Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-11 / 264. szám
Tizenöt hótolót állítottak készenlétbe a megyeszékhelyen Hadrendbe állították a hótoló-só- szóró gépeket. A Kaposvári Városgazdálkodási (KVG) Zrt. 165 kilométer hosszú úthálózaton végzi el a hótakarítást.- Nem érne meglepetésként, ha akár már holnap leesne a hó - mondta lapunk internetes hírportáljának, a SONLINE.hu- nak a keddi gépbemutatón Püspök Rudolf, a KVG Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: ösz- szesen 15 hótoló-sószóró gép áll a rendelkezésükre. Az egyéb területekre négy szállító járművet használhatnak, s 30 kézi hómunkás is segíthet a következő időszakban. A KVG Zrt. havazáskor, illetve lefagyás során először a fő és tömegközlekedési útvonalakat tisztítja le. Ezzel párhuzamosan kezdik el a buszvárók, a lépcsők és a járdák takarítását is. A cég tájékoztatása szerint a második ütemben indul a mellékutak tisztítása. Az úthálózaton kívül 35 kilométernyi járdát, 180 buszvárót és több száz gyalogátkelőt is rendbe raknak. A tájékoztatón elhangzott: november 15-től huszonnégy órás készenléti szolgálat működik a cégnél. ■ Harsányi Miklós 12 A buszok fűtését is átvizsgálták Kaposváron Felkészítették a Kapós Volán Zrt. járműveit a télre. Az úgynevezett első szemle keretében végezték el a főbb teendőket. Erről Kovács Melinda, a zrt. vezérigazgatói asszisztense számolt be kedden.- Ennek során a szakemberek ellenőrzik a hűtő- és ablakmosófolyadék dermedéspontját, az akkumulátorok állapotát (savszint, savsűrűség, töltöttség) s a levegőrendszer víztelenségét - tájékoztatott. - A légszárítók állapotára, valamint az utastéri fűtésre is kiterjed a művelet. Kötelezően cserélik a légszárítók betétjét és a tápszivaty- tyúk előszűrő betétjét. Az ellenőrzések eredményét dokumentálják. Ha rendellenességet észlelnek, a hibát ütemezetten javítják. ■ H. M. AUTO&MOTOR SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 11., SZERDA Tizenhatmilliós parkolószámla Kaposvár Nem a bírságot, hanem az eljárást kifogásolja a megbüntetett nő Agyrém a parkolás Kaposvár belvárosában - fakadnak ki gyakran a szabad megállót kereső autósok. Sokan csak hosz- szas küzdelem árán találnak üres helyet. S korántsem biztos, hogy minden esetben jól járnak.- Megbüntettek, de nem a bírság ténye bosszant, hanem az eljárás - magyarázta kedden egy pórul járt kaposvári hölgy. A kaposvári Dózsa György utcában kapták el az asszonyt. Elmondása szerint nem volt nála aprópénz, ezért bement az első üzletbe. Mire visszaért a kocsihoz, az ellenőr már ott nyomtatta ki a büntetést A hölgy rögtön felkereste a városgondnokságot, ám a büntetés elleni fellebbezését elutasították.- Méghozzá azzal az indokkal utasították el, hogy a parkolóőr nem látott az automata közelében - így az asszony. - Talán növesszek szárnyakat? Csak így tudnám másodpercek alatt elintézni a pénzváltást és a jegyvásárlást.- Igyekszünk az önkormányzati rendelet szerint eljárni - reagált megkeresésünkre kedBírságözön. A megyeháza, az Irányi Dániel és a Dózsa György utcában igen sok autóst megbüntettek den Hartner Rudolf, a kaposvári városgondnokság vezetője. Azt mondta: az előírás szerint a gépkocsivezetőnek haladéktalanul meg kell váltania a jegyet.- Előfordulhat, hogy aprópénzváltás közben valaki ösz- szefut az ismerősével, s néhány szót váltanak egymással - jegyezte meg. - Amúgy a munkatársunk az ellenőrzés megkezdése előtt köteles próbajegyet vásárolni. S ha szabálytalanul parkoló járművet látnak, akkor legalább két fotót készítenek, felírják az adatokat egy füzetbe, s számítógépben is rögzítik az esetet. Ez legalább két-há- rom percig tart. Hartner szerint kézenfekvő megoldás lehet a mobiltelefonos parkolás. Igaz, ez drágább a hagyományosnál, ám ebben az esetben az autósok megúszhatKét övezet, hatszázalékos emelés két övezet van a megyeszékhelyen: óránként 171, illetve 138 forintot kell fizetniük a személygépkocsi-vezetőknek. Idén nagyjából 160 millió forint bevétellel számolnak a városgondnokságon, ám a belvárosi rekonstrukciók miatt számos parkolóhelyet nem lehet használni. így pár millió forinttal alighanem megcsappan a bevétel. 2010-ben vélhetően az infláció mértékével egyezően, azaz közel hat százalékkal emelkedik a parkolójegy ára - tájékoztatott Hartner Rudolf. Erről a pénzügyi bizottság tárgyal a héten. ják a kényelmetlen hercehurcát. A szakember úgy látja: még mindig igen sok a félreértés és a vitás ügy. Akárcsak a kiszabott büntetés: idén novemberig 16,8 millió forint pótdíjat fizettek be a sofőrök. ■ Harsányi Miklós November 14-én ingyenes téli átvizsgálással egybekötött születésnapi nyílt nap a ^ Suzuki Hirt Autószalonban Vitathatatlanul itt az idő. Itt az idő, hogy ismét ellátogassanak a meglévő és jövőbeni autótulajdonosok a kaposvári Suzuki Hírt Autószalonba, hiszen születésnapi ünnepség veszi kezdetét a hét végén. Idén százéves a Suzuki márka, és hat éve Kaposváron a Suzuki Hirt. Ennek okán november 14-én egész napos nyüt nap keretében számos kedvező lehetőséggel várják az ügyfeleket. Ezen a napon bárki bármilyen típusú autóját elviheti és ingyenes 18 pontos téli átvizsgálásnak vetheti alá (ingyenes ablakmosó-feltöltés), a sorban állás elkerülése végett azonban célszerű előre bejelentkezni és időpontot kérni. A téli szezonban a téli gumit és téli kereket akár 50%-os kedvezménnyel és november 14-i vásárlás esetén ingyenesen felszerelve kínálják az ügyfeleknek. Télen még inkább oda kell figyelnünk a biztonságra, hiszen 7 °C alatt a nyári gumi felkeményedik és merevebbé válik, így az amúgy is csúszós utak még veszélyesebbé válnak, kockáztatni pedig nem érdemes. Egyetlen születésnap sem lehet újdonság és akciók nélkül. A Suzuki SX4 megújult, Euro 5-ös motorjának köszönhetően csökkent a fogyasztása és C02-kibocsátása, elöl-hátul tárcsafékekkel szerelték, és új műszerfalcsoportot kapott. Újdonság még az exUákkal felszerelt Swift Hello limitált modell, amely szintén megtekinthető a szalonban. Kiemelt akcióként, rendkívüli ll®» kedvezményekkel lehet új Suzukit vásárolni. Egyes Splash, Swift, SX4 és SX4 Sedan modelleknél akár félmillió, benzines Grand Vitara esetében akár 1 millió forint q kedvezmény. A Suzuki modellpalettája rendelkezésre áll, bátran tesztelje őket, és nyerjen suzukis ajándékcsomagot. A Suzuki Hirt azonban nemcsak a családosokra, hanem a fiatalokra is számít, egy különleges sportautóba épített Ken-wood bemutatóval várja őket Elindult a kötelező biztosítás- -—.jkötés és díjszámítás a SUZUKI HÍRT AUTÓSZALON Kaposvár, Kond vezér utca 2., Telefon: 82/555-515; www.suzukihirt.hu 2010-es időszaka! A Suzuki Hirt Autószalonban Magyarország pitKvovum alkusza, a CLB Független Biztosítási AUtygz kft. képviselteti magát. Sokaktn**^ felmerül a kérdés, miért fáradjon el a Suzuki Hirthez, ha interneten is megkötheti biztosítását? Az internetes biztosításkötés divatos, és kényelmesnek tűnik ugyan, de nem minden kérdésre ad választ, sőt a szerződéskötés után még számos ügyintéznivaló van. A Suzuki Hirtnél a tanácsadó segít a válaszokat megadni, elvégzi a szükséges papírmunkát, lelevelezi elektronikus vagy postai úton, amit on-line szerződéskötés után is meg kell tenni! Mennyiért? Ingyen. Úgyhogy amíg a szervizre várakozik, vagy csak részt vesz a programokon, árgarancia mellett átkötheti biztosítását. Szeretettel várnak minden érdeklődőt. . ▲ AZ ON CAR-BANTARTOJA GÉPJÁRMŰVEL KAPCSOLATOS SZOLGÁLTATÁSOK ROVATA A téli takarítással sok kellemetlenségtől megóvhatják magukat az autósok A járműveknél központi kérdés a tisztaság. Pláne télen, amikor a sár, az eső és később a hó kemény csapást mér az autóra. Védelem - szakemberek szerint ez a kulcsszó. Lassan megérkezik a fagy, egyik napról a másikra hirtelen lesüllyed a hőmérő higanyszála. Egy lapunknak nyilatkozó gépkocsimosó szakműhely vezetője arról beszélt: különösen a só ellen kell megvédeni az autót. Az egyik lehetséges megoldás a vaxolás.- Persze rengeteg más trükk van a megelőzésre, de ez az eljárás bevált - érvelt. - Ebben az esetben viaszréteget hordanak fel a személygépkocsira. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak személyautókat, hanem kisáruszállítót, -teherautót vagy épp -autóbuszt is érdemes üyen kezelésben részesítem. S meddig hatásos a védelem? Ez jórészt a vaxoló anyag minőségétől függ. A felvitt mikronvastagságú anyag fokozatosan kopik le a járműről. Milyen gyakran tisztítsuk télen autónkat? - vetődik fel gyakorta a kérdés. Ez különösen azoknak jelenthet gondot, akik „csillaggarázsban” tartják autójukat. - A forgalomban rengeteg koszos, elhanyagolt autót lehet látni - így a szakműhely vezetője. - Néhányan még arra sem veszik a fáradságot, hogy a szélvédőt vagy a lámpákat A takarításra fordított pénz és energia előbb-utóbb megtérül rendbe tegyék. Úgyis jön az eső, majd letakarítja a vastag koszt - általában ezzel intézik el az ügyet. Pedig komoly baklövést követnek el ezek az emberek. Balesetveszélyes, ha a reflektor vagy épp az index üvegburáját vastag koszréteg fedi. Sokan ferde szemmel néznek azokra az autósokra, akik hónapokig nem takarítják ki a járművet. - A sós szennyeződés indokolja, hogy télen se hanyagoljuk el a takarítást - jelezte. - Nem érdemes hosszú ideig kitenni maró hatásának a járművet. Ismerek olyan embereket, akik hetente keresik fel az autómosókat, mások általában havonta, kéthavonta egy-egy alkalommal tesznek látogatást ott. Feltétlenül takarítsuk ki a kárpitot, s ügyeljünk arra, hogy gumiszőnyeg legyen az autónkban. Ennek hiányában a víz lecsuroghat, s összegyűlve igen kellemetlen szag alakulhat ki. ^[Téli és négyévszakos gongba AUTOKONT KFT. « ^pedvezménnj^ HIVATALOS FORD ÉS VOLVO A cseri SZEMELYGEPKOCSI ES HASZONGÉPJÁRMŰ ; /%«,«,,jyjrmf|7 »-- MARKAKERESKEDES ÉS PRÉMIUM SZERVIZ UUlvlld&tnVlt IVf* prémium szerviz I Kaposvár. Cseri út 1 KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜLVIZSGÁLAT Tel ' 82/312-333 MŰSZAKI VIZSGA __——————Aiít FUTÓMÚALLlTÁS KAROSSZÉRIA ÉS éÉNYEZÖMUNKAK p— ....................................I SZ ÉLVÉDÖCSERE, GUMISZERELÉS. E A MOSÁS. KÁR PimSZTÍT ÁS [ A III fii P IV X\íl^ ‘ HOZOM-VISZEM SZOLGÁLTATÁS [Ilii IU I WI ■ M JHI lMW«| I vásárolunk személygépkocsikat.l W Lehet hitellel terhelt is! SZERVIZBEJELENTKEZÉS: g BjWwV— Tm.KftM 82 529 500 ■BBMÉHEroJlSlcIM FORDSZERVIZ@AUTOKONT.HU