Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-04 / 129. szám

12 HIRDETES&MUSOR SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 4., CSÜTÖRTÖK Dél-dunántúli régió Közel százan versengtek a kerékpáros túrán Bringarallyt rendezett a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség a Három Folyó kerékpáros túraútvonal Sellye-Bogdása- Drávafok-Felsőszentmárton-Drávasztára szakaszán. A két korcsoportban induló csapatoknak és családoknak a 27 kilométeres távot kivételesen nem gyorsan, hanem okosan kellett megtennie. A győztesnek járó díjakat ugy anis nem a legjobb erőnléttel bírók, hanem a nyitott szemmel kerekezők zsebelhették be. Az idei georally nem az első ilyen verseny volt a Sellyét Drávasztárával összekötő túraútvonalon, hiszen az ünnepélyes átadásakor, 2007 májusában rendezték meg első alkalommal. Akkor is Sellyéről indult és 27 kilométer letekerése után Bogdása, Drávafok és Felsőszentmárton érintésével Drávasztárára érkezett az a tizenhárom csapat, amelyik a három megelőző elméleti forduló alapján a legjobb volt. A csoportoknak menet közben különféle ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk. Ezek alapján a felsőtagozatosok között a magyaratádiak, míg a középiskolások között a sellyeiek végeztek az élen. Nyereményük egy-egy kétnapos osztálykirándulás volt a túraútvonal mentén. Egy túraútvonal átadásával nem ér véget egy projekt: a Dél- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az itt lakók magukénak érezzék a régiót, és arra, hogy a fejlesztések ezt hosszútávon szolgálják. Jó ideig úgy tűnt: az idei bringarallyt esőisten siratja majd a versenyzőkkel és a szervezőkkel együtt, legalábbis Pécsről autóval elindulva még így tűnt. Az időjárás végül megkegyelmezett a túrázóknak, hogy mennyire, az csak a délutáni eredményhirdetést követő jégeső és zivatar nyomán derült ki. Autóval az is érthetetlennek tűnt, hogy a Sellye és Drávasztára közötti alig 6 kilométeren hogy lehet órákig kerekezni, de hamar kiderült: a túraútvonal 27 kilométer, és öt települést érint. Rövidesen fény derült arra is, hogy az erőnlét és a drága felszerelés itt bizony mit sem számít. A célba érkezőknek, függetlenül attól, hogy mennyi idő alatt tették meg a távot, egy számot kellett mondaniuk a szervezőknek. Az élménytúrán ugyanis számokat kellett begyűjteni: egy eladó ház ablakára kiírt telefonét, egy bolt nyitva tartását, egy templom felszentelésének évét, egy postaláda vonalkódját, egy címerben található csillagok vagy búzaszemek számát, és így tovább. A pálmát az. vitte el, akinél az összegyűjtött számok végösszege a legközelebb járt a zsűri által várthoz.- Ez voltaképpen egy georally, a két évvel ezelőtti rendezvény folytatása - magyarázta Juczi Kata, az esemény egyik szervezője. - Egy ismeretterjesztő feladatsor, amelyhez egy itinert kapnak a versenyzők, azaz nem térkép alapján tájékozódnak, hanem a kérdések megoldása vezet a következő ponthoz, ezeken más és más feladatok várják őket. A versenyen hét, 8-12 fős iskolás csapat indult, és mintegy húsz egyéni, illetve családi nevező. Elsőként, nagyjából dél körül egy pécsi csapat ért be a célba, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumából. Német Csongor, a végzős gimis csapat óriásira nőtt vezetője elmondta: két évvel ezelőtt is indultak a georallyn, a csapat fele változatlan maradt. Ezek, és a megterhelő érettségi vizsgák után logikus döntésnek tűnt, hogy idén is nekivágnak a kalandnak. Csongortól megtudtuk: akkor a harmadikak lettek, de ezúttal az első helyre hajtottak. Az alig fáradt csapat máris a Dráva partja felé vette az irányt, ahol a bátrabbak egy igazi lélekvesztő élményével megajándékozó kenuzást is kipróbálhattak. A kenuk, de főleg a benne ülők épségére Borián György, a Duna-Dráva Nemzeti Park oktatási és idegenforgalmi referense vigyázott a Barcsi Vízisport Egyesület két tagjával együtt. A csónakokat Drávaszentesről hozták azért, hogy akiben van elég bátorság, tegyen bennük egy kört a megáradt Dráván.- Először indultunk el a túrán, osztályfőnökünk unszolására, de egyáltalán nem bántuk meg­mondta Nagy Sarolta, a Sellyéi Kis Géza Általános Iskola, Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 14 éves tanulója. A csoport nagy része bízott abban, hogy korcsoportjukban győznek, de a kenuzást biztonsági megfontolás alapján kihagyták. Ismét Drávasztára felé vesszük az irányt. Itt az arra fogékonyak már kézművesekkel készítenek csuhéegeret és virágot, bár a pihenni vágyó túrázók inkább a Baranya Speciális Mentőcsoport mutatványaira voltak kíváncsiak, akik a bátrabbakat zsinegen és csigán húzták fel egy fa lombjáig, kutyájuk pedig állandó látnivaló volt. Addigra az összes csoport befutott. Nemes Gyula, a Dráva parthoz cseppet sem közeli Bátai Hunyadi János Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója elmondta: először vannak itt, de nagyon élvezték. Kérdésünkre, hogy hogyan sikerült teljesíteni a próbákat egy szerény „egész jól” a válasz, a lehetséges helyezés találgatásába a hosszú hajú fiú már nem ment bele. A csoportnak már a túra elején akadtak Három Folyó gondjai: leesett a pedál az egyik bicajról, végül az egyik közeli faluban lakó bácsi segített nekik meghegeszteni. A szerénység meghozta gyü­mölcsét. A fiatalabb korcsoport­ban a sellyeiek negyedik, a vajszlóiak harmadikak lettek, jutalmuk egy 50 ezer forintos ajándékutalvány volt. A második helyet a pellérdi bringások szerezték meg, az ajándék egy fürdőbelépő volt, a Mecsextrém Park teljes napra, a győztes csapat egész osztályának szóló belépője pedig a technikai gondokkal küzdő bátai túrázóké lett, az első hellyel együtt. A nagyobbaknál a vénnesebb reményekkel induló Nagy Lajos csapata lett a harmadik. A második helyet a házigazda drávasztárai iskola, az elsőt pedig a sellyeiek szerezték meg. A projekt közvetlen célja a horvát-magyar határmenti térség bekapcsolása a nemzetközi kerékpáros túraútvonalak hálózatába, ezáltal a vendégforgalom növelése. A megvalósítással a terület a nemzetközi kerékpár-túraútvonalak részévé válik: Mohácstól az EuroVelo® vonalhoz kapcsolódó útvonalként, Murakeresztúrtól pedig a nyugati határszakasz folytatásaként illetve az Ausztriából induló Három folyó kerékpáros túraútvonal részeként. A projekt során mintegy 120 km kerékpáros túraútvonal kijelölése történt meg Mohácstól Barcsig 34 települést érintve, részben a Dráva határmenti szakaszán. A szakasz a Dél-Dunántúl 2 megyéjét, 4 kistérségét érinti a határ mentén. A projektnek része az útvonal kijelölésén túl egy új, a mostani útvonal folytatásaként működő kerékpáros túraútvonal kijelölésére irányuló megvalósíthatósági tanulmány készítése, melynek szakasza Barcstól Murakeresztúrig terjed, lefedve a teljes Dél-Dunántúlt, illetve a Dráva folyó teljes magyarországi szakaszát. A projekt keretében lezajlott egy kerékpáros túravezető képzés két csoportban. Harkányban és Barcson, tudtuk meg Feigli Ferenctől. a Tanács elnökétől. imottcjsp ■■ RÜ^lJKIUKfWÜ-HH'IHú;.! !*< | rtl klub tvT’^mhhhhh i m7””'^hbbbkíb ű"1 "vhhh spektrümvhir H j 6.00 Reggeli Ébresztöshow 6.25 Tények reggel 5.50 Nap-kelte 5.50 Nap-kelte 6.50 Veronica Mars © 7.10 Megyejáró 6.00 Fagyállók 10 Benne: