Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-08 / 210. szám
6 2009. SZEPTEMBER 8., KEDD GAZDASÁG Mélyponton a búzafelvásárlás aratás után Az intervenciós árnál is kevesebbet kínálnak - Dönt az exportpiac Tavaly jobb volt, az idén ebből aligha lesz nyereség. Az intervenciós pénzeket is csak jövő tavaszra kapják meg Csökken a liszt ára is - óvatosan vásárolnak a malmok Sem itthon, sem külföldön nem találnak piacot a búzatermelők. Az idén aligha lesz nyereséges gazdálkodó. Gyükeri Mercédesz Nincsenek könnyű helyzetben a búzatermelők: a 2008-as árakhoz képest az idén 20-25 százalékkal kínálnak kevesebbet terményükért, a két évvel ezelőtti árnak pedig csak a kétharmadára számíthatnak. Pedig a termés is jóval alatta maradt a tavalyinak. Az őszi búzából az idén 1,138 millió hektárról 4,31 millió tonnát takarítottak be Magyar- országon, a hektáronkénti termésátlag a 3,82 tonnát érte el. Ez mintegy 20-25 százalékkal kevesebb a tavalyi termésnél. „A helyzet nem rózsás, ám az árak nagyon sokat már nem tud- J nak csökkenni, hiszen már az intervenciós ár közelében járunk” - mondta el érdeklődésünkre Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmány- gyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. Valóban: míg a termelők jelenleg legfeljebb 27 ezer forint körüli árra számíthatnak egy tonna búzáért, a jelenlegi euróárfolyamon az intervenciós ár ezt több mint 500 forinttal meg is haladja. Másfelől az intervenció csak novemberben kezdődik, pénzt pedig csak jövő március-áprilisa malmok óvatosan vásárolnak: készleteik feltöltése helyett folyamatosan, kis mennyiségekben veszik át á gabonát, ami a készpénzhiány mellett a hitelhez jutás nehézségeivel magyarázható. Ilyen piaci helyzetben, folyamatos áresés mellett ráadásul a 12 százalékos kamatot sem lehet kigazdálkodni, így nem is éri meg a hitelfelvétel - magyarázta Pótsa Zsófia főtitkár. A tavalyi készletek sem fogytak még el. Július elején még 800 ezer- 1 millió tonna búza volt a termelőknél, a malmoknál vagy a kereskedőknél. ez MÁRA CSÖKKENT, ám - mint azt Vancsura Józseftől, a gabonatermesztők szövetségének elnökétől megtudtuk - a korábban bevett egyhavi készletnek nagyjából a duplája van most a malmoknál. A liszt átlagára nagyjából 80 százaléka a tavalyinak. bán láthatnak a termelők, így a piacon is cserélhet gazdát a gabona, ám ez nem igazán jellemző - mondta el a főtitkár. A termelők inkább kivárnak. Nyilvánvalóvá vált, nem a magyar belső piac dönt az ágazat eredményességéről - véli Vancsura József, a szakszövetség elnöke. Míg az magyar állattenyésztés nem kerül jobb pozícióba, nem lehet nagyobb felvevőpiacra számítani. A biztos megélhetéshez 1-2 millió tonna búzát exportálni kell - tette hozzá. ■ A biztos megélhetéshez 1-2 millió tonna búzát exportálni kell majd. A keresletcsökkenés azonban nem magyar probléma. A világon máshol is többletek halmozódtak föl, ráadásul a hagyományos, például közel-keleti exportpiacokon is jó volt a termés. „Volt arra példa, hogy a legalacsonyabbnak számító ukrán áraknál is olcsóbban vették a francia gabonát - mondta el Pótsa Zsófia. A kikötőkben legfeljebb 31 ezer forint körüli árra számíthatnak, így nem is éri meg exportálni, hiszen a magyar termelőknek a tonnánként 30 eurós szállítási díjat is be kell építeniük, így alig 22 ezer forint maradna tonnánként. „A világpiac nem veszi tudomásul, nekünk 30 euróba kerül a piacra jutás. Az idén búzából senki nem tud nyereséget elérni Magyarországon” - véli Vancsura. A Somogyi Hírlap ajánlata hűséges olvasóinak! Jövő októberig él a határidő imf Meghosszabbították a hitelkeret lehívási idejét Az eredeti, 2010. márciusi határidő helyett októberig hívhatja le Magyarország az IMF-EU-Vi- lágbank készenléti hitelének fel nem használt részleteit, miután a hitelkeretet nyújtó nemzetközi szervezetek jóváhagyták a magyar fél kérését - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter. Az idén 4,5, jövőre 4,1 százalékos átlagos éves infláció várható, 2010 második felében csők- 1 kenhet az ütem a 3 százalékos * cél alá, ebben egyetértés van Ma- 1 gyarország és a nemzetközi szer- f vezetek megítélésében - közölte § Simor András jegybankelnök az IMF és az EU delegációjával közösen tartott tegnapi sajtótájékoztatón. A gazdaságon nem látszik inflációs nyomás, és a jövő év második fél évétől a tartós ár- stabilitás feltételei biztosítottnak tűnnek, akkor is, ha vannak kockázatok. Továbbra is 6,7 százalékos idei és 0,9-es jövő évi gazdasági visz- szaesést prognosztizál a Pénzügyminisztérium (PM), s változatlan az államháztartási hiánycél is: 2009-re a GDP 3,9, jövőre 3,8 százaléka lesz - fejtette ki Oszkó Péter ugyanitt. A pénzügyminiszter hozzátette: a tárgyalódelegációval egyetértettek abban, hogy jövőre elérhető a 3,8 százalékos hiánycél. A mostani felülvizsgálatot követően Magyarország először 55 millió eurót hívhat le az IMF-EU-Világbank készenléti hiteléből - mondta James Mor- sink, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációvezetője az eseményen. Majd a megállapodás alapján a még rendelkezésre álló hitelforrást négy egyenlő, 800 millió eurós részletben lehetne lehívni a meghosszabbított futamidő hátralévő ideje alatt. Augusztusban az államháztartás helyzete a terv szerint alakult - közölte a PM. A központi AZ IMF túl optimistán látja Magyarország helyzetét a Fidesz értékelése szerint. Jelentős kockázatot hordoz az államháztartás bevételi oldala, mert a munkanélküliség jövőre is növekszik, egyre kevesebb lesz az adó- és járulékbevétel, és a fogyasztás csökkenése miatt az áfa és a jövedéki adó is. A foglalkoztatás visszaesése a kiadási oldalon költségvetésben 54,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapoknál 13,9 milliárdos, a tb-alapoknál 28,9 milliárd forintos deficitet mértek. Ez évben az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya augusztus végéig 913,5 milliárd forintot ért el. ■ viszont többletterhet jelent. A lakosság kétharmadát alkalmazó hazai vállalkozásoknak továbbra sem hiteleznek az IMF-forrással megsegített bankok. „Az IMF-fel egyetértve aggodalmunkat fejezzük ki, hogy a további megszorítások nem érik el a céljukat: az államháztartási hiány csökkentését” - írja Domokos László országgyűlési képviselő. Fidesz: túl optimista a valutaalap A BUX index 2009. szeptember 7-én 19 400 Nyitóérték: ■[ Változás: 2,18% 19 300 . 19 026 rVb 19 200 ........................................jr i 19 100 j 19 000 ; Záróérték: | 18 900 j Éüjzö heti! 19 f° 1 18 800 záróérték: i5.30, a New York-i? lg 7nn I 18868 tőzsde nyitásé /j pont 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT NYERTESEK_______________zooo. 09.07. Ré szvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Rába 723 14,94 216 Mól 14405 4,00_ 1047 TVK 2 730 3,01 11 Fotex 447 2,75 94 Any 817 2,38 2 OTP 4 911 2,31 6130 Pannergy 725_______2,11______6_ Da nubius 3 665 2,08 1 Synergon 810________1,88_____7 VE SZTES__________________ FORRÁS: BÉT Ré szvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft KEG 755 -3,20 5 A BUX index az elmúlt napokban 19 600 19 400 _ íf 389 19 200 19364 ^*0 - 19 000 V ig821 18800 \ 18 600 V/ 18400 18 349V 1820D-------------------------------------------pont/ 08.28 08.31 09.01 09.02 09.03 09.04 naP FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. szeptember 7-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft i t i 272,13 189,73 179,31-1,99 Ft -2,19 Ft -1,51 Ft HIRDETÉS____________________________________________________