Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-28 / 175. szám
6 GAZDASÁG 2009. JÚLIUS 28., KEDD Gázkutak a hulladéklerakókon biogáz Gazdaságosan 55-60 megawatt teljesítmény aknázható ki a depóniákból A nagy kiterjedésű szilárdhulladék-lerakókban érdemes megpróbálkozni biogáz termelésével Energia is termelhető a kommunális hulladékból: az ötlet már több magyar- országi lerakóhelyen a megvalósításig jutott. VG-összeállítás Plusz bevételi forrást jelenthet a települési szilárdhulladék-lera- kókat üzemeltető cégeknek, ha a beérkező szemét biztonságos ártalmatlanítása mellett az annak bomlásakor keletkező biogáz energiatartalmának hasznosításáról is gondoskodnak. A hazai lerakókból gazdaságosan 55-60 megawattnyi teljesítmény nyerhető ki a biogáz kitermelésével. Ez hő- és villamos energia előállítására egyaránt befogható - fejtette ki Mármarosi István. A kapcsolt hő- és villamosenergia-ter- | meléssel foglalkozó Ener-G Zrt. üzletfejlesztési igazgatója elmondta: az elméleti teljesítménypotenciál még ennél is nagyobb, de tapasztalatok szerint csak ott érdemes hasznosítani a biogázt, ahol a beszállított kommunális hulladék eléri az évi 35- 40 ezer tonnát. Az Ener-G első magyarországi referencialétesítménye Veszprémben működik, a próbaüzem a nyár vége előttre várható. A cég a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató (VKSZ) Zrt. által működtetett depóniában egy 875 kilowattos villamos teljesítményű depóniagáz-hasznosítót létesített, közel félmilliárd forintból. A rendszert az Ener-G üzemelteti majd, a VKSZ pedig megszabadul a depóniagáz ártalmatlanításának terhétől, és jutalékot is kap a termelt és eladott áram után. Hamarosan elkészül az A. S. A. Magyarország Kft. gyáli hulladékkezelő központjában is a biogáz-hasznosító üzem. Mint Martin Attila ügyvezető igazgató elmondta: a csoport által üzemeltett debreceni és hódmezővásárMegújuló források megoszlása Energiaforrás 2008 2020 Biomassza 85,5 70,2 Biogáz 0,8 6,7 Bioüzemanyag 1,7 10,5 Geotermikus 6,8 6,1 Hulladék 3,5 1,8 Víz 1,2 0,5. Nap 0,2 0,9 Szel 0,3 3,3 * RÉSZESEDÉS, ILLETVE VÁRHATÓ RÉSZESEDÉS, SZÁZALÉK FORRÁS: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MMSZTÉRRJM helyi regionális lerakóban már 2007 óta befogják az összegyűjtött depóniagázt áram- és hőtermelésre. A kedvező tapasztalatok alapján úgy döntöttek, hogy a mintegy 260 ezer lakost kiszolgáló gyáli létesítményben is hasonló rendszert építenek ki a Zöld NRG Agent Kft.-vel, több mint százmillió forintból. A biogázkinyerő rendszer teljessé tételével és a hasznosító üzem létesítésével megbízott Zöld NRG Agent Kft. még április elején megkezdte az új biogázkutak fúrását. A rendszer ez év második felére készül el. A biogáz elégetéséből nyert hővel a telephelyet fűtik majd, az áramot pedig eladják az ületékes áramszolgáltatónak. A bevételen osztoznak az üzemeltetővel. A legnagyobb magyarországi depóniagáz-hasznosító minden bizonnyal a pusztazámori lerakóban épül fel, s a fővárosi kommunális hulladék mintegy 45 százalékát fogadja majd. Az üzemeltető Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. (FKF) ez év tavaszán hirdetett közbeszerzési pályázatot a fejlesztő szakcég kiválasztására. A vállalat tájékoztatása szerint a mintegy kétmilliárd forintos beruházás első ütemében a lerakón már most is működő 57 alsó elszívású biogázkutat felső elszívásúvá alakítanák át, ideiglenesen két újabb gázfáklyát is a helyszínre telepítve. 