Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-01 / 152. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 1, SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Zsidóság a pannon térségben zsidóság a pannon térség­ben a 16. századtól 1914-ig címmel háromnapos ta­nácskozást rendeznek Ba­latonszárszón. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke kedden nyitotta / meg a rendezvényt. A program szerdán előadá­sokkal, konzultációval ! folytatódik, (hm) Tóth István a hegyigazdák elnöke itL VEZETŐSÉGET választott a ( Csurgói Hegyigazdák Egyesülete. Egyhangúlag a . • korábbi elnököt, Tóth Ist- vánt választották meg el- ** nőknek, helyettese ismét [' Grujber János lett. Három új'vezetőségi tagot válasz- ' . tottak, az Ellenőrzési Bi- 7 [ zottság elnöke pedig Fel­ár, földi Károly lett. (va) Ezüstminősítés a Vikár kórusnak egy csehországi nemzet­közi versenyen bizonyított a kaposvári Vikár Béla ve­gyes kar. A pardubicei fesz­tiválon a férfi, a női, a ve­gyes kari, illetve az egyház­zenei kategóriában ezüst­minősítést ért el a csapat, amely kedden tért haza - tájékoztatott Jádyné Zrínyi Edit sajtóreferens, (hm) Köztisztviselők napját ünnepelték Bogáton az alsóbogát! Millennium parkba hívták kedden a Kaposvári Többcélú Kistér­ségi Társulás tagjait a köz- tisztviselői nap alkalmából. Kulturális és sportvetélke­dők egészítették ki a ren­dezvényt, ahol kitüntetése­ket is átadtak, (hm) Felfüggesztették az agrártámogatást az agrártárca felfüggesz­tette a birtok-összevonási célú támogatást Varga Gá­bor, a szakigazgatási hiva­tal főigazgatója kedden kö­zölte: a somogyi hivatalhoz hét kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók. Összesen 8,5 millió forintot igényel­tek, a támogatásból 5,9 mil­liót hagytak jóvá. (hm) Szennában az oktatásra figyelnek A kompetenciaalapú oktatás bevezetésére 22 millió forint támogatáshoz jutott a szennai általános iskola. Az óvodai fejlesztésekre hétmillió forintot költhetnek el. Bendi Tiborné intézmény- vezető kedden sajtótájékozta­tón vázolta fel a terveket. Rá­mutatott: az óvodában szep­tembertől vezetik be a kompe­tenciaalapú oktatási progra­mot. A matematikai és szö­vegértési képességet erősítik. Az iskolánál is jelentős válto­zások várhatóak: a 15 millió forintos támogatási összeget egyebek mellett a pedagógu­sok módszertani továbbkép­zésére fordítják. ■ H. M. Bespájzoltunk benzinből áfaemelés A fogyasztás csökkenését jósolják a szakemberek Szerdán a parizertól a lu­xusterepjáróig szinte minden termék megdrá­gul. Szakemberek szerint a drasztikus üzemanyag- ár-emelés hatása a cse­csemőket és az aggastyá­nokat egyaránt sújtja. Harsányi Miklós Változik az áfakulcs, a kereske­dők az éjjel álltak át az új árakra. Szerdától seregnyi élelmiszerért fizethetünk többet, kivételt jelent a tejtermék és a pékáru. Ezeknél nem 25, hanem 18 százalékos lesz az általános forgalmi adó.- Egyes élelmiszereknél hiába lesz alacsonyabb az áfa, nem hi­szem, hogy ez érzékelhető válto­zást jelent majd a forgalmunkban - mondta kedden Egyed László, a kaposvári tejüzem tulajdonosa. - Talán a vásárlóknak szerez némi könnyebbséget Bár egy-egy do­boz tejfölnél is csupán néhány fo­rintot takaríthatnak meg.- Össztűz zúdul a kereskedők­re a drágulás után - fogalmazta meg tömören egy kaposvári zöldséges. Ojtó Lajos, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) alelnöke arról beszélt: az áremelkedés nyomán általános fogyasztás-visszaesés várható.- Már júniusban látszott, hogy a helyi kereskedők egyre keve­sebb élelmiszert adtak el - folytat­ta az SKIK vezető munkatársa. - Július 1-jétől még súlyosabbá vál­hat a helyzet A jelek egyértelmű­en arra utalnak: a családok még erősebb takarékoskodásba kezde­nek. Az utazás és a szórakozás mellett előreláthatóan az élelmi­szer-vásárlást is visszafogják. Az áram- és az üzemanyagár növekedése legyűri a vállalkozó­kat, kongatta meg a vészharan­got a fuvarozók szövetsége. A sofőrök duplán ráfaragnak. Is­meretes: július elsejétől az áfa Hosszú sorok kígyóztak kedden a somogyi kutaknál, sokan kannákban vitték haza a benzint és a jövedéki adó is megugrik. Egy liter 95-ös benzin nagyke­reskedelmi ára 13 forinttal emelkedik, a gázolajért 15 fo­rinttal kell többet fizetni. Az üzemanyagtöltő állomásoknál persze továbbra is jelentős elté­rés várható. Jó László, a Kisosz megyei elnöke úgy vélte: a ben­zináremelés volt az utolsó csepp a pohárban. Mivel kivétel nélkül szinte valamennyi terméket szállítani kell, a teljes lakossá­got sújtja ez a lépés. A kellemetlen következmé­nyek elől a járműkereskedők sem menekülhetnek. Tegnap még 5,8 millió forintért vihet­tünk volna haza egy háromajtós, 1,6-os benzines terepjárót az egyik kaposvári szalonból. Ma már 6,1 milliót kell leszurkol­B Ön miből spájzolt be az áfaemelés előtt? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: SONLINE.hu ^ A szavazás eredményét csütörtöki számunkban közöljük. nunk érte - tudtuk meg Guzmics László cégvezetőtől.- Tisztában vagyunk a drágu­lás általános hatásával - magya­rázta Bodor Zoltán, a mozgáskor­látozottak megyei szövetségé­nek ügyvezetője. - Az üzem- anyagár-növekedésen kívül a gyógyászati segédeszközök drá­gulása is igen szomorú fejle­mény számunkra. A kerekes székekért, a különböző járókere­tekért és botokért is többet számláznak a sorstársaknak, akik közismerten alacsony jöve­delmű emberek. Lovaggá avatták a feltaláló orvost gyógymód Kaposváron és minden megyeszékhelyen elérhető már a találmány Dr. Khaled Nashwan a lovaggá avató ceremónián 2009. június 13-án a Nemzetközi Feltalálók lovagjává avatták dr. Kha­led Nashwant a Nash- wan-Parasound nevű találmányáért, mellyel a test megnyitása nélkül és fájdalommentesen kezelhetők az érszűkü- letes betegek. A Nemzetközi Feltalálói Lovag­rend főparancsnoka a thaiföldi király és mestere a Nemzetkö­zi Feltalálók Szövetségének el­nöke. A lovagi címre való jelö­lésre csak az feltaláló alkal­mas, akinek legalább három nemzetközi nagydíja van, és találmánya jelentős az emberi­ség életében, de a jelölés után a Lovagrend végrehajtó bizott­ságainak igenlő szavazása szükséges. A feltalálók világ- szövetségének (IFIA) elnöke felavatta dr. Khaled Nashwant, a hazánkban praktizáló és fel­találó jemeni származású se­bészorvost, aki a Lovagrend je­meni káptalanjának tisztje lett. Az avatásokon jelen volt Katar és Jemen nagykövete, valamint a hazai és nemzetkö­zi sajtó. Dr. Khaled Nashwan eddig több mint húsz nemzetkö­zi nagydíjat nyert már el. Talál­mányának hasznát már a ma­gyar és külföldi betegek egy­aránt élvezik az ország minden megyeszékhelyén. Rengeteg be­teg sorsa jobbra fordult, a döntő többségnek javult az állapota, já­rástávolságuk növekedett. Fáj­dalmuk, zsibbadásuk és hideg­érzetük vagy megszűnt, vagy je­lentősen enyhült. Hazánkban az elhalálozások 51%-a érbetegségre vezethető vissza, közel 400-500 ezer be­teg szenved alsó végtagi érszű­kületben. Évente ötezer lábat, nemzetközi szinten kb. egymil­lió lábat csonkítanak e beteg­ség következtében. Elengedhe­tetlenül fontos időben felfedez* ni az érszűkület tüneteit, és mi­nél hamarabb szakemberhez fordulni, de még fontosabb a megelőzés. Figyelmeztető jelek lehetnek, ha nyugalomban vagy terhelésre mással nem magyarázható végtagi fájdalom jelentkezik, ha olyan tünetek jelentkeznek, mint pl. a járástá­volság csökkenése, sápadt-hi- deg végtag, a végtag(ok) zsib­badtsága, férfiaknál szexuális zavarok, fejfájás, fülzúgás, szé­dülés és fáradékonyság. Az érszűkület kialakulásá­ban kockázati tényezőt jelent a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérzsír- és koleszterin­szint, a magas vérnyomás és a családi halmozódás (örökletes- ség). Emellett szerepet játszik még a magas életkor, az elhí­zás, a mozgásszegény életmód és a stressz, ezeknél a megelő­zés nagy jelentőséggel bír. A kezelésekkel kapcsolatos felvi­lágosítás: 70/210-15-13, 30/265-93-60, 20/327-68-35, 72/551-714. (H.S) a Legyen Munkásőrség! a baloldal teljes szétesésé­nek megakadályozása, újjá­szervezése, a parlamenti bal­oldalban bizalmukat vesztett emberek és szervezetek ösz- szefogása a célja annak az új baloldali mozgalomnak, mely­nek életre hívását néhány napja kezdeményezte több ci­vil szervezet. Derék dolog, mondhatnánk, a hazai politi­kai paletta valóban újabb szí­nekért kiált, ráfér már a vér- frissítés a rendszerváltás óta bedohosodott szocialista párt­ra - az elmúlt két évtized alatt szintén balra sodródott liberá­lisok inkább az önnön kivé- reztetésükben hisznek... -, jöjjenek az új arcok, nehogy már ez a Lendvai Ildikó vezet­te harc legyen a végső. Or­runkban érezzük az új balol­dal friss leheletét, ám véletle­nül beleolvasunk az új moz­galom tervezett programjába. kivonnák a globális közjava­kat - víz, energia, oktatás, egészségügy - a piac fönnha­tósága alól, állami ellenőrzés alá helyeznék a bankokat, nyugdíjpénztárakat, biztosító­kat, visszafordítanák a társa­dalombiztosítás, a nyugellátás és az egészségügy privatizálá­sát. Mindezt a termelők és a fogyasztók demokratikus el­lenőrzése alá helyeznék. In­tézményesítenék a közösségi­szövetkezeti termelési formá­kat, a tőkétől és az államtól független gazdasági kezdemé­nyezéseket. ismerős szöveg, bár akad rajta némi kiegészítenivaló. Felesleges összezavarni a vá­lasztót ennyi párttal, az igaz összefogást egy közös listá­val induló, a többi formációt magába olvasztó népfront je­lentené. Kellene néhány ide­alizált előd, akiknek a szob­raival tele lehetne szórni az országot, s persze egy a ha­talmat a belső ellenséggel szemben tűzön-vízen át védő alakulat is. Mivel a Magyar Gárda elnevezés már foglalt, lehetne a neve, mondjuk, Munkásőrség... Szakképzésben erősítenek a somogyi iskolák Gépészet, építészet, kereskede­lem-szolgáltatás és agrárszféra: részben ezeken a területeken lehet erősíteni a régiós szak­képzést - hangzott el kedden a megyeházi fórumon. A Megúju­ló Szakképzés Somogybán cím­mel megrendezett tanácskozá­son a megyei önkormányzat ál­tal uniós forrásokból megvaló­suló projektet, a somogyi térsé­gi integrált szakképző központ létrehozását ismertették. Garai Péter kaposvári oktatási-mun­kaügyi szakértő szerint ki­emelten figyelni kell, milyen munkaerőigénye van a helyi gazdaságnak. Célszerű rendsze­resen értékelni az üzleti visz- szajelzéseket. ■ Harsányi M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom