Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-25 / 173. szám
6 2009. JULIUS 25., SZOMBAT Mentőöv a TÉSZ-eknek datész Nem megfelelő működés miatt adósodtak el a szövetkezetek Az utolsó pillanatban dolgozott ki mentőcsomagot a dél-alföldi termelői értékesítő szövetkezetek megmentésére a kormány. Németh Márk Mentőcsomagot dolgozott ki a kormány a dél-alföldi zöldség- és gyümölcságazat megmentésére - értesült lapunk. Ennek oka, hogy a régióban dolgozó termelői értékesítő szövetkezetek (TÉSZ-ek) a válság és a nem túl hatékony működés miatt adósságspirálba, ezzel együtt komoly pénzügyi zavarba kerültek. Bedőlésük esetén pedig ötezernél is több termelő család munkája és megélhetése válna kérdésessé. A kormány ezért úgy döntött, hogy 600 millió forinttal beszáll a régió három fő tészét (Mórákért, Kiskunfélegyházi, Kisteleki TESZ) tömörítő Dél-Alföldi Termelői Értékesítő Szervezetek Kereskedelmi és Szolgáltató (DATÉSZ) Zrt.- be a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. közreműködésével. Ez a gyakorlatban azt jelentené: az állam tulajdonrészt szerez a cégcsoportban, amelyben egy ötéves konszolidációs programot hajt majd végre, hogy az hatékonyabban, gazdaságosabban tudjon működni. „Az állammal egyetértésben fogják kiválasztani a társaság vezető tisztségviselőit, profi gazdasági szakemberek közül” - mondta Raskó György agrárközgazdász és vállalkozó, aki külső szakértőként vett részt a mentőcsomag kidolgozásában. A mentőakció lényege: ne fordulhasson elő még egyszer, hogy ennyire eladósodjanak a TÉSZ- ek, és hogy hosszabb távon önállóan tudjanak működni. További cél, hogy a DATÉSZ mögötti szövetkezetek hét-tíz éven belül kivásárolják az állami tulajdon- részt az addigra már a tervek szerint nyereségesen működő vállalkozásból. Mostanáig ugyanis a TÉSZ-ek a logisztikai, értékesítési és egyéb költségeik után megmaradó árrést visszaosztották a tagok között, emiatt nem tudtak tőkét felhalmozni, keveset fejlesztettek, s működésüket hitelből finanszírozták. Ezért a válság következtében visszaesett kereslet és a megnövekedett kölcsönhöz jutási költségek miatt mára ellehetetlenült a dél-alföldi TÉSZ-ek helyzete. „Üdvözöljük a kormány elképzelését, ugyanis valóban likviditási gondokkal küzdünk” - mondta lapunknak Hódi Pál, a Mórákért TESZ elnöke. Ennek egyik okaként említette, hogy a vevőpartnerek is hosszú fizetési határidőkkel egyenlítik ki a számlájukat, valamint a beszállítói feltételek, például a polcpénz is nagy teher számukra. De elA TERMELŐ- ÉS ÉRTÉKESÍTŐ szövetkezetek jellemzően többen összeállva végzik kereskedelmi, értékesítési tevékenységüket, valamilyen közösen alakított vállalkozás - zömmel kft. vagy zrt. - formájában. Raskó György szerint a dél-alföldi TÉSZ-ek árbevétele az ötmilliárd forintot sem érheti el az idén, pedig a termelői kapacitások alapján mondása szerint belső szervezeti nehézségek is közrejátszottak a helyzet kialakulásában. Mint mondta: hosszabb távon külső segítség nélkül veszélybe kerülhet a szövetkezet közreműködő tagjainak a megélhetése, ugyanis nem tudnák értékesíteni a portékájukat. A TÉSZ-ek megmentése az ágazatot fenyegető foglalkoztatottsági és pénzügyi válság elkerülése mellett azért is állami érdek, mert a DATÉSZ bedőlése a 10-15 milliárdos forgalom lenne a reális. Az állami mentőcsomag pont azt a célt szolgálná, hogy a DATÉSZ, valamint később a hozzá hasonlók működését hatékonyabbá tegyék, ezáltal felpörgessék a mögötte álló TÉSZ-ek forgalmát. Ebből a növekedésből pedig a későbbiekben a TÉSZ-ek a felgyülemlett adósságaikat is törleszteni tudják. esetén a létrehozására az elmúlt években igénybe vett több milliárd forintra rúgó uniós támogatást is vissza kellene fizetni. „A kormányzat elkötelezett a TÉSZ-ek mellett, ez ugyanis a piacon egy elfogadott és elterjedt működési forma, amelyre nem utolsósorban uniós forrásokat is lehet igényelni” - mondta lapunknak Bittsánszky Márton, az FVM főosztályvezetője. „Az óra ketyeg, gyors beavatkozásra van szükség, hiszen ha egykét héten belül nem indulna el a mentőakció, akkor az őszre az érintett TÉSZ-ek akár be is dőlhetnek” - véli Raskó György. Elmondása szerint egyébként nem egyedi a dél-alföldi TÉSZ-ek sanyarú helyzete, szinte az ország összes többi szövetkezete is hasonló problémákkal küzd. „A DATÉSZ-szel kapcsolatos mentőakció ezért kísérletinek is tekinthető, ha működőképesnek bizonyul, akkor a többi régióban is indulhatnak hasonló állami programok, akár már az idén” - mondta a szakértő lapunknak. A kapacitás sokkal jobb eredményt tesz lehetővé Stabil negyedévi teljesítmény pannon Folytatódtak a szélessávú beruházások a társaságnál A Pannon közzétette második pénzügyi negyedévre vonatkozó eredményeit. A jelentés szerint a társaság tovább folytatta mobil szélessávú beruházásait, és a nagyobb mobilinternetes forgalommal részben ellensúlyozta a készülékeladásból és a hangalapú előfizetői szolgáltatásokból származó árbevétel csökkenését. Az év második három hónapjának árbevétele 1,7 milliárd forinttal maradt el a 2008 második negyedévitől, elsősorban azért, mert a hívásvégződtetési díjak 2009. januári csökkentése után visszaesett az összekapcsolási (interconnect) díjakból származó árbevétel. A hangalapú előfizetői szolgáltatások árbevétele enyhén csökkent az alacsonyabb egy előfizetésre jutó átlagos beszédforgalom miatt. Az árbevétel-gyengülést részben ellensúlyozta a mobil szélessávú internetes forgalom növekedése. A kisebb forgalom miatt a készülékértékesítésből származó árbevétel is mérséklődött. „A világgazdaság jelenlegi állapota ellenére folytattuk a szolgáltatás- és működésfejlesztési beruházásokat” - kommentálta az eredményeket a Pannon vezérigazgatója, Anders Jensen. „Mobil szélessávú beruházásaink és új, környezetbarát irodaépületünk jól tükrözik elkötelezettségünket a folyamatos fejlesztés iránt.” Az előfizetések száma 17 ezerrel, 3 millió 577 ezerre csökkent a negyedévben. A csökkenés főleg a kártyás szegmensre volt jellemző. A 2009 második negyedév végi 33,59 százalékos piaci részesedés 0,2 százalékponttal haladta meg az előző negyedévit. A számlás előfizetők aránya 44,2 százalék volt május végén. Az év második három hónapjában a Pannon főleg mobil szélessávú technológiára (3G bázisállomásokra és átviteli berendezésekre) és ingatlancélokra költött. A negyedév ingatlan- célú beruházásai a júniusban birtokba vett új Pannon Házhoz kötődtek. ■ Cs. E. Drámai módon kevesebb álláslehetőség 45 éves kor felett Az elmúlt egy évben a 45 év feletti korosztály álláskeresőinek száma mintegy 41 százalékkal nőtt a Workania felmérése szerint. Az állásportál 90 ezer álláskereső adatait vizsgálva készítette el felmérését, amelyből az is kiderül, hogy a 45 év feletti férfiak körében 51, a nőknél pedig 32 százalékkal nőtt tavaly júliushoz képest az álláskeresők száma. Legjobban a faiparban dolgozók érintettek a korosztályból: ezen a területen több mint háromszorosára nőtt az aktív álláskeresők száma, míg a textil-, bőrés ruhaipari ágazatban csaknem két és félszeresére emelkedett. Komolyan érintettek emellett a biztonság és védelem területén dolgozók (92 százalékos növekedés), valamint a vendéglátó-ipari, idegenforgalmi területeken dolgozók is mintegy 88 százalékkal többen keresnek állást, mint egy évvel korábban. Legkevésbé a HR-szakmában és a környezetvédelmi területen dolgozókat érintette a válság, itt nem emelkedett az álláskeresők száma tavaly júliushoz képest. A legnagyobb mértékű - több mint 50 százalékos - emelkedést Budapesten és Pest megyében tapasztalták, de több helyen, így Somogy, Heves, Jász-Nagykun- Szolnok, Komárom-Esztergom megyében körülbelül 50 százalékkal nőtt az aktív álláskeresők száma tavaly július óta. ■ Százezerrel több ember az adóslistán A múlt év végi 618 ezerről az első fél év végére 716 ezerre nőtt a legalább 90 napos késéssel fizetők, a BAR-listára felkerült lakossági hiteladósok száma - derül ki a Központi Hitelinformációs Rendszert (KHR) üzemeltető BISZ Zrt. most megjelent legfrissebb kimutatásából. A KHR azokat a vállalkozásokat és természetes személyeket tartja nyilván, amelyek, illetve akik a pénzügyi intézményekkel szembeni hitel vagy hiteljellegű szerződési kötelezettségeiknek a minimálbért meghaladó mértékben 90 napon túl sem tesznek eleget. ■ Minden harmadik európai dolgozó aggódik A gazdasági válság miatt minden harmadik európai munka- vállaló félti a munkahelyét - derül ki az Európai Bizottság által közzétett közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek 61 százaléka egyenesen úgy véli, hogy a legrosszabb a válságból még hátravan. A vizsgálatban közel harmincezer munkavállaló vett részt a 27 EU-államban, valamint Törökországban, Horvátországban, Macedóniában. A megkérdezetteknek ugyanakkor több mint harmada (38 százaléka) tart attól, hogy házas- vagy élettársát elbocsátják, gyermekei munkahelyéért pedig 47 százalék aggódik. ■ GAZDASÁG A BUX index 2009. július 24-én 16 800 j Nyitóérték: | Záróérték: 16461 16601 10 / UU h ........... ..........j-----------4„_______j_ 16 400 1 Változás: 0,39% j 16 300 Előző napi .........................( 16 200 záróérték: 15,39,3 New Yorkf 1fi |nn 16537 tőzsde nyitása /| pony, 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT NYERTESEK________________2009.07.24. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Econet 55 3,77 8_ FHB_________759 2,15 59 Emász 2 2 000 1,42 23 Richter 36 900 1,42 1421 Fotex________378 1,34 32 VE SZTESEK__________________forrás: bét Ré szvény IMsóátíFt) Változási?.} Millió Ft Pannergy 807 -1,58 3_ Mól 13 400 -0.77 943 Danubius 3 610 -0,55______4 Rá ba 648 -0,30 3 Synergon 748 -0,26_______7_ A B UX index az elmúlt napokban 16600 16435 16537n 16400 16251rfA / 16 200 r \J 16 000 / 16091 15800 Sn15™ 15600 ........................................................ 15 400 15204------------------------------------------------port/ 07.16 07.17 07.20 07.21 07.22 07.23 /IUt1 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forinl/tonna, 07.24.) Új elszámolási ár EUROBUZA 2009. augusztus_________30 000 TAKARMÁNYBÚZA 20Q9. augusztus_________26000 TAKARMÁNYKUKORICA 2009. július_____________31 800 TAKA RMÁNYÁRPA 2009. auguszus_________25 500_____ OL AJNAPRAFORGÓ 2009. október________57 300 MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. július 24-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft i i i 267,93 188,54 175,96-3,30 Ft -2,00 Ft -2,52 Ft Forintbetéti* kamatok (%, 02.27-től) ■■■■Hl Alllanz Bank____________6,10 6,30 Bu dapest Bank_________6,25* 6,25 CIB Bank_______________5,25 5,25 Erste Bank 6,70 6,90 K&H Bank**_______ 4,00 4,05 MK B Bank_____________5,82 5,92 OT P Bank __________4,75 4,75 Ra lffelsen Bank________6,20 6,40 Un iCredit Bank_________8,20 8,30 * A LAPTERMÉKEK, 1 MILLIÓ FORINTRA ** 3 HÓ HELYETT 6 HÓ Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 07.24.) M ! i Vételi Eladási Allianz Bank 262,58 276,04 Budapest Bank 260,47 276,58 CIB Bank________ 258,46 280,00 Ci tibank 258,70 280,26 Erste Bank________261,83 276,91 K& H Bank_________261,61 276,69 MKB Bank 263,25 276,75 OTP Bánk__________260,91 274,29 Ralffelsen Bank 261,75 273,53