Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-01 / 230. szám

12 RIPORT&MŰSOR SOMOGYI.HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 1., CSÜTÖRTÖK Drámai hősök tartanak tükröt a piacnak képzés az üzleti világnak Siófoki ötletből indul a csúcsmenedzserek akadémiája Budapesten A drámák konfliktushelyze­tei a felső vezetők számára útmutatással szolgálhatnak. Januártól az üzleti élet dön­téshozói egyedi képzésen tanulhatnak a drámai hő­söktől Budapesten. Kolumbán Tünde- A felső vezetők egyedül van­nak, magányosak, a dilemmái­kat egyedül élik. Nem azért, mert nincs, aki segítsen nekik, hanem mert a döntéseiket egye­dül kell meghozniuk - magya­rázta a siófoki Juhász László, an­nak az újszerű képzésnek a ve­zetője és ötletgazdája, amelyet többek között a vezetők magá­nyossága inspirált. Úgy gondol­ta: egy felső vezetői akadémia keretében nemcsak az üzleti élet vezető döntéshozóit kellene ösz- szehozni, hanem az üzlet és a drámairodalom nyelvezetét is ér­demes összevetni. A képzés ötle­tének másik alapja az volt, hogy a drámairodalom már megfogal­mazta azokat emberi problémá­kat, konfliktushelyzeteket, ame­lyeket az üzleti élet szereplői na­pi szinten megélnek. így jött létre az az egyetemi színvonalú képzés, amelynek során a hallgatók az üzleti dön­téshozatal egy-egy fontos aspek­tusát gondolják majd végig a drámairodalomban felhalmozó­dott kétezer éves tudás segítsé­Jordán Tamás szerint ma már az üzleti életben sem elegendő egy cégvezető szakmai rutinja, más tudásra is szüksége van a sikeres piaci szerepléshez gével, másrészt a modern üzleti László matematikust és Velen­gondolkodók legfrissebb ered­ményeinek felhasználásával. A képzés résztvevői először vé­gignéznek egy drámát, majd megbeszélik a látottakat, vé­gül átültetik azokat a „biz­nisz” nyelvére. Juhász László vi zető oktatókat ho zott össze a kép­zéshez: Baracs­kai László köz­gazdászt, Mérő Juhász László: a drámairoda­lom segít a konf­liktuskezelésben raÁ Jolán programozó matematikust. Ők } azok, akik a drámák­ban megismert di­lemmákat a kor üzle­ti nyelvén fogalmaz­ók meg. Az oktatás színházi „epizódja­it” Jordán Tamás irányítja, akit azért is vonzott a J részvétel, mert, mint mondta: arra nem volt példa, hogy - ha közvetve is, de - a színház tanácsot adjon. Jordán úgy tart­ja: ahhoz, hogy éles helyzetben felelősségteljes döntést lehes­sen hozni, nem elég a vezető rutinja. Bizonyos helyzetekben tágabb tudásra van szükség.- Egyetlen színpadi helyzet sem ad közvetlen tanácsot, de el tud gondolkodtatni, sugallni tud valamit. A világirodalomban nin­csenek konkrét példák arra, hogy mit kell tenni gazdasági válság esetén. Erre nem tud receptet ad­ni, de ahhoz segítséget ad, hogy a vezetőnek gazdagabb legyen a gondolatköre, és más dimenziók­ban is tudjon döntést hozni. Gya­korlatozunk például a hübrisz, a tragikus gőg vétségével, amikor valaki az istenhez hasonlítja ma­gát. Az a vezetőnél is nagyon fon­tos, hogy beleesik-e ebbe a bűnbe - magyarázta Jordán.- Több mint húsz, az üzleti életben megjelenő dilemmát fo­galmaztunk meg. Ezekhez Duró Győző dramaturg válogatta ösz- sze a darabokat Ő volt az, aki a dilemmák alapján azonnal tud­ta, hogy melyikhez melyik drá­mát kell társítani - folytatta Ju­hász László, aki azt mondja: ha nem tartanak tükröt az ember elé, nem tudja magát miben mérni. A drámák márpedig tü­körként is felfoghatók. Az pedig katartikus lehet, ha egy felső ve­zető magára ismer majd valame­lyik szereplőben. A nyertes a legjobb alkalmazkodó A VÁLOGATOTT DILEMMÁK kö­zött az első félév első előadá­sának felvetése: érzelmek nél­kül nincs értelem. - Negatív érzelmekkel töltve sokkal al­kotóbb az ember, az üzleti döntéseket szomorúan és hi­deg fejjel kell meghozni Az is igaz, hogy minden racionális döntést érzelem inspirál - mondja Juhász László. a dilemma feldolgozásához Bertáid Brecht A szecsuáni jó­lélek című darabja adja a drámai alapot: a segítőkész hősnő kapitalista lesz, köz­ben rá kell jönnie, ha jót akar cselekedni, ahhoz kímé­letlennek is kell lennie. hasonló, az üzleti életben is előforduló problémát jelenít meg Bemard Shaw Szent Jo­hannája azzal, hogy az üzle­ti életben sem feltétlenül az marad meg, aki a leger& sebb, hanem az, aki a leg­jobban tud alkalmazkodni. TEiiEvízió-MOsoR lii ImijB .........-J! scNf 5. 30 Top Shop 6.25 Tények reggel 6.40 Ma reggel 6.40 Ma reggel 5.00 Tv-dokik 7.30 Hatodik 7.05 A póráz két végén 6.00 Reggeli Ébresztőshow 7.00 Mokka 9.00 Bűvölet (207-208.) © 9.00 Srpski ekran 5.50 Jaké és a dagi sebesség 8.00 Jamie vidéki konyhája 9.00 Csak csajok 9.00 Stahl konyhája © 9.55 Nappali 9.25 Unser Bildschirm 6.45 Monk - Flúgos nyomozó 7.55 Kézművek 8.30 Örült séfek hétvégéje H 10.05 TopShop 9.10 Babapercek 10.50 Szomszédok © 9.55 Connectwith English 7.50 San Francisco utcáin 8.05 Csodafa (20/7.) 9.00 A mamitakarom! ^ 11.25 Oisney-rajzfilm 9.20 Telekvíz Telefonos játék (magyar sorozat) 10.20 Miért? 8.50 Halálbiztos diagnózis 8.45 Lélek Boulevard 9.35 Új otthon 3D-ben xy Barátaid: 10.30 Teleshop 12.00 Híróra 11.05 Négyszázezer nap 9.45 Gyilkos sorok 9.15 A falu jegyzője (4/4.) 10.05 Miből lesz a cserebogár? Tigris és Micimackó 11.35 Lelkűk rajta © Benne: 11.30 Átjáró 10.40 Tv-dokik 10.30 Család-barát 11.10 Doktorológia M 12.00 Híradó Déli kiadás (amerikai vígjáték,-1993) 12.30 Kárpát expressz 12.00 Híróra 11.30 Mission Impossible 11.30 Kívánságkosár Leslie Nielsen módra © 12.10 06-91-33 55-33 13.25 Kvízió Telefonos játék 13.00 Slovenski utrinki 12.55 Segítünk 12.25 A nagy házalakítás 14.00 Híradó 12.10 Jamie vidéki konyhája 2 13.30 Fél kettő © 14.20 Parti nyomozók © 13.30 Rondó. Záróra. Átjáró 13.25 Érték és mérték 13.20 Gordon Ramsay 14.10 A világörökség kincsei 12.40 Őrült séfek hétvégéje 14.20 Kis óriások © 15.20 Amynek ítélve © 15.25 Sorstársak 13.50 Operafejedelmek 14.10 Halálbiztos diagnózis 14.30 Krisztussal ezer esztendeig 13.10 Mit eszünk? © £4 (amerikai vígjáték, 1994) 16.20 Bűbájos boszorkák © 15.55 Extra - Kultúrháttér 14.40 Sophie - A nem 15.00 Gyilkos sorok 15.45 Csajkovszkij: 14.05 Zeusz bajnokai [3 16.15 Második esély © (amerikai sorozat -1.) 16.25 A fagyos folyó lovasa © kívájit jegyesség (2.) © 15.55 Monk - Flúgos nyomozó Vonósszerenád, op. 48. 14.35 A British Museum... y (amerikai-mexikói sorozat) 17.20 Joshi Bharat © 17.10 Prizma 15.05 Világjáró (4.) © 16.45 Jó barátok (ismétlés) 16.20 Bogányi Gergely 15.10 Lilliputi mimikri 17.20 Mónika Mindenre van megoldás, 17.30 Hírek. Körzeti híradók 15.35 Ez történt ma reggel 17.10 Két pasi meg egy csajszi 16.35 Kodály-maraton 2007 16.20 A mamitakarom! P-A kibeszélőshow © csak akarni kell! (talkshow) 17.50 Hatórai tea 17.05 Színház az egész (2.) 17.30 A nagy házalakítás 17.05 Liszt Ferenc (16/12.) 16.55 Új otthon 3D-ben 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Párizsi jó barátok © 18.00 Magyar retro 18.25 Gordon Ramsay 17.35 Mese 17.20 Doktorológia 19.05 Vacsoracsata © 19.05 Párbaj (francia sorozat-73/9.) 18.55 A kávémasina - A pokol konyhája 18.00 Híróra Leslie Nielsen módra © Gasztroreality Kvízshow Vágó Istvánnal 19.30 Híradó este 19.05 A kalmár, aki meg akarta 19.15 Jó barátok 18.25 Térkép 18.20 A póráz két végén 20.05 Fókusz © Közben: Megálljuk 1 miilóért 19.55 Sporthírek. állítani a napot 19.40 Két pasi meg egy csajszi 19.00 A kegyenc © Zulu, Lotti M 20.40 Barátok közt © 20.15 Jóban Rosszban © Időjárás (magyar rajzfilm) (am. vígjátéksorozat) (orosz sorozat-8/2.) 51' 19.20 Főzz otthon Jamie-vel! (magyar sorozat) (magyar sorozat) 20.10 Szempont © 19.20 A palota ékköve © 20.10 CSI-A helyszínelők 20.00 Közbeszéd 20.20 Tesztbábuk élete © EJ Közben: Hírek 20.50 Celebműszak © Magyarország (koreai sorozat-54/8.) 21.00 CSI - Miami helyszínelők 20.30 A királyné nyakéke © 21.20 Miteszünk? “ 21.20 Gálvölgyi-show Realityműsor sztárokkal kicsiben és nagyban 20.30 Híradó este. Sport (am. krimisorozat) (angol film, 2001) 113' - Tények és tévhitek © H -Október© 21.25 Agyő, nagy Ő! © 21.10 Sztársáv 21.00 Az éjszaka lánya © 21.50 CSI - New York-i Fsz.: HilarySwank, Jonathan 22.20 Új háborús 22.05 Kész átverés! © (amerikai romantikus 21.40 Csütörtök este (amerikai krimi, 1992) helyszínelők Pryce.JoelyRichardson, technológiák® Műsorvezető: Cooky vígjáték, 2007) 22.10 Mementó 22.30 Záróra (amerikai krimisorozat) Simon Baker A terrorizmus ellen 23.10 Házon kívül © 23.30 Jericho (am. sorozat) © 22.20 Üdvözlet Petrából 23.25 Magyar retrozenék 22.45 LasVegas 22.25 Zenekarok ünnepe 23.20 Az Oppenheimer-ügy © J 23.45 Európai idő EU-magazin 0.25 100 csoda - Luciano Pavarotti- 0.20 Ágyrajáró tolvajok © (amerikai sorozat) 23.25 Váltó 0.25 Miért meleg a nyár? M 0.05 Alias© 0.30 Tények este emlékkoncert (német film, 1998)85' Fsz.: James Caan.Josh 23.35 Sport 1.25 A háború hősei (amerikai akciófilm-sorozat) 1.00 Csillagkapu - Atlantisz © (német koncertfilm, 2008) Fsz.: Constanze Engelbrecht, Duhamel, Vanessa Marcii 23.40 Külvárosi rendőrök © A háború nélküli világ Nj Tökéletes másolat (am.sci-fi sorozat-49-50.) 23.55 Hírek. Időjárás Nele Mueller-Stöfen 23.40 CSI - Miami helyszínelők (olasz sor. -126/99.) 2.25 Anzix 'H 1.00 Reflektor © Fsz.: Joe Flanigan, Torri 0.05 Koncertek 1.50 Vezérlő fény © | (am. krimisorozat, ismétlés) 0.30 Rendhagyó Hegyháti pincék, 1.15 Infománia © Higginson, ftachel Luttrell az A38 hajón (amerikai sor. -128/22.) 0.35 Start (ismétlés) párizsi leltár Tiszaháti malmok Cg HÍR TV wm ATV ■■ HÁLÓZAT ■ EXJROSPORT lii SPORT1 iBI HBO RISCOVEKY O ............................................." .............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................-h 13.30 Paletta. 14.05 Széles út. 14.30 1155 Híradó. 13.50 Többet ésszel11630 Mi- 1430 Nagykörút. 15.00 Zodiákus. 17.00 830Motorcsónak9.00TeniszWTA-toma,To- 12.15 Sp. labdarúgás. 13.45 Arany pillana- 6.00 Elet a ranchon 7.50 Filmek és sztárok 15.00 Hogyan készült? 16.00 A túlélés törvé­Gyógyhír. 15.05 Vetítő. Aki nekiszaladt a de- ért éppen Magyarország? 16.55 Híradó. Fó- Irányjetzö. 1800 Infománia. 1830 Házibuli kiö (élő) 1330 labdarúgás 15.00 tabdarú- tok. 14.00 Spuri mozgásmagazin. 1430 820 Fogadj vissza! 955 Tűzoltó kutya 11.45 nyei. 17.00 Újjáépítek. 18.00 Egyszer egy IS mokráctának. 16.05 Arcok a liftben. 1630 Rím. 1755 Híradó. Fórum. 1855 Híradó. Idő- Attilávalésvendégeivel.l930Sztárokakony- gás 1630 Labdarúgás 18.00 Eurogólok Labdarúgás. 17.00 Skót labdarúgás. 18.45 Szerelem a kolera idején 14.00 Longford ilyetvezetni! 19.00 LA Ink. 20.00 Hogyan ké­52 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Soroló. 1805 járás. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Domi- hában. 20.00 Bencze-show. 2030 Hírháló. 18.10 Labdarúgás 20.45 labdarúgás 2130 Sporthorgászmagazln. 19.15 Mai helyzet. 1530Négylúzerl7.10Szobalányfiúböiben szült? Kombinált csavarkulcsok. 21.00 Vég­VW Vonalban. 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás, nó. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 2255 2L00 20 évvel később. 2250 így látom én - Labdarúgás 23.45 Rali-vb 0.15 Csupa sport 1930 Zuhanyhíradó. 21.00 Kamionos-Eb. 1835 Időjós a pácban 20.00 Nappali őrség zetes másodpercek. 2130 Halálos fogás. M 21.00 Híradó 21.2135 lapzárta, 22.05 Szi- Halló, itt vagyunk! 22.55 Késő esti híradó. Eur-óra-percek. 23.00 Utcalány szerepben 030 Olimpiai magazin 1.00 Rali-vb 2130 Távlovaglás. 22.00 Díjugratás. Orszá- 22.10 Katié Morgan-ponnó 22.40 Derült ég- 2230 Fekete arany. 2330 Amerika kapuja. 0 luett. 23.05 BBC-világhíradó. 2330 Soroló 23.05 700-asklub.2350Többetésszell (amerikai akciófilm. 1994). 1.00 Hírháló gos bajnokság. 2230 Olasz labdarúgás bői pornó 23.55 Ellenséges terület 2 030 Sorozatgyilkosok SOMOGY T¥..........Wm jMTOSW................ WlR BOGLÁR TV............MWRCAU TV............................Ml IM p I j i IMI M Ji1. Hll. j|MB MRl 111 MB8 KOSSUTH KA POSVÁRON 0800 Képújság 17.00 Irányjelző 1730 Korzó Napközben folyamatosan képújság hírekkel, Óránként Híradó, programajánlók, felhívások. 06.00- Óránkénthírekkel, közlekedéssel kap- 5.00Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás 630 Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal - Táj 1800 Híradó 1830 Mottó - kulturális maga- ism. 19.00 Kapospont 1930 Kapós Sport közérdekű információkkal 19.00 Híradó 19.00Kör-Kép-kulturálismag-Helytórténe- csolatos információkkal, időjárásjelentéssel. Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 800 180 perc 9.00 Napközben 1030 Élhe­vO zin 19.00 Híradó 1930 Miért?-napiaktuális la30 "■ Somogy Trophy - összefoglaló Ka- 1930 Programajánló 1935Téma-hírháttér tiAkadémia21.0020éwelkésöbb-amerikai közérdekű közleményekkel06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, tó világ 12.01 Krónika 1230 Magánhangzó ►M műsor, 1. vendég dr.Papp Erzsébet infektoló- 5?S£,°"Í,20’2° .KaJ£“ Spo^2°'30 H"7J° 20.50 Híradó 21420 Bogiári Krónikák - közéle- filmdráma 22.50 így látom én - EUR-Óra per- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefogla- L3.04 Rádiószínház 1330 A római katolikus O gus, téma: Sertésinfluenza; 2. vendég Rózsa- jgy'“om ^ EU^ÓRA ti magazin 22.20 Ismétlések reggelig cek 23.00 Utcalány szerepben - am. a.film tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03Zene 'W hegyi Péter, téma: Uj megyei elnök az MDF-ben 01.00 Hírháló 0130 Grand Prix foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 15.00 Közlekedés 18.03 Zene ol- °°n^lgz“d™“etSütírö­£ 2030 Híradó 2030 Képújság 3.006130 A M....... M 1||| .......||||||||| vasáshoz 19.02; 20.02 Sporthírek - Rövid zö 18.15 Magánhangzó 1830 Határok nélkül napi m űsor ismétlésé 0130- Képújság . . . ;.................................................PrrP....................../..................................................'......................................................;................. 1H1 összefoglalók, hírek a napi eseményekről. 19.30 Gyerekeknek 20.04 Rádiószínház VI DÉKEN 17.00 Hálózat Tv műsora 19.00 Csurgói hír- 19.00Híradól930Programajánlól935Té- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 0800 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Classic Minden ami sport.... 22.00 Kultúrfitnesz 2030Kultúrkör21.04Anaptörténetei2225 19.00 Miéri? - napi aktuális műsor1930Híradó adóit 19.20 Háttér21.00 Hálózat Tv műsora ma - hírháttér 20.50 Híradó 2130 Délipart tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok Délután 17.00 Zenevonat 20.00 Táskarádió 23.00Netidők24.00Himnusz0.02Éjfélimix Esti beszélgetés 23.04 Arcvonások2334Tér­20.00Mottó-kulturálismagazin2030 Híradó 2230 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film 1.00 Zenei válogatás - Egy kis hazai... idő 0.10 Éjszaka ■. í dfeíNSfc. mlfnttni’stílfa? $ '■ •■-.. &s s •.... ... öSsí ..®.. i , ■■ ,- juuuuuuuuuuuujuuui inuiiwiuuuuuiiuuuuuuiüB **»W*«**fíSiJ: ÜJJIJMfllJUlJlJinnjDl S IMIIM V-L • , o MM "s H WM ■ Ön szerint milyen a jó vezető? Szavazzon hírportálunkon . / ma 16 óráig: SONLINE.hu A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom