Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-30 / 151. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 30., KEDD LENGYELTÓTI 13 Egy hónapra egy fejlesztés lengyeltóti Inkubátorház készül az agrárvállalkozók támogatására A bölcsődei felújítás nemcsak a város, hanem az öreglaki cég büszkesége is. Képünkön Papszt Lajos polgármester (balról) és Németh Ferenc ügyvezető Fél évtizeddel körözték le az előírásokat az iskolában Megelőzte a tartalmi megújulás a formai átalakítást a lengyeltóti is­kolában. Az intézményben zajló fejlesztés a regionális operatív programban nyert támogatást: az integrált nevelési-oktatási háló­zat kiépítése Lengyeltótin túl so- mogyvári és öreglaki intézmény­felújításokat és átalakításokat foglal magában. Az elmúlt hónap­ban zajlott ünnepélyes alapkőle­tétel összesen közel egymilliárd forint értékű fejlesztésnek szólt. Ennek több mint harmada jut Lengyeltótinak, ahol az ebédlő fe­lett építenek új szintet. Nyolc új tanteremnek lesz itt hely, egye­bek mellett tanösvény kialakítá­sa is szerepel a tervek között. Egyúttal lebontják a régi, Clasp rendszerű épületrészt Zsombok Lajos, a Fodor And­rás iskola, óvoda, szak- és szak­mai szolgálat igazgatója koráb­ban rámutatott: a pályázat a kompetenciaalapú oktatás köte­lező bevezetését írja elő. Tótiban azonban ez ötödik éve működik, még korábban vezették be az in­tegrált pedagógiai rendszert. Az iskola mindkét esetben referen­ciaintézmény, így a változtatás azt jelenti: a kistérség többi ré­szén a Tótiban bevált és jól mű­ködő formát kell átvenni. A tér­ségre kidolgozott szakmai prog­ram átlépi a társulás határait, a Marcali kistérség három telepü­lése is a Lengyeltóti-központú rendszerhez kapcsolódik. Megduplázza a fák számát a kivágás Megállapodást kötött az önkor­mányzat az áramszolgáltatóval. Tavasszal megírtuk: Lengyeltóti polgármestere felháborodott azon, hogy a szolgáltató megbízá­sából több egészséges fát csonkí­tottak meg brutálisan. Papszt La­jos polgármester szerint ezt köve­tően abban egyeztek meg a cég­gel, hogy együtt térképezik fel az eltávolítandó fákat. Minden kivá­gásra ítélt helyett egy újabb, ala­csonyabbra növő fát ültet a szol­gáltató, és egyet a város. Az elő­zetes felmérések alapján száz törzs kerülhet így ötven, jelenleg veszélyes példány helyébe. Inkubátorház, helytörté­neti múzeum épül Len­gyeltótiban, és átfogó vízrendezési beruházás kezdődik. Füleki Tímea Egy hónapra egy fejlesztés - né­mi túlzással így lehet összefog­lalni az idei év eltelt részét Len­gyeltótiban, ahol felújított intéz­mény átadásával, nyertes pályá­zatról szóló ünnepélyes ered­ményhirdetéssel vagy beruházá­A NAPOKBAN VÉGEZTÉK QZ utolsó simításokat a művésze­ti iskolán, melyet szintén fel­újítottak. Tizenegymillió fo­rintba került a tető-, hom­lokzatfelújítás, hőszigetelés és nyílászárócsere.- HIÁBA SZÉP EGY TELEPÜLÉS, ha nincs munkahely - fogal­mazott Papszt Lajos polgár- mester, aki a gazdaságélén­sok megkezdésével teltek az el­múlt hónapok. A látványos fejlődés nem új keletű. Azt, hogy a mérce maga­san van, már az új óvodaépület és a rendezvényterem átadását megelőzően tudni lehetett. Fel­újították és bővítették a városhá­zát, korszerűsítették az orvosi rendelőt, később tanuszoda épült a kistérségi központban. Legutóbb a legkisebbek ünne­pelhettek: a megújult bölcsődét áprilisban adták át.- Belül négy éve korszerűsí­tettük az épületet, most teljes kítő beruházások fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: ösz- sZesen 600 milliós támoga­tást nyertek el Lengyeltótiban működő vállalkozások. En­nek segítségével nyolcvan em­bernek megélhetést biztosító pulykavágóhíd létesül, és folytatódik a Ferro-Flex mun­kahelyteremtő és -megőrző féjlesztése. külső felújítás történt az önkor­mányzati és területfejlesztési minisztérium támogatásával - mondta Papszt Lajos polgármes­ter. A munkálatokat egy öreglaki cég végezte, mely számos koráb­bi önkormányzati beruházás ki­vitelezője volt.- Rövidesen egy dossziéval lepjük meg a várost. Azt tervez­zük, hogy egy-egy „előtte”, illet­ve „utána” feliratú fotóval il­lusztráljuk, mi történt a város­ban - számolt be Németh Fe­renc, a szóban forgó Topp-Lak Kft. ügyvezetője. Szépül a művészeti iskola Az album az új lengyeltóti in­kubátorház képeivel bővülhet: a volt óvoda- és moziépületnél ja­vában zajlik a munka. A polgár- mester elmondása szerint a tel­jesen felújított és átalakított kö­zösségi épületben a helyi vidék- fejlesztési iroda, a kistérségi ko­ordinációs szervezet, falugaz­dász, erdész és az agrárkamara kap helyet. Az agrárvállalkozók­nak készülő szolgáltatóházban az összes ügyüket egy helyen In­tézhetik majd az érintettek. Itt lesz a helytörténeti múzeum ki­állítóterme is. Várhatóan a héten kezdődik a belterületi vízrendezés első üte­me. Az 55 ntilüó forintos fejlesz­tést második lépésben egy 80 milliós beruházás követi, ugyan­is a leghátrányosabb helyzetű kistérségek programjába is be­került egy ütem finanszírozása. Ugyancsak gőzerővel építkez­nek az általános iskolánál, ahol 380 millió forintból készül az in­tegrált oktatási hálózat egyik kulcsfontosságú beruházása. A diákok a jövő tanévtől tanulhat­nak a minden igényt kielégítő intézményben. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK LENGYELTÓTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Százmilliók a gazdaság élénkítésére MIT SZÓL HOZZÁ? Fejlődik a somogyi város odor János lengyeltóti köz­munkás: - ló irányba válto­zik a város, rengeteg átala­kulás történt. Óvoda, iskola, bölcsőde, minden sorra ke­rült. Azt bánom, hogy meg­szűntek a szórakozási lehe­tőségek a fiataloknak. A legfontosabb mégis, hogy több munkahely kellene, fő­leg ipari és mezőgazdasági munkák. Örülünk az új pulykafeldolgozónak, hallot­tuk, hogy oda vesznek majd fel embereket. Horváth ferencné lengyel­tóti kereskedő: - Figyelem­mel kísérjük a változásokat, bár a gyermekeim már na­gyok, ezért a nevelési-okta­tási intézmények felújítása Uyen módon konkrétan nem érint. Mégis örömmel nyugtázzuk a változást, pél­dául azt is, hogy elkészült az uszoda a településen. Vállalkozóként azt mon­dom, hogy nem lehet ok pa­naszra, mindenki megtalál­hatja itt a számítását herta götz, Lengyeltótiban élő német nyugdíjas: - Nürnbergben éltünk, 2007 szeptemberében költöztünk ide. Azért döntöttünk Len­gyeltóti mellett, mert itt minden elérhető, amire szükségünk van: bevásárlá­si lehetőségek, gyógyszer- tár, bank. Egy ingatlanköz­vetítő ajánlatából választot­tuk lakóhelyünket: lényege­sen kedvezőbb volt a köz­vetlen balatoni kínálatnál. Selyemre álmodott, színes világ kiállítás Olajképeit is bemutatja a Tóti Napokon a városban tanító művész Két hétig lesz látható a lengyel­tóti művelődési házban Teveli- né Rezsőfi Gyöngyi kiállítása, melyet a Tóti Napok ünnepé­lyes megnyitója előtt mutat majd bé a közönségnek Bántó Zsuzsanna, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium igazgatója. A Szőlősgyörökben élő és Len­gyeltótiban pedagógusként dolgozó alkotót elsősorban se­lyemképeiről ismerik, az utób­bi időben kezdett az olajfesté­szettel foglalkozni. A pénteken nyíló kiállításon újdonságként az érdeklődők a művész-tanár selyemre festett munkáin túl olajképeit is láthatják és meg­vásárolhatják. Teveliné Rezsőfi Gyöngyi- Teveliné Rezsőfi Gyöngyi képei láthatók a művelődési házban nek nem ez az első önálló kiál­lítása a városban, 2006-ban már a település közönsége elé tárta munkáit. Láthatóak vol­tak képei önálló kiállításon Fo­nyódon, Keszthelyen, Nagyka­nizsán és Borsfán. Ugyancsak a györöki alkotót dicséri a len­gyeltóti rendezvényterem de­korációja. A selyemképek mestere ta­valy csatlakozott a Sirály Art képzőművészkörhöz. Ezt köve­tően a többi alkotóval együtt bemutatkozott a fonyódi Villa Galériában és a Feng Shui Ga­lériában, kiállítottak idén Ba- Iatonföldváron és Balatonlel- lén. Az alkotó a nyáron újabb olajfestészeti kurzusra készül. XIX. TÓTI NAPOK 2009. JÚLIUS 3., PÉNTEK 18.00: Teveliné Rezsőfi Gyöngyi ki­állításának megnyitója ■19.00: ÜNNEPI MEGNYITÓ- kitüntetési ünnepség- gálaműsor 21.00: Durdevac testvértelepülés népi zenekara játszik 2009. JÚLIUS 4., SZOMBAT DÉLELŐTT: Szentmise 13.00: Gasztronómiai fesztivál, or­szágok borai, ételei kóstolóval 16.00: Borkóstoló Konyári János, az év borásza vezetésével (a „Bor és gasztronómia” című program védnöke) 14.00 Fergettyű együttes műsora 15.00: Füred Rock Szín Kör (musical) 16.00: Központi Tűzoltózenekar, Budapest 17.00-20.00: Testvértelepülések, a Lengyeltóti Brass Bánd zenekar és a lengyeltóti Ördöngös Néptánc Együttes műsora 20.00 NITA Dance Tánccsoport 20.30: Mark 21.00: Bál: VOYAGER 2009. JÚLIUS 5., VASÁRNAP DÉLELŐTT: sportversenyek- horgász,- sakk 16.30: Nagypályás futballmérkőzé­sek: Lengyeltóti VSE Egyed Hús Öregfiúk - Győrújfalu Öregfiúk Felnőttcsapat mérkőzése 15.30: Harmonikamuzsika 16.00: Borverseny díjainak átadása 16.30: Harmonikamuzsika 17.00: Gyerekelőadás: Eszményi Viktória - Heilig Gábor 18.00: Bolero Tánc és Sport­egyesület 18.30: Team 4 Music 19.30: Csocsesz 20.30: Menta Hastánc-produkció 21.00: DESPERADO 22.00: Crazy Monday zenekar 23.00: Tűzijáték vagy Tűztánc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom