Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-26 / 277. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 26.. CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Huszonegy arannyal tértek haza a kaposvári szeniorok Pécsről A Kaposvári Aréna Szenior Úszó Klub versenyzó'i is részt vettek a Pécsen rendezett baranyai regionális úszóversenyen, akik ezúttal is nagyszerű teljesítménynyel rukkoltak ki, hiszen huszonegy arany és négy ezüstéremmel tértek haza. A kaposváriak közül a legeredményesebben az ötödik kor- csoportos Horváth Hajnalka, valamint a harmadik korcsoportos Argay Ferenc szerepelt, ugyanis mindkét versenyző négy-négy alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ráadásul Horváth Hajnalka és Argay Ferenc is egyaránt 50 méter pillangón, 50 háton, 50 mellen és 50 gyorson ért elsőként a célba. Voltak triplázók is, hiszen Csaba Zol- tánnéhoz (50 m pillangó, 50 hát, 50 mell) hasonlóan Csete Mihály (50 hát, 50 mell, 50 gyors) is három-három aranyéremnek örülhetett. Szentes Krisztina és Vigh Beatrix 50 háton és 50 gyorson nem talált legyőzőre korcsoportjában, míg Ambrus Vera 50 méter mellen és 50 méter gyorson szerzett aranyérmet. Szanyi Éva és Szigeti Ágnes 50 háton, Schuszter Gyuláné, valamint Puspán Ferenc pedig 50 mellen könyvelhetett el egy-egy első helyezést. ■ Temesvári I. Öt ponttal kanott ki a Gyakorló KOSÁRLABDA NB II, NŐK: KAPOSVÁR GYAKORLÓ DSE- SZOMBATHELYI EGYETEM SE 70-75 (13-16,23-16,12-16,22-27) Kaposvár, Gyakorló iskola, 100 néző. V.: Fábián., Bartics. KAPOSVÁR GYAKORLÓ DSE: Frank (16), Berecz (6), Deák (16/3), Bedalov (16), Bödő (6/3). cserék-. Szebényi (12/6), juhász (-), Eigner (-). edző; Dross Zoltán. A csoport rangadóján mindkét csapat nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, melyből a félidőre a kaposváriak jöttek ki jobban. A második félidőben is szoros mérkőzést láthattak a nézők a csapatok felváltva vezettek. A szoros végjátékból a szerencsésebb szombathelyiek kerültek ki győztesen, jók: Frank, Deák, Szebényi. ■ Kun Z. A Honvédőt is vizsgálják labdarúgás Az UEFA szerint a törökországi kupameccs gyanús Eddig csak a Budapest Honvéd együttesét nevezték meg hivatalosan magyar érintettként a közelmúltban kirobbant labdarúgó bundabotrány kapcsán. SH-összeállítás Az Európai Labdarúgó Szövetség szerdán rendelte nyoni központjába a megvesztegetési botrányban érintett szövetségi képviselőket. A botrányban Németország mellett Belgium, Svájc, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Törökország és 13 mérkőzéssel Magyarország érintett. Az ügynek német források szerint több mint 200 gyanúsítottja van, közülük tizenötöt Németországban őrizetbe vettek. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tegnap bejelentette; bundázás gyanúja miatt vizsgálja - többek között - a Fener- bahce - Bp. Honvéd Európa Liga selejtezés párharc július 30-i első, isztambuli mérkőzését (5-1). A találkozó kapcsán a magyar klub is gyanúba került - erről a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tájékoztatott. Michel Pia- tini, az UEFA elnöke azt mondta, hogy azokat az információkat, amelyek az elmúlt napokban a vüágsajtóban napvüágot láttak, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja. Bienerth Gusztáv, az MLSZ nemzetközi igazgatója a Magyar Rádiónak azt mondta: az UEFA saját ellenőrzésében hét találkozót vizsgál, köztük a Honvéd törökországi meccsét. Az európai szövetség bejelentette, hogy az esetet nemzetközi bűnügyként kezeli, - Piatini megfogalmazásában - a világ labdarúgása rendkívül veszélyes, „rákos sejtburjánzásnak” fogja fel a történteket. A bundabotrányt a múlt pénteken robbantotta ki a bochumi államügyészség. Kilenc érintett országról, köztük Magyarországról tettek bejelentést. A megvesztegetés gyanúja 13 NB I-es meccsel kapcsolatban merült fel. Német sajtóhírek az Újpest nevét hozták összefüggésbe az üggyel, de loe Böröcz ügyvezető-igazgató tegnapi nyüatkoza- ta szerint, nem a klub, hanem egyes labdarúgók és játékvezetők lehetnek érintettek. Egyre bizonyosabb, hogy magyar vonatkozású szereplője is volt a nemzetközi bundabotránynak A budapesti klub közleménye szerint csak játékos lehetett érintett A BUDAPEST HONVÉD Saját honlapján, fél órával a hivatalos bejelentés előtt kiadott közleményben hangsúlyozza: álláspontja szerint *Minden, a csapattal kapcsolatos értesülést meg kell vizsgálni, és akár más klubban, akár a Honvédban játszó játékos felelőssége felmerül, az ellen a játékos ellen a legszigorúbban kell eljárni. Ugyanakkor szeretnénk a nemzetközi közösséget, a magyar futballtársadalmat, játékosainkat, és a szurkolókat megnyugtatni, hogy a Budapest Honvédnak, mint klubnak, az egész bundaüggyel kapcsolatban semmilyen érintettsége nincs, és nem is lehet. ” - áll a kommünikében, amely úgy folytatódik: “minden futballcsapatnál megfordulhatnak olyan labdarúgók, akik önző anyagi érdekből hajlandók klubjukat, csapattársaikat, szurkolóikat elárulni. ha ilyen ember ellen bizonyítékot találunk, mi is, és a Magyar Labdarúgó Szövetség is a lehető leghatékonyabban fog ellene eljárni. ” HÍRSÁV Ötödik meccsén is kikapott a Debrecen labdarúgás Elbúcsúzott az európai kupaküzdelmektől a Debreceni VSC- TEVA labdarúgócsapata, miután az ötödik Bajnokok Ligája-csoportmeccsén is kikapott. A mérkőzés - amelyet ismét telt ház, több mint 40 ezer szurkoló előtt játszottak - már a 4. percben eldőlt a vendégek javára; a Liverpool Ngog góljával nyert 1-0-ra. (fg) A londoni hősökre emlékeztek labdarúgás Az 1953 november 23-án játszott angol-magyar mérkőzésre emlékeztek szerdán. Az 56 éve rendezett találkozón az Aranycsapat az Évszázad mérkőzésének is nevezett összecsapáson 6-3-ra verte a házigazdákat. A magyar labdarúgás napján Ópusztaszeren kopjafát avattak a Nemzeti Történeti Emlékparkban, több helyen pedig filmvetítéssel emlékeztek a diadalra. Szoros ütközetek a bajnoki csarnokban teremlabdarúgás A nagybajomi városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság második fordulójának eredményei: Vásártéri Falábú- ak-Mező utca 3-2; Oázis Fagyizó-Vése 4-3; Kutas- Kolping Iskola 4-3; Pellini- Segesdi öregfiúk 1-2; Nagybajomi öregfiúk-Kol- ping Tanárok 4-5. (fg) Gyöngyi Bettina a dobogó tetején judo A Kaposvári Sportiskola reménységei is érdekeltek voltak a Szekszár- don rendezett serdülő „A” (12-14 évesek) országos judóbajnokságon. A 48 kg- os Gyöngyi Bettina - az edzői Gyöngyi Krisztián, Kéki Márton és Böröcz Zsolt - bajnokként térhetett haza, míg az 55 kg-os, mindössze 12 éves Kornya Krisztián ezüstöt szerzett. Szalai Orsolya, Kordély Péter, valamint Szabó Krisztián az ötödik, Buzsáki Bálint és Vida Máté pedig a hetedik helyen zárt. (fg) A megyei döntőn való szereplésért tempóztak Atádon A vártnál nehezebben hozták az első felvonást röplabda magyar kupa December 16-án játsszák a visszavágót - a tét már a négyes döntő A megyei döntőbe való jutás volt a tétje a Nagyatádon rendezett úszó diákolimpiái versenynek. A Nagyatádi Közoktatási Intézmény úszói, a berzencei Kavulák lános Általános Iskola, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola, az Eötvös ló- zsef Általános Iskola, valamint a nagyatádi Ady Endre Gimnázium tanulói vettek részt a nagyatádi fedett uszodában rendezett városi diákolimpia döntőn. A több mint félszáz fiatalt felvonultató versenyen a korcsoportok 1-3. helyezettjei jutottak tovább a december 15-i barcsi megyei döntőre. ■ Temesvári I. DIAMANT KAPOSVÁRBA MAFC-MAPEI 3-0 (19, 20, 22) Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 100 néző. V.: Mezőffy, Horváth M. DIAMANT KAPOSVÁR: LaSZCZÍk (-), Skorics (9), Nagy I. (7), Schulcz (20), Kántor (13), Kovács Z. (12). csere: Dömötör (liberó), Szabó A. (-). VEZETŐEDZŐ: Zarka Péter. BP. MAFC-MAPEI: Vocskó (-), Tamási (4), Honti (8), Iáhn (14), Pénzes (7), Takács G. (2). csere: Németh G. (liberó), Molnár I. (2), Lónárt (-), Markoviéit (-), Tari (-)• edző: Novák László. A MÉRKŐZÉS ALAKULÁSA - 1. JÁTSZMA; 5-2, 8-3, 10-5, 16-14, 20-16, 25-19 (19 perc). 2. játszA szerb légiós Vojiszlav Skorics (szemben) kilenc pontig jutott a MAFC ellen MA: 3-0, 5-1, 8-5, 10-6, 16-9, 20-12,25-20 (22 perc). 3. játszma: 0-3, 4-5, 5-8, 6-10, 13-16, 20-19, 25-22 (25 perc). Bár a nyitójátszmában volt a legnagyobb különbség a két csapat között, s nem kellett attól tartani, hogy esetleg szettet rabol a MAFC, mégsem voltunk elragadtatva a játéktól... A második felvonásban aztán ahogy beindult a blokkparádé - Nagy 16- zsef, Schulcz István, a szerb légiós Vojiszlav Skorics, idővel pedig Kovács Zoltán is osztotta a takarókat -, mindjárt más lett a meccs képe. Más kérdés, hogy a végén újra sikerült felhozni a fővárosiakat, miközben néhány labdamenet erejéig Szabó Alpár is a pályára került. A harmadik játékrészben aztán a nézők egy része kényszeredetten mosolygott, a másik fele pedig bosszankodott... lőtt is az első kaposvári időkérés, majd 16-16-nál sikerült utolérni a MAFC-ot A vendégeknél főleg Iáhn jeleskedett, miközben a Schulcz vezette kaposváriak ekkor már - fogalmazzunk így - méregből játszottak, s ha nehezen is, de sikerült pontot tenni a találkozó végére. Mindenképpen figyelmeztető jel, hogy a sokat hibázó kaposváriak szettenként nyolc pontot (!) adományoztak az ellenfelüknek. A MAFC játékosai ugyanakkor fele annyit rontottak csupán, mint a Diamant...* Fenyő Gábor