Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám

2009. AUGUSZTUS 30., VASÁRNAP SZTORI 5 Húszéves az alternatív oktatási rendszer gyermekközpontúság Odaállni a reformpedagógia mögé hosszú távon megtérülő befektetés egy forintért béreljük az épüle­tet. Az ugyanakkor szomorú, hogy a plusztámogatásokból nem kapunk, mert nem felelünk meg a rugalmatlan jogszabá­lyoknak. Hiába tanulnak 12 évig zenélni vagy festeni a diákjaink, a művészetoktatás szakági ren­deletébe mégsem fér be a Waldorf.” ■ A közoktatás minőségét csak a tanárképzési rendszer gyökeres át­alakításával lehet jobbá tenni. A baj az, hogy a pénzhiány miatt a tanárok is kiviszik a rendszerből a tudásukat. Már­pedig éppen a gyermekekre for­dított energia jelenti a legna­gyobb értéket. „Nem véletlen, hogy az állami intézmények számos értéket vettek át tőlünk. Ilyen az osztályzatok helyett be­vezetett írásbeli értékelés, a reg­geli beszélgetőkor megtartása vagy a buktatás mellőzése. Mi­közben ezeket a pedagógiai ele­meket használják, cserébe sem­mit nem kapunk.” A tájékozatlanság miatt sok kritika is éri a gyermekközpon­tú iskolákat. A felületes szemlé­lő azt gondolhatja, hogy a moz­golódó, duruzsoló osztályokban nincs érdemi munka. „Különb­séget kell tenni a fegyelem és a munkahangulat között - mond­ja Kulcsár Gábor. - Ha egy waldorfos osztályba bemegy va­laki, ott munkahangulatot ta­pasztal: beszélgetnek a gyere­kek, felállnak, kimennek inni, szólnak a tanárhoz, és segítenek egymásnak. Máshol ez fegyel­mezetlenség. Ha tehát a fegye­lem az, hogy csendben ülnek a padban a gyerekek, akkor a Waldorf tényleg puhább. A fejlő­dés tekintetében azonban ez a helyes út.” Ezt igazolják az életútköveté- sek is. Az alternatív iskolákban végzettek között alacsony a devi­anciára való hajlam, képesek megérteni másokat, még a társa­dalmilag különböző csoportok­ban is. Ráadásul a 25 magyar Waldorf-iskola érettségiátlagai évek óta magasabbak, mint a ha­gyományos iskolákéi, 90 száza­lékos a felsőoktatásba jelentke­zők aránya, és közülük 70-80 százalék sikeresen veszi ezt az akadályt. Beválhatna a Waldorf AZ OKTATÁSI MINISZTER 2006- ban kihirdette a Waldorf is­kolák kerettantervét, azt a közoktatási intézmények sza­badon használhatják. Az ér­deklődés érthető: a 2003-as Pisa-felmérés jelezte, nagy a baj a hazai oktatásban. A 15 évesek szövegértelmezési képessége ijesztően rossz volt. Kiderült, hogy a jól tel­jesítő országokban az alapo­zó időszak - amikor a gyere­kek írni, olvasni, számolni tanulnak - 4-6 évig tart. A Waldorf is bő teret ad az alapvető tanulási képessé­gek kibontakoztatásának. a „poroszos” iskolák két­éves alapozó ciklusa hiába gyors, ha eredménytelen, ezért próbáltak olyan to­vábbképzési bázist szervez­ni, amely a hagyományos is­kolák pedagógusainak át kí­vánta adni az alternatív ta­nítás fogásait, de a pozitív hatás elmaradt. A változás­hoz a tanárképzést kellene gyökeresen átalakítani. Vállalkozói háttér A PÉNZÜGYI GONDOKRA ÍS le­het megoldás: ha a vállalko­zói, nagyvállalati szféra megértené, hogy az alterna­tív iskolákból olyan tanulók kerülnek ki, akik valóban rendelkeznek a társadalmi megújításhoz szükséges ké­pességekkel: kreatívak, ter­helhetők, lelkileg rugalma­sak, és képesek a csapat­munkára. Ez megfelel an­nak a vezetői szemléletnek, amelyet elvárnak a munka­társaktól és a menedzsment­től. „Ezek azok a képessé­gek, amelyeket a Waldorf- iskolákban a gyerekek el tudnak sajátítani - mondja Kulcsár Gábor. - Ne felejt­sük el, hogy Rudolf Steiner az első Waldorf-iskoláját, ha kissé ellentmondásos is, de a stuttgarti Waldorf-Astoria cigarettagyár igazgatójának felkérésére szervezte meg. A reformpedagógia mögé ma is odaállhatnak a hosszú távra tervező cégek. ” Árvay N. Tivadar ■ A gyermekközpontú oktatás eredményeit a hagyományos iskolák is átveszik az alternatív intézményektől. Húszéves a hazai alterna­tív oktatás. A rendszer- váltáskor újjáéledő isko­lák néhány vívmányát már a hagyományos in­tézmények is átvették, mégis kevés figyelmet és támogatást kapnak. A múlt század első évtizedei után eltűntek Magyarországról az alternatív iskolák. A szabad szellemiség nem tetszett a kor diktatórikus hatalmi elitjének. Az újjászülető mozgalom azon­ban gyorsan bizonyította létjo­gosultságát. „1989-ben indultak újra ha­zánkban a reformpedagógiai irányzatok - mondja Kulcsár Gá­bor, a Magyar Waldorf Szövet­ség elnökségi tagja. - Noha a tör­vényi háttér még tisztázatlan volt, szabad utat kaptak az in­tézmények. Gazsó Ferenc akko­ri művelődési miniszter-helyet­tes az utolsó munkanapjai egyi­kén írta alá az első Waldorf- iskola működési engedélyét.” Az elmúlt évek munkája a szakmai elismerést is meghozta. Konkrét adatok igazolják, hogy a gyermekközpontú oktatás használhatóbb tudáshoz és ké­pességekhez juttatja a fiatalo­kat, mint a hagyományos, intéz­ményközpontú rendszer. A tá­mogatások elosztásakor még­sem kezelik a hagyományos in­tézményekkel azonos módon az alternatív iskolákat. A normatív támogatást megkapják, de az ön- kormányzatoktól alig érkezik forrás, a többletfeladatok ellátá­sáért járó állami pénzekből pe­dig a bürokratikus kritérium- rendszer miatt maradnak ki az intézmények. „Az önkormányzatoknak a sa­ját fenntartású iskolákkal is gondjaik vannak, nem csoda, ha velünk nem kötnek közoktatási megállapodást - mondja Kul­csár Gábor, aki a Pesthidegkúti Waldorf Iskola képviselője is. - Igaz, mi önkormányzati támoga­tásként jelképes összegért, évi Néhány a legismertebb alternatív irányzatok közül: mindig a gyerek az első waldorf Középpontjában a gyerek áll, a maga változó testi- lelki-szellemi igényeivel A taní­tást is ennek megfelelően szab­ják személyre. Nagy értéke a közösségi szellem erősítése, a kreativitás fejlesztése és a valós életre történő felkészítés. montessori „Segíts nekem, hogy magam tudjam csinálni!”- szól a Montessori jelszava. A gyerekeket hagyják érvényesül­ni. A diákok önellenőrzésre al­kalmas eszközökkel tanulnak. A kiscsoportos foglalkozáso kon életkortól függően két-há- rom évfolyam tanul együtt. rogers A fő cél, hogy a gyere­kek ismerjék fel saját lehetősé­geiket, és találjanak rá saját útjukra. Az osztályozás mellett fontos a szóbeli önértékelés. A tanár csupán visszajelzést ad. dón bosco Hátrányos helyze­tű, más iskolákból eltanácsolt gyermekekkel is foglalkoznak. Az oktatás mellett a másság el­fogadását, az előítéletek, beil­leszkedési problémák leküzdé­sét tartják fontosnak. Overdose ebben az évben már biztosan nem állhat rajthoz gyógyulás A sérült csodaló pihen és sétálgat, de jövőre ott folytathatja a sikersorozatát, ahol az idén abbahagyta Overdose tulajdonosai május kö­zepén jelentették be, hogy a ter­vektől eltérően a csodaló nem in­dul a Haydock parki futamon. En­nek az volt az oka, hogy a ló pa­tája megsérült, tályog keletkezett rajta, majd patairha-gyulladása alakult ki. Dózi azóta minden fu­tamot kihagyott. Néhány hete munkalovasával, Budinszky Bar­barával Angliába utazott, hogy ott gyógyíthassák tovább. „Overdose jól van, valamivel lassabb, mint korábban, de javul az állapota - mondta Mikóczy Zoltán, a ló tulajdonosa. - A hoz­záértők szerint jövőre ott folytat­hatja, ahol abbahagyta. Ehhez persze még javulnia kell, de ha az egészsége rendben lesz, és a lába Overdose az idén csak egyszer versenyzett: nyert a Kincsem Parkban Farkasházy bizakodik szerencse kell hozzá, de van példa arra, hogy egy ver­senyló kiváló eredményeket produkál sérülés vagy kény­szerpihenő után - mondja Farkasházy Tivadar. Ilyen Ecsedi Letícia SteadyAs A Rock nevű lova. Kétéves korá­ig betegeskedett, de tavaly az Év lovának választották. A másik példa Ryan’s Gift: a ló megvakult, így jutott hozzá Farkas Ferenc, az eredeti érté­ke töredékéért Egy cigányoktól ellesett módszerrel meggyógyí­totta, s 28 versenyt nyertek. meggyógyul, már minden a tré­nerein múlik. Ha az edzése úgy sikerül, ahogy eddig, és a forma- időzítés rendben lesz a verse­nyekre, akkor továbbra is veret­len maradhat.” Mikóczy Zoltán azt mondta: a körülmények nem jobbak Angli­ában, de a ló gyógyítása ott bizto­sabb, mint itthon. Egy versenyló­specialista állatorvos és egy hí­res kovács foglalkozik vele heten­te háromszor. Overdose láthatóan jobb kedélyű, és a lába is sokat gyógyult. Úgy tervezik, október végén hazatérhet Alagra. Arról, hogy a hosszú kihagyás és betegeskedés ártott-e Overdose hírének és értékének, Mikóczy Zoltán az;t mondta: egészen ad­dig csak virtuális értékük van a lovaknak, amíg gazdát nem cse­rélnek. Persze, ha most adnák el, nyilván kevesebbet fizetnének ér­te, mint a szezon elején, amikor a sérülésnek nyoma sem volt. „Ha a világ legjobb focistája megsérül, az befolyásolja az árat, hiszen az ő értéke a teljesítmé­nye. így van ez a lovaknál is - te­szi hozzá Mikóczy Zoltán. - Ha a világ leggyorsabb lova lesérül, és nem tud versenyezni, akkor az már nem a világ leggyorsabb lo­va többé. De most nem erről gon­dolkodunk, hanem a gyógyításá­ra koncentrálunk. Overdose előtt még két versenyszezon van, az­után fedező mén lesz. Eladni to­vábbra sem akarjuk.” ■ Fábos Kulcsár Gábor abban bízik, hogy a vállalkozói szféra és a politika is megérti, szemléletváltás kell az oktatásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom