Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-06 / 183. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 6., CSÜTÖRTÖK 13 SAJTÓ ÉS TANULÁS Bepillantás Krisna bűvös világába búcsú Díszes ruhák és apró csecsebecsék kavalkádja az indiai ünnep Ima a díszes templomban. A Krisna-völgyi búcsúban számos érdekességet megtudhattak a látogatók az ott élők szokásairól, gasztronómiájukról és hitükről is Kövekkel lerakott út vezetett a somogyvámosi Kris- na-völgybe, ahol eddig még soha nem jártam. Két óriási faragott elefánt köszöntötte a vendégeket. A völgy tele van szebbnél szebb látnivalókkal. A szentélyekről úgy tartják, hogy szerte a világon azért vannak, hogy megtisztítsák az emberek beszennyezett tudatát Egy kisvonat vitte körbe a látogatókat, ahol egy vendégvezető mesélt Krisna-völgy történetéről. Tőle tudtam meg, hogy 150 állandó lakosuk van, akik ökogazdálkodást folytatnak. Van bio kertjük, tehenészet, méhészet, ahol elsősorban saját maguknak termelnek. Nem fogyasztanak húst, tojást, szeszes italt és nem is dohányoznak. Látható még a díszes iskolájuk, ahol az elmúlt évben két elsős és két másodikos diák tanult. A diákok, ha itt elvégzik az általános iskolát, levelezőn folytathatják a középiskolát, illetve később tovább tanulhatnak a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán. A templom nagyon színes, az imádkozó terem jobb oldalán található Prab- hupada szobra, akit szentnek tartanak, mivel ő hozta el nyugatra ezt a vallást. Baloldalon található Krisna fekete márványszobra. A vendégvezetőnk elárulta azt is, hogy Krisnának van egy ruhatára, éjszakai és nappali ruhákkal. Mindennap más ruhát adnak rá és kap egy friss virágokból fonott nyakéket is. A szobor előtt mindig található étel és ital is, hogy az Isten semmibe ne szenvedjen hiányt. Ott tudtam meg azt is, hogy a háziasszonyok nem kóstolhatják meg az ételt, amit főznek, hiszen akkor már nem lenne tiszta, és először Krisnának kell megkóstolnia. A búcsú mind a három napján tartottak esküvőt, ahol betekintést nyerhettek az odalátogatók, hogyan is zajlik egy ilyen esemény náluk. Az esküvőn gyönyörű ruhákat viseltek, venni is lehe* tett esküvői ruhát a templomban, de a hétköznapi viseletűk is nagyon szép. A férfiak bő vászon- nadrágra emlékeztető dhótít, és egyszerű szabású inget (kurtát) hordanak. A nők szárit viselnek, egy 4-5 méter hosszú, színes anyagot, amit meghatározott módon tekernek maguk köré. Az ott élők kis házakban laknak, mindegyik más színűre van festve, és ami furcsa, hogy nincsenek kerítések. Ezzel is egymás iránti szeretetüket, nyitottságukat fejezik ki. A völgyben nincs áram, így egyszerű lámpásokkal, gyertyákkal világítanak esténként. Csatornarendszerük azonban már féüg kész van, és a vízvezetékeket is folyamatosan kötik majd rá. Kiss dóra TOLDI GIMNÁZIUM Futballfesztivál: nemzetek harcoltak a pályán összefogás Sikerült a rekordkísérlet: tizenöt másodpercen át dekáztak a lelkes focisták Huszonöt ország több mint kétezer fiatal focistája képviselte hazáját az ötödik fütballfesztiválon Kaposváron a közlemúltban. Kaposvári fiatalok és testnevelő tanárok vállalkoztak arra, hogy részt vegyenek a rendezvény szervezésében, a város 16 pályáján vezényelték a mécseseket, 11 korcsoportban. Késő délutánra megtelt a főtér nemzeti mezeket viselő fiatalokkal. A marcaü dobosok, lovasok és táncosok vezetésével országonként vonultak fel a focisták. Az idei fesztivál legnagyobb meglepetése Nyilasi Tibor, hetvenszeres magyar labdarúgó-válogatott, Európai Ezüstcipős volt, aki a nyitómérkőzés kezdőrúgását is elvégezte. Míg a sportolók játszottak, addig a háttérben komoly munka folyt. Minden nap teljes felkészültséggel kellett odatennünk magunkat a csapatok eligazításában. Reggelenként hét órakor volt a találkozó a szervezőkkel, hogy átbeszéljük a teendőket A mérkőzések szervezése mellett céljukként tűzték ki a szervezők, hogy megdöntik a Bécsben felállított, „Egyszerre együtt de- kázás” Guiness rekordját. A Stadion pályája 1250 kis kockára volt felosztva, s mindegyikben egy-egy labda várta a rekordereket Öt próbálkozásból végül sikerült megdönteni a rekordot: 792 lelkes sportembernek lett eredményes a 15 másodperces folyamatos dekázás. Ezzel hazánk lett a tulajdonosa az új rekordnak. Horváth judit KATOLIKUS GIMNÁZIUM Nemzetek találkozója a kis pádon. Jó volt megpihenni a kánikulában HUMOR Poénos egysorosok KÉTFÉLE EMBER létezik: dZ | egyik mindig megmondja, mit gondol, a másiknak van- 1 nak barátai. _ én most reinkarnációs tanti folyamra járok. Kicsit drága, ■ de hát egyszer élünk! * A sün egy makacs madár. * Csak akkor hajlandó repül* ni, ha belerúgok | van két gyönyörű gyerekem - márpedig ötből kettő nem is | rossz arány. _ AZ EMBERISÉGET ősidők Óta 1 két dolog foglalkoztatja: 1. ■ Ki találta fel a munkát? 2. A ■ többiek miért nem verték ■ agyon? " a feleségem a legrosszabb | szakács. Mi mindig a vacsora végén imádkozunk... Rü nm hm *mm mm mm m nem az A baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés. MÉG NEM vagyok 30, csak 241 plusz áfa. A munkahelyi kdrácsonyi bu-1 likban a legjobban az azt kö- * vető új álláskeresést utálom. * olyan világban élünk, ■ amelyben a limonádé mesterséges aromákat tártál- | máz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot. nem értem miért mondják, , hogy megint felment a ben- I zin ára? Ma is ötezerért tan- ■ koltam! * A FIATALOK 50 SZÁZALÉKA op- | timistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze | drogokra. FILMAJÁNLÓ Amelie csodálatos élete - milliók kedvence az elgondolkodtató filmalkotás Nemrég került a mozikba Audrey Taotou legújabb filmje, melyben a híres divattervezőnőt, Coco Chanelt kelti életre. De emlék- szünk-e arra, hogy melyik film hozta meg a bájos színésznő számára a világraszóló hírnevet? Az Amelie csodálatos élete című filmben Audrey Taotou egy Amelie Poulain nevű különc lányt elevenít meg. A film Amelie gyerekkorától kezdődik, így a gyökerektől megismerhetjük az okokat, amelyek kialakították Amelie egyéniségét és különös szokásait. Szülei mindketten több, elsőre szokatlan szeszéllyel rendelkeztek. Ha azonban jobban elgondolkodunk, minden embernek vannak fura szokásai. Ebben a családban több abnormális eset törtélük, kezdve azzal, hogy a kicsi Ameüe-t sosem simogatja meg orvos édesapja, kivéve amikor megvizsgálja. Ekkor azonban Amelie annyira örül, hogy a szíve hevesen kezd dobogni, melynek következtében apja szívbán- talmat állapít meg nála. Ezért a család nem is utazik sehova. Mikor Amelie felcseperedik, elköltözik a szülői házból, és a Kék malom nevű bárban kezd dolgozni. Szokványosnak ugyan nem mondható, de nyugodt életet él egészen Lady Di balesetének idejéig, mert az elkövetkező 48 órában megváltozik Amelie Poulain élete. Előkerül a fotóautomaták szelleme, a gonosz zöldségárus elnyeri méltó büntetését, Dániel Brotodoue unokája társaságában szelheti le a csirkehúst és a képen lévő barnahajú lány is megtalálja a helyét. Az Amelie csodálatos élete több filmes elismerést is begyűjtött, és a The New York Times a filmtörténet 1000 legjobb filmje közé sordlta. A filmet ajánlom mindenkinek, aki elmúlt 16 éves. De legfőképpen azoknak, akik szeretik Renoirt. KELEMEN ZSÓFIA MUNKÁCSY GIMNÁZIUM £ Strófa ©■ 5 Orgonacsokor 1. Szelíd csillagok közt. Sírdogál a lustán P* kelő nap. gj. Az itt felejtett könnycsepp em Megcsodálta őszülő hajad: *=* Mely válladra hullva Gyémánt zuhatag! s=* Babusgatom a fátyolos *>* múlt emlékét, *=* Őrizgetem az itt felejtett: Isteneknek könnyét Szerelmes szívem, életem bimbója Benne egy titkos akarat vala. .......................... ....... f~ m Látom lilán egymáshoz hajló orgona, Bódítóan kábít, I gj*, szerelmes illata. ; e* Májusba nyíló gyönyörű \fC Virág } ^ a szél kacéron lebbenti ; §s* fehér, és lila ruhád álomba ringató reményként, g* Súgja fülembe a szerelem dalát. «5» 5Í Kacagva játszadoztunk el -rj. Emlékszel? A titkos akarat, mesebeli varázs ** Égetett mint a parázs. Minden virágban =& egy szívdobbanás Dúdoltad a mélység dalát Lábam elé rakva, az ^ összes orgonát. A vége, semmi szerelemmel, Rideg szívvel, elvesztünk g,. Millió szenvedéssel, mint két barát. e* Azóta haragszom rátok, nyíló orgonák! @i ANOLI ■ : ^ Az oldalt szerkesztette: Melszterics Eszter Telefon: 82/528-154 E-mall: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelmükben a www.sonline.hu hírportálunkon olvashatják.