Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 27. szám

2009. JULI US 12., VASARNAP SPORT 11 Hangulatos salakcsaták tenisz Nagy küzdelem árán érhető el a Somogyi Hírlap kupa Fontos az összpontosítás. Csutor Ferenc az egyéni versenyszám mellett Kollár Béla oldalán párosban is pályára lépett a Somogyi Hírlap kupán Nem történt meglepetés, a Spartacus győzött Bogláron Ahogy arra előzetesen számíta­ni lehetett papírforma ered­ménnyel, azaz vendégsikerrel zárult a Balatonboglári TC és a Budapesti Spartacus összecsa­pása a női tenisz Szuperliga el­ső fordulójában. A fővárosiak neves játékosai és persze a ha­zai kedvencek kedvéért alapo­san benépesült szombaton a BBTC tenisztelepe, s a kilátoga­tóknak nem is kellett csalódni­uk, akik több, kifejezetten jó és élvezetes mérkőzést is láthat­tak. A 9-0-ás Spartacus-siker- rel végződő találkozón az egyes pályán a bogiári Kovács Kriszti­na az egy nappal korábban még a budapesti WTA tornán szerep­lő, s párosban pénteken búcsú­zó Marosi Katalintól szenvedett 6-1, 7-6 arányú vereséget. A kettes pályán Kuti Kis Rita és Kapros Anikó küzdött egymás­sal, s bizony ezen a mérkőzésen sem lehetett biztosra fogadni, nagy küzdelem árán azonban 6-4,7-5-ös sikernek örülhetett a Spartacus teniszezője. A Balatonboglári TC a Szu­perliga második fordulójában, hétfőn a Budaörs vendége lesz. ■ Temesvári I. Belgrádban bizonyíthatnak az Adorján fiataljai Vasárnap Belgrád felé veszi az irányt a Kaposvári Középületki­vitelező Adorján SE négy fiatal versenyzője, akik a junior Euró- pa-bajnokságon állnak rajthoz. A szerb fővárosban rendezett vi­adalra Bencs Barbara, Stier Lil­la, Kurdi Márk, valamint Né­meth Dávid kvalifikálta magát. A fiatalok első nagy nemzetközi versenye a hétfői edzésnapot kö­vetően kedden kezdődik, s pén­tekig tart. * * * A csehországi Liberec ad ott­hont az idei esztendőben a Global Games elnevezésű ver­senynek. A magyar úszócsapat első érme pedig egy kaposvári sportoló nevéhez fűződik, hi­szen a Bárczi DSE versenyzője Széchenyi András 50 méter há­ton másodikként csapott a cél­ba, s így ezüstmedáliának örül­hetett. ■ T. I. Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk az idén is remek hangulatú torna keretében küzdenek a versenyzők a Somogyi Hírlap kupáért a Donneri Sportközpontban. Temesvári Iván Nagyszerű, igazi sportolásra va­ló időt fogtak ki a kétnapos So­mogyi Hírlap XI. Old-Boy Kupa amatőr teniszverseny résztvevői, akik szombaton a kaposvári Don­neri Sportközpontban ragadtak ütőt. Már a nyitónap is hozott jó néhány nagy csatát, a vasárnapi döntők pedig még izgalmasabb mérkőzéseket ígérnek. - Régóta jól bevált torna ez, hiszen az egyéni teniszezők számára a har­mincöttől a hatvanöt éves korosz­GYŐZTES MÉRKŐZÉSÜK UTÁN idő­sebb Laszczik Ivánt a röplabdá­ról a teniszre való átállás ne­hézségeiről kérdeztük. - Szá­momra nehéz volt megszokni, hogy a labda nem közvetlenül a kezemhez érkezik, de most már talán mondhatom, hogy tályig kínálunk versenyzési le­hetőséget, s persze a párosok is megmutathatják magukat - mondta Witz István a verseny fő­szervezője. - Elsősorban a helyi versenyzők lépnek pályára, de a megye többi területéről és Dom­bóvárról is érkeztek hozzánk. Az ötven, hatvan és hatvanöt évesek között különösen népszerű ez a verseny, hiszen itt tényleg a saját korosztályuk ellen mérethetik meg magukat. Egyébként az egész szezonra szóló verseny­programunkat is úgy alakítjuk ki, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő viadalt. A szombati ebédet követően a párosoké lett a főszerep, s a sor­solás után Csutor Ferenc, Ka­posvár sportbizottságának el­nöke némileg vészjóslóan mondta idősebb Laszczik Iván­nak, hogy készüljön, mert az valamelyest sikerült ezt a te- niszütőnyi különbséget áthidal­ni Ami mindenképpen pozití­vum, hogy itt nem kell felugra­ni, mint a röplabdában. Egyéb­ként nagyon sok röplabdás te­niszezik, ami nem véletlen, hi­szen remek sportágról van szó. egyes pályán néznek majd egy­mással farkasszemet. Csutor Ferenc Kollár Béla, míg Laszczik Iván Máté Sándor ol­dalán vetette bele magát a küz­delembe, ami az első szettet kö­vetően elég sima mérkőzést ígért, ám Laszczikék a 4-0-ra megnyert első játszmájuk után a folytatásban egy igencsak fel­javuló Csutor-Kollár párossal találták szembe magukat, s bi­zony a végletekig kiélezett má­sodik felvonásban csak a tie break, azaz a rövidítés döntött Laszczikék javára. - Minden évben igyekszünk itt lenni, hi­szen jó hangulatú versenyen vehetünk részt - fogalmazott Csutor Ferenc. - Sajnos csak a mérkőzés vége felé pörögtünk fel, de hozzá kell tennem, hogy egy jól játszó ellenféltől kap­tunk ki. Sérült voltam és még laszczik IVÁN a röplabda és a tenisz további kézzelfogható kapcsolatáról is szolgált új in­formációval - Szeptember 5-én a Donneri Sportközpont ad ott­hont egy meghívásos teniszver­senynek, melyre korábbi válo­gatott röplabdázók érkezését vagyok is, úgyhogy be kell osz­tanom az erőmet, de remélem tudunk még javítani. A találkozó során egyébként végig példamutató sportszerű­ségről tettek tanúbizonyságot a játékosok, akik egy-egy szép megoldás után az ellenfelet is megdicsérték. A röplabda világából ismert Laszczik Ivánon kívül egyéb­ként még a korábban kajak-ke­nusként remeklő Borhi Zsom­bor is sportágat „váltott". Az egykori világbajnok kajakos Kelemen Tamással az oldalán próbál minél jobb helyezést el­érni, bár az első meccsük után vesztesen hagyták el a játékte­ret, egymást bíztatva abban ma­radtak, hogy ez csak bemelegí­tés volt, a következő összecsa­páson már jobban megy szá­mukra a játék. várjuk. Többek között Farkas Mihály, Lantos Csaba, Stefik Péter és Buzek László is ütőt ra­gad. Az idén Dunakeszin már volt egy ilyen esemény, szeptem­ber elején pedig tulajdonkép­pen annak a viadalnak a visz- szavágóját rendezzük meg. Tavasszal már a műfüvet koptatták a kispályások Egyre népszerűbb a somogyi megyeszékhelyen a kispályás labdarúgás, amit az is bizonyít, hogy a városi bajnokságokban az elmúlt időszakban minden korábbi rekord megdőlt, ráadá­sul a szabadtéri pontvadászat résztvevői immár műfüves pá­lyán rúghatják a labdát hétről hétre. A szervezők szerint az új évadban még több csapat indul, így minden bizonnyal három csoportban kezdődnek meg a küzdelmek augusztus második felében. 1 Az öt éve alakult Sport­pálya 2004 Egyesület majd háromszáz mozog­ni vágyónak kínál spor­tolási lehetőséget. A Sportpálya 2004 Egyesület pontosan öt évvel ezelőtt ala­kult azzal a szándékkal, hogy megszervezze és lebonyolítsa a városi kispályás labdarúgó-baj­nokságokat szabadtéren, illetve teremben, ezen felül pedig to­vábbi kupákat rendezzen a csa­patoknak. A számítások bevál­tak, és az elmúlt években egy­értelműen kiderült, hogy Ka­posváron van igény erre a sza­badidős elfoglaltságra. Öt esztendővel ezelőtt 12 el­ső- és hat másodosztályú együttes szerepelt a bajnok­ságban, a 2008/2009-es évad­ban viszont már tizenhat együttes nevezett a másodosz­tályba. A téli terembajnokság­ban is nagyüzem volt, ahol hu­szonkét gárda lépett parkettre a Kaposvári Egyetem sport- csarnokában novembertől márciusig. A kispályás bajnok­ság csaknem 300 embernek je­lent rendszeres heti progra­mot, az egészséges életmód je­gyében, a városi sportbizottság és a névadó cégek hathatós tá­mogatásával. A körülmények is sokat vál­toztak: a salakpályát immár felváltotta a műfüves küzdőtér, s a tavasszal átadott új létesít­mény osztatlan sikert aratott a sportbarátok körében. Az előrejelzések azt mutat­ják, hogy a sportág népszerű­sége töretlen, így könnyen el­képzelhető, hogy augusztus végén már három csoportban indul be a következő bajnok­ság a kaposvári Arany úti sportcentrumban. Szeptember elején egykori válogatott röplabdázók ragadnak ütőt a Donneri Sportközpontban A második félidőben dőlt el a Rákóczi Zadar elleni meccse labdarúgás Székesfehérváron kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a Kaposvölgye VSC Nagyberki csapata FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK ZADAR-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 3-1 (1-1) Renkovci, 300 néző. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: Hor­váth L. - Graszl K. (Ahmed), Ke­rekes (Kulcsár), Pintér L., Bog­dán (Bőle) - Balázs B. (Junior, Petrók), Delics, Fekete V., Szepessy - Reszli (Lambulics), Farkas K. vezetőedző: Prukner László. A Rákóczi Gólszerzője: Far­kas K. (42., 11-esből). A pénteki Austria Wien elleni felkészülési mérkőzés után szombaton a Zadarral szemben is 3-1-es vereséget szenvedett a Kaposvári Rákóczi FC élvonal­beli labdarúgócsapata. A tegnapi találkozón inkább a küzdelem dominált, s az első játékrészben még döntetlenre álltak a csapatok. Bár a Zadar szerezte meg a vezető találatot, a Rákóczi részéről Farkas Krisz­tián válaszolni tudott, a zöld-fe­hérek csatára büntetőből volt eredményes. A második játék­részben aztán két alkalommal is betaláltak a horvátok a ka­posvári kapuban, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt. FEHÉRVÁR FC ll.-KAPOSVÖLGYE VSC NAGYBERKI 2-1 (1-1) Székesfehérvár, 200 néző. KAPOSVÖLGYE VSC: StrubliCS (Köllő) - Szabó Sz. (Jagodits), Fodor (Simon), Vaskó, Fellai - A kaposvári Farkas Krisztián (fehérben) büntetőből volt eredményes Huzmi, Szűcs (Keresztes), Kal­már (Ato), Kardos (Kovács P.) - Godslove (Pércsi, Ivusza), Babai (Tóth Á.). edző: Horváth Lajos. gólszerzők: Falkó, Lelkes, il­letve Tóth Á. Lejátszotta az idei nyári fel­készülési szezonban első mér­kőzését a Kaposvölgye VSC Nagyberki labdarúgócsapata. A júniusban zárult másodosz­tályú pontvadászatot az ötödik helyen befejező somogyi együt­tesben rengeteg próbajátékos kapott szerepet, akik közül - teljesítményüknek köszön­hetően - egy-két futballistának jó esélye van arra, hogy szerző­dést kapjon Horváth Lajos csa­patától. A felkészülési mérkőzéseket illetően a jövő héten már egyre inkább mozgolódnak megyénk csapatai. Az élvonalbeli Kapos­vári Rákóczi FC a program sze­rint július 15-én, szerdán 17 óra­kor a Tuzla ellen lép pályára ide­genben, július 18-án, szombaton pedig a Croatia Sesvete együtte­séhez látogatnak a zöld-fehérek. Kedden, vagy szerdán a Barcsi SC is játszik, ám az ellenfél és az időpont hétfőn válik véglegessé, szombaton 18 órakor viszont Somogytarnócán vendégszere­pei Mészáros Ferenc csapata. Ugyancsak július 18-án a Kaposvölgye 10 órakor a Siófo­kot, 12 órakor pedig a Nagyatá­dot látja vendégül. ■ T. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom