Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-13 / 162. szám
2 Zamárdi fesztiválváros Németh Zoltán keszthelyi felszolgáló: - Nagyon tetszett a fesztivál, de végül is azért jöttünk el idén újra, mert tavaly is jól éreztük magunkat. Most csak vasárnapra vettünk jegyet, nem volt több időnk, máskor nem is tudtunk volna eljönni. Szerencsére pont a vasárnapi program érdekelt bennünket leginkább, így nem is baj, hogy csak az utolsó napon értünk rá. nenov tamás keszthelyi szakács: - Nekem nagyon bejött a hangulat. Az első évtől kezdve mindig itt voltam a rendezvényen, és most is jól éreztem magam. Nemcsak a buli jó, de a szervezéssel is minden rendben van. Az összkép szempontjából természetesen a Balaton fontos, ha nem ilyen helyszínen lenne, biztosan nem is lenne hangulata a fesztiválnak. jagadics ALIZ marcali diák: - Nagyon jó volt a buli, de végül is ezért jöttünk. Nem vagyunk nagy fesztiváljárók, a Balaton Soundon sem voltam eddig még soha, de nem kellett csalódnom. Csak vasárnapra jöttünk, így az időjárással is szerencsénk volt, legalább fürdeni is tudtunk egyet. Több fesztiválra nem megyünk el, elég ez az egy is. 40 EVE IRTUK a megyei tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta a megye termelőszövetkezeteinek munkavédelmi helyzetét Megállapította, hogy a téeszek életében, technikai, szervezési és anyagi ellátottságában kedvező változások álltak be. Ezért érthetetlen, hogy a múlt évben meg növekedett a három napon túl gyógyuló és halálos üzemi balesetek száma. Emiatt felhívnak minden termelőszövetkezeti tagot hogy fegyelmezett magatartássat személyes példamutatással segítse elő az üzemi balesetek és megbetegedések csökkenését biztos volt hatása, de lehetett volna keményebben is: betiltani a baleseteket... MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 13., HÉTFŐ Négy nap, 90 ezer vendég Balaton sound Zamárdi: se zaj, se szemét, se panaszáradat Képgalériánkat keresse a SONUNE.hu-n Vasárnap délután a zamárdi partok előtt. Sokan még ekkor érkeztek a Balaton Soundra Vége a négynapos őrületnek Zamárdiban. A Balaton Sound ismét megmozgatta a partizó fiatalság színe-javát, és úgy tűnik, a zamárdiak is megtanultak együtt élni a fesztivállal. Kolumbán Tünde Se hangzavar, se dugó. Vasárnap délután Zamárdi központja éppen olyan volt, mint egy normális nyári hétvégén. Pedig a parton, a kapuk mögött több tízezer fiatal szórakozott. A parkolással sem igen akadt probléma, felesleges tiszteletkörök nélkül sikerült helyet találnunk a fesztivál főbejáratától nem messze. Az egyik alsó utcában középkorú férfi figyelte a fiatalok mozgását. Mint kiderült, nyaralótulajdonost szólítottunk meg, aki ugyan a Balaton Sound zárónapjára időzítette az érkezést, de, mint mondta, az sem zavarta volna, ha a rendezvény nyitása óta eltelt napokat is a bungalóban kellett volna töltenie. - Pestiek vagyunk, ennél nagyobb felfordulás sem lepne meg bennünket - jegyezte meg a férfi. A fesztiválon készült közvélemény-kutatás egyébként azt mutatta, a látogatók 64 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel. Míg a fesztivál területén ezerrel szólt a csim-bum, a partközeli utcákban szinte csak lágy zümmögésnek hatott a kapuk mögött még a fejekben dübörgő zenei élmény. Nem fér hozzá kétség, volt hatása a zöldkommandónak is, hiszen legnagyobb meglepetésünkre sem az utcákon, sem a fesztivál területén nem kellett bokáig gázolnunk a féktelen bulik melléktermékeiben. Talán ezeknek is köszönhető, hogy idén panaszáradat és fenyegetőzés nélkül zajlott a nemzetközileg is egyre elismertebb Balaton Sound. - Az egyik nyaralótulajdonos még telefonon is felhívott és megdicsért, hogy milyen jól szervezték meg idén a rendezvényt - büszkélkedett Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere. - Azért annak örülök, hogy a végére jó idő lett, legalább strandolni is tudnak a fiatalok - nézett körbe a városvezető, aki nem a buli kedvéért látogatta a rendezvényt, inkább vizsgálódott, kereste azokat a pontokat, hogy hol lehetne még javítani. Tegnap késő délután úgy tűnt, hogy a négy nap alatt mintegy 90 ezer látogatót tudhat magáénak a Balaton Sound, a kempingben is többen voltak idén. - Több lesz a bevétel, mint tavaly, de szükség is van rá, mert ez a szezon gyengébb lesz a 2008-as- nál - jegyezte meg Csákovics. Jól járt a jegyüzér és a taxis, sőt a város is tegnap végre igazi strandidőt fogtak ki a fesztiválozók. A bulisátrakban napközben nem is volt tumultus, viszont a parton talán egy zsebkendőéi hely sem maradt. Vasárnap kora este a szedelőz- ködésnek még nyomát sem láttuk, ellenkezőleg, inkább befelé tartott a tömeg. A bejárat előtt jegyüzér kínálgatta az utolsó napra szóló belép& két. Azt mondta: neki is jövedelmező volt a rendezvény, főleg, hogy szombaton este a mámoros vendégek a rendes árhoz képest ötezerrel drágábban is megvették a belépőt. De a taxisok sem panaszkodtak. Velük a szervezők abban egyeztek meg, hogy fix áron, ötezerért vigyenek négy személyt Siófokig. Volt is dolguk éjjel, nappal. Siker - tán éppen ezt mutatja Csákovics Gyula polgármester alkalomhoz illő öltözékben Koncert a neogótikus templomban a jankovich család által szervezett komolyzenei koncert szombaton várta a helyieket a neogótikus református templomban. A Békés megyei szimfonikusok kamarazenekarát So- mogyi-Tóth Dániel vezényelte. (bt) Dunavecsei daljáték a hetesi faiunapon a település első falunap- ját rendezték szombaton a sportpályánál. Ádám László hetesi polgármester elmondta, félmillió forintos támogatást nyertek a vidékfejlesztési tárcától Dunavecse tánccsoportja adott műsort, és a Petőfi Baráti Társaság színjátszói előadták a János vitéz című daljátékot, (bt) Eltolni sem lehetett, egyszerű feladatok voltak Hetesen Nagy díjak a pécsi miniatűrtárlaton a 14. miniatürtárlat baranyai bemutatóján adták át a közönségszavazás díjait, Nádas József nyerte 335 szavazattal Tóth Györgyné (256) és Ékes Edit előtt (235). A fődíjat Zsáki István (Topolya) kapta. Kü- löndíjat nyertek a vajdasági művészek: önálló tárlat lehetőségét, (bt) Nágocsiakat ünnepeltek a tízéves jubileumon tízéves jubileumát ünnepelte a hét végén a nágocsi nyugdijasklub. Gilitsch Antal elnök idézte a múltat a programon, ahol kilenc klub tagjai között Schmidt Jenő megyei tanácsnok is részt vett. (bt) Csukott szemmel már Karády tabányi A harmonikakirály a díva állandó kísérője volt Hatodikak lettek a somogymeggyesi alsó tagozatosok Patcai diót törtek ostorral a Uons-diákok Búgó hangú énekesnők bizonyították a hétvégén, hogy a hangjukban hasonlítanak Karády Katalinra. Balatonszemesen tartották a legendás színésznő születésének századik évfordulójára, jövő tavaszra tervezett hasonmás- és énekverseny első elődöntőjét. Ott volt a zsűriben Tabányi Mihály, a magyar harmonikakirály is, aki Karády Katalin állandó kísérője, fellépő partnere volt, és a filmzenék kapcsán ismerte meg a dívát. A 88 éves, ám örökifjú tangóharmonikás a rendezvényen eljátszotta a My Fair Ladyből a Ma éjjel táncolnék című slágert, és azt mesélte: Karády a musicalek vüágá- hoz is vonzódott, ám maga muTabányl Mihály évekig kísérte Karádyt a fellépésein sicalt soha nem énekelt. A nevezők fantáziáját a verseny énekes része mozgatta meg, és a zsűrinek nem is volt nehéz kiválasztani közülük a legjobbat. Az első helyezett hölgyről azt mondták: ha becsukták a szemüket, olyan volt, mintha valóban Karády kezdett volna énekelni a színpadon. A győztes Ignácz Katalin hangjában már korábban is többen felfedezték a Karády-hasonmást. A civüben fogtechnikusként dolgozó fiatal hölgy erről most a szemesi zsűrit a Külvárosi őrszoba című Karády-film kissé baljós hangulatú betétdalával, a Nincs kegyelemmel győzte meg. ■ Kolumbán T. Hatodik helyezést értek el a „Barátunk a természet” című országos természetismereti vetélkedő döntőjében a somogymeggyesi általános iskolások. Kovács György tanítótól megtudtuk: a teljes tanév során a diákok növény- és állatvilággal kapcsolatos ismereteikről adtak számot; a gombákról, a gerinctelenekről, az ízeltlábúakról és a gerincesekről kaptak feladatokat. A döntőben az év madarait is be kellett mutatniuk, illetve a lepkékről divatbemutatót készíteniük, másrészt képes vadvirágszótárt ösz- szeállítaniuk. A meggyesi diákok: Gondi Klaudia, Balogh Anna Weisz Hermann és Kovásznál Márk. ■ K. J. Somogybán töltötte a hétvégét a kaposvári Lions Klub vendégeként egy húsztagú nemzetközi diákcsoport. Röhrigné Radván- szki Zsuzsanna titkár elmondta: a csereprogram török, izraeli, mexikói, olasz, holland, ukrán, finn és belorusz fiataljai rendkívül érdeklődőek voltak. A Rippl-Rónai-villában Horváth János Müán művészettörténész ismertette meg őket a festőzseni munkásságával, Buzási Éva idegenvezető a várost mutatta meg. A patcai Katica-tanyán magyar táncokat tanultak, és karikás ostorral dióra céloztak a 17-23 éves diákok. Magyarország megismerése a Balatonnál folytatódott számukra. ■ B. T.