Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-02 / 231. szám
4 LEADER SOMOGYI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 2., PÉNTEK Megkezdődött a visszaszámlálás: segítséget kapnak a pályázók Félmilliárdos támogatás a kezdet úmvp Huszonhat projektet támogattak eddig a „Dél-balatoni” LEADER területén- Minden érdeklődőt arra kérünk, hogy egyeztessen munkatársainkkal azért, hogy a lehető legeredményesebben pályázhasson - hangsúlyozta Zóka Tamás, a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. munka- szervezetének vezetője az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) negyedik tengelyes intézkedéseiről, melyek tegnappal nyíltak meg. A szükséges adatlap a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapjáról tölthető le. A „Dél-balatoni” LEADER-hez tartozó településeken a rendezvényszervezés és marketing, az összefogás jellegű vállalkozói marketing, védjegy kialakítása, valamint a civil szervezetek eszközbeszerzése vagy ingatlanfejlesztése és a nonprofit szervezetek megerősítését szolgáló rendezvények tárgykörökben igényelhető támogatás októberben. Civil szervezetek, vállalkozások és önkormányzatok egyaránt pályázhatnak. Az igénytől és a hátrányos, valamint nem hátrányos települések szerint elkülönítve ötven és kilencvenöt százalék közötti támogatás adható. Nyereményeket osztottak a falunapokon A holnapi, ÚMVP-támogatott gamási falunap és a jövő heti szőlőskislaki Töklámpás Fesztivál lesznek az utolsó események idén, ahol a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. megjelenik sátrával. A cég májustól tizenöt falunapon vett részt azért, hogy vidékfejlesztési kérdésekben tájékoztassa az érdeklődőket, akiknek játékos nyereménytotóval hívták fel a figyelmét a cég tevékenységére. A „Dél-balatoni” LEADER nem csupán az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban támogatott falunapokra ment el, hanem más nyári, szabadtéri programokra is meghívást kapott. A nonprofit zrt. egyebek mellett több buzsáki programon, a balatonszentgyörgyi, látrányi, karádi, vörsi, majorkai, szőlős- györöki, kisberényi falunapokon és a gyugyi búcsún is részt vett. Meghaladja a félmilliárd forintot az összeg, melynek odaítéléséről eddig a „Dél-balatoni” LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. területén döntöttek. Életveszélyes templomok helyreállítása, önkormányzati épületeken eddig megoldatlan felújítási munkák és álmaikat megvalósító vállalkozások - így foglalható össze az a huszonhat projekt, mely az Új Magyarország Vidék- fejlesztési Program (ÚMVP) harmadik tengelyes intézkedéseinek nyertese a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. területén. A terület legnagyobb nyertese Somogyvár, ahol önkormányzati, egyházi és vállalkozói beruházások is zöld utat kaptak, de kimagaslóak a Karádon megvalósuló fejlesztések is. A part menti települések közül Balatonfenyves tartozik azok közé, ahol átlagon felüli számban támogattak fejlesztéseket LEADER-forrásból. Kollmann Gergely, a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. igazgatósági elnöke arról számolt be, hogy a működési támogatással együtt félmilliárd forintnál nagyobb összeg odaítéléséről született döntés eddig a területükön.- Folyamatban van a támogatási határozatok kiküldése - tájékoztatott Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal regionális irodájának vezetője, aki a helyi akció- csoportok együttműködését és a pályázók türelmét köszönte meg. Elmondta: a hivatal mint jogalkalmazó azt reméli, hogy az eddigi korrekt együttműködés folytatódik a negyedik tengelyes pályázatoknál és a harmadik tengely újbóli megnyitásakor, mely az eddigiektől eltérő rendszerben fog működni. A helyi akciócsoportok ugyanis a feladatok delegálása mellett döntöttek, mely felgyorsíthatja az elbírálást. A neheze ezután jön A NEHEZE EZUTÁN JÖN - fogalmazott a beruházások megvalósításáról Baranyai Sándor. Mint mondta: a legfontosabb, hogy az elnyert támogatások lehívhatók legyenek, ennek érdekében szakmai fórumra hívják a nyerteseket. Félmilliárd a délnyugati Balatonhoz. Baranyai Sándor (balról), az MVH somogyi vezetője és Kollmann Gergely igazgatósági elnök egyeztet a támogatásokról ..DÉL-BALATONI tEADHT WNIHHji NONPROFIT Z® ÜUMP III TENÜHS Nyertes neve Megítélt támogatás (Ft) Megvalósítás célja Település Agro-Wild Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 49 521 391 Magánszálláshely létrehozása Karád Római Katolikus Plébánia 47 679 500 Karád - örökség és hagyomány találkozása Karád Somogyvári Római Katolikus Plébánia 29 893 480 Történelmi értékek felújítása Somogyvár Fenyves-Termál 2008 Kft. 27 810 265 Stadionfelújítás Balatonfenyves Somogyvár Község Önkormányzata 26 593 917 Polgármesteri Hivatal tetőszerkezete, parkoló és útjavítása Somogyvár Somogyszentpál Község Önkormányzata 22 974 035 Községháza felújítása Somogyszentpál Római Katolikus Egyházközség 22 920908 Parókia külső-belső felújítása Vörs Öreglak Község Önkormányzata 22 317 759 Ravatalozó, közpark felújítása, játszótér kialakítása Öreglak Buzsák Község Önkormányzat 20 665 639 Faluközpont környezetrendezése, felújítása Buzsák Balaton Agrár Zrt. 17 776 191 Magánszálláshely kialakítása Ordacsehi Gyugy Községi Önkormányzat 16669 966 Millenniumi park fejlesztése Gyugy Balatonmáriafiirdő Községi Önkormányzat 15 281326 Központi strand főépületének felújítása Balatonmáriafürdő Öreglaki Római Katolikus Plébánia 15 215 368 Templomtorony felújítása Öreglak Energo-Fa Gyártó és Kereskedelmi Kft. 13 484 035 Gép-, eszközbeszerzés, technológiai fejlesztés Somogyszentpál Vivert János lő 378 926 Apartmanok kialakítása Somogyvár Balatonberény Község Önkormányzata 11 165 674 Játszótér létesítése Balatonberény Charlie Sport Kereskedelmi és Szolgáltató Bt 9 958 750 Színházterem felújítása Balatonfenyves-lmremajor Dallos Imre István 8 249 248 Bemutatótérés parkoló kialakítása Balatonfenyves Római Katolikus Egyház Lelkészi Hivatal 7 291666 Templom fűtés-korszerűsítése, felújítása Buzsák Kelevíz Község Önkormányzata 4 716 661 Játszótér-kialakítás Kelevíz Balláné Vajas Éva 4 340 107 Borospince és környezetének fejlesztése Balaton keresztúr • Urbi Egészségügyi Szolgáltató Bt. 4 289 808 Az Urbi Bt. 2009. évi fejlesztése Lengyeltóti Balatonszentgyörgy Község Önkormányzata 4 273 764 Játszótérprojektek Balatonszentgyörgyön Balatonszentgyörgy Charlie Sport Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 3 673 225 Vendéglátóegység fejlesztése, felújítása Balatonfenyves-lmremajor Hács Községi Önkormányzat 1855 883 Önkormányzati épületek felújítása Hács Rlmóczi Adrién Hajnalka 345 902 Varróműhely-fejlesztés Kisberény ÖSSZESEN: 421343 394 A pénzügyeseket, a jiályázatírókat is várják Buzsákra Nem csupán az eddigi nyerteseket és az IKSZT-címbir- tokosokat, hanem az érintettek pályázatíróit és a végrehajtásért, valamint a pénzügyi elszámolásért felelős munkatársait is várják hétfőn arra a buzsáki fórumra, melyet a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint a „Dél-balatoni” LEADER tart. A program célja, hogy a nyertesek valamennyi kérdését megválaszolják, és a beruházások eredményes lebonyolítását segítsék elő. Tájékoztatnak a megvalósítással és pénzügyi elszámolással kapcsolatos jogi háttérről, a követelményekről és az eljárásrendekről. UtOli 0 falubUSZOk. A Fonyódl kistérség két településén, Balatonfenyve- sen és Gamáson már használják azokat a járműveket, melyeket az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program szakmai pályázatán szereztek be, tájékoztatott a fonyódi helyi vidékfejlesztési iroda ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A „DÉL-BALATONI LEADER” VIDÉKFEJLESZTÉSI NONPROFIT ZRT. TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT. ELÉRHETŐSÉGEK: Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. 8640 Fonyód, Blaha Lujza u. 4. www.delbalatonileader.hu info@delbalatonileader.hu Pályázati információ: 0620 4682224 ÜGYFÉLFOGADÁS: •Fonyód, Blaha Lujza u. 4., minden hétköznap 8-16, szerdán 18 óráig Buzsák, Fő tér 1, Faluház, előzetes egyeztetés szerint. Marcali, Rákóczi u. 11., Polgármesteri Hivatal, előzetes egyeztetés szerint. ^ — — •\ Tisztelt Nyertes Ügyfelünk! Tisztelt IKSZT Címbirtokos! Tisztelettel meghívjuk az ÚMVP Ili. tengelyében támogatási határozattal rendelkező ügyfelek és az IKSZT Címbirtokos szervezetek szakmai fórumára Buzsákra, a Faluház nagytermébe (Buzsák, Fő tér 1.) 2009. október 5-én (hétfőn) 15.00 órára ELŐADÓK: • Kaponya László (Kérelemkezelési vezető szakreferens - MVH) • Gölöncsér Szilvia (IKSZT-jogcímfelelős - MVH) • Varga Lajos Zoltán (Vezető helyszíni ellenőr - MVH) • Sámoly Emília (Kérelemkezelési szakreferens - MVH) A rendezvényünk célja, hogy a támogatott és a jövőben támogatásra kerülő ügyfelek, IKSZT-címbirtokos szervezetek tájékoztatást kapjanak a beruházások megvalósításával és pénzügyi elszámolásával kapcsolatos jogi háttérről, követelményekről és eljárásrendekről. A beruházások megvalósításával és pénzügyi elszámolásával kapcsolatos kérdések és problémák gyakorlati megoldása érdekében szeretettel várjuk Önök mellett a pályázatírójukat, a pályázat végrehajtásáért és elszámolásáért felelős munkatársaikat is. Kollmann Gergely Baranyai Sándor ^Déldjalotoni y