Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-10 / 186. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 10., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Terápiára volt engedély? seffer-labor Az ÁNTSZ-re hivatkozik a kaposvári sebész Őssejtek a mikroszkóp alatt? Archív felvételünkön Seffer István a klinikáján. A sebész szerint az engedélyekkel minden rendben volt ■m Sport-és kulturális programok Bakházán SPORTVETÉLKEDŐVEL kezdő­dött Bakházán a falunap szombaton, majd ügyességi versenyekkel folytatódott a délután. Arcfestés és agya­gozás várta a vendégeket, de megnyüt a kézimunka­kiállítás is. Délután a há­romfai dalnokokban, a taranyi asszonykórusban és a nagyatádi lányok tán­cában gyönyörködhettek a résztvevők. A Bakházáért Egyesület zenés-táncos mű­sora nagy sikert aratott, (me) Magyaratádi csapat nyerte a focitornát először indult a rácegresi focitornán a magyaratádi Jokers söröző csapata, és meg is nyerte a tizedik al­kalommal rendezett ver­senyt. Takács János polgár- mestertől megtudtuk: közel háromszázan voltak kíván­csiak az idei focigálára, ahol sodrófahajításban és az erős emberek versenyén is kipróbálhatták magukat a résztvevők. Az őrei Hajdi­na együttes műsorára is so­kan voltak kíváncsiak, (me) Trianoni emlékműre vár terveket Kaposvár a trianoni szerződés alá­írásának 90. évfordulójára kíván emléket állítani Ka­posvár, ezért a városi köz­gyűlés pályázatot hirdetett az emlékmű megtervezé­sére. A kiírás értelmében a tervezőknek kőből, fém­ből vagy egyéb időtálló anyagból kell megálmodni­uk az alkotást, amelyet a Berzsenyi parkban helyez­nek majd el a tervek sze­rint 2010. június 4-én. A pályázati anyag letölthető a város honlapjáról, (me) Nőtt a pollenterhelés a somogyi térségben A múlt héten másfélszere­sére nőtt a pollenterhelés térségünkben. A folyama­tosan virágzó nyári aller- gének mellett berobbant az üröm, és több mint két­szeresére nőtt a parlagfű virágporának jelenléte is, utóbbiból közepes vagy alacsony koncentráció ala­kult ki. (me) (Folytatás az 1. oldalról) Seffer kérdésre válaszolva azt mondta: csak találgatni tud, ki­nek állt érdekében a „lebuktatá- suk”. - Ez az egész akció a ma­gyar népnek egy fillérjébe nem került, a cégeim, jómagam és csa­ládom vállalta magára. Több száz milHós adósságunk van, amit le­het, hogy életem végéig fizethe­tek vissza. Ez azonban egy csoda, amit szerintem nem szabad ki­dobni az ablakon. A Budai Központi Kerületi Bí­róság két hete szerdán helyezte előzetes letartóztatásba az ős­DAMOKLESZ KARDJA: Seffer úr na­gyon sikeres plasztikai sebész, és átnyergelt az őssejtterápiára. Ez egy lobbiterület. Ide, mikor minden be­állt akkor egy Nobel-dQjal adták meg a löketet az őssejtgyógyrtás fe­lé. Ide ki fér be? Seffer doki bele­nyúlt a maga módján, azt hitte, elég politikust ismert, és védve van álta­luk. Ezek mára levitézlett és min­denki számára kínos emberekké váltak. Itt nincs levegő másnak eb­ben az őssejtes üzletben! Aki bele­lép, annak valahova tartoznia kell. sejtkezeléssel kapcsolatban meggyanúsított négy személyt, egy amerikai, egy ukrán és két magyar állampolgárt. Utóbbiak egyike Seffer István orvos. A Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználása miatt folytat eljárást; a gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésé­ben végeztek őssejtkezeléseket 2007-től, anyagi ellenszolgálta­tás fejében. Az érintettek egy- egy kezelésért általában 25 ezer USA-dollárt vagy 5 millió forin­tot fizettek. Seffer István résztulajdonosa Seffer, lehet, nem azt a páholyt ta­lálta meg, ahol ezen érdekek húzód­nak. Most kapott egy erőfelmérést a túloldalról. Majd megkeresik, és fel­ajánlják az együttműködést amit a doki elfogad. Olajmaffiózóból, adó­csalóból is lett már tisztes vállalko­zó. Mindegyik egy kicsit ült-gondol- kodott, és elfogadta az ajánlatot. Ki­ét? Akinek a pártkasszájába kell fi­zetnie, hajón a kampány! Ha az emberük kér munkát... SCHWARZWALD: Sajnos én még a korábban őssejtkutatásokkal foglalkozó IRM Magyarország Zrt.-nek, amely működtetője volt a Seffer és Renner Magán­klinika egyik laborjának. Korábban Zamecsnik Péter, Seffer István orvos védője sze­rint a Seffer és Renner Magánkli­nika - amelynek Seffer István testvére, Seffer Tibor az ügyve­zető igazgatója - a kaposvári la­boratóriumát bérbe adta az IRM Zrt.-nek őssejttel kapcsolatos kutatásra, kezelésre 2007-ben. Akkor még az Egészségügyi Tu­dományos Tanács és az ÁNTSZ engedélyével működtek, de eze­ilyen, így kezelt beteget gyógyultan nem láttam. Viszont beszélgettem a témában teljesen otthonosan moz­gó orvosokkal, akik szerint ez az ágazat még annyira gyerekcipőben jár, hogy amiket elkövetnek ma ötmitiáért, az közönséges szélhá­mosság Ja! És a gyógyult gyereke­ket miért nem mutatja a média? Mert nincsenek. DOH; Nem hinném, hogy ártatlanok. Egyébként pedig, gondolom, van az a pénz, amiért be lehet vállalni... két az engedélyeket 2008 febru­árjában felfüggesztették.- Ekkor Seffer István úgy döntött, hogy be kell fejezni ezt a tevékenységet, meg is indítot­ta az IRM-mel szembeni végel­számolást, és a kaposvári labo­ratórium felfüggesztette ezt a fajta tevékenységet - mondta Zamecsnik Péter. A rendőrség szerint több hely­színen is végezték a gyanúsítot­tak az illegális őssejtkezelést. Az ezt alkalmazó cégnek csak az ős­sejt tárolására volt engedélye, az értékesítésre és a beültetésre azonban nem. S0NUNE.hu CLARKA: Én nem ismerem szemé­lyesen Seffer Istvánt, de kaposvári lévén sok jót hallottam a tevékeny­ségéről. Miért felejti el mindenki, hogy a televízióban is mennyi jót mondtak róla. Az igaz volt. ?!?<: Nagyon sajnálom, hogy isme­retlenek gonoszkodnak Sefferrel. KIRÁLY-JÁNY: Egyszer a klinikán akartam eltávolíttatni egy anyaje­gyet, nem tellett rá, így hát megcsi­nálták a TB-m terhére. JEGYZET Címlap meg hasonlók MARIONETTBÁBUK VAGYUNK a bankok, a tőke karmai kö­zött - hajmeresztő összees­küvés-elmélet elsőre talán, de ha elkezdjük nézegetni az okokat és visszafejtegetni az elmúlt két év történéseit, mint ahogy azt a hét végén az Egyiksem! elnevezésű po­litikai formáció tette, mind­járt nem is annyira képte­lenség. Nyilván vitatható, tá­madható a szerveződés - te­kintve, hogy nem profik al­kotják -, melyet akár egy félmosollyal kísért karle­gyintéssel elintézhetünk. AFELŐL EGYÉBKÉNT Semmi kétség: rövidesen meg fog szülemi az elmélet arra, hogy miért is nem szabad őket komolyan venni, mivel azokat állítják agymenésük kíméletlen kereszttüzébe, akik a jelenleg működő rendszert irányítják. Kép­zeljék el: visszahívható képviselőket akarnak az or­szág házába ültetni! Példá­ul ebből következtettem ar­ra, hogy nem szavazzák majd be programjukat a kö­telező olvasmányok közé. ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET tripla csavarral. Van mégis, ami miatt ez a mozgolódás figyelemre méltó. Azt üze­ni: ez az ádáz hajsza, amelynek a mókuskereké­ben a fogyasztói társada­lom pörget minket, nem a valóság. Mert a valóság odaát van. Ahol nem mos­sa agyunkat a naponkénti monnyonle-nemmondle, balra, jobbra, még jobbra. A valósághoz a távirányító off gombján át vezet az út, ahol nem kell évente újabb modellre cserélni a mobil- telefont, komfortosabbra a lakást, nagyobbra az autót és még nagyobbra a mellet. [ azt hiszem, veszek egy te­henet, kikötöm a bugaszegi akácás szélébe az egyik nyugágy mellé, és meghall­gatom a madárcsicsergést. Itt kezdődnek a címlap- sztorik. Meg hasonlók. X A SONUNt.liu olvasol szerint Nyolcszáz forintot vitat, és hamisítással vádolja a szolgáltatót vízóra A Somogyvíz nem engedi el a tartozást; szerintük a fogyasztók egy része sportot űz abból, hogy nem fizet (Folytatás az 1. oldalról) Révész Jenő így folytatta: - Nem kell írásszakértő ahhoz, hogy észrevegyük: a kartonon lévő aláírás nem egyezik édesanyá­méval. Amikor aztán többed- szerre bent jártam a szolgáltató­nál, s kilátásba helyeztem, hogy feljelentést teszek, végül töröl­ték a hátralékunkat azzal, hogy 2005. november 3-án téves leol­vasás történt. Ám Révész Jenő szerint ezzel még nem ért véget a kálváriája. Igazából csak ekkor kezdődött az az ügy, amely mostanáig nem rendeződött.- Egy másik, szintén ka- poskeresztúri ingatlannál, ahol lakunk, folytatódott a kellemet­lenkedés - mondta Révész Jenő. - Amikor jött a díjbeszedő a fa­luba, szerettük volna kiegyenlí­teni a számlánkat, ám azt a vá­laszt kaptuk, hogy ezután csek­ken kell majd fizetnünk. Nem sokkal később meg is érkezett a csekk, ám megterhelve két-há- romezer forint büntetéssel. Ezt persze nem voltam hajlandó ki­fizetni. Kértem, hogy küldjenek számlát szétbontva a fogyasztás­ról és a büntetésről, előbbit ter­mészetesen kifizetem, ám ezt nem tették meg. Szóval itt tar­tunk, már korlátozni akarják a vízszolgáltatást nálunk, de el­döntöttem: elmegyek a fogyasz­tóvédőkhöz és a rendőrségre Is, Révész Jenő: elmegyek a fogyasztóvédőkhöz is hiszen szerintem a korábbi ügy­ben okirat-hamisítás is történt.- Az ominózus vízóracserénél jelen volt Révész Jenő édesany­ja, és alá is írta a kartont - rea­gált megkeresésünkre Vígh Atti­la, a Somogyvíz Kft. ügyvezető igazgatója. - Ám a további viták elkerülése végett visszatérítet­tük a vitatott díjat. A másik ügy­gyei kapcsolatban: munkatár­sunk kétszer járt a fogyasztónál, ám nem tudta átadni a számlát. A harmadik alkalommal pedig, amikor találkoztak, éppen nem volt nála a számla. A nyilvántar­tásunk szerint két díjat nem egyenlített ki Révész Jenő, az említett 2007. decemberit és a 2008. augusztusit. Ez érthetet­len, hiszen a kettő közt határidő­re fizetett. így tehát összesen ti- zenháromezer-küencszázkilenc- ven forint hátralékot tartunk nyilván az ügyfél nevén. Igye­keztünk egyezségre jutni Ré­vész Jenővel, a korábbi ügyve­zető személyesen is találkozott vele a keresztúri önkormányzat épületében, ám ott azt mondta: nem fogja kifizetni a számlát, fi­zesse ki a vízműkezelő, aki sze­rinte hibázott. Vígh Attila szerint a Somogy­víz feladata, hogy a lehető leg­jobb minőségű vizet szolgáltas­sa, a fogyasztónak pedig az el­használt víz díját ki kell fizetnie. - Ősz óta csaknem a duplájára emelkedett a cég kintlévősége ­mondta. - Az adósok fele nem szociális okok miatt tartozik, ha­nem sportot űz abból, hogy nem fizet. Amúgy a cég szociálisan érzékeny, aki azért nem fizet, mert nem tud, az kérhet részlet- fizetést. Szorosan együttműkö­dünk ez ügyben az önkormány­zatokkal, s ha baj van, kompro­misszumkészek vagyunk. Ré­vész Jenő ügyében nem több e- zer, hanem csupán nyolcszáz fo­rintos kezelési költségről van szó. Amit jogosan állapított meg a cégünk, s nem áll módunkban elengedni. Ez etikátlan volna a többi fogyasztóval szemben, rá­adásul ha a fogyasztó határidő­re fizet, akkor nincs kezelési költség. ■ Márkus Kata FÜLEKI TÍMEA

Next

/
Oldalképek
Tartalom