Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-14 / 163. szám
SOROZAT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 14., KEDD 12 afganisztáni küldetés 1. „Az európaiaknak órájuk van, nekünk meg időnk” (Afgán mondás) Szubjektív útinapló Camp Pannóniából, Baghlan tartományból SZOMSZÉDOK, DE NEM MEGSZÁLLÓK A magyar katonák féléves váltásban szolgálnak Afganisztán északi tartományában, Baghlanban SOROZAT Munkatársunk, bán János egy hetet töltött Afganisztánban a Magyar Honvédség katonai táborában egy újságíróküldöttség résztvevőjeként. Tapasztalatairól folytatásokban számolunk be. Egy katonai tábor a város közepén. Nem lenne ebben semmi különös, ha a város nem Afganisztánban lenne, s a tábor nem a Magyar Honvédség tábora volna. A város fölött húzódó hegyvonulat csúcsairól, az ottani megfigyelőpontokról lélegzetelállító látványt nyújt Pol-i Khumri, a Khumri nevű folyó mellett hosszan elnyúló település. És a város északi részén, a lakó- és ipari negyedek között, szemközt a hatalmas, éjjel-nappal fullasz- tó füstöt okádó cementgyárral, ott terül el a Camp Pannónia, vagyis a magyar PRT (Tartományi Újjáépítési Csoport) tábora. A szögesdróttal, és úgynevezett Hesco-bástyákkal övezett tábor a lakóházak közé ékelődve, magas hegyek közt árválkodik. Laikus azt gondolhatná, sebezhető itt egy ilyen létesítmény. Létrehozói néhány éve még hollandok voltak, akik úgy vélekedtek, a tábor elhelyezésével is azt kell érzékeltetniük, hogy lakói békés szándékkal, segíteni jöttek. Szomszédok, és nem megszállók. Szauna a fémdobozban A minket, újságírókat szállító konvoj este érkezett meg Mazar- e Sharifból (A város neve nagyjából azt jelenti, hogy Drága Szent Sír). Csaknem egy napja, hogy útnak indultunk, mindenki fáradt, gyűrött. Először tizenhárom óra repülés a Kecskemétről felszálló An-26-oson, kétszeri tankolással, Odesszában és Bakiban (szovjet lánykori nevén Baku). A hatalmas, Ma- zar-e Sharif-i táborból újabb három órás az út Camp Pannóniába. A jármű ezúttal egy speciális teherautó, amit a katonák csak Jingle Truck-nak hívnak. Valószínűleg ez a világ legkényelmetlenebb utazási formája: odabenn ömlik a víz mindenkiről, legalább negyven-negyvenöt fok van. Tizenöt kilós repesz- álló mellényben, sisakban szorongunk egymás mellett. Utóbbit nem célszerű levenni, mert a hepehupás afgán utakon haladva könnyen a Jingle Truck fémgerendáiba veri a fejét az ember. Ne szépítsük, egy szaunaként funkcionáló fémdobozban pácolódunk húszegynéhá- nyan. Végre elérjük Pol-e Khumrit. A táborba vezető útra ráhajtva a Jingle Truck apró ablakán csak az egyik kiszáradt folyóágban rozsdálló szovjet csapatszállítók roncsait látjuk. Mintha csak azt üzennék a múltból, hogy Afganisztán finoman szólva sem kedvel minden idegent. Örökké félárbocon A tábor főépülete előtt az ISAF országok zászlait lobogtatja a szél. Félárbocon: mint megtudjuk, ha a nemzetközi erők bármely katonája hősi halált hal, az összes bázison félárbocra eresztik a zászlókat két napra. Ottlétünk bő egy hete alatt egyetlen egyszer fordult elő, hogy végre valahára teljesen felvonhatták a színes selymeket. De akkor is csak néhány percre. Nemsokára máris újabb, tragikus hír érkezett, valamely távoli tartományból - Afganisztánban alig múlik nap, hogy a nemzetközi erők ne veszítenének el valakit. A környéket csak reggel látjuk, amikor egy konvojjal nekivágunk a poros, zsúfolt városnak. Pol-e Khumri elképesztő elegye az Ezeregyéjszaka színes forgatagának, és modern háborús filmek fenyegető díszleteinek. Kalyibák, sárbódék, putrik, és pusztuló betonházak mindenütt. A külvárosban persze néhol fényes palotákat is látni, sötétített üvegű ablakokkal. Az utcákon szinte mindenütt szennyes lé csörgedezik a csatornákban, elképesztő bűzt árasztva. A katonai terepjárókból álló konvojt alaposan megbámulja a tömeg, de csak a gyerekek integetnek önfeledt örömmel. A felnőttek jó esetben is kiismerhetetlen pillantással követnek minket. Körülöttünk, amerre járunk elviselhetetlen szegénység mindenütt. A vérhas, a kolera nem ritka betegségnek számítanak errefelé: a gyermekek immunrendszere viszont a mostoha körülmények miatt nagyságrendekkel jobb az európaiaknál. Már azoké, akik túlélik az első néhány évet: Afganisztánban ugyanis elképesztően magas a gyermekhalandóság. Egyes becslések szerint a gyerekek csaknem fele nem éli meg a 14. életévét. Ahol egyre forróbb a talaj Szerencsére jóleső érzés volt hallani, hogy Baghlan tartományban a helyiek nem egészen úgy tekintenek a magyarokra, mint más nemzetek képviselőire. A magyarok mindent megtesznek, hogy jó kapcsolatokat építsenek ki az afgánokkal. Ráadásul, másokkal ellentétben mi, magyarok alkudozunk. Kénytelenek vagyunk, mert anyagi lehetőségeink nem egészen olyanok, mint az amerikaiaké, vagy a hollandoké. A keleti emberek szemében ez pedig erény. Persze ne áltassuk magunkat: a legnagyobb empátia, és a legfigyelmesebb párbeszéd mellett is veszedelmes terep Afganisztán. Baghlan tartomány ugyan nem tartozik a zűrösebb helyek közé, de azért az augusztusi elnökválasztás felé közeledve egyre gyakoribbak itt is az atrocitások. A helyi kormányzat emberei elleni robbantásokon túl a mieink elleni támadásokra is fel kell készülni. Néhány hete az úgynevezett Kandahári-övezetben ütöttek rajta egy járőrünkön, a tartomány legészakibb, pastuk által lakott járásában. Az út mentén elrejtőző felkelők kézifegyverekkel nyitottak tüzet a fiúkra, akik kiváló felkészülésüknek, kiképzésüknek köszönhetően kivezették az ölőzónából a páncélozott Hum- veeket, miközben viszonozták a támadók tüzét. Néhány napja a kila- gayi kiképzőbázis magyar-amerikai járőrére támadtak felkelők a Mazar-e Sharif felé vezető úton. Az összetűzés során a mieink légi támogatást kértek, és a harcba bekapcsolódott egy afgán zászlóalj is. A magyarok és amerikaiak közül senki sem sérült meg, a felkelőknek azonban tiAkiken mindenki segíteni akar elképesztő, milyen sokan akartak már az afgánokon „segíteni”. A régi időkben Nagy Sándor próbálta hellenizálni az őslakosokat, később a hunok, arabok, mongolok igyekeztek új szokásokat erőltetni rájuk. A XIX. században a britek törték magukat, hogy felemeljék az afgán népet, de nem nyerték el a helyiek szimpátiáját. 1979-től tíz esztendőn át a szovjetek nyújtottak „önzetlen” internacionalista segítséget a testvéri afgán népnek. Hiába építettek Pol-e Khum- riban a csehszlovákok cementgyárat 1954-ben, hiába emeltek a szovjetek hatalmas malmot, gátat a folyóra, szénbányát a hegyek lábához, az afgánok makacs módon ragaszkodtak a saját életvitelükhöz, és persze muzulmán vallásukhoz. Most pedig a teljes nyugati világ felsorakozott, hogy segítsen rajtuk. A NÉMETEK 2005-ben a helyi cukorgyárat újították fel, a hollandok, s most három éve, mi magyarok teszünk meg mindent a tartomány újjáépítéséért. Csak tavaly hatmillió afgán gyermeket iskoláztak be országszerte, köztük egyre több leányt. Afganisztán az írástudatlanság, és a vallási fanatikusok csapdájában vergődik. A tudatlanság újratermeli önmagát, a babonák és gyűlölködés hálójából pedig csak a tanulás jelenthet kiutat. zenkét halottja volt, öten pedig fogságba estek. A Honvédelmi Minisztérium a katonák biztonsága érdekében nem szívesen árul el részleteket a konkrét esetekről, de higgyék el, katonáink remekül helytálltak. A hétköznapok szerencsére nem a veszedelemről szólnak. A járőrutak szinte mindig eseménytelenül telnek, legfeljebb a hiheteüen útviszonyok okoznak izgalmakat katonáink számára. Elmúltak a tavaszi esőzések, az árvíz már a múlté, s a környező hegyek néhány hétre pompás, zöld színben ragyognak. Ha a felderítés nem összegezné nap, mint nap, hogy vélhetően hány öngyilkos merénylő áll készen támadásra, az éberség talán valóban lankulna. (Folytatjuk) ■ A hétköznapok nem a veszélyről szólnak. A hosszú órákon át tártó zötykölődés a Jingle Truck- ben mindenkit alaposan megviselt Afganisztán két arca: a mérhetetlen nyomor és a nyugati kényelmet idéző luxus. Ilyen palotákból persze nem sokat látni Pol-e Khumriban. A legszegényebbek és leggazdagabbak közt elképesztő a távolság A nemzetközi erők zászlai szinte folyamatosan félárbocon lobognak a veszteségek miatt
