Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-22 / 248. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK EMLÉKEZÉS Misszió az 56-os egyetemistákért szülőfaluja nagyszakácsi Király Béla kinevezése után a nemzetőrség soraiban találta magát Krénusz József 1956-ban aktívan vett részt az egyetemisták szervezkedéseiben, és a megtorlás elől még időben külföldre távozott. Az Amerikai Egyesült Államok fogadta be, s az első hetekben különleges feladat várt rá: az új hazát választott magyar egyetemisták javára szervezett féléves világkörüli pénzgyűjtő körútra küldték.- A forradalom kitörése előtt a Szegedi Orvostudományi Egyetemen tanultam, s egyetemista társaimmal október 23- án kalandos körülmények között: gyalog, teherautón, sőt szovjet harckocsin utazva érkeztünk Budapestre. A Széna téren gyülekeztünk, s ettől kezdve a nappalok és az éjjelek jó időre összemosódtak a fejemben. Király Béla kinevezése után a nemzetőrség soraiban találtam magam. November 4-től a helyzetünk egyre reménytelenebbé vált, és vezetőink - a várható megtorlástól tartva - menekülésre szólítottak fel minket. Viszontagságos úton jutottam el szülőfalumba, Nagyszakácsiba, s egy egyetemista barátommal november 11-én indultunk tovább nyugat felé. Zalaegerszegen orosz fogságba kerültünk, de a hevenyészett zárkából az éj leple alatt megszöktünk. Te- hervonaton jutottunk el Körmendig, ahonnan egy helyi család éjszaka a határig vitt bennünket. November 27-én Kemenestaródfánál jutottam Ausztriába, a kimerültségtől ájultan. Néhány napra rá már a salzburgi gyűjtőtáborban vártam sorsom jobbra fordulását. Két helyre kívántam menni: Ausztrália és az Egyesült Államok lebegett a szemem előtt, az otthoni megkülönböztetések után úgy gondoltam, e két ország történelme garancia arra, hogy ott egy magamfajta egyszerű közép-európai diák is új életet kezdhet. A választás végül igen triviális volt, az amerikai követség előtt állt rö- videbb sor. A külképviseleten alapos kihallgatás után megkaptam az engedélyt. Már a salzburgi beszélgetésen említettem vendéglátóimnak, hogy szeretek utazni, talán ez lehetett az oka annak, hogy Amerikában már az első napokban különleges feladattal kerestek meg. Az ügy előzménye, hogy 1956-ban több száz vagy talán több ezer magyar diák érkezett az Egyesült Államokba, akik szerették volna folytatni tanulmányaikat. Elhelyezésük, tanulmányi költségeik előteremtése az amerikai kormány megoldandó kérdéseihez tartozott. Jó jenki módszer szerint az ösztöndíjpénzalap biztosítására gyűjtő körutat szerveztek. A csapat hamar összeállt, három diákot választottak ki: Szekér Józsefet, Kovács István egyetemistát és engem. (Két társam sajnos már nincs az élők sorában.) Vezetőnk egy nyelvzseni, a Columbia Egyetemen asszisztensként dolgozó fiatalember, Bro- gyányi Gábor volt, aki 26 nyelven beszélt, s ennek igaz voltáról számtalanszor mi is meggyőződhettünk. A körutat hivatalosan az Amerikai Vöröskereszt szervezte. Elutazás előtt rövid ideológiai eligazításban volt részünk, egy bizonyos Nyikos András Szabad magyar rádió. Később, már a Szabad Európa munkatársaként Krénusz József hozzájutott a róla írt amerikai titkosszolgálati jelentésekhez is (vagy Ferenc) készített fel a nagy utazásra. Többször hangsúlyozta, hogy mi nem az akkori Magyarországot, hanem a magyarságot képviseljük. „Tegyetek úgy, hogy a magyarság büszke lehessen rátok” - e szavakkal bocsátott utunkra. Bizonyos vagyok benne, hogy Nyikos CIA-s kapcsolatokkal is rendelkezett, így világ körüli küldetésünk más célokat is szolgálhatott. December 27-én indultunk Amerikából, Európán keresztül Ammanba, majd Jeruzsálembe vitt az utunk, onnan Szaúd-Ará- biába vettük az irányt, ezután Eritrea fővárosa, Asmara és Etiópia következett. Innen délre, Madagaszkárba mentünk, majd Ceylonba repültünk. Ezt követően Új-Delhit és az akkor még szabad Tibetet kerestük fel, végül Makaó, Thaiföld, a Fü- löp-szigetek, Japán, Malajzia és Ausztrália zárta a sort. Visszafelé még megálltunk Kairóban, s félévi utazás után Londonon keresztül tértünk vissza Amerikába. Természetesen egy ilyen nagy út tervezése az akkori gyengébb légi közlekedés miatt igen bonyolult volt, így egyes helyeken egy hétig, másutt három napot is időztünk a következő járatra várva. Magyarokkal sehol nem találkoztunk, a szervezők hermetikusan elzártak tőlük, az akkori bizonytalan viszonyok között ez nekünk is érdekünkben állt. Munkánk oroszlánrészét a reprezentáció töltötte ki. Ruházatunkat a megbízóinktól kaptuk, egyforma szürke és sötét ruha, valamint szmoking került a csomagba, vezetőnk, Gábor ügyelt rá, hogy mindig a helyszínnek és az alkalomnak megfelelően öltözzünk. A forgatókönyv viszonylag egyszerű volt: vezetőnk megírta a szöveget magyarul, ezt felváltva mondtuk el, s ő fordította az adott ország nyelvére. Be‘ ■ J' •** ^ ViHVK iAiíutoii; iifDc'iíiiiío'1'' íűÁh- turiiírírt .. >.f-----______j, . ......*MT|*«ir.i Arpíh £rmtw) .Q 6r itn!iam:ilinri-nliiurotr.ro ... sz édünkben utaltunk az elbukott magyar szabadságharcra, majd az emigrált független magyar értelmiség taníttatásához vendéglátóink segítségét kértük. Gábor nemcsak jó szövegíró, hanem jó pszichológus is volt, tudta, kire hogyan lehet hatni, így ritkán jöttünk el üres kézzel. Életre szóló élményt jelentettek találkozásaink a kor híres politikusaival, Izraelben Ben Gurionnal és Mose Dajánnal, a Távol-Keleten Nehruval, a független India első miniszterelnökével, a dalai lámával, Csang Kaj-sek feleségével, az akkor friss házas sziámi királyi párral, Marcos Fü- löp-szigeteki elnökkel. A protokoll ösvényén - falusi gyerekek lévén - gyakran botladoztunk. Különösen a nevekkel és címekkel voltunk bajban, például Etiópiában Hailé Szelasszié császárnak 25 rangja volt, amelyet rendre fel kellett sorolni. Időnk jelentős részét töltötték ki a hivatalos ebédek és vacsorák. Az étkezéseknél Gábor azt tanácsolta: ne kérdezzük, mit eszünk, csak kövessük a helyiek példáját. Az országok többsége az „el nem kötelezett” országokhoz tartozott, ahol az orosz befolyás erős volt. Ezek az országok maguk is szegények voltak, ennek ellenére kötelességüknek tartották a magyar ügy támogatását. Romantikus érzés élt bennük, s e gesztussal lázadtak az orosz medve ellen. Például Norodom Szihanuk kambodzsai uralkodó Moszkvához fűződő kapcsolatai nyilvánvalóak voltak, mégis kitüntető figyelemmel fogadott minket, s több százezer dollárral gazdagította a tanulmányi alapot. Mi magunk is sok ajándékot kaptunk, általában nép- művészeti cikkeket, amelyeket a helyi amerikai támaszpontokról ingyen küldtünk Amerikába. Amikor hazaértem, szobányi csomag várt. Az ajándékokat idővel elosztogattam, ma már csak egy Vatikánban kapott rózsafüzért őrzök. Az útról számos jelentés készült, a szálak Nyikos kezében futottak össze. Később, már a Szabad Európa munkatársaként hozzájutottam a rólam írt amerikai titkosszolgálati jelentésekhez, ezekben az utazás is gyakran volt említve, számomra pozitív tartalommal. Az útnak volt egy jövőbe mutató aspektusa is. Király Béla a Strasbourgban megalakított Magyar Forradalmi Tanács egyik vezetőjeként néhány évvel később a forradalomról tartott előadás-sorozattal végigjárta ugyanezeket az országokat. Ennek megszerveNézőtéri felügyelő volt krénusz JÓZSEF később nég\' évtizeden keresztül a New York-i Metropolitan Opera nézőtéri felügyelője volt, s tizenötezer előadáson végezte felelősségteljes munkáját. A Met népszerű egyénisége lett, híres énekesek kérték ki a tanácsát, nyugdíjba vonulásakor pedig a város polgármestere méltatta a munkáját. Számos magyar művész amerikai karrierjét egyengette. zését minden bizonnyal a mi tapasztalataink is segítették. A vállalkozás a befogadó ország számára sikeres volt: 35 millió dollár gyűlt össze, ami akkoriban is nagyon nagy pénznek számított, s a diákok százainak biztosította a jövőt. Természetesen voltak egyetemek, amelyek maguk is felajánlottak ösztöndíjat, így az általunk ösz- szegyűjtött alap évekig kitartott. Végül én nem részesültem a pénzből, mivel egyetemet kellett váltanom. Szegedi évem elveszett, s hiába kértem Szent- Györgyi Albert segítségét (a vele való levelezést ma is őrzöm), a kint mindenható American Medical Association semmilyen külföldi diplomát, befejezett egyetemi tanévet nem honosított, így mindent elölről kellett kezdenem. Egy jezsuita ösztöndíjnak köszönhettem, hogy a New York-i Fordham Egyetemen középkortörténet-filozófia szakon diplomát szerezhettem. A világ körüli útra mint álomra emlékszem. Az októberi eseményektől felzaklatva, hazátlanul, huszonegy éves fővel körbeutaztam a Földet. Félelemmel vegyes feszültség volt bennem, így nem tudtam igazán élvezni az utat. Az izgalom az Amerikába való visszatérésem után jött ki igazán rajtam: nem tudtam enni - az orvosok megállapították, hogy idegi alapon szenvedek. Az államfők közül Hailé Szelassziéval még egyszer találkoztam, amikor a New York-i Metropolitan Operába (Met) látogatott népes kíséretével. Kértem Rudolf Binget, az akkori igazgatót, hogy részt vehessek a császár fogadásán. Amikor bemutattak, mély meghajlások közepette utaltam egykori találkozásunkra. Rátette a vállamra a kezét, és megjegyezte: „Emlékszem rád, fiam. ” Nemhiába, politikusnak születni kell... LEJEGYEZTE: CSERMÁK ZOLTÁN