2011 végére további 52 felső elszívású gázkutat alakítanak ki a hulladéktestben. Előzetes számítások szerint óránként 1500- 2000 köbméter biogáz termelésére nyűik mód. Ezt négy, együtt 5,66 megawatt névleges teljesítményű biogázmotor hasznosítja majd. A tervek szerint az első kettőt 2011-ben, a második kettőt 2013-ban állítják működésbe. Üzemeltetésükre az FKF Zrt. várhatóan vegyes vállalatot hoz létre egy az áramtermelésben és kereskedelemben jártas szakcéggel. Magyar cég az első négy helyen magyar telekom Elsőség a társadalmi szerepvállalásban A pénzügyi tárca vitázik az ombudsmannal A Magyar Telekom első helyezést ért el a Braun & Partners NetWork által ma közzétett regionális társadalmi szerepvállalási (CSR) Top 100 listán, amely a közép- és kelet-európai régió legnagyobb árbevétellel rendelkező vállalatait rangsorolja CSR teljesítményük alapján. A régió 100 legnagyobb vállalata közül a Magyar Telekom 79 százalékos teljesítménnyel végzett az első helyen a nemzetközi mezőnyben. A Braun & Partners NetWork nyüvánosságra hozta a közép- és kelet-európai régió négy országára vonatkozó értékelés eredményeit. A CSR tevékenységet és kommunikációt értékelő CSR 24/7 kutatási módszertan segítségével a legnagyobb árbevétellel rendelkező bolgár, lengyel, magyar és román vállalatokat elemezték. A Magyar Telekom 79 százalékos teljesítménnyel mind magyarországi, mind a regionális CSR listán az első helyre került, olyan vezető cégeket utasítva maga mögé, mint az OTP, a Mól, a Telekomunikacja Polska vagy az E.On Hungária. A regionális CSR-értékelés alapján a magyar és a lengyel vállalatok bizonyultak a legjobbnak. Az eredmények a magyar vállalatok vezető pozícióját mutatják. A Braun & Partners NetWork regionális Top 100 listájának első 4 helyezettje magyar cég lett, továbbá a lista első 10 cége közé 8, az első 20 helyezett közé pedig 11 magyar vállalat került be. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a nemzetközi sikert értékelve elmondta: „Különösen büszkék Christopher Mattheisen lehetünk arra, hogy ezúttal nemcsak hazai, hanem nemzetközi megmérettetésben végeztünk az első helyen. Úgy vélem, a nagyszerű siker annak az elkötelezett munkának köszönhető, amelyet vállalatunk munkatársai végeznek egy élhetőbb és egészségesebb környezet és társadalom megteremtése érdekében. Kiemelkedő eredményeket értünk el a környezetkímélő infokommunikációs technológiák elterjesztése, a munkahelyi esély- egyenlőség megteremtése, az átláthatóság biztosítása, a civilszervezetekkel való együttműködés terén, a felelős vállalatirányításban, az érintettjeinkkel való kapcsolat menedzselésében. Mindezeket tudatosan, az üzleti célokkal összhangban, a fenntarthatósági és a társadalmi szerepvállalási stratégiánk mentén tesszük. Valódi háromképernyős, info- kommunikációs és szolgáltatóként kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy elért eredményeinkről ügyfeleink, munkatársaink és vállalatunk érdekelt felei naprakész és szakmaüag megalapozott információkat kapjanak az életet meghatározó három képernyőn: a tévékészülékeken, a mobüokon és a számítógépeken.” ■ A Magyar Telekom már 79 százalékos eredménnyel lett az első. A Magyar Telekom és leány- vállalatai már az 1990-es évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi és környezeti problémák kezelésére. A magyarországi cégek körében az elsők között, már 1996-tól önálló szervezeti egység foglalkozik a cégnél a társadalmi szerepvállalási tevékenységgel, s annak kezdete óta beszámol a vállalat éves jelentéseiben. A Magyar Telekom 2002 óta koordinálja környezetvédelmi tevékenységét, és 2005 óta rendelkezik fenntarthatósági stratégiával. Évente fenntarthatósági jelentést tesz közzé, amelyet független minősítő hitelesít a Globális Jelentéstételi Kezdeményezés (GRI) irányelveinek megfelelően. Magyarországon a vállalat adott ki elsőként a GRI harmadik generációs irányelveinek megfelelő A+ minősítésű jelentést. ■ E. Cs. „Az Alkotmány nem azt határozza meg, hogy jövedelmet és vagyont kell (lehet) adóztatni, hanem azt, hogy a közterhek viselésének (adózásának) a jövedelmi és vagyoni viszonyoknak megfelelően, arányosan kell megtörténnie” - áll az Alkotmánybíróság (AB) egy határozatában, amelyet a Pénzügyminisztérium idéz a szuperbruttósítás körül kialakult vita kapcsán. Az előzmény: Szabó Máté országgyűlési biztos bejelentette, az Alkotmánybírósághoz fordul, mert az alaptörvénnyel ellentétes a szuperbruttósítás, Több mint harmincezer kérelem érkezett az elmúlt három hétben az Új Magyarország vidékfejlesztési program agrár-környezetgazdálkodási és géptámogatási pályázataira a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz - mondta Demendi László, az MSZP országgyűlési képviselője. A programhoz hétfőig lehetett benyújtani a pályázatokat. Az agrár-környezetgazdálkodási program keretében hektáronként 11 ezer forinttól 250 ezer forintig terjedő támogatást kaphatnak a gazdálkodók. Eddig több amely a jövő évben lépne hatályba. A PM szerint a szuperbruttósítást bevezető adó- módosítás megfelel az alkotmányos követelményeknek. Szabó Máté szerint az szja-alap ilyen kiegészítése nem ténylegesen megszerzett jövedelmeket von be az adóalapba. Ráadásul a foglalkoztató által fizetett és 2010-től adóalap-növelő tényezőként figyelembe veendő társadalombiztosítási járulék és egészségügyi hozzájárulás nem befolyásolja az adóalany nyugdíj-, illetve egészségügyi ellátását, így jövedelemként sem vehető figyelembe. ■ VG mint 25 ezer pályázó nyújtott be kérelmet 1,7 millió hektárra. Hozzátette: évente 4044 milliárd forintot fizetnek ki ezen pályázat keretében. A géptámogatási programhoz több mint 4800 pályázat érkezett 36 milliárd forint támogatási igénnyel. Ez 115 milliárd forintos fejlesztési beruházást jelent A támogatás intenzitása 25 és 35 százalék között lehet. A géptámogatási pályázatoknál néhány hónap az elbírálás határideje, a támogatásokat október 31-ig kell kifizetni. ■ ■ Megsemmisítet- né az ombudsman a passzust. Több mint harmincezer kérelem agrárpályázatra ■ Október végéig fizetik ki a géptámogatást. A BUX index 2009. július 27-én 17 000 Nyitóérték: ( | Változás: 1,63% | 16 900 LJÜSüJ...............jt ": ......... 16 800 AAvA 16 700 L-- J ;yL4 16600 ........ZÍSf 16 500 [iőző heti \ 16400 záróérték: 15.30, a Ne* York* lemn 16 601 tőzsde nyitása /1 pont,/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT NYERTESEK _____________zowoz.zz. Ré szvény Utolsöár(Ft) Változás (%) Millió Ft Pannergy 835 3,46 27 MTelekom 673 2,27 1453 Mól 13680 2,08 2 158 Rába_________650 0,30 4 VE SZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény IMsőárfft) Véltozás{%} Millió Ft Synergon 733 -2,00 14 Econet 54 -1,81 3 Égis 18 200 -1,40 315 TVK 2 550 -1,16 25 JKEG__________928 -0,85 10 A BUX index az elmúlt napokban 16800 16601 16600 16435 ° 16 400 16 2514/^ fi6 537 16200 / V/ 16 000 ^ 16091 15800 15937 15600 15400------------------------------------------------port/ 07.17 07.20 07.21 07.22 07.23 07.24 FORRÁS: BÉT r BET-áruszekció (forint/tonna, 07.27.) Új elszámolási ár EUROBÚZA 2009. augusztus________28 510 TA KARMÁNYBÚZA 2009. augusztus 26 OOP TAKARMÁNYKUKORICA 2009. július________ 31 800 TAKARMÁNYÁRPA 2009. auguszus 23 400 OLAJNAPRAFORGÓ 2009. október__________56 000 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. július 27-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft X I i 266,84 187,31 175,07-1,09 Ft -1,23 Ft -0,89 Ft Forintbetéti* kamatok (%, 02.27-től) 2 ho 3 hó Allianz Bank__________________6,10 6,30 Bu dapest Bank 6,25 6,25 CIB Bank________ 5,25 5,25 Er ste Bank __ 6,70 6,90 K& H Bank** 4,00 4,05 MKB Bank 5,82 5,92 OTP Bank______________________4,75 4,75 Ra iffeisen Bank 6,20 6.40 UniCredit Bank 8,20 8,30 • ALAPTERMÉKEK, 1 MILLIÓ FORINTRA •• 3 HÓ HELYETT 6 HÓ Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 07.27.) Veteli Eladási Allianz Bank 262,58 276,04 Budapest Bank 258,83 274,84 CIB Bank 256,00 277,34 Citibank 256,72 278,12 Erste Bank 259,38 274,32 K&H Bank 260,18 275,18 MKB Bank _________259,84 273,16 OT P Bank 260,33 273,68 Raiffeisen Bank___262,56 274,38