Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-03 / 154. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 3., PÉNTEK 10 HÍRSÁV Két fronton szerepel a Rákóczi labdarúgás Szombaton két helyszínen is pályára lépnek a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgói. Az egyik csapat hazai környezetben, 11 órai kezdettel a fogadja a horvát Vartesk Varazdin együttesét, míg a másik gárda a hagyományos Király Kupán szerepel. Utóbbi helyszínen címvédőként lép pályára a Rákóczi, amely a Paks ellen rajtol 15.30 órakor, (kz) Geiger váltott, Dávid maradt röplabda Az évek óta külföldön sportoló Geiger András továbbra is Németországban marad. A kaposvári röplabdázó négy esztendőt töltött az SG Eschen- bacher Eltmann gárdájánál, ám ezúttal igent mondott Moculescu edző hívó szavára. Ősztől egyelőre egy évig a bajnoki címvédő, korábbi BL-győztes VfB Friedrichshfen játékosa lesz. Eldőlt az is, hogy Geiger egykori kaposvári csapattársa, Dávid Zoltán újabb egy évre szerződést hosszabbított az olasz másodosztályban érdekelt Fiorese Spa Bassano csapatánál. (kz) Sípos József remekelt a tó körül HOSSZÜTÁVFUTÁS Remek teljesítménnyel zárta az Ultrabalaton futóversenyt Sípos József. A kaposvári sportember a 66 célba érkező közül a 42. helyen fejezte be a 212 kilométeres távú tókerülő viadalt. A nem mindennapi versenyt 29 óra 50,26 perc alatt teljesítette. (kz) A Tóti Napokra várják a sakkozókat sakk Tizenkilencedik alkalommal rendeznek sakkversenyt a Tóti napok keretében. A pénzdíjas villámtorna vasárnap 1Ö órakor kezdődik. A mérkőzések svájci rendszerben 10-10 perces gondolkodási idővel zajlanak. A kilenc fordulós szellemi erőpróbára a helyszínen lehet nevezni, (kz) Visszajönnének jövőre Marcaliba úszás Világbajnok búvárúszó és sztárröplabdázó erősítette a versenybírói kart Keddtől csütörtökig a somogyi kisváros, Marcali volt a jó házigazdája a sorrendben 58. úszó-vidék- bajnokságnak. Fenyő Gábor- Kedden délután volt az első rajt; előző nap járt itt a kétszeres olimpiai ezüstérmes Güttler Károly, hogy hitelesítse a kinti ötvenes medencét - fogadott Czim- memann Árpád, akit 2007 decemberének első napján neveztek ki a Marcali Városi Gyógyfürdő vezetőjévé. - Láthatóan nem udvariasságból mondta, hogy tetszik neki a környezet. Mindenféle túlzás nélkül: valóban lenyűgöző a 2003-ban átadott marcali gyógyfürdő. Bent és kint a szabadban is öt-öt medence, mellettük igényesen kialakított strandsportpályák. Csúcsidőben több mint ezren látogatnak el ide, s az erősebb hétköznapokon is túllépik az ötszázas határt. Ami pedig az itteni sportéletet illeti, népszerűek a vizes sportok. A szinkronúszó-válogatott tagjai némi túlzással már visszajáró vendégnek számítanak, tavaly pedig junior női válogatott vízilabdatornának voltak jó házigazdái. Idén is itt rendezik az egyre népszerűbb országos strandkézilabda-bajnok- ság egyik fordulóját, s részt vesznek a megyei strandröplabdakörversenyben. Most egy új sportág, nevezetesen az úszás mutatkozott be.- A három napon a három korosztályban (gyermekek, serdülők, ifjúságiak és felnőttek együtt) 36 versenyszámban osztunk érmeket. A 34 vidéki egyesület színeiben 342 úszó sorakozott fel, s összesen 2020 rajtot lőttünk el. Most már akkor mindent tudsz - hadarta el sebtében Földvári Péter, a rendező Somogy Megyei Úszószövetség főtitkára, s máris rohant tovább az újabb éremátadásra.- Komolyan mondom: nem Kaposvár ellen beszélek, de jövőre is itt kellene rendezni a vidékbajnokságot - folytatta Horváth Ákos, a megyei úszószövetség elnöke egy szál fürdőköpenyben, aki a tűző napsugarak elől stílszerűen a hűs habokban keresett (és talált) magának menedéket. - Roppant segítőkész Hallgattak a szavára. Kovács László edző (balról) tanítványainak tizenhét érem jutott Voltak, akik így hangoltak a nagy fellépésükre és lelkes marcaliak, olcsó szállás, plusz itt van a szomszédban a Balaton. Hát kell ennél több? Valóban akadtak csapatok, amelyek Marcali helyett rutinosan a közeli Balaton-parti településeken vertek tanyát. Ha már egyszer eljöttek több napra az ország másik szegletéből... Az egyik legnépesebb küldöttség - s ennek megfelelően tisztességes mennyiségű érmet ösz- szehalmozó -, a Kaposvári Sportiskola Kovács László vezetA KAPOSVÁRI sportiskola versenyzői összesen 17 éremmel zárták a marcali vidékbajnokságot. FELNŐTTEK ÉS IFIK: Egfy Dániel - két arany (200 m pillangó és 400 m gyors), egy ezüst (100 m pillangó), egy bronz (50 m pillangó); Pataki Fanni - egy ezüst (100 m gyors), két bronz (200 m gyors és 400 m gyors); Kishonti Rebeka - egy ezüst (200 m mell), egy bronz (50 m pillangó); Tóth Benedek - két bronz (200 m mell és 400 m vegyes). serdülők: Dudás Dániel - egy arany (400 m vegyes), két te csapata az utazás mellett voksolt. Vagyis reggel jöttek, este mentek a „mindenhol jó, de a legjobb mégis otthon” elvet követve. A medáljaik számát tekintve mindenesetre tud(hat)- nak valamit. Amúgy jó nevű úszókból nem volt hiány. Itt volt a háromnapos marcali megmozduláson a pécsi Bodor Richárd, aztán az ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes kecskeméti Kovács Gábor s az Amerikában tanuló sprinter, az bronz (400 m gyors és 1500 m gyors); Horváth Milán - egy ezüst (200 m gyors). A Dudás Dániel, Horváth Milán, Ledniczky Patrik, Sajgó Larion összetételű csapat a 4x50 méteres gyorsváltóban a második, a 4x50 méteres vegyesváltóban pedig a harmadik helyet szerezte meg. gyermekek: Tömöri Zsófia, József Erik és Balogh Soma a legjobb nyolc közé jutott, s a többiek is - Andalics Enikő, Uhrin Krisztina, Ferencz Dalma, Auman Szabina, Pécsi Márk, Gilincsek András, Tóth Ádám, Zóka-Váczi Baramúgy szegedi Szél Friderika. Ne hagyjuk ki a felsorolásból a Kaposvári Sportiskola büszkeségét, a legjobb felnőtt férfi úszónak megválasztott Egly Dánielt sem, aki már a harmadüt évét töltötte Las Vegasban. A következő szezonra őt nevezték ki csapatkapitánynak, és - erre sem volt még példa - három magyar klubtársa is lesz.- Délelőtt kicsit hideg, nehéz volt a víz, délután viszont minden klaffol - adott gyors helyzetnabás, Bizvurm Bence, Argay Ferenc, valamint Kalmár Gábor - jól helyt álltak. A kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE négy reménysége közül a serdülők mez& nyében Németh Dávid harmadik lett 100 m gyorson. A többiek - Varga Krisztina, Gosztonyi Ákos és Kurdi Márk - a versenyszá- mai(k)ban a legjobb nyolc közé jutottak. a siófoki ezüstpart se színeit a több számban is a legjobb nyolc közé jutott Németh Nikolett, a Nagyatádi USE-t pedig Kuncz Laura képviselte. jelentést az athéni és pekingi ötkarikás játékokat is megjárt, háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes 30 éves Bodor Richárd. Köztünk szólva a tisztelt versenybizottság tagjaiból sem akármüyen csapatot lehetett volna összerakni. Példának okáért mindjárt ott van a junior világcsúcstartó, illetve világbajnok uszonyos és búvárúszó Kovács Zsófia, továbbá a bátyja, a juni- or-vb ötödik Kovács László, a honi röplabdasport idei nagy felfedezettjéről, a 11-szeres bajnok és 12-szeres kupagyőztes Kométa- Kaposvár SE oszlopos tagjáról, Kaszap Tamásról már nem is szólva. Mindent összegezve - mint ahogy azt a csütörtök délutáni díjátadásnál segédkező Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára is mondta - remek házigazdának bizonyult Marcali. Ám ettől függetlenül egyetlen kérdés továbbra is - alighanem örökre - megválaszolatlan marad. Merthogy a vízbe merült úszók a napernyők alatt helyet foglaló versenybírókat, ellenben a derék sporik - akik azért rendesen megizzadtak, tanú rá e sorok írója (is) - a medencében „lubickoló” sportolókat irigyelték... Tizenhét medált gyűjtöttek össze a Kaposvári Sportiskola kiválóságai Keddig kért gondolkodási időt a szakmai igazgatójelölt jégkorong A szövetség utánpótlásért felelős vezetője szerint az új edzőre kellene bízni a stáb összeállítását- Lezárult egy korszak a város hokiéletében - mondta a múlt hét végén Stickel Péter. A kaposvári városháza oktatási, kulturális és sportigazgatója ezzel indokolta a Magyar Jégkorong-szövetséggel (MJSZ) egyetértésben meghozott döntést: három év után elköszönnek Bukta András vezetőedzőtől, ugyanis a sportág fejlődése nem teljesen úgy alakult a megyeszékhelyen, mint azt a város, a sportiskola és a szövetség vezetői elképzelték - ahogyan azt a SONLINE.hu hírportálon korábban megírtuk, a változtatást a szülők is szorgalmazták. A KASI jégkorong-szakosztálya élére tehát új szakmai vezetőt kellett keresni, s mint ahogyan a múlt hét végén már jeleztük, a legesélyesebb jelölt a szövetség támogatását is élvező Vörös Tibor, a Ferencváros korábbi, a MAC jelenlegi utánpótlásedzője volt, aki a héten Balogh Tibor, az MJSZ utánpótlás igazgatója kíséretében már tárgyalt is a kaposvári vezetőkkel.- Vörös Tibor az egyik legjobb hazai utánpótlás edző - mondta Balogh Tibor-, óriási szakmai ismeretekkel rendelkezik, azaz a kaposvári jégkorong szempontjából rendkívül előnyös lenne, ha a somogyi megyeszékhelyre szerződne. Ez azonban nem csak az ő döntése, ugyanis családja, két gyermeke van, így fel kellene számolnia a fővárosi éleö h , E A jövő héten eldőlhet, ki irányítja a KASI-hokisok szakmai munkáját tét. Jövő keddig kért haladékot a kaposváriaktól, de alapvetően szimpatikus volt számára a környezet, s a sportiskola vezetője és a sportigazgató által felvázolt jövőkép, ami alapján látható, a városban megvan a szándék a minőségi hoki megalapozására. Még nem dőlt el a sorsa a szupermini és mini korosztály edzőjének, Képes Pálnak sem. A szövetség által fizetett tréner az idén csatlakozott a szakosztályhoz, s munkájával a szakemberek és a szülők is elégedettek volna. Ennek eüenére elképzelhető, hogy nem lesz tagja az új szakmai stábnak.- A sportiskola vezetése részéről felmerült, hogy egyúttal Képes Páltól is el kellene köszönni - tette hozzá az MJSZ utánpótlás igazgatója. - Szerintem nem jó ötlet, úgy tapasztaltam, jó munkát végzett a gyerekekkel. Persze, mint minden kezdő trénernek, neki is vannak hibái. Úgy gondolom azonban, hogy elsődlegesen meg keüene várni Vörös Tibor döntését, majd bizonyos türelmi időt hagyva kipróbálni, tud-e együtt dolgozni a két szakember. Ez amúgy jelentősen megkönnyítené az új szakmai igazgató beüleszkedését, hiszen lenne valaki, akinek van rálátása a sportág helyi helyzetére. Aztán, ha kiderül, hogy mégsem működik köztük valami, még mindig lehet váltani. ■ Vas A.