Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-04 / 207. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. SZEPTEMBER 4., PÉNTEK SOMOGYI KORKEP&MUSOR A sortársaknak megváltást ad a munka döntés Szeptembertől sok megváltozott munkaképességű nehezebben juthat álláshoz Hiába kilincsel munká­ért egy kaposvári vak fi­atalember, s mozgássé­rült szobafestő sorstársa is egyelőre reménytele­nül keres állást. Szep­tembertől megszigorítot­ták a foglalkoztatási sza­bályokat. Harsányi Miklós Az érdekvédelmi szervezet sze­rint ezzel súlyos helyzetbe ta­szították a megváltozott mun­kaképességű embereket. Szeptembertől új időszámí­tás kezdődött - egy kormány- rendelet befagyasztotta a meg­változott munkaképességű em­bereket foglalkoztató vállalko­zások bértámogatását. A ren­delkezés - becslések szerint - csak megyénkben, illetve a dél-dunántúli régióban száza­kat sújthat. Elsősorban azok jártak rosszul, akik mostaná­ban kívántak elhelyezkedni. A változás lényege: a sors­társakat alkalmazó akkredi­tált cégek bértámogatáshoz ju­tottak. Az új igényeket augusz­tus 31-ig lehetett beadni. Csak­hogy a rendeletmódosítás au­gusztus 26-án jelent meg. A döntés értelmében szeptem­ber elsejétől az akkreditációs tanúsítvány iránti kérelmek befogadása szünetel. Az ér­dekvédelmi szervezetek hábo- rognak, a munkakeresők zú­golódnak. Bodor Zoltán, a moz­gáskorlátozottak megyei szö­vetségének ügyvezetője la­punk internetes hírportáljá­nak, a SONLINE.hu -nak azt mondta: nemcsak gazdasági, hanem foglalkoztatáspolitikai szempontból sem értik a szi­gorítás okát.- Vakokat, siketeket és sú­lyosan mozgássérülteket is hátrányosan érinthet a rendel­kezés - állította. - Sok megvál­tozott munkaképességű öröm­mel dolgozna, ám a bértámoga­tás befagyasztásával lőttek a lehetőségnek. Nyomda, könyvelőiroda, la­katosműhely, kézművesstúdió, cipészet, sütöde - ilyen és eh­hez hasonló munkahelyeken is állást vállalnak a somogyi sors­társak. Jelentős részük mini­málbért keres, ám ezt is nagyra értékelik. Az érdekvédelmi szervezet több tagja is úgy lát­ja: a rendelkezés hatályba lépé­sével azonban beszűkültek a munkába állók lehetőségei. Liptai Tamás sem érti, hogy mi szükség van az ilyen jellegű spórolásra. Az 51 éves mozgás- sérült kaposvári férfi cipész­ként keresi kenyerét.- Szerintem az állam felada­ta, hogy esélyt adjon a segít­Liptai Tamás kaposvári cipész sem érti a sorstársakat sújtó rendeletet A szürkegazdaságot erősíthetik MAGYARORSZÁGON a megválto­zott munkaképességűek foglal­koztatási aránya jelenleg nem éri el a tíz százalékot - közöl­te Hegedűs Lajos. - Ez az arány az Európai Unió orszá­gaiban csaknem harminc- nyolc százalék. A meosz elnöke úgy vélte: a sok hátrányos rendelkezés mellett a szigorítás egyáltalán nem ösztönzi a munkaadókat a legális foglalkoztatásra. El­képzelhető, hogy egyes helye­ken ezután engedély nélkül al­kalmaznak dolgozókat. ségre váróknak - magyarázta. - Összeszorul az ember gyom­ra, ha ilyen intézkedésekről hall. Miért jó, ha valaki nem dolgozik? Talán mégsem ez a legbölcsebb módja a takaré­koskodásnak. Remélhetően visszavonják a rendelkezést, s a munkát vállaló sorstársak mihamarabb állást találnak. Bodor Zoltán amondó: a sza­bályváltozás következtében vélhetően igen sokan majd az önkormányzatokhoz fordulnak segítségért.- Mire futja a harmincezer forint körüli minimálnyugdíj- ból? - tette fel a kérdést a so­mogyi szakember. - Egy ember ebből aligha tudja kifizetni a rezsit, a havi élelmiszerszám­láját és a közlekedési költsége­ket. Ezért aki csak tehette, ál­lást vállalt. Ezúttal sem támo­gatásért kuncsorognak a társa­ink, hanem dolgozni szeret­nének. Vérlázító a megvonás. A döntéssel jelentősen csök­ken a munkavállalók esélye. Hegedűs Lajos, a Mozgáskor­látozottak Egyesületei Orszá­gos Szövetségének elnöke úgy látja: egy működő rendszer be­fagyasztását jelenti a döntés. Akkor szüntetik meg, amikor a cégek épp kedvet kaptak eh­hez a foglalkoztatási formához. Ráadásul a szigorítással az ál­lam is rosszul jár anyagilag. Ha a dolgozni vágyók ezrei nem keresnek, akkor értelem­szerűen csökken a fogyasztás, és - tette hozzá - az elmaradó bevételek miatt a költségvetés is rosszul jár.- Olyan, mintha külön em­ber foglalkozna a költségvetés kiadási oldalával, s egy másik a bevételért lenne felelős - utalt a szabályra az országos szövetség elnöke. - Számomra úgy tűnik, mintha ez a két em­ber nem beszélt volna egymás­sal. Ha ugyanis akár egy pilla­natra is találkoztak volna egy­mással, akkor nyilván nem hoznak ilyen rendeletet. A l I i > televízió-műsor la \H fl jiJúi:it:iwyLiu',i . I rtl klub _ "''■HHHI rvTWKKKKKKM I ■ ni WKKtKM ! j spektrumTHRHI| H 5.30 Top Shop 5.25 Teleshop 5.50 Nap-kelte 5.50 Nap kelte 5.50 Jaké és a dagi 7.00 Heuréka! Megtaláltam! 6.00 Zárt ajtók nyílt napja 6.00 Reggeli Ébresztőshow 6.00 Alexandra-pódlum © 9.00 Kölyökido 9.00 Hrvatska krónika 6.45 Monk - Flúgos nyomozó 7.25 Isten kezében (ism.) 6.55 Noé afrikai bárkái © j Benne: Hírek félóránként 6.25 Tények reggel 10.00 Szomszédok © 9.25 Ecranul nostru 7.40 3 fitt perc 8.00 8 perc a konyhában 7.55 Nigella minden esetre M 10.05 Top Shop 7.00 Mokka. Babapercek (magyar sorozat) 9.55 Egy világfi Szegeden 7.50 San Francisco utcáin 8.10 A Káli-medence kincsei 8.30 Veszem-viszem... © j 11.25 Disney-rajzfilm 9.30 Telekvíz 11.05 Főtér 10.45 Magyar évszázadok 8.50 Halálbiztos diagnózis 8.55 Carlo és vendégei 9.00 Folytassa, Jamie! © vM 12.00 Híradó Déli kiadás 10.20 Teleshop Zenélő városok: Salzburg, 11.05 Kárpát expressz 9.45 Gyilkos sorok 9.30 Bűvölet © 10.00 River Cottage hét éve £ 12.10 06-91-33-55-33 11.30 A Wendell Baker-balhé © Fertőd, Martonvásár 11.30 Átjáró 10.40 Tv-dokik 10.30 Család-barát 11.05 Miteszünk ” Hívjon! Játsszon! Nyerjen! (am.-német vígjáték, 2005) 12.00 Híradó délben. Sporthírek 12.00 Híradó délben. Sport ; 11.30 Vészhelyzet • 11.30 Kívánságkosár - Tények és tévhitek © 13.30 Fél kettő © 13.20 Kvízió Telefonos játék 12.15 Öregberény © 12.15 Záróra 12.25 A nagy házalakítás 14.00 Híradó. Térkép 12.05 Nigella minden esetre Z! 14.15 A kincses sziget gyermekei 14.20 Mentőhelikopter © (magyarsorozat-21/1-2.) 13.05 InfoGeneráció 2.0 13.20 Gordon Ramsay 14.35 Mi vagyunk az unió 12.40 Veszem-viszem ©-Az ütközet© 15.20 Parti nyomozók © 13.25 Körzeti magazinok 13.30 Báli, az istenek szigete - A pokol konyhája 14.55 Az egyházi művészet... 13.10 Égig érő városok M j (új-zélandi kalandfilm, 2004) | (amerikai akcióvígjáték-sor.) 14.20 Átjáró. Záróra 13.40 A vándor rézkaroló | 14.10 Halálbiztos diagnózis i 15.25 Hegyen-völgyön... 14.15 Zárt ajtók nyílt napja M 16.15 Második esély© 16.20 Az elveszett ereklyék 15.40 Hal a vízben (6/6.) 14.10 Örökzöld dallamok 15.00 Gyilkos sorok 15.55 Az éden feltámadása - 15.10 Meteorok, dinók... hJ (amerikai sorozat) fosztogatói© 16.10 Kisváros (magyar sor.) © 14.40 Testi mesék 15.55 Monk - Flúgos nyomozó Történet Bunakenröl 16.15 Folytassa, Jamie! © 'W 17.20 Mónika - A (német-am. kalandfilmsor.) 17.30 Hírek. Körzeti híradók 15.30 Néprajzi értékeink 16.45 A férfi fán terem 16.40 Mediterrán ízek 17.15 Miteszünk Q kibeszélőshow © 17.20 Joshi Bharat (talkshow) 17.45 Szezon 2009 15.40 Nap nyugta 17.30 Gordon Ramsay 17.10 A Tiszántúl szépségei - Tények és tévhitek © 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 fények Hírműsor 18.15 Bűvölet (240/180.)© 18.10 „Tekints mindig erre 18.20 A nagy házalakítás 18.ÓÓ Híradó 18.15 Noé afrikai bárkái 19.05 Vacsoracsata - 19.05 Párbaj 18.45 Életképek © a házra...” 19.15 Jó barátok 18.35 Mese A sivatag újabb meséi A Heti hetes sztárjaival © 20.15 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) 19.00 Esti mese 19.40 Két pasi meg egy csajszi 19.00 Elvarázsolt április © 19.10 River Cottage hét éve 20.05 Fókusz© (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 19.30 Elisa di Rivombrosa (am. vígjátéksorozat) (angol film, 1992) 89' 20.15 Halálos átjáró© W 20.40 Barátok közt 20.50 Celebműszak ® 19.55 Sporthírek. Időjárás (olasz sorozat-26/20.)© 20.10 A férfi fán terem 20.30 Vakáció (filmetűd) © Kiváló révkalauzok vezetik H (magyar sorozat) © Realityműsor sztárokkal 20.10 A csodálatos 20.30 Híradó este. Sport (amerikai vígjátéksorozat) 21.00 Kikötő - Extra át a hatalmas hajókat 21.20 Hazudj, ha tudsz! 21.25 Crusoe © (am.-angol Mrs. Pritchard © 21.00 Arkangyal © 21.00 CSI - A helyszínelők 21.55 A belváros mélyén © a veszélyes vizeken. W (amerikai krimisorozat) © kalandfilmsor. - 12-13.) (angol sorozat-6/2.) (angol sorozat-3/3.) 43' (amerikai krimisorozat) (kanadai film, 2000) 79 ' 21.20 Egészségünk © Utána: Hírek Az utazó; A visszavágás 21.10 Árulkodó nyomok © 21.50 Bányató © 21.50 Esküdt ellenségek Fsz.: Fab Filippo, Don Fehérneműk, egészséges 22.20 Minden lében négy kanál Fsz.: Philip Winchester, j (olasz krimisorozat -16/9.) (magyar tévéfilm, 2007) 53' - Különleges ügyosztály McKellar, Marya Delver, gépek, túiélőtippek (amerikai krimisorozat) © Sam Neill, Sean Beán 22.10 Péntek este Fsz.: Hollósi Frigyes (amerikai krimisorozat) Gordon Currie 22.20 Vadászpilóták © ..........................................................................................................|................................................................................................................................................................................................................................................... 23 .20Afőnök® 23.25 100 csoda 22.45 Mementó 22.45 Felkavar a szél© 22.40Astúdió 23.15 Sport 23.20 Túlélni az Alcatrazt® j (amerikai krimisorozat) 23.30 Tények este 22.55 24 - Ötödik évad © (ír-angol film, 2006) ( (amerikai vígjátéksorozat) 23.25 Mr. Vengeance, 0.20 Meteorok, dinók, M Keserűutóíz 24.00 Különös kegyetlenséggel (am. akciófilm-sor.-24/14.) Fsz.: Padraic Delaney, Cillian ' Fsz.: Tina Fey.Tracy Morgan, abosszúura® mamutok© H3 0.20 Reflektor © I (am. akciófilm, 1987) © 23.40 Harakiri © Murphy, Liam Cunningham, Alec Baldwin, Jane (dél-koreai film, 2002) 116' Az Atlanti-part ^ Sztármagazin 1.50 8 nap - Végzetes emlékek (japán film, 1962) FF Mary Murphy, Wiiliam Ruane Krakowski, Scott Adsit Fsz.: Ha-kyun Shin, Kang-ho 1.20 Megidézett csaták © 'H 0.40 IttHON | (német krimisorozat) © | Fsz.: Tatsuya Nakadai, j 0.50 Négy évszak az űrben © | 23.30 CSI - A helyszínelők j Song, Du-na Bae | A naseby-i ütközet 1.00 Autómánia 2.40 Drága testek © Rentaro Mikuni (tévéfilm) 92' (amerikai krimisorozat) 1.30 Híradó (ism.) 2.25 Vadászpilóták ífl j mmW-ytimSHm WMimhH hajlozat _'''WH9I íö^ sport 1 _ _ ""WMii IflllfflBHf § 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Zöld 11.55 Híradó. 13.50 Többet ésszel! 1630 17.00 Businessmix-magazin. 17.30Nóvum 3.00TeniszGrandSiam-toma4.nap7.00Te- 12.45Sakkmagazin. 13.15 Vízisport-maga- 7.30 Nim szigete9.05 Rémálomház 1035 A 12.00 Újjáépítők. 13.00 Piszkos munkák. 2 övezet 1430 Iskolapélda. 15.05 Reporters. Generációk (ism.). 16.55 Híradó. 17.05 Fó- -A jövő záloga. 18.00 Helyszín. 1830 Bala- niszGrandSlam-toma830Rali-vbAusztrá- zin. 14.15 Sporthorgászmagazin. 15.15 Zu- Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó 12.10 14.00Amerikaifavágók. 15.00 Hogyan ké­' 15.30 Ősök tere. 16.05 Kő kövön. 16.30 rum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. toni barangolások. 19.00 Virágzó Magyaron lia 9.00 Tenisz 14.45 Női labdarúgás Európa hanyhíradó. 16.45 Atlétika. 17.45 Strand- Dávid McCullought - A szavak festője 12.50 szült? 16.00 A túlélés törvényei. 17.00 Ál­Sjj I Hard Talk. 17.00 Híradó. 17.30 Európai hír- Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Hó- szág. 19.30 Menőhelikopter. 20.30 Hírháló. bajnokságfélő) 17.00 kerekpárSpanyol kör- labdarúgás. 18.45 Milán Tv. 19.15 MKB Heti Reneszánsz ember 14.55 Csapatszellem lítőlag... 18.00 Újjáépítők. 19.00 Miami adó. 18.05 Keresztmetszet. 19.00Híradó. mérő. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 21.00 Mindenre elszánt (am. akciófilm, verseny 17.45 Labdarúgás 17.55 Női labda- helyzet.20.15EnternetGolfTv.20.45Motor- 16.45 Agyátültetés 18.05 Egyszer 19.30 Mo- Ink, 20.00 Végzetes másodpercek. 2030 ® 20.05 Péntek8.21.00 Híradó21.21.30 Cél- 22.05 Párshow. 22.55 Késő esti híradó. 1994). 23.00 Bűnök városa (am.-peruiak- rúgás 19.00Nóilabdarúgás21.00Tenisz 1.00 sport. 21.15 Spanyol labdarúgás. 2330 At- zi! Mozi! Mozi! 20,00 Brooklyn törvényei Hogyan készült? 2130 Állítólag... 22.30 O pont 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8 23.05 700-as klub. 23.50 Többet ésszel! ciófilm, 1994). 1.00 Night Club-turné Tenisz létika. 1.45 Holland labdarúgás 21.40 Inland Empire 035 Alpha Dog Végzetes másodpercek. 23.30 Time Warp | KAPÓS TV !■■■■■ BOGLÁR Tv"—MARCAL) 91.2 ENJOYKAPOSVÁR^ 88.0 N-JOYMARCALIÉI MR2 PETŐFI RÁwŐ“",BÍ MR1 KOSSÜTHRAmO^BI j 08.00 Képújság hírekkel, közérdekű informáci- Napközben folyamatos képújság hírekkel, Hírek, információk, közérdekű felhívások. 06.00- Óránként hírek, közlekedéssel kap- 06.00- Óránként hírek, közlekedéssel kap- 5.00 Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás 630 Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal 6.00 ókkal, hirdetésekkel9.00Korzó-magazinmin- közérdekű információkkal 19.00 Híradó 19.00 Hírmagazin kb. 19.45Test0leti ülés ism. csolatos információk, időjárásjelentés, köz- csolatos információk, időjárásjelentés, köz- Hírpercek. Benne: hírek, körzeti időjárás, köz- 180 perc 10.00 Napközben 11.05 A hely sQ denkinek 17.00 Business-mix magazin 1730 1930 Pótkerék-autós magazin 20.00 Híradó 20.30 Hírháló21.00Mindenreelszánt-ame- érdekű közlemények 6.00 Enjoy Reggel 10.00 érdekű közlemények 6.00 Enjoy Reggel 10.00 Iekedés9.02 Sporthírek 10.03 Zene munká- 12.01 Krónika 1230 Magánhangzó 13.04 ►M BalaSport - a régió sportja 18.10 Géniusz is- 20.30 Gánica - somogyi főzőshow 21.30 rikai akciófilm 23.00 Bűnök városa - ameri- FM Kommandó 15.00 Délutáni Koktél 17.00 FM Kommandó 15.00 Délutáni Koktél 17.00 hoz 11.02,13.02,15.02 Sporthírek - Rövid Rádiószínház 13.30Azevangéliumipünkös­O métlés 1830 Fórum ism. 19.00 Kapospont-a Programajánk>21.35lsmétlésekreggelig kai-perui akciófilm 01.00 Night Club 01.30 Éló kívánságműsor 18.00 Hírösszefoglaló Élő kívánságműsor 18.00 Hírösszefoglaló összefoglalók, hírek a napi eseményekről dikózóse^félórája 14.35 Téridő 15.15 Ko 'H Kapós TelevíZKj hírműsora 1920 Kapós Sport Kor Kontroll percek 20.00 Szórakozol velem? 22.00 MixXL 20.00 Szórakozol velem? 22.00 MixXL 14.03 Zene tanuláshoz 15.00 Közlekedés ^|™nvwet 18 03 Közétett ütközöl830 Há­ti 1930 Pótkerék- autósmagazin sm. 20.00 Ka- sÍo’tV..............—CSURGÓ TV “"WKM ^'n-JOYc'lASSIC Z 18-03 Zene olvasáshoz 19.02; Sporthírek - tárokné|kü| 19.05 Sportvilág 19.25 Tetten po spont ismétlés 2020 Kapós Sport ismétlés ............... . . ............................. V.. r.T?r........”! Rövid összefoglak, híreka napi események- értszavak 1930 Gyerekeknek 20.04 Rádió­20 .30 Hátráló 21.00 Mindenre elszánt-ameri- 19.00 Híradó 19.30 Pótkerék-autós maga- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 07.00,10.00.13.00, 16.00 Csurgói Híradó 06.00 Juice 10.00 Rbtró Metró 15.00 Classic röl 20.02 Sporthírek 22.00 Kultúrfitnesz színház21.04 A naptörténetei 22.00 Króni­I kai akciófilm 23.00 Kapós Krónika, éjszakai ma- zin 20.00 Híradó 20.30 Gánica 21.30 Prog- tűm-és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok II., ism. 17.00 Hálózat Tv 2030 Hírháló 21.00 Délután 17.00Zenevonat20.00Disco Rádió 23.00 Netidők24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix ka. Sport 22.25 Esti beszélgetés 23.04 Arc­I gazin: Kapospont, Kapós Sport ramajánló 2135 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film HálózatTv Classic 1.00 Zenei válogatás-Egy kis hazai... vonások23.34Tér-idő0.10Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom