Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-18 / 270. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 18., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP Kidobta a biztonsági őr a vevőt erőszak Életveszélyesen megfenyegette a vagyonőr a vásárlót a záróra után (Folytatás az 1. oldalról)- Még egy-két tételre szüksé­gem volt - mondta olvasónk. - Újra megjelent a biztonsági őr, akkor már erélyesen szólított fel, hogy menjek. Szó szót köve­tett, innentől vén f..szopó, p...fej, szemét nyugdíjas voltam. Egy negyven év körüli, kigyúrt ki­dobóember-forma volt. Én sem vagyok kicsi, de meglehetősen félelmetesnek tűnt. Kértem, hogy ne tegezzen és ne sérte­gessen. Azt is mondtam, hogy meg­üti a bokáját, ha folytatja. Az eladók döbbent csendben vol­tak. Pechemre a pénztárnál vettem észre, hogy a tárcám kint maradt a kocsimban. Az eladók a zárás utáni időpont ellenére is megvártak, így fi­zethettem, de elkértem a vá­sárlók könyvét. Ekkor ismét mellém lépett a biztonsági őr, hogy megnézze, mit írok. A nyakában lógó névtábláját pe­dig befordította, hogy ne tud­jam a nevét elolvasni. Továbbra is szidott, és megfenyegetett: a parkolóban szétcsapja a fejem. Majd közölte, hogy elég volt, hátba vágott, megmarkolta a ruhámat, és szabályosan kido­bott a boltból. Rendőrökkel mentem vissza a boltba a hol­mimért, és így fejeztem be a be­jegyzést. Mire a rendőrök oda­értek, az őr eltűnt az üzletből. Az említett kaposvári bolt dolgozói megdöbbentek a tör­ténteken. Azt mondták, olyan gyorsan történtek az esemé­nyek, hogy nem volt idejük köz­belépni. A biztonsági őrök többsége nyugodt, higgadt ember. Am ha elszakad a cérna, tettlegességre is sor kerülhet- Ez a biztonsági őr a másik boltunkban dolgozik, nálunk csak helyettesített - mondta a boltvezető. - A másik boltunk­ban egész más a vevőközönség összetétele, meglehetősen sok a lopás, így ott szükség lehet az erélyesebb fellépésre, de nálunk nem. Egyébként ezt a biztonsá­gi őrt sem ilyen agresszív, köte­kedő személynek ismertük meg. Arról, hogy hátul, a pul­toknál milyen szóváltás zajlott kettőjük között, nem tudunk. A végkifejlet pedig olyan gyorsan zajlott le, hogy nem tudtunk közbeavatkozni. Mindenesetre kértük a főnökeitől, hogy a jövő­ben egyik üzletünkben se alkal­mazzák. A biztonsági szolgálatot ellátó Szent György Security szolgálat vezetője, Dózsák Lajos - az érin­tett biztonsági őr elmondása alapján - azt állította, hogy a sértett és a bolt dolgozóinak egy­behangzó kijelentésével ellen­tétben nem egészen így történ­tek a dolgok. - Amikor távozás­ra, fizetésre kérte a vevőt, az el­kezdte sértegetni alkalmazot­tunkat, mondván, hogy te kis g...i, úgyis kirúgaüak. Ekkor az amúgy nyugodt, udvarias embe­rünknél is elszakadt a cérna. A munkatársunk állítja, hogy nem dobta ki, csak a tengelye körül megfordította és kisegítette, ki­tolta a vevőtérből. Az őrt a rend­őrségi és a belső vizsgálat lezár­táig felfüggesztettük, ha beiga­zolódnak az ellene felhozott vá­dak, megválunk tőle, mert ez a magatartás nem egyeztethető össze cégünk filozófiájával. ■ F. Szarka Ágnes A kamara 930 forintos órabért javasolt, ezzel szemben akad olyan munkáltató, amelyik még 650 forintot sem akar adni KAMARAI IGAZOLVÁNNYAL hiva­talosan kétezer-hatszáz aktív vagyonőr dolgozik Somogy­bán. A vagyonőri bizonyít­ványt mintegy ötezren váltot­ták ki. De hogy a képzéseken hányán szereztek szakmai bi­zonyítványt, azt megsaccolni sem lehet. Mint ahogy azt sem, hogy a szabályokat meg­szegve, feketén hányán dol­goznak. változatlanul ez az egyik leg­nagyobb gondunk - mondta Harkány László, a somogyi vagyonvédelmi kamara nem­régiben újraválasztott elnöke. sok az eszkimó, kevés a fóka - hatalmas a túlkínálat, meg­számlálhatatlan tanfolyam indul. Októbertől a felnőttkép­zést folytató cégeknek ráadá­sul tanúsítványt sem kell kér­niük a munkaügyi központ­ban, elég, ha egyszerűen beje­lentik a tanfolyamot, így még kuszább, követhetetlenebb a helyzet. A túlkínálat pedig számtalan káros következ­ménnyel is jár. A cégek egy­más alá ígérnek. A kamara által javasolt kilencszáz- harminc forintos órabérrel szemben előfordul, hogy még az óránként hatszázötven fo­rintos díjjal sem lehet elnyerni egy munkát. Az alulfizetettség lealacsonyítja a szakmát is. S mivel a kedvező pozíció remé­nyében sokan a törvényi felté­telekről is hajlandóak lemon­dani, jellemző a feketefoglal­koztatás ezen a területen. EZT A FOLYAMATOT UZ ÍS felerő­síti - teszi hozzá az elnök -, hogy a gazdasági válság, a nadrágszíjhúzás miatt sok cég megszüntette vagy a mini­málisra szűkítette a biztonsá­gi szolgáltatást. - Csökken­tették a létszámot, nyugdíjas őrt alkalmaznak, nem baj, ha már tíz méterre sem lát el... Nem a minőség, az igényesség számít, hanem hogy olcsó le­gyen. Mindezen a szigorú bír­ságok segíthetnének, vagy pél­dául az, ha a biztosítótársa­ságok megkövetelnék és szigo­rúan vennék az őrzési tervet. No meg persze, amit a kama­ra régóta hangoztat: az alkal­massági vizsga, és hogy ne az erkölcsi bizonyítványt, hanem a feddhetetlenséget írja elő a törvény. azért értünk el eredménye­ket is, javaslatainkat egyre in­kább elfogadják országosan is - mondja Harkány László.- Ahhoz képest, hogy annak idején még a kötelező kama­rai tagság megszüntetése is . felmerült, ez nagy eredmény. Például a közbeszerzési eljá­rásoknál a kezdeményezé­sünk nyomán ma már kötele­zően figyelembe kell venni a kamara által ajánlott megbí­zási díjakat. Azért harcolunk, hogy kitisztuljon a szakma, azok végezzék ezt a munkát, akik tehetségesek, alkalma­sak, de őket fizessék is meg megfelelően. Áram nélkül maradt a kaposvári terrárium Három órára áram nélkül maradt a kaposvári terrárium: a szolgál­tató lekapcsolta a rendszerről.- Röhej - jelentette ki Pécsi Ti­bor, a terrárium vezetője. - Ha­táridő előtt befizettem a csekket, ám a postai átfutási idő miatt a pénz nem érkezett meg a szol­gáltatóhoz. Hiába mutattam a befizetési bizonylatot, nem érde­kelte őket. Tizenvalahányezer fo­rintért kapcsolták vissza. Elke­serítő, hogy 19 év után is ilyen dolgokkal kell foglalkoznom. Na­gyon úgy tűnik,'hogy fel kell szá­moljam a terráriumot. Minden­napi problémákkal küszködik a hely, remélem, sikerül elhelyez­ni az állatokat. Ennek így azon­ban semmi értelme... ■ A. V. Pécsi Tibor elkeseredett, már a vil­lanyt is lakapcsolták a terráriumbán OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 20/968-9 ■auHn POLITIKA. Szocialista képviselő rend­re idézget a Szentírásból az ország- gyűlésben. Hát, ez eléggé ritka. J * Szinte üres a parlament, ezért mun­kadíj jár? Ejha * Hát elkezdődött a vá­lasztási háború. Lamperthből 106 darab egy 15 lakásos házban! Na­gyon jó a fényképe, legközelebb Mát­rai képviselő asszonyét is kérjük. Hogy ebben a nagy válságban miért erre pazarolják a pénzt, mint én erre az SMS-re?! Egy párton kívüli, akinek a karácsonyi vacsora is gondot fog je­lenteni * „Nehéz gyermekorra” hivat­kozva hol lehet 5 millió pályázati pénzt igényelni? Juli * A gárdisták egyenruhája csak azokban kelt félel­met, akiknek félnivalójuk van! Hor­váth Aladár ne menjen olyan helyre, ahol gárdisták vannak, és véletlenül se beszéljen minden ember nevében! Maximum a maga és „társai" nevé­ben. Mindigaz kiabál a leghangosab­ban, akinek ég a háza! * Érettségihez nem kötött polgármesteri állást kere­sek, lehetőleg Ózd környékén. Juli DROGLOBBI. Választások előtt a poli­tikusoknak legyen kötelező az orvosi alkalmassági vizsgálat! Az alkotmány­ban kérem rögzíteni! Álom KÖSZÖNET. Köszönetét szeretnék mondani annak a becsületes házas­párnak, aki a múlt héten a Honvéd ut­cában megtalálta a pénztárcámat, és mielőtt észrevettem, hogy elhagytam, a teljes összeggel, papírokkal a szülé­imhez visszajuttatta. Köszönöm! TRAFFIPAX. Mennyit kap a Somogyi Hírlap a fals traffipax hírekért? Lásd: november 16án Nagyatád-Böhönye. (Egy buznyákot sem. A lista tájékozta­tó jellegű, soha nem állítottuk, hogy csak a rendőrség által megadott hely­színeken mérnek! Különben is a köz­lekedésben a KRESZ a mértékadó, nem pedig egy tájékoztató jellegű köz­lemény. - A szerk.) SERTÉS. A disznó visszaütött! Nagy­súlyú hízót már csak nagyítóval talál­ni. A háztájiban a hízott disznó meg csak röhög az egészen, mert csak az jár jól, aki felnevelte. Ha kolbász lesz belőle, akkor meg a gazda vigyorog a nyáron, hogy mi mindent megve­szünk, ami kolbásznak látszik. Nem bántom a húsipari kolbászt, csak az EU-ból túl sokat raknak bele! Maco* VÁSÁRLÁS. Engem is bosszant, ha a gyereket beültetik a bevásárlókocsi­ba. Ki tudja, hol csámborgott a gyerek a cipőjében, a koszos úton, aztán meg én tegyem abba a kocsiba a ke­nyeret Bosszankodó H1N1. Nem kell aggódni a vakcina le­hetséges mellékhatásai miatt A szlo­vákok megszabadítanak minket az SEGÍTÜNK... HARSÁNYI MIKLÓS Cserélni kell a jelzőt A KAPOSVÁRI BELVÁROSBAN kiiktatták a zöldhullámot, a következménye a hosszas várakozás - panaszolta la­punknak több olvasónk. LÉGRÁDI VERONIKA, a Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője érdeklődésünkre közölte: jelenleg a 610-es sz. főút három csomópontjában (a Mátyás király, a Kossuth Lajos és a Szent Imre utcá­ban) van jelzőlámpa-telepí­tés. A szomszédos csomó­pontok összehangolása ér­dekében a jelzőlámpákat vezérlő forgalomtechnikai program cserére szorult. Emiatt hiba keletkezett a szinkronrendszerben, me­lyet jelenleg javítanak. a füredi úti csomópontban az elmúlt időszakban hat óra és este kilenc között üzemelt program szerint a jelzőlámpa. Tekintettel a forgalom nagyságára, 21 óra és hajnali hat között sárga villogó üzemmódban működött. Az említett tele­pítési munkálatok kapcsán műszaki okból a kivitelező állította át éjfélig tartó üzemmódra a jelzőlámpát. Tapasztalataink azt mutat­ják, hogy 21 órától a forga­lom nagysága nem indokol­ja a jelzőlámpa üzemelését. A szinkronrendszer javítá­sáig - előreláthatóan no­vember 19-éig - a közleke­dők türelmét kérik. TRAFFIPAX SOMOGYBÁN ma Magyaratá- don 9.30-10.15-ig, Ráksiban 10.30-11.15-ig Igáiban 11.30­12.15- ig és 15.30-16.15-ig, Mernyén 13.30-14.15-ig Mernyeszentmiklóson 14.30­15.15- ig, Böhönyén 9-11-ig, Vése-Terebezden 13.30-14.30- ig, az autópályán (94+400 km) 14-16-ig a balatonfenyvesi fel- hajtónál 13.30-15.30-ig mérik a sebességet. oltóanyagainktól. Hálás köszönet érte — vagy mégse. HÁZASSÁG. Régen a férfinak meg kellett ölnie a sárkányt, hogy elvehes- se a szüzet Ma már nincsenek szü­zek, és a sárkányt kell elvenni. VISZ. Miért engedik, hogy 8-10 éves gyerekek a késő esti órákban italoz zanak a kultúrházban? A szomszé dókra sincsenek tekintettel a hangos zene és az ajtócsapkodás miatt! Tisz telettek Nézőpont Továbbra is várjuk üzenetei­ket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. Ha véle­ményük van valamiről, hoz­zászólnának valamelyik cik­künkhöz, vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom