Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-16 / 165. szám

6 2009. JÚLIUS 16., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Pluszköltséggel jár az utazónak? utazási irodák Kezelési díjat szednének a reptéri illeték után - Még csak ötlet Mit sem sejtő utasok Ferihegyen. Szakértők szerint, ha bevezetik az illeték utáni pluszdíjat, annak összege ezer, kétezer forint lehet A reptéri illeték sokszor már drágább, mint a re­pülőjegy. Ezért az utazási irodák némi kezelési költség felszámításától remélnek némi többletbe­vételt, hogy a pluszmun­kával járó költségeik egy részét fedezhessék. Amit persze az utazó állna. Németh Márk A reptéri illetékek után kezelé­si költség felszámolását fontol­gatják az utazási irodák, ezt az utazóknak kellene megfizet­niük - mondta Molnár Gabriel­la, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségé­nek (MUISZ) elnöke. Az utóbbi § időben a repülőjegy alapára és 3 a repülőtéri illeték egymáshoz I viszonyított aránya oly mérték-1 ben megváltozott, hogy utób- § biak aránya elérte az összforga­lom mintegy 30 százalékát. Sokszor pedig a reptéri illeték drágább, mint a repülőjegy ma­ga. Az illetékkel kapcsolatban az irodák felmerülő munkáját és költségeit azonban senki nem állja. „Mindezek tudatá­ban szövetségünk tárgyalt a lé­gitársaságokkal és a repterek­kel, hogy kompenzálják ezt va­lamilyen költségtérítés formá­jában. De nem értünk célba”- mondta Molnár Gabriella. A MUISZ ezért azt tartaná in­dokoltnak, hogy az utazási iro­dák kezelési díjat alkalmazza­nak felmerülő költségeik fede­zésére. Ezt pedig végső soron az utazók fizetnék meg. „Egyelőre csupán ötletként merült fel a le­hetőség, így arról még nem tu­dok nyilatkozni, hogy pontosan mikortól, illetve milyen arányú kezelési költség bevezetése vár­ható, ha lesz üyen. Most a tagiro­dák véleményét várjuk a kér­désben, hogy ki milyen megol­dást tartana megfelelőnek” ­mondta lapunknak a szövetség elnöke. A lapunk által megkérdezett irodák ésszerűnek tartják a MUISZ ötletét. „Számunkra is jelentős többletmunkát, így költ­séget jelent ezeknek az illeté­keknek a kalkulációja, kezelé­se, de leginkább ezek előzetes kényszerhitelezése. Jogosnak érezzük emiatt, hogy ennek az előfinanszírozásnak és többlet- munkának legyen ellentételezé­se, és azt a különben szabadáras repülőjegy teljes árába belekal­kuláljuk” - válaszolta Tóth Atti­la, a Vista Utazási Irodák Kft. ér­tékesítési igazgatója. Hasonlóan vélekedik Simon András, a Chemol Travel Utazá­si Iroda Kft. ügyvezető igazgató­ja: „amíg elenyésző volt a repté­ri illeték nagysága, addig kezel­hető volt a probléma, de az el­múlt 2-3 évben drasztikusan megváltozott a légi közlekedés tarifarendszere, és az illetékek összege jelentősen, a korábbi 3-5 százalékról a repülőjegy árá­nak 40-50 százalékára, sőt gyak­ran 100 százaléka fölé is emelke­dett”. Véleménye szerint a prob­lémát átlátható módon kellene megoldani, a kezelési költség esetleges bevezetését ilyen lehe­tőségnek tartja. „Ez is egy szol­gáltatás, melyet az ügyfelek vesznek igénybe, ezért gazdasá­gilag ésszerű, hogy ők fizesse­nek érte” - mondta a szakem­ber, aki szerint a teljes utazási költségnek csupán néhány ezre­lékét tenné ki az új díjelem. Tóth Attila szintén úgy gondolja, a ke­zelési költség a repülőjegy össz­költségét nagyságrendileg nem változtatná meg, mert az új díj­elem mértéke szerinte körülbe­lül ezer, kétezer forint lenne. Háromfajta áfakulcs HÁROM KÜLÖNBÖZŐ áfakulcsot kell alkalmazniuk a szállodák­nak az áj, kedvezményes áfakulcs kialakítása során - derül ki az APEH állásfoglalá­sából. A kedvezményes, 18 szá­zalékos kulcs kizárólag a szál­láshely nyújtására vonatkozik. Csak azok a szolgáltatások adóznak így, amelyek a szoba áráért vehetők igénybe: a szoba árába foglalt kötelező reggeli, fürdőköpeny-használat, vagy a szálláshely saját fürdőmeden­céjének igénybevétele. Az ezen túl rendelhető szolgáltatások - minibár, választható félpanzió stb. - megtartják önálló jellegü­ket, és 25 százalékkal adóz­nak. A gyógyszállóknál még egy, nullaszázalékos kulcs is lesz: az ugyanis nem változott, hogy a sérült- és betegápolással kapcsolatos szolgáltatások adó­mentesek, ha azt orvos végzi. Repülőtéri kampány a turistákért KÖZÖS REKLÁMKAMPÁNYT indított a Budapest Airport a nemzeti és a budapesti tu­risztikai marketingszerveze­tekkel együttműködve, amelynek célja Magyaror­szág, Budapest, valamint a Ferihegyi repülőtér népsze­rűsítése. 'A kampány kereté­ben összesen 27, az országot és a fővárost népszerűsítő plakát került a Budapest Airport területén található felületekre. A kezdeménye­zők célközönségnek tekintik a Budapesten csak nagyon rövid időt töltő, várakozó, átszálló utasokat is, akiket szeretnének hamarosan a reptér utasaiként Magyar- országra visszatérő turista­ként viszontlátni. Új és megújuló bölcsődék a Dél-Dunántúlon Új bölcsődék építésére és a már meglévők bővítésére felújítására, korszerűsítésére jelent meg európai uniós pályázat a Dél-dunántúli régióban. Mire igényelhető uniós támogatás? A konstrukció keretében pedig új bölcsődék kialakítására, és már meg­lévők bővítésére, felújítására, Korszerűsítésére és akadálymentesítésére, valamint az ellátáshoz szükséges eszközök beszerzésére lehet pályázni, abban az esetben, ha a fejlesztés kapacitásbővülést eredményez. Kik pályázhatnak? A konstrukció keretében bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fenntar­tói - helyi és kisebbségi önkormányzatok és ezek társulásai, valamint egyesületek, egyházak, alapítványok, non-profit gazdasági társaságok, egyéb jogi személyiségű non-profit szervezet és szociális szövetkezetek - nyújthatnak be pályázatot. Mekkora az igényelhető támogatás összege? A pályázaton 10 millió és 70 millió forint közötti összegű, vissza nem térítendő támogatás igényelhető, Hogyan lehet jelentkezni? A pályázatokat 2009. szeptember 1-je, 2009. december ]-ie között lehet benyújtani a következő címre: VATI Kht. Dél-dunántúli Terüle­ti Iroda. Óim: 7Ó21 Pécs, Rákóczi út 62-64. A pályázat kódszáma: DDOP-2009-3.1.3/D. A teljes pályázati dokumentáció és a kitöltési segédletek a www.nfu.hu honlapról tölthetők le. Sikeres pályázást kíván a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségi A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. H át Nemzeti Fejlesztési Ügynökség . dAK/ sS ÚMFT ínfovonol: 06 40 638 638 jlj i/lSZuírerízáo PkÜ !ifu@nfü.gov.Í!ií • www.rrfu.iui / I ' rciuKteimvy Tiltakozás a támogatás miatt sps Két héten belül be kellene jelenteni a változást Politikai vita van kibontakozó­ban az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) be­vezetése körül. Augusztus else­jéig kellene ugyanis az átállást bejelentenie az agrártárcának az Európai Bizottság felé, hogy 2010-ben már nálunk is az EU 17 tagországában alkalmazott szisztéma szerint kapják a ter­melők az uniós támogatásokat, ám az erről szóló, tavaly októ­berben elfogadott törvény Só­lyom László államfő vétója nyo­mán jelenleg az Alkotmánybíró­ság (Ab) előtt hever. Tizenöt agrárszervezet nyilat­kozatban sürgette az FVM-et, hogy alkotmánybírósági döntés nélkül is jelentse be az áttérési szándékot. Szeptemberre tünte­tést is kilátásba helyeztek az Ab- nál, ha a 2009-es után a jövő évi bevezetés is veszélybe kerül a halogatás miatt. A támogatók szerint a termeléstől leválasztott, a földhasználathoz kötött SPS stabil működési kereteket jelent a gazdálkodók számára. A Fidesz ezzel szemben elfo­gadhatatlannak tartja az egysze­rűsített támogatási rendszer be­vezetéséről szóló törvényt. Font Sándor, az ellenzéki párt ország- gyűlési képviselője egyenesen arról beszélt, hogy az SPS 1,8 millió földtulajdonost (3 millió hektáros földterületen) hozna le­hetetlen helyzetbe, mivel ők 2006 előtt adták bérbe földjüket, amelyet a törvény szerint a szer­ződés lejárta után támogatási jo­gosultság nélkül kapnának visz- sza - hiszen az a volt bérlőnél maradna. Hasonló kifogást fogalmazott meg Sólyom is. A köztársasági elnök szerint az, hogy a támoga­tás alapja a 2006-os helyzet, hát­rányos helyzetet teremtene azon termelők számára, akik ennél később kezdték meg vagy bőví­tették tevékenységüket. Az eddig alkalmazott SAPS- rendszer szerint a földet haszná­ló kapja a támogatást. Az SPS alapján azonban a termőföld utá­ni támogatás jogosultja az, aki egy adott évben - a magyar tör­vény szerint 2006-ban - föld- használó volt, és támogatást igé­nyelt. ■ Sólyom besokallt „előkészítetlen, átgondolat­lan, kitűzött céljai elérésére nagy valószínűséggel alkalmat­lan” - ezekkel a szavakkal in­dokolta Sólyom László köztár­sasági elnök, hogy megfontolás­ra visszaküldte az Országgyű­lésnek az úgynevezett nyolcvan­százalékos törvényt. A mező gazdasági és élelmiszer-ipari termékeknél a tisztességtelen forgalmazói magatartást tiltó, a magyar üzletekben a hazai termékek arányát legalább 80 százalékosként elváró pasz- szus céljaival az államfő egyet­ért, annak végső formáját azon­ban nem tartja megfelelőnek. A benyújtástól számítva mind­össze hat nap alatt, a június 29-i ülésnapon elfogadott tör­vényt - a társasházi, illetve a vízgazdálkodásról szóló tör­vényhez hasonlatosan - az„ad hoc törvénykezés” példájaként említette, felhívva Szili Katalin házelnök és a képviselők figyel­mét az ilyen törvényalkotás ve­szélyeire. Gy. M. ABUX index 2009. július 15-én 16200 {Nyitóérték:! Záréérték: 16000 li^ ........... 15941X 15 800 .............................................\--f­15 600 L^ .. 14 400 /•........... ^,^„..1........ El őző napi Változás: 3,79% 14200 záróérték: 14000 15358 1&.3Q. a NewYorlH? 13 nnn tőzsde nyitása /, pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT NYERTESEK________________ Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) IMió Ft Rlchter 36750 5,01 5 878 OTP_________3448 4,01 7836 MT elekom 628 3,63 1491 Mól 12700 3,50 2802 FHB__________750 2,59 72 Fo to_________374 2,46 13 Ec onet 54 1,88 ____3_ Pa nu Műt 3700 1,09 2 VESZTESEK_________ FORRÁS: BÉT ' Ré szvény , Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Émász 21545 -2,95 0 KEG 1016 -1,45 13 A BUX index az elmúlt napokban 15400 15358/ 15200 15000 .....14814 / 14800 14769 Jí-.......... 14 600 \-.J4587 I 14400 14476 X / 14200 ............................14326 14 000.------------------------------------------------­pont/07.07 07.08 07.09 07.10 07.13 07.14 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 07.15.) Új elszámolási ár EUROBÚZA 2009. augusztus_________32 500 TAKA RMÁNYBÚZA 2009. augusztus_________25 250 TAKA RMÁNYKUKORICA 2009. július_____________31800 TAKARMÁN YÁRPA 2009. auguszus__________26000 OL AJ NAPRAFORGÓ 2009. október________59 600 MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. július 15-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft i i i 272,76 194,19 179,52-2,61 Ft -2,83 Ft -2,23 Ft Forintbetéti* kamatok (%, 02.27-től) Allianz Bank____________6,10 6,30 Bu dapest Bank 6,25 6,25 CIB Bank_______________5,25 5,25 Ér tté Bank _________8,70 6,90 K& H Bank**____________4,00 4,05 N1 8 Bank__________5,82 5,92 OT P Bank 4,75 4,75 Raiffelsen Bank 6,20 6,40 UnlCredlt Bank_________8,20 8,30 * ALAPTERMÉKEK, 1 MILLIÓ FORINTRA ** 3 HÓ HELYETT 6 HÓ Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 07.15.) I | Vételi f$K|gjL Alllanz Bank 267,26 280,96 Budapest Bank 266,77 283,27 CIB Bank__________263,16 285,08 Ci tibank 263,23 285,17 Erste Bank_________266,57 281,93 K& H Bank_________267,70 283,12 MK B Bank_________267,15 280,85 OTP Bank__________266,18 279,83 Ra iffeisen Bank 266,88 278,88 HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom