Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-27 / 174. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 27., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP A tűz, az izzó vas mesterei Vésén kovácstalálkozó A helybeliek szíve, lelke még a hiányzó pénzt is pótolta (Folytatás az 1. oldalról) Nem csupán a mesteri kivitelezést, az ötletet is díjazták szombaton Vésén, a nyolcadik országos kovácstalálkozón. Huszonhárom kovácsmester keze nyomán születtek szebbnél szebb versenymunkák. Az elmúlt években mindig rekordot döntött Vése legnevesebb rendezvénye. Tavaly például rekordszámú kovács érkezett a megméretésre. Az idén azonban nem volt ennyire örömteli a rekord; soha olyan kevés pénzből nem kellett gazdálkodniuk a szervezőknek, mint 2009-ben.- A szokásos hárommillió forint helyett másfél jutott a kovácstalálkozóra - mondta Berták László polgármester. - A mai napig nem írták ki azt a turisztikai célelőirányzatot, melyből az elmúlt években kaptunk támogatást. így a teljes összeget saját erőből teremtettük elő. Bertók László szerint ugyanakkor pénzben nem lehet kifejezni, mekkora haszon, hogy a falu nevét összekötik a kovácstalálkozóval, s megismerték az egész országban. A hosszas készülődés pedig összekovácsolja a falubelieket - mondta a polgármester. Takáts Zoltán, az Országos Kovácsmíves Céh céhmestere harminchét éve dolgozik a szakmában, s azt mondja: legalább öt é\ gyakorlat keik ahhoz, hogy az ember a felmerülő feladatokat biztonsággal megoldja, ám a jó kovácsmester is holtig tanul. ■ Márkus Kata A tűz, a vas és a kovácsmester. Hogy a vas jól formálható legyen, legalább 800-900 fokra hevítik, de nem ritka, hogy 1400 fokos fémmel dolgoznak A kovácsoltvas kobra is díjat kapott a zsűritől nem csupán a munkafolyamat a műhelyben, a kész kovácsoltvas termékek bemutatója is vonzotta a kíváncsi tekinteteket szombaton Vésén. A tükröket, gyertyatartókat, bográcsállványokat is megcsodálták a vendégek, de a párok hagyományos összekovácsolása is sikert aratott. A szakértő zsűri döntése alapján végül a kovácsmesterek versenyében az első díjat a zalaszántói Kovács Lajos okulás cúgpántja nyerte. Második lett Csiszár Tibor Zalaszent- grótról fekvő női aktjával. A harmadik díjat a siófoki Markos Krisztiánnak ítélték kovácsoltvas kobrájáért. Kovácsoltvas termékekből egynapos kiállítás színesítette a programot Elkél az égi segítség az utakon kristőf-nap Áldást osztottak Szántódpusztán Szántódpusztán hosszú évekre visszanyúló hagyománya van a Kristóf-napi autószentelésnek. Ilyenkor, az úton járók védőszentjének napján emlékeznek meg azokról is, akik az utakon vesztették életüket. A Kristóf-napi rendezvény immár egybeforrt az autóvadászok találkozójával is. Ezúttal nyolcadszorra jöttek össze Szántódpusztán azok, akik elkötelezetten kutatják az elkötött járgányokat. A 2008-2009-es vadászidény Kristóf napján zárult, így a ciklus összesítése is most esedékes. Szántó László, az ország első számú autóvadásza elmondta: mostanra 25 csapat járja az utakat országszerte, tagjaik nem csupán lopott, hanem más bűncselekmény miatt körözött autók után is kutatnak. Idén több mint egymillió hétszázezer autót ellenőriztek a hazai autóvadászok. Szántó László egymaga 1063 lopott autóra lelt rá, a tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy egy-két éve az autólopás terén javult a helyzet a Balatonnál, a tópart már nem tartozik a kiemelten felügyelt helyszíneik közé. ■ K. T. Némi egyházi segítség az autós hétköznapokra. Néhány csepp szentelt víz és áldás a kocsikra a biztonságért. Most senki nem volt türelmetlen JEGYZET Két szem jobban lát A fiatalasszony türelmesen elmagyarázta, merre visz az út, de eltévedtem. Aztán egy gazdába botlottam, aki a kocsijába pattant, hogy elvezessen Zrínyiújvárhoz. Az erődrekonstrukción dolgozók is csupa igyekezet és kedvesség. Azt mondták, ők is ezt kapják. Egyikük több mint tíz éve jár vissza Őrtilos- Belezna határába, de csak jót tud mesélni az emberekről, akik figyelmesek, segítőkészek. Muníció ez a rohanós mindennapokhoz. hogy aki itt él, miért nem veszi észre? Talán, mert a megélhetésért folytatott küzdelem elveszi az örömöt az aprófalvak népétől, és nem is tudják, mekkora kincs van a birtokukban. A fékcsikorgásra ébredő városi, aki a beton kipárolgó bűzét szívja, és robotként áll sorban a pénztárnál, meg tudja becsülni a kakasku- korékolós reggeleket, a színes virágokat, a fejkendős néni almáját s a baromfiudvar nyugalmát, ahol ugyan leosztották a lapokat a kakas javára, mégis minden lakója békességben elkapir- gál a másik mellett. nem vagyok optimista a kis falvak jövőjét illetően, ahonnan a szellemi tőke elvándorol, nincs munkahely, a házak tönkremennek, végül gettósodó cigány településsé válnak. G. FEKETE ÉVA DOCENS, az aprófalvak kutatója szerint amíg a kormányzat szociális problémaként, nem pedig lehetőségként kezeli ezeket a településeket, nem állhatnak pályára. Móra Ferenc írta: ha valaki azt kérdezné tőle, a falut becsüli többre vagy a várost, azt felelné: az ember egyik szemét csakúgy megbecsüli, mint a másikat. Mert egyforma hasznukat veszi, és csak a kettővel együtt lát tökéletesen. Megszólalt a vészharang az ökofaluban krisna-völgy Hamarosan ivóvízhiány nyomoríthatja majd meg az életünket Pálinkával, pogácsával fogadták a horvátokat (Folytatás az 1. oldalról) Nem kell a termékeket hatalmas távolságokon utaztatni, mert feléljük bolygónkat - a közösség vezetője szerint, aki arról számolt be, hogy a százötven lakó éves gabonaszükségletét ökrök vontatta kaszákkal egy délelőtt aratták le Vámoson.- A tudósok szerint 2012-15 között komoly környezeti katasztrófák következnek be, melyek azzal kezdődnek, hogy csökken az olajhoz való hozzáférés. Huszonöt évvel ezutánra prognosztizálják az igazán komoly gondokat, melyek között a legjelentősebb az ivóvízhiány lesz - fejtette ki Hosszú Zoltán, a A Krisna-völgyi esküvők is látványosak, népes közönséget vonzanak völgy kommunikációs vezetője, a búcsú fő szervezője. - Egy négytagú család teljes zöldségellátását biztosítani lehet száz négyzetméteres területen - hívta fel a figyelmet. A búcsún is kapható volt poszteren az a völgyben kidolgozott minta, mely a növénytársításokra, komposztálásra, áztató- és lemosólevekre is kitérve tartalmaz bevált receptet kezdőknek. A vámosi Krisna-tudatu hívők közössége egyebek mellett a pécsi, a kaposvári és a Szent István Egyetemmel áll kapcsolatban, folyamatosak a kísérletek a völgy szántóföldjein. Részei a Magyar Élőfalu Hálózatnak a tizenegy hazai ökofalu egyikeként. ■ Füleki Tímea Tizenöt éves hagyomány a határnyitás Őrtilos-Szentmihály- hegy és a horvátországi Légrád között. Vasárnap újra több százan kerekedtek fel szomszédainktól, hogy a Dráván nyitott ideiglenes határátkelőhelyen, komppal érkezzenek a szentmi- hályhegyi Anna-napi búcsúra. A vízi határt 45 év után 1994-ben nyitották meg újra, s azóta minden évben ezt teszik ilyenkor, s esetenként Mihály-napkor is. Tegnap kilenc órakor érkezett az első komp, a magyarok pálinkával és pogácsával fogadták az első vendégeket. A nyitás alkalmával Mladen Vernie légrádi polgármester és Kunos Zoltánná őr- tilosi polgármester mondott köszöntő szavakat, s a horvátok magyarországi konzulja is eljött. Egész napos kirakodóvásár várta a vendégeket, kulturális programok, valamint a Kendi i Művésztelep alkotóinak munkájából nyílt kiállítás. A kétszáz éves, középkori alapokra épített szentmihályhegyi templomban tartott misét a kívül rekedtek kihangosítva hallgathatták. Ha lehetőség van rá, horvát nyelven is felhangzik az ima, de tegnap magyar plébános mondta a szentbeszédet. Többen ilyenkor nosztalgiáznak is: hat évtizede még voltak Szentmihályhegyen horvát tulajdonú szőlőbirtokok. ■ Varga Andrea