Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-10 / 263. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 10., KEDD 5 MEGYEI KORKÉP Egyre több az erőszakos szülő gyermekvédelmi törvény A bűnözés, a hanyagság ellen lép fel a jogszabály A gyerekek sajátos módon jelzik, ha bajban vannak. Sajnos gyakran nem vesszük észre a jelzéseiket Módosult a gyermekvé­delmi törvény. Több szankció, nagyobb felelős­ség. A gyakorlati alkalma­zás azonban még hiányos. Jeki Gabriella Több ponton is módosult a gyer­mekvédelmi törvény, amely át­gondoltabb működésre készteti az észlelő- és jelzőrendszer vala­mennyi szereplőjét. Az oktatá­si-nevelési, egészségügyi és ön- kormányzati intézményekre, a rendőrségre, a bíróságra, az ügyészségre, valamint a család- segítő szolgálatokra sokkal na­gyobb felelősség hárul a jövőben - nem véletlenül. A hátrányos helyzetbe került gyerekek szá­ma ugyanis növekszik.- Nincs megállás, folyamata- san érkeznek a bejelentések - | mondta Opra Rita, a barcsi szoci­ális központ családsegítő szolgá­latának családgondozója. - A | tízéves kor alattiak táborában az 1 alapvető gond a szülők mulasz- § tása, a gyerekek elhanyagolása, s bántalmazása. Ezután a gyerek önmaga ellen irányuló megnyil­vánulásai, a dacos magatartás, a beilleszkedési zavarok kerülnek előtérbe. A legnehezebb időszak a serdülőkor, amikor megjelenik a bűnözés, a vagyon és egymás ellen irányuló erőszak, az iskola- kerülés, az alkohol, a drog és az ellenállás a társadalmi normák­nak. Nem tisztelnek semmit és senkit: családot, szülőket, isko­lát, időseket sem. A gyermekvédelmi törvény módosítása az esetek jobb meg­ismerését teszi szükségessé, hi­szen ha az 1997 óta működő jel­zőrendszer tagjai jelzési vagy együttműködési kötelezettsé­güknek nem tesznek eleget, a gyámhivatal megindíthatja a fe­gyelmi felelősségre vonást. Ha pedig a gyerek sérelmére elkö­vetett bűncselekmény gyanúja merül fel, a gyámhivatal bünte­tőeljárást is kezdeményezhet. Szintén újdonság a 200 ezer fo­rintig terjedő gyermekvédelmi igazgatási bírság, amely a gyer­mekjóléti szolgálatokat terheli, ha tájékoztatási kötelezettségü­ket megszegik. Megjelent a csa­ládi pótlék természetbeni jutta­tása is, ami egy évre szól, a gyermekjóléti szolgálat javasla­tára: ez a családi pótléknak ma­ximum a fele lehet, és térítési vagy étkezési díjra, az óvodá­ban pizsamára, papucsra vagy hasonló eszközökre fordítható. A pénz felhasználását kirendelt eseti gondnok figyeli.- A jelzések száz százalék­ban a családon belüli erőszakra korlátozódnak - tájékoztatott Cserti István barcsi rendőrkapi­Erőszak ellen véd OKTÓBER ELSEJÉN lépett ha­tályba a Hozzátartozók kö­zötti erőszak miatt alkal­mazható távol tartásról szó­ló törvény. tausz tamás közrendvédel­mi és határrendészeti osz­tályvezető elmondta: a jog­szabály meghatározza, hogy mi minősül erőszaknak, és lehetőséget kínál a rendőr­ségnek helyszíni, ideiglenes megelőző határozatot hozni, amellyel a bántalmazó csa­ládtagot tehát gyors intézke­déssel hetvenkét óráig távol tarthatják, s megtilthatják a közvetett és közvetlen érint­kezést is. A bíróság ez esetben 72 óra alatt dönt a megelőző távol tartásról. szakmai körök és civil szer­vezetek ma is vitadák, hogy kellően hatékony-e ez az in­tézkedés, kellően megvédi-e a félelemben tartott család­tagokat. tány. - Sajnos az esetek száma nő: tavaly harminchétszer tet­tünk bejelentést, idén október közepéig viszont már harminc- háromszor. A kiskorúak veszé­lyeztetése, a bántalmazás he­tente előfordul. A rendőrség a jelzéssel párhuzamos eljárást, nyomozást kezd. Á jelzőrendszer alkalmazása még gyerekcipőben jár. Jövőre biztonságba kerül a vasúti szolgáltatás levélváltás A Nagyatád-Somogyszob vonal hosszú távú jövőjéért aggódnak a helyiek Ötvöskónyi is megoldás lehet a nagyatádi személyszállításban Hónig Péter közlekedési minisz­ter válaszolt Nagyatád polgár- mesterének. Közli: 2010-re meg­rendelték a vasúti személyszál­lítást a Nagyatád-Somogyszob vonalon. Jövőre biztonságba ke­rül a szolgáltatás, de a távolabbi jövőre nincs biztosíték. Azt sem tudni: végleg letettek-e Ötvös­kónyi fejlesztéséről. Ormai István polgármester azt mondta: 2012-ig nem tartja cél­szerűnek hozzányúlni a Nagya- tád-Somogyszob-vasútvonal­A nagyatádi vasút ügyében eljut­tatta lapunkhoz véleményét Feigli Ferenc, a DDRFT elnöke és Rákóczy Attila országgyűlési képviselő (MSZP) is. Ebben töb­bek között hangsúlyozzák: a nagyatádi testület valóban ki­állt a vasút megtartásáért, de a tüntetés szervezéséről nem ka­pott tájékoztatást, s kifogásol­ják, hogy a miniszter hivatalos bejelentése után sem állította le Ormai István polgármester az okafogyottá vált aláírásgyűjtést Ezzel azt a hamis látszatot kel­tette, mintha ezen és a tünteté­sen múlott volna a vasútvonal ügye. Azt írják: javaslatot tettek a szaktárcának, hogy vizsgálja meg: megoldást jelentene-e, ha Nagyatád Ötvöskónyinál kap­csolódna a vasúti fővonalhoz. Véleményük szerint ez 3040 perces megtakarítást hozna a Nagyatád-Kaposvár között köz­lekedőknek Amennyiben en­nek terveit elfogadják a nagy­atádiak, utána lehet majd dön­teni a Nagyatád-Ötvöskónyi buszközlekedés indításáról hoz. - Akkor elkészül a 68-as fő­út megerősítése, amely Barcsot köti össze az M7-es sztrádával. Ez új helyzetet teremt a közleke­désben - mondta. A 68-as út fej­lesztését Suchman Tamás koor­dinálja, aki a vasúti közlekedés megvédésében is segített Atád- nak. Elmondta: a főút 11,5 ton­nás burkolaterősítése és szélesí­tése nagy átalakulást hoz a Ri- nya mentén, s ennek elkészülté­vel valóban érdemes újragondol­ni a térség közlekedését. ■ N. L. A fűtésszámla csatornadíja MAGYARÁZZA MEG VALAKI ­írta kaposvári olvasónk SMS-ben mit jelent a fű­tésszámlában a víz- és csa­tornadíj! A 25 százalékos áfáról nem is beszélve! Az elhasznált meleg víz nem ott megy el, ahol a hideg? komáromi Attila, az Önkor­mányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. ügyvezető igazgatója válaszol: a távfű­tött tömblakások hideg- és melegvíz-ellátását elkülöní­tett hálózatok biztosítják a fogyasztást hideg- és meleg­víz-órákkal mérve. Számlá­inkban a mért melegvíz­mennyiség alapján a vízfel- melegítési hődíjat és az eh­hez felhasznált hideg víz víz-csatorna díját számoljuk fel. Ez utóbbi mennyiségét mi vásároljuk a vízszolgál­tatótól, és továbbszámláz­zuk fogyasztóinknak. A víz­csatorna szolgáltatás áfája 25 százalék, a 18 százalé­kos áfa csak a távhőszolgál­tatás tételeit érinti. Közérdekű kérdéseiket hét­főtől péntekig 12-14 óra kö­zött a 82/528-156-es telefon­számon feltehetik! ■mai SOMOGYBÁN MA Kiskorpádon 9.30- 10.15-ig és 14.30-15.15- ig, Nagybajomban 10.30-11.15- ig és 15.30-16.15-ig, Csököly- ben 11.30-12.15-ig, Gigén 13.30- 14.15-ig, Marcaliban (68. sz. út) 8.30-11-ig Sávolyon (7. sz. főút) 13.30-15.30-ig, Bala- tonlelle bel- és külterületén 11- 14-ig, Siófok külterületén (65. sz. út) 10-11.30-ig, Ságváron 13.30- 14.30-ig, Ádándon 15- 16-ig, az autópályán (94+400 km) 14-16-ig a balatonfenyvesi felhajtanál 13-15-ig mérnek. 40 EVE IRTUK ÜNNEPÉLYES KERETEK KÖZÖTT megnyílt a tanév tegnap dél­előtt az MSZMP Somogy me­gyei Oktatási Igazgatóságá­nak kaposvári székházában. Az oktatási igazgatóság veze­tője, Nagy Lajos arról beszélt, hogy csak az tud tanítani, felvilágosítani, kérdéseket megvilágítani, aki messzebb­re lát A több mint nyolcvan hallgató a három hónapos, bentlakásos pártiskolán megismerkedik a szocializ­mus építésének kérdéseivel, a pártmunka módszereivel, valamint a kapitalista és szo­cialista rendszer lényegével. még szerencse, hogy a ka­pitalistát is tanulták, leg­alább ma is hasznosítható tudást kaptak... Elektromos galambriasztó a katolikus gimnáziumnál Elektromos galambriasztó rend­szert telepítettek hétfőn a kapos­vári katolikus gimnáziumhoz. Szükség volt a fejlesztésre, az épület homlokzatát rendszere­sen összepiszkolták az állatok.- A városban igencsak elsza­porodtak a galambok - mondta Panágl Péter, a budapesti Alpingalamb Bt. munkatársa. - A riasztó a villanypásztor elvén működik. Fél másodpercenként impulzust ad ki, s megrázza az állatot, de nem tesz benne kárt. _ Ez a jelzés elég a galambok tá- J vol tartásához. | Komoly kárt okozhatnak az J állatok; ürülékük tönkreteheti a £ bádogot, S a festést is károsít- A városi madarak támadásaitól vé- hatja. ■ Harsányi M. dik meg a templom homlokzatát OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 POFAPÉNZ. Az önkormányzati pénzek osztása pofapénznek tűnik, politikai alapon. Ejha CSURGÓ. Körforgalom Csurgón. Senkinek nem jut eszébe, hogy idő­ben jelezzék az autósoknak, hogy ha már beér a központhoz, nem tud el­fordulni mondjuk a temető irányába. Most csinálják a körforgalmat. Még szerencse, hogy jól ismerem a vá­rost, így nem kellett GPS. Visszafor­dulva, másik utcába már ott voltak az útbaigazító táblák, de a Kossuth utcáról ezt nem lehet kitalálni. POLITIKA. Ejha! A független Gyenesei betartotta a szavát. Nem szavazta meg a szorító költségvetés fő számait! Ellenben a módosító in­dítványokat támogatta. A költségve­tés végszavazása (nov. 30.) még hát­ra van. * Nem tudom, a kényelmes szocializmusban ki tanult az állam pénzén? Azok, akik most felhábo­rodnak, mert élhető életre vágy­nánk? Juli * Miért kell a kormánynak eladni, megvonni, leamortizálni, be­zárni? Nehogy jól érezzük magunkat a bőrünkben? OESEDA. Háromszáz mázsás telepí­tés a Desedába. Ennek örülni is tud­nék, ha egy 40-50 hektáros tóról len­ne szó. A Deseda azonban közel 250 hektár! KAPOSVÁR. Két hónappal ezelőtt ol­vastam, hogy az önkormányzat meg­szünteti a városi gyepmesteri felada­tokat is ellátó Philip Állatvédő Egye­sület támogatását. Úgy néz ki, hogy az ennek pótlására tervezett kistér­ségi menhelyből nem lesz semmi, így a városnak egyedül kell a problé­mát megoldani. Van ötletem a finan­szírozásra: nem kell tizenhét milliót költeni Trianon emlékműre. Tisztelt Városanyák és Városatyák! Dönteni kell, hogy egy törpekisebbség árpád­sávos, nagy-magyarországos indula­tainak a további gerjesztése, vagy egy probléma igazán emberséges megoldása a fontosabb. Adófizető SÁVOLY. Gyenesei úrnak (elvtárs­nak?) nem kell aggódni, hogy a Sedesa túl jól jár a beruházással, mert akkor a Fidesz elveszi tőlük, mint Pécsen Páváék a vízmüvet a franciáktól! Mágus GONDOZÓNŐK. Miért nem kapnak a házi gondozónők fizetést egyes he­lyeken? Miért és meddig kell dolgoz­niuk ingyen? Juli Továbbra is várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom