a bereknek szenteli az életét Szinte a nádas szélén, Battyánpusztán született, Vörsön cseperedett, s gyermekkora óta a Kis-Balaton jelentette számára a világot. Amint járni tudott, kísérte apját a lápvilágba, aki a Festetics grófok vad- és halőreként hivatalból járta a vidéket Az apa 1950ben agyvérzést kapott, lebénult a fél oldalára, s onnantól csak kísérettel tudott kimenni az imádott világba. Futó Elemér kiskamaszként felültette apját biciklije csomagtartójára, s kikerekezett vele a berekbe. Csak ültek a fűben, nézték a vizet és a madarakat, s ahogyan visszaemlékszik: akkor érezte legközelebb magához az apját. amikor a továbbtanulásról kellett dönteni, mégis Sopronba ment erdésztanulónak, majd Gadányban kezdett el dolgozni. Tíz évig járta a helyi erdőket, ám közben számon tartotta, a Kis-Balatontól mikor megy nyugdíjba valaki, s eltökélte, ő kerül a helyére. A nagy pillanatra harminchat esztendővel ezelőtt került sor, azóta különböző beosztásokban hivatalosan is a berekhez kötötte az életét. Legalábbis, ágiikor hagyták. Mert háromszor is leváltották, ugyanis nem rejtette soha véka alá a véleményét: aki a természetvédelemért dolgozik, ne akarjon belőle meggazdagodni Tíz igazgatója közül volt, akinek ez csípte a szemét, megint másokkal blőd koncepcióik miatt nem találta a közös hangot a szókimondó berekjáró. akinél jobban ma senki sem ismeri a lápvilágot, ennek ellenére manapság, hetvenévesen már nem szívesen indul útnak egyedül. Pedig néhány éve még azt vallotta: amíg az alumíniumcsónakját lesz ereje feltenni Trabantja tetőcsomagtartójára, nem lehet visszatartani. A Trabi már a múlté, a csónak még ma is megvan. S amint jön a jó idő, Futó Elemér fel is fogja erőlködni az aktuális autó tetejére... Az asztalon tanulmányok, egy kiadatlan könyv levonata, s természetesen Fekete István klasszikusából, a Tüskevárból is akad egy példány. Vas András- Alapmű - int felé Futó Elemér.- Hányszor olvasta?- Fogalmam sincs. Először természetesen még gyerekként, aztán időről időre a kezembe került. Az elmúlt harminc évben már amolyan nyugtatóként. Amikor rossz napom volt, este elővettem, beleolvastam, s valahogy azonnal megnyugodtam.- Valósághű?- Abszolút! Rengeteg helyet be lehet azonosítani.- A kunyhó?- Ott állt a Diás-szigeten. Fekete István is abban lakott a barátjával, amikor az ötvenes évek elején öt nyarat itt töltött. Le is írta a visszaemlékezéseiben.- És a falu? Sármellék? Esetleg Balatonszentgyörgy? Vagy Zalavár?- Fenékpuszta.- Várrom, falmaradványok?- Itt nincs, csak Zalaváron. Az a mese része volt. Mint ahogyan Matula sem egy személy volt, hanem több helybéli öregből gyúrta össze. Meg aztán sokat beleírt a történetbe a gyerekkori, somogyfajszi élményeiből is.- Ismerte az írót?- Személyesen nem, de a visszaemlékezéseiben írt az itteni emberekről. Említett például egy embert a faluból, aki hordta nekik a szódát a borhoz. Az apámat... Aki néha el is kalauzolta a berekben.- S akitől ön is örökölte a berek iránti szerelmét. Mégis először erdésznek tanult.- Akkoriban a természetvédelem jobbára hozzájuk kötődött. Vagy a berekjárókhoz. Az egyikük például kijárt a faluból, nádazott, sásozott, rapsic- kodott, ismerte a vidéket, mint a tenyerét. Inkább felkérték, hogy vigyázza.- Ma is akadnak ilyenek?- Ááá, nem lehet csak úgy bemenni.- És nagyjából olyan szinten megismerni?- Egy élet is kevés hozzá. Nekem már gyerekkoromban is ott volt a játszóterem, de még ma is tud újat mutatni. Minden évben változik, ahol az egyik évben még el lehetett menni csónakkal, most úgy összesűrűsödött a nádas, hogy lehetetlen átvergődni rajta.- Mikor járt kint utoljára?- Talán két hete lehet. Kezelésre kell járnom, nincs időm kimenni. Meg aztán ilyen ködös időben nincs is értelme. Nem látni semmit.- Akad kedvenc időszaka?- Minden évszaknak megvan a maga szépsége. De talán a tavasz. Amikor jönnek vissza a madarak. Izgalmas kérdés, melyikből mennyi lesz, mikor érkeznek.- Ennyi idő után sem unja még?- Mindig akad valami különlegesség. Előfordult, hogy úgy viselkedett egy madárpár, ahogyan korábban hatvanöt évig egyszer sem tapasztaltam.- Az utódai is ilyen lelkesek?- A mai világ elrontja az embereket. A mi elődeink még gyalogosan, esetleg biciklivel járták a Kis-Balatont. Minket már motorizáltak, a mostaniak pedig autóval mennek mindenhová. Emellett egyre több az irodai feladat, rengeteg a papírmunka, a kötelező feljegyzés, sokszor éppen a terepmunka nem fér bele az idejükbe.- A Matula-féle „ráérünk még, ne kapkodjunk” mentalitás már a múlté?- A számítógép világában?! Én még megtehettem, hogy reggel beültem a csónakba, bevettem magam a berekbe, s csak este jöttem ki belőle. Azt sem tudták, merre járok.- A mobiltelefon áldott hiánya...- Ne is mondja! Egyszer a Duna tévé forgatott itt, én kalauzoltam a stábot, mentünk be a sűrűbe a csónakkal, körülöttünk háromméteres nád, melyben nagyon gyorsan el tud veszni az ember. Egyszer csak felsóhajt a riporter: milyen jó, hogy nála a mobilja, ha eltévednénk, tudnánk segítséget hívni. „Ugyan kit?”, kérdeztem vissza...- Mindig tudja, merre jár?- Akadnak viszonyítási pontok.- Mint a Tüskevárban az öreg szilfa.- A száraz részeken. A nád között pedig az érzéseimre hagyatkozom.- Sohasem hagyták cserben?- Egy professzor barátommal bóklásztunk valamelyik télen, irtózatos köd volt, s megkérdezte, merre van észak. Megmutattam, s erre mosolyogva elővett a zsebéből egy iránytűt.- Ravasz!- Két fokot tévedtem... De így vagyok az idővel is: harminc éve nem hordok órát, de még sohasem késtem el sehonnét. Inkább kicsit korábban érkezem mindig.- Siet a napórája...- Biztos, ami biztos...- Pedig nyugdíjasként végre ráérne.- Egyedül már nem szívesen bóklászom, már csak a korom miatt sem. De ha megkérnek, megyek.- Szokták hívni?- Főként, ha az utódoknak olyan helyre kell menniük, ahol még sohasem jártak.- Hogyan?!- Nagy ám a terület, nagyjából tizenötezer hektár, s csak négyen vannak.- És korábban?- Régen a nagy részét egyedül vittem... Persze ma már nem is lehet elvárni, hogy úgy dolgozzanak, mint mi annak idején. A család nem tolerálná. Én például tizennyolc évig nem voltam szabadságon...- Ezt tényleg nehéz.- Mégis, a gyerekek, amikor egy szabadnapon megkérdeztem, hová menjünk kirándulni, a berekbe akartak. Ők is úgy ismerték, mint a tenyerüket. Igaz, dolgozni is vittem őket.- Járni a nádast?- Vágni. Telente azzal egészítettük ki a nem túl magas fizetésemet. Nyaranta pedig sásszedéssel.- Rapsickodott is?- Nem volt rá szükség. Vadászni muszáj volt, így hús nem kellett.- És a környékbeliek?- Előfordult. Volt például régen egy öttagú zalavári társaság, akik két-három hetente kijártak halászni. Nem maguknak, hanem a halárusnak. Aki pálinkával fizetett nekik. Minden reggel ott állt öt kupica az ablakában. Aztán amikor szólt nekik, hogy a jövő héten már nem lesz pálinka, újra elővették a hálót.- És hagyta őket?- Ők nem rabolni akartak. Maguk fonták a hálójukat, s figyeltek rá, hogy a következő évben is legyen hal. Ma pedig bemegy valaki a boltba, vesz egy kilométer hálót, s mindent visz...- A berek legnagyobb ellenségei.- A magukat szakembereknek mondó dilettánsok után! Elképesztő tanulmányokkal, tervekkel állnak elő olyanok, akik még életükben nem jártak a nádasban. S tudományos alapossággal lerombolnak mindent. Pedig csak hagyni kellene, hogy a természet szabályozza magát. A régi berekjárók, a Fekete István-féle Matulák ezt tudták... Kaposvári gyors és gyros: végigsöpörtünk az ételudvaron étlapozó Csippentős thai kacsa után sonkás pennéztünk, és mézédes máglyát is raktunk a plázában Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Kétszer ad, aki gyorsan ad, tartja a mondás. Akkor hányszor eszik, aki gyorsan eszik? E heti feladványunk annyira bonyolult, mint egy pláza ételudvara. De egyszerűséget is vár tőle az ember. Azt, ami belefér a gálád munkáltatók által adott félórás ebédidőbe. Minden idők legzimbabweibb mamiján ezen a héten menthetetlenül elhatalmasodott a szociális érzékenység. Mert az addig rendben van, hogy Michelin-csillagos éttermekkel álmodunk, és ételköltemények teszik ki líránk lényegit, de bizony a dolgozó népek derékhada aligha jut el osztályon felüli étterembe a torkos csütörtökön kívül. így járultam a legnagyobb kínálatot nyújtó kaposvári gyorséttermek, a pláza ki- főzdése-sütödése, pizzása és kínaisa elé. Utóbbival kezdtem. „Elnézés, nem jól nekem ma- gyarodok”, valahogy így adta tudtomra a Kínai gyorsbüfé mosolygós kiszolgálója, hogy töri a nyelvünket. Cipősz majha, cipősz kaca, ebben a mezőben viszont kikezdhetetlen a magyartudása. A kínaiban azt szeretem, hogy a mégoly európai alapanyagokra sem lehet ráismerni benne. A magyaros kacsán nevelkedett honfiak a thaiföldi verzióban bizonyosan nem mondanák meg, hogy a pritaminos körítésbe foglalt húsok e nemes szárnyastól származnak. De íze az nagyon rendben van: csípős is, omlós is, ahogy kell. A roppanósra sütött zöldségekkel kevert tészta is tökéletes. A búzalisztből gyúrt tésztát az ázsiai birodalomban már az időszámítás előtt használták, és csak Marco Polo után vált az olasz konyha elmaradhatatlan részévé. A kaposvári pláza ételudvara - hogy a külcsínt is érzékeltessük - megfelel a kaposvári léptékeknek. Pécsi méreteket és hangulatot itt ne keressünk, pesti westendeset meg pláne. EgyszeÉrtékelés* SZEMÉLYZET _ (1-10 pont): 8 Ninc cipősz szavunk sze KÖRNYEZET _ (1-10 pont): O A közönség alakítja ÉTEL (1-20 pont): Ki lehet fogni, mégsem hal * három étterem átlaga rűség van, asztalokba karcolt monogramokkal. Végtelen egyszerűség. Odébb a Görök-török ízeket találjuk, jellegére elsősorban a gyros és a baklava utal. Erőssége mégsem ez, hanem a közép-európai ételek: paradicsomos-sajtos sült csirke, töltött káposzta, rizsfelfújt. Gyrostálat próbáltunk, birkahús helyett ízében-árában kedveltebb pulykából. Sült krumplira halmozzák, emiatt óhatatlanul elázik, mellette csalamádé. Csípős vagy fokhagymás öntettel laktató. Gyorsétteremtől életre szóló kulináris élményt várni olyan, mint Lewis Hamilton forma egyes autóját megvétel előtt a célegyenesben venni szemügyre. Nem érdemes. A Mámmá Rosa pizzéria fedőnevű egységben mégis kellemes lassulásban lehet részünk, felgyorsult világunkhoz képest feltétlenül. (Amennyire a Görög-török ízek is inkább a magyarban erős, úgy a Mámmá Rosa is inkább a hazai ételekben.) A húsos lasagne, a sonkás penne és a pizza- szeletke gyorséttermi minőség, ám a túrógombóc, a máglyarakás és a rétesválaszték, nos, az csordultig magyar. A gyors ebédidőt a kellemes kávézóban zártuk, de a karmos békára, a garnélára és a guppira már nem vagyunk éhesek. Ez amúgy is egy jókora akvárium túlságosan ficergő kínálata.
