Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám
12 SZTORI 2009. OKTÓBER 11., VASÁRNAP RADOS VIRÁG TÁRCA Arról, hogyan dagonyázunk egymás meg nem értésében „LE AKAROK ADNI PÁR KILÓT" mondom az ismerősömnek. „Nem fog sikerülni - mondja ő -, ősszel raktároz a szervezet." „ÍRTAM EGY REGÉNYT" - Újságolom régi barátomnak. „A kiadók nem olvassák el a kéziratokat” - hangzik a válasz. „PLUSZMUNKÁT KERESEK, kell a mellékes” - említem kollégámnak. „Úgysem fogsz találni. Válság van. ” És így tovább. Baromi biztató. Korábban én is azt szajkóztam, hogy pesszimista országban élünk, azért van az egész. De ma már az emberi természetre gyanakszom. Mintha az parancsolná, hogy olvadj bele az általános tespedtségbe. Hiszen ha nem csinálsz semmit, abból baj nem lehet. Csüggesz- tő. jó volna legyinteni rá, de le a kalappal az előtt, aki teljesen ki tudja vonni magát a környezete hatása alól. SÖTÉTRE FESTETEM A HAJAM? Rögtön közlik, hogy öregít, és a világos állt jól. Újra világos lesz? Most meg az a baj, hogy nem megy az arcszínemhez. Leveleket kapok az olvasóktól\ hogy tetszenek a cikkeim? „0, ez csak néhány ember véleménye - vágja egy fontos ember a fejemhez. - Elsikkadnak az arctalan tömegben, akikről nem tudni, tetszenek-e nekik az írásaid, avagy sem. ” bezzeg, ha baj van! Súlyos betegségbe esel? „Gondolkodj pozitívan, fel a fejjel!” Elveszíted az állásodat? „Ahol egy ajtó becsukódik, kinyílik egy másik."Meghal valakid, akit szerettél? Jobb így szegénynek." Mire te azt gondolod: huhh, ez is azt hiszi, tilos olyat mondani, hogy miben segíthetek, meg hogy nagyon sajnálom, esetleg hogy őszinte részvétem. Pedig neked éppen csak ennyire volna szükséged. Az, hogy egy pillanatra átöleljenek, vagy megsimogassák a fejedet? Netán pusztán meghallgassanak? Na, az már luxus, kérem szépen. ezekből gondolom, hogy nem valami országos pesszimizmus munkálkodik az emberekben. Mert igaz, ha a jóban vársz megerősítést és biztatást, sietnek, hogy lelombozzanak - de az is igaz, hogy ha rossz időkben vágysz némi együttérzésre, rögtön mindenki rendkívül pozitív lesz. Az emberek tehát nagyon is képesek a hurráoptimizmusra - csak éppen akkor, amikor nem kellene. Úgy tűnik, nem pesszimista, hanem fordított világban élünk. Gazdasági válság van? Nagy kaland. A kommunikációs válság jócskán túltesz rajta. Csak úgy dagonyázunk egymás meg nem értésében. A MINAP VALAKI AZZAL JÖTT: „Hát a vőlegényed megvan-e?” Ismétlem, nem azt kérdezte, hogy van a vőlegényem, hanem hogy megvan-e. Nyeltem egyet. Most kezdjem el bizonygatni, hogy igen, megvan, nem hagyott faképnél, és én sem veszítettem el őt az utcán, akár egy bőröndöt? Az olyan volna, mintha a szívem mélyén egyetértenék a kérdezé vei: igen, ez is megeshet. Inkább azt válaszoltam: kifestette a lakást. A vőlegényem. Hogy mi volt a válasz? „Jaj, ez egy rendes ürge!” így tudtam meg, mi a legjobb bizonyíték a boldog kapcsolatra. A falfestés. Minden szingli nőtársam figyelmébe ajánlom a szobafestőket. m Rados Virág ■ Válság van? Nagy kaland. A kommunikációs válság jócskán túltesz rajta. Nincsenek kint a vízből HA IGAZ, amit az ENSZ klíma- kutatói jósolnak, akkor tíz év alatt 59 centiméterrel emelkedik majd a tenger szintje a Maldív-szigeteknél. Az ország kormánya már készül erre: 17- én víz alatti kormányülést tartanak. Képünkön éppen erre gyakorol a védelmi miniszter. a miniszterek és az elnök fehér táblák és kézjelek segítségé vei fognak kommunikálni. Az államelnök, Mohamed Nasheed fog elnökölni, aki igazolt búvár. Rajta kívül a kormány 14 tagja a hét végén alapfokú búvároktatásban részesült. Az ülés végén a kormány tagjai felhívást írnak alá, amely az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére szólítja fel a világ többi országát. HA TEHÁT ITT, EURÓPÁBAN, Kínában, Amerikában nem füstölnénk annyit, megmenthető lenne a luxusüdülőhely. Ahogyan Amszterdam és más tengerszint alatti városok is. Ha viszont folytatjuk a szennyezést, a Maldív-szigetek népe csak kézjegyekkel kommunikál majd, Nasheed elnök pedig kénytelen lesz megvalósítani bibliai méretű tervét: Ausztráliában vagy Srí Lankán új hazát vásárolni 330 ezres népe számára. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN A DR. Becsey u.-n 350 m2-es kertes ház nagy telekkel eladó. Tel.: 06 30/330-4146---------------------------------------------------------------------------------*26573* s BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház eladó. Irányár.: 2,5 M Ft. T.: 20/228-3822--------------------------------------------------------------------------------- *25244* BUDAPESTEN, I. kerületben 50 m2-es, 2 szobás, jó beosztású, alacsony költségű, csendes lakás eladó. Csak magánszemélynek! T.: 70/332-6983--------------------------------------------------------------------------------- *26608* a ELADÓ Kiskunfélegyháza környékén, az autópálya-lejáróhoz közel, tanya vízzel, villannyal, nagy földterülettel, gazdasági épületekkel, valamint erdő, szántó, szőlő, legelő az ország különböző részein. 70/574-6103--------------------------------------------------------------------------------- *26518* GYÓGYFÜRDŐ mellett üdülőtelek sürgősen eladó Cegléden. Villany, gáz van. 70/333- 0809--------------------------------------------------------------------------------- *26603* GYULÁN ház eladó: 2,7 M Ft. 30/437-8900--------------------------------------------------------------------------------- *26579* HEVESEN, városközpontban 627 m! telken 56 m!-es ház eladó. I.ár: 2,8 M Ft. 20/926- 7361------------------------------------ *26590* * Ö RS vezér tér közelében 48,5 nm-es, déli fekvésű, egyedi fűtésű lakás eladó, 10,9 millió. 20/557-2087--------------------------------------------------------------------------------- *26611* SZILVÁSVÁRADON, a Bükk-hegység lábánál 220 m2,840 m telek, 7 szobás, 5 f.szobás, füvesített, parkosított cs. ház eladó (vendégházként is üzemeltethető). Ára: 18 M Ft. 30/953-1349--------------------------------------------------------------------------------- *26606* 8 ZALAKAR0S0N mediterrán jellegű családi ház és bevezetett vendégkörű plusz 6 apartman 85 millió Ft-ért eladó. www.katihaus.info , tel.: 20/983-6574---------------------------------------------------------------------------------*26595* BÉ RLEMÉNY MEZŐBERÉNY ipari területén 600 m2 épület kiadó. Tel.: 06-30/968-9680--------------------------------------------------------------------------------- *26609* WWW.ingatlan-berlet.hu _________JÁRMŰ_________ 8 FORD Transitokat vásárolnánk. 9 személyeset, 2000-es évjárattól, kp.-ért. 30/746- 7347--------------------------------------------------------------------------------- *25932* 8 RENAULTTrafficokat vásárolnánk, 6-9 fősét, 2002-es évjárattól, készpénzért. 30/746-7347--------------------------------------------------------------------------------- *26116* HASZONGÉPJÁRMŰ 8B0URG0IN GX 400M típusú önjáró csőtörőgép munkára fogható állapotban, valamint Class Variant 280,2006-os évjáratú bálázógép újszerű állapotban eladó. 20/925-2450 GÉPEK ELADÓ IH-6200 vetőgép, MTZ-82 első híd vagy MTZ-80 hidat beszámítok. Vennék IH- 6,2-es és 7,2-es nehéztárcsát, javításra szorulót is. 06-20/33-55-358-----------------------------------------:--------------------------------------- *26564* EL ADÓK: 4000/160-as hidraulikus élhajlító; 3000/6 hidraulikus lemezolló; nagyteljesítményű hőlégfúvók; 5-10 tonnás híddaruk; forgódaruk; 100 kW-os gázkazán; 1000 nm-re való dunaújvárosi radiátor, www.telkesgep.hu lapon sok egyéb! 20/972-6425--------------------------------------------------------------------------------- *26616* HASSIA 15 soros nyomlazítós gabonavető gép, 1 tengelyes papír nélküli pótkocsi, 8 hl-es, 9 m-es kerettel, szántóföldi vegysze- rező eladó. 20/802-6952--------------------------------------------------------------------------------- *26594* 8 HUBER-ZETEMEIER földmunkagép 1960- as, felújított motorral; 5,5 kW-os és 7,5 kW- os villanymotor + külön hajtóművek; komplett liftfelvonó; 4 hengeres kompresszor eladó. 20/557-2087----------------------------------------------------,---------------------------- *26611* HW 80-11 eladó. T.: 20/9727-145--------------------------------------------------------------------------------- *26601* 8 MORRIS Minor 1000-es 1958-as, Czetka 175-ös 1960-as és 1942-es repülőgép-indító kompresszor eladó. 20/316-8691--------------------------------------------------------------------------------- *26611* NEW Holland 160, T-088 tárgyaszóró, Zetor 6011 eladó. 20/247-8240-----------------------------------------------------------------------------------*26583* SZŐLŐSZÁLLÍTÓ HW 8011 eladó. 20/9727- 145--------------------------------------------------------------------------------- *26601* MEZŐGAZDASÁG BIRSALMÁT vennék. T.: 70/216-8864--------------------------------------------------------------------------------- *26589* KOMBÁJN tiszta, szárított, tisztított kukoricát, takarmány- és étkezési búzát vennék. Készpénzes vagy átutalásos fizetéssel, 15 napra, napi áron. 30/892-3303 8 KARÁCSONYFA! Nagyon jó minőségű luc-, ezüst-, normadfenyő minden méretben viszonteladóknak eladó. 70/701-7834, 70/701-7578, www.karacsonyfa.com *26612* KÖRBÁLÁS fűszéna eladó. 30/6359-835--------------------------------------------------------------------------------- *26581* KUKORICÁT vennék. 30/825-9555---------------------------------------- *26610* 8 MADÁRRIASZTÓ „müsas”. Ára 15000 Ft. Tel.: 06-30/9467-970; www.madarriaszto.hu- *26063* TERMELŐI fehérbor-felvásárlás! 70/200- 1727 *26593* NEDVES kukoricadara szállítva. 30/3303-531--------------------------------------------------------------------------------- *26584* NEDVES répaszelet szállítva, 30 tonnától. 30/3347-150--------------------------------------------------------------------------------- *26586* RÉPASZELET és farok szállítva. 30/3303-531 .............................. ..................... ■ *26564* SZ ŐLŐT vásárolunk 2000 q-ig. 70/200- 1727 *26593* SZŐLŐOLTVÁNYOK termelőtől ea. 30/273- 2351 KUKORICADARA (CGF) nedves, illetve száraz szállítva eladó. 30/3302-765--------------------------------------------------------------------------------- *26599* TERMÉNYFELVÁSÁRLÁS (kukorica, búza, napraforgó) napi legmagasabb áron! 70/258-0479--------------------------------------------------------------------------------- *26614* ÁLLÁST KÍNÁL t 8 FARMASI kozmetikumok katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek. 20-38%jutalék.!: 30/630-7555--------------------------------------------------------------------------------- *25178* HASZNÁLJA ki szabadidejét pénzkeresetre! Levélben tájékoztatom. Küldje el SMS-ben nevét+címét! 30/481-2618 v. 20/560- 4622--------------------------------------------------------------------------------- *26207* 8 JÓL fizető bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 30/846-1819--------------------------------------------------------------------------------- *25243* 8 KIEGÉSZÍTŐ munkák! 70/258-8820--------------------------------------------------------------------------------- *26587* 8 OTTHONI munkalehetőségek! 70/233- 5508--------------------------------------------------------------------------------- *26513* 8 30%-0S árréssel Holt-tengeri termékek értékesítése. 30/589-4442-----------------------------------------------------------------------------------*26508* OKTATÁS 8 KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ és bolti eladó OKJ-s tanfolyamok most kedvezménnyel! www.alacritas.hu ; 06-70/209-2007--------------------------------------------------------------------------------- *26490* sSLÁGERÉNEK-okt.! Lemezkészítés! 20/964-6289--------------------------------------------------------------------------------- *26161* UTAZÁS 8 GYULAI szálláshelyek. 30/437-8900--------------------------------------------------------------------------------- *26560* a HÉVÍZ, apartman kiadó, 1500/fő. 30/587-5564--------------------------------------------------------------------------------- *25247* 8 KEDVEZMÉNYES élményfürdőzés szállás- lehetőséggel a debreceni Nagyerdőn! Nádix Panzió, www.nadixpanzio.hu , 06/52/532- 104--------------------------------------------------------------------------------- *26354* NAGY érdeklődésre tekintettel okt. 23-tól ismét indítjuk a „Testi, lelki gyógyító napokat”, időtartama 1 hét. Részvételi szándékát jelezze: 30/9854-864--------------------------------------------------------------------------------- *26496* 8 SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. 70/941-2649----------------------------- *25246* 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06- 66/361-015--------------------------------------------------------------------------------- *25229* 8ZALAKAR0S0N apartmanok kiadók. www.katihaus.info ; 20/983-6574--------------------------------------------------------------------------------- *26414* PÉNZPIAC 8 NAGY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! Hagyatékra várót is. 70/574- 6103--------------------------------------------------------------------------------- *26558* 8VÉGREHAJTÁS0S, illetve terhelt ingatlanok (8 millió felett) kiváltása, jelzáloghitel ingatlanfedezetre BAR-osoknak, nyugdíjasoknak is, országos hatáskörrel. Személyi hitel nincs! 20/215-1504 __________ÁLLAT__________ s EBŐRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztók utánvétellel is. Elektra Start Szaküzlet: 8181 Berhida, Szabadság tér 5.30/307-1437, 30/214-7677, www.villanypasztorok.hu--------------------------------------------------------------------------------- *25385* a HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 70/537- 6682--------------------------------------------------------------------------------- *25381* _____VÁLLALKOZÁS______ 8 BUDAPESTI székhelyű irodahálózat új területi partnereket keres. Tel.: 30/393-1353------------------------------------------------------------------------------- *26542* HANGSZER 8 ZONGORA, pianínó vétel-eladás, javítás, hangolás, bérbeadás. Tel.: 1/239-7138, 20/470-2091--------------------------------------------------------------------------------- *26596* ________RUHÁZAT________ 8 AKCIÓ! Angol vagy holland bontatlan gyerek-felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 2 db bála rendelése esetén 120 Ft/kg! Válogatott gyerek-felnőtt ruhák már 250 Ft/kg-tól. Akció! Felnőtt pulóver 100 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 20/323-0212, 70/316-7296. www.hollandruha.neet.hu , Nógrád megye a HASZNÁLT holland és német ruha kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is eladó! 30/413-0147 .25152. a KIS LÁBÚ nők cipőboltjában magas és lapos sarkú cipők, bokacipők és csizmák vására! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel.: 20/962-0553 .2521„. 8 0RIGINÁLT angol használt ruha közvetlen a beszállítótól, márkás darabokkal. Felnőtt bála 150 Ft/kg, gyerek 180 Ft/kg. I. osztályú zsákos-vegyes 250 Ft/kg, gyerek 350 Ft/kg. Lakástextilek nagy választékban. Kérésre házhoz szállítás! 30/967-8745 KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. Tel.: 1/787-9282, 1/354-0978,30/922-0436 .25211. HIRDETMÉNY all. OSZT. trapézlemezek Dabason. 29/367-618, 70/318-9472---------------------------------------------------------------,----------------- *25225* a MUNKÁS Fórumok Országos Szövetsége, Országgyűlési képviselőjelölteket keres. www.munkasforupiokorszagosszovetsege.hu 30/740-7436-----------------------------------------------t-------------------------------- *26124* NÖ VÉNY aUJ-ZELANDI 94/352-552 télálló golgotavirág! BELYEG a EURÓPA CEPT és német bélyeggyűjtemény 25%-ért, olcsón eladó. Tel.: 30/546-1925 -26597* 8 MAGÁNGYŰJTŐ régi képeslapokat, papírpénzeket, postatiszta bélyeggyűjteményt keres megvételre. 1/405-7330, 1/409- 4628, 20/543-0446--------------------------------------------------------------------------------- *26567* __________JÁTÉK__________ DA RTS célbadobójáték kihelyezés. 30/253- 3094--------------------------------------------------------------------------------- *26615* SHETLANDI póni kanca 2 éves, 115 cm magas, deres eladó, szőlőművelő vagy félfüggesztett, rossz állapotú tárcsa csere érdekel. 06-30/6100-939--------------------------------------------------------------------------------- *26592* SZOLGÁLTATÁS 8ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374- 7956 TESTMASSSZÁZS, reflexológia. 30/647- 3905 VEGYES *•-' - ■ ALUMÍNIUM-, rozsdamentes, vas-, műanyag tartályokat vennék. 1:30/9946-370--------------------------------------------------------------------------------- *26242* CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 20/448- 4588-----------------------------------------------------------------------------------*25640* MŰSZAKI, játék, ajándék, porcelán árukészletemet nettó ár alatt eladom. 20/488- 2262--------------------------------------------------------------------------------- *26591* 8 SÁRGABARACK pálinka és borpárlat pálinka eladó. 20/460-4600--------------------------------------------------------------------------------- *26598* ÚJ ÉS használt női hajlított vázú biciklik, 24-26-28 méret, kosárral, világítással áron alul eladók. Bizományi, Kőszeg, Várkör 64. Hétvégén is kiszolgáljuk! 20/379-3163--------------------------------------------------------------------------------- *26426* _______EGÉSZSÉG_______ 8 FESZÜLTSÉGLEVEZETŐ masszázsok Budapesten. 20/483-0303--------------------------------------------------------------------------------- *26475* GALAGONYABOR, viráglekvárok, hagymalekvár, mustméz, citrusszirup... Herbáció népi gyógyászati receptmagazin. Keresse az újságárusoknál! Előfizetés: 30/437-8900--------------------------------------------------------------------------------- *26579* ' i j| | ‘ c | lapban Lakossági hirdetések: ; W br. 490 Ft/sor ; Qjm; __ Közületi hirdetések ; " .....................................*.................*.................................................................................................................................................. és közlemények: t br. 690 Ft/sor : irányítószám:................Vezetékes telefon:............................................... 1 sor = 42 betűhely • Kérjük, hogy első meg- *............................................;....................................................................................................................................................................................... re ndelésekor a hirdetés A HIRDETÉS SZÖVEGE: árát postai utalványon ; vagy személyesen : előre szíveskedjék |Jii.lii„LUi±l.l.lLLLl.LLLLLl.LL..LL.LLL.l..L..L..L.L..L..LL..L.L.. befizetni! K|^^M|L.i.j...i...i.j...l.j...l..i.j..j...lj...i...i...l.i...i...l..i.j...i...i...i...u...i...u...i...i...u.j...i...i...i...i...u...l.. Amennyiben nem járul °hozzá személyes adatai felhasználásához, kérjük. írásban külön jelezze.