Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-27 / 174. szám
2009. JULI US 27., HÉTFŐ SPORT TÖBB MINT HÚSZ PÁROS PRÓBÁLT SZERENCSET FONYÓDON A SZIKLAI-GÁL-EMLÉKTORNÁN ► 10. OLDAL Valóra vált rémálom a második félidőben labdarúgó nb i Két kispesti gólt is kaposvári kiállítás követett, ám így is szépített a Rákóczi Vereséggel kezdte a Kaposvári Rákóczi FC a Soproni Liga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2009/2010-es szezonját, miután gólnélküli első félidő után 3-1-re kikaptak a zöld-fehérek a Bozsik-stadionban. Temesvári Iván * * BP. HONVÉDKAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 3-1 (0-0) Egy évvel ezelőtt az akkori bajnoki címvédő MTK ellen 3-1-es győzelmet aratott a nyitófordulóban a Rákóczi, most azonban ugyanilyen arányú vereséggel kezdték a szezont a zöld-fehérek, akik a Magyar Kupa-győztes Bp. Honvéd otthonában maradtak alul. Prukner László csapatát tulajdonképpen minden elérte a második játékrész során, ami jobb esetben csak az edzők rémálmaiban jön elő. Az első félidőben semmi nem utalt arra, hogy végül sima vereséget szenvednek a kaposváriak, hiszen negyvenöt percnyi játék után azt állapíthattuk meg, hogy a Honvéd sem a mezőnyben, sem a helyzetek kialakításában nem nőtt a vendégek főié. Sőt, a hatodik percben Maróti Béla 15 méteres jobb felsőbe tartó lövését Németh Gá* bor bravúrral ütötte szögletre, majd a tavalyi kispesti kitérőt követően újra a Rákócziban futballozó középpályás fejese okozott nem kevés riadalmat a Honvéd-táborban. A hazaiak a 32. percben tornáztatták meg Milinte kapust, aki előbb Mackó szabadrúgását bokszolta ki, majd néhány pillanattal később Hrepka közeli lövését hárította a kapufa segítségével. A másdik játékrész elején pedig jöttek a már említett rémálom-szerű események. A 47. percben Hajdú Norbert szabadrúgásból csavart a kapu bal oldalába, vezetéshez juttatva csapatát, majd egy perccel később Grúz Tamás kapta meg másoA további eredmények KECSKEMÉT- VIDEOTON 3-6 (1-5) Kecskemét, 3000 néző. Játékvezető: Szabó Zs. GÓLOK: 0-1 Elek Á. (8.), 0-2 Nagy D. (20.), 0-3 Némedi (öngól, 21.), 0-4, Lipták (27.), 1-4 Litsingi (38.), 1-5 Sitku (45.), 1-6 Horváth G. (51.), 2-6 Gya- gya (54.), 3-6 Yannick (90.) ZALAEGERSZEG-PAKS 2-1 (2-0) Zalaegerszeg, 4400 néző. Játékvezető: Kassai. gólok: 1-0 Rudnevs (15.), 2-0 Balázs Zs. (42.), 2-1 Böde (78.) LFC PÁPA-IVITK 0-1 (0-1) Pápa, 2000 néző. V.: Bede GÓL: 0-1 Lencse (38.) DIÓSGYŐR-DEBRECEN 1-0 (0-0) Diósgyőr, 3000 néző. Játékvezető: Bognár. gól: Lippai (94. - 11-esből) KIÁLLÍTVA: Szilágyi (92.) Kispesti fölény. Nemanja Nikolics (fehérben), a kaposváriak csatára a tavaszi idényzáróval ellentétben ezúttal gólig nem, „csak" gólpasszig jutott Budapest Honvéd 3-1 (OD) Kaposvári Rákóczi FC Honvéd: Németh G. - Vukmir (Zsolnai, 73.), Debreceni, Botis, Hajdú - Benjámin, Hidi (Horváth A., 85.) - Hrepka Á., Mackó (Moreira, 81.), Diego - Abraham. Vezetőedző: Sisa Tibor. Kaposvárt Rákóczi: Milinte - Kovácsevics (Graszl K., 65.), Grúz, Zahorecz, Junior - Bank - Maróti, Pest, Farkas Z. (Farkas K., 65.) - Gujic, Nikolic. Vezetőedző: Prukner László. Bozsik-Stadion, 1300 néző. Játékvezető: Takács Gólok: 1-0 Hajdú (47.), 2-0 Abraham (65.), 3-0 Hrepka (78.), 3-1 Farkas K. (83.)' Kállrtva: Grúz (48.), Pest (69.) Már a következő mérkőzésre gondolnak az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, ám mindkét oldalon sok hiba csúszott a játékba - mondta a mérkőzés után Zahorecz Krisztián, a Rákóczi csapatkapitánya. - A második, szerintem szigorú kiállítás után pedig már több veszélyes akciót is vezetett az akkor már előnyben lévő Honvéd. A következő mérkőzésen két embert kell pótolnunk és hazai pályán valahogy le kell győznünk egy jó Haladást. Zahorecz Krisztián bízik a jobb folytatásban dik sárga lapját, amivel együtt járt a piros is. Már-már kezdett a sokkból magához térni a Rákóczi, amikor a 64. percben Abraham kettőre növelte a Honvéd előnyét, a hazai gólt pedig újabb kaposvári kiállítás követte. Négy perccel később - a lelátóról úgy tűnt elhamarkodottan és igen szigorúan - ugyanis Pest Krisztiánnak mutatott fel piros lapot Takács János játékvezető. A Honvéd ezt követően több veszélyes akciót is vezetett, melyek közül a 78. percben Hrepka egyett gólra is váltott. A kispesti szurkolók ekkor már azon tanakodtam, hogy mikor vezettek utoljára 3-0-ra bajnoki meccsen, ám amire megérkezett a válasz, miszerint három évvel ezelőtt, a Videoton 5-1-es legyőzése alkalmával már szépített is a kettős emberhátrányban játszó Rákóczi. A 83. percben Nemanja Nikolics gurított vissza az alapvonalról a kapu elé érkező csereként pályára lépő Farkas Krisztián elé, aki az 5-ösről megszerezte a vendégek becsületgólját. sisa TIBOR: Kellemetlen ellenfél volt a Rákóczi, ezért is nagy dolog, hogy megszereztük ellenük a három pontot. Formálódik a csapatunk, mutattunk szép dolgokat is, ugyanakkor az is kiderült, hogy van még javulni valónk. Háromgólos előnyünk tudatában és a kaposvári kiállítások miatt több játékosom már a csütörtöki Fener- bahce elleni mérkőzésre gondolt. PRUKNER LÁSZLÓ: Hoztuk a felkészülési formánkat, hiszen több edzőmeccsen is 3-1-es vereséget szenvedtünk. Nem voltunk elég agresszívak és bizony jó néhány ki nem kényszerített hibát is elkövettünk, ami ehhez az eredményhez vezetett, és Pest Krisztián kiállítását sem éreztem jogosnak. NYÍREGYHÁZA-VASAS 5-1 (2-1) Nyíregyháza, 4000 néző. Játékvezető: Farkas Á. gól: Andorka (10.), Miskolczi (39.), Honma (46., 51.), Bog- danovics (60.), ül. Lázok (28.). GYŐRI ETO-ÚJPEST 0-0 Győr, 3000 néző. V.: Arany. HALADÁS-FERENCVÁROS (Elhalasztva). A Nagyberki és a Nagyatád győzött, míg a Siófok kikapott labdarúgás A kaposvári zöld-fehérek vegyes csapata döntetlent játszott a Videoton NB Il-es együttesével FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK KAPOSVÖLGYE VSC-NAGYBERKI- SZENTLŐRINC 2-1 (0-0) Nagyberki, 100 néző. KAPOSVÖLGYE VSC: StrublíCS (Köllő) - Szabó Sz., Horváth D., Vaskó (Fodor), Dallos (Fellai) - Huzmi (Ivusza), Szűcs (Szend- ró), Koller, Kalmár, Pércsi (Simon A.) - Horváth Gy. EDZŐ: Horváth Lajos. Gólszerzők: Kalmár, Simon A., illetve Tolnai. A Horváth Lajos vezette NB II- es Kaposvölgye VSC kedden 18 órakor Horvátországban az NK Cakovec vendége lesz, másnap pedig szintén 18 órakor Hévízen lép majd fel a társaság. ■ Fenyő Gábor BFC SIÓFOKSZEKSZÁRDI UFC 1-2 (1-0) Siófok, 100 néző. BFC SIÓFOK: Báliké (Szalma) - Sallér (Mogyorósi), Fehér Zs, Juhász Gy, Köntös (László) - Zana (Andruskó), Kanta Sz., Tusori, Fleischhacker (Tóth R.) - Kerekes Zs., Róni. MEGBÍZOTT EDZŐ: Hagymási Zoltán A BFC SIÓFOK GÓLSZERZŐJE: Róni. Ezúttal is több próbajátékos lépett pályára a siófokiaknál. A most bemutatkozó jobb oldali védő Sallér Márk Celldömölkön, a belső védő Juhász György pedig a Kaposvölgye együttesében játszott az elmúlt szezonban ■ Keszthelyi Zoltán NAGYATÁDI FC- MARCALI VFC 3-0 (2-0) Nagyatád, 100 néző. NAGYATÁD: Patak - Prucsi, Tamás, Márton, Horváth J. (Bencsik) - Mixtai (Brezovszki), Androsics, Németh P. (Kiss J.), Babai - Gilich, Kovács 0. edző: Papp Zoltán. gólszerzők: Babai, Gilich, Mixtai. Magabiztos győzelmet aratott az NB III-as Nagyatád a harmad- osztálytól búcsúzó Marcali elleni felkészülési mérkőzésen. ■ T.I. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI (VE- GYES)-VIDEOTON II. 2-2 (0-2) Kaposvár, Rákóczi-stadion, 200 néző. A nagyberki Strublics József (a kapuban) és csapata győzelemnek örülhetett RÁKÓCZI (VEGYES): Kovács Z. (Horváth T. I.) - Pintér L. (Szepessy), Petrák, Kerekes - Markovics, Kulcsár (Ahmed), Balázs B. (Keresztes), Marcio, Bogdán (Bőle) - Reszli (Lambulics), Ismael. edző: Prukner László. a Rákóczi gólszerzői: Kulcsár, Szepessy. A már néhány napja beharangozott két brazil játékos is lehetőséget kapott a kaposváriaknál a Videoton II. elleni felkészülési mérkőzésen, ám a találkozó során inkább a sajátnevelésű Balázs Benjámin és a bombagólt szerző Kulcsár Kornél játéka volt dicsérhető. ■ Temesvári Iván A bajnokság állása 1. Nyíregyháza 1 1 0 0 5- 1 3 2. Videoton 1 1 0 0 6-3 3 3. Budapest Honvéd 1 1 0 0 3-1 3 4. ZTEFC 1 1 0 0 2-1 3 5. MTK Budapest 110 0 1-0 3 6. Diósgyőri VTK 110 0 1-0 3 7. Győri ETO FC 10 10 0-0 1 8. Újpest FC 10 10 0-0 1 9. Haladás VFC 0. 0 0 0 0-0 0 10. Ferencváros 0 0 0 0 0-0 0 11. Paksi SE 10 0 1 1-2 0 12. Lombard Pápa 10 0 1 0-10 13. DVSC-TEVA 10 0 1 0-10 14. K. Rákóczi FC 10 0 1 1-3 0 15. Kecskeméti TE 1 0 0 1 3-60 16. Vasas 10 0 1 1-50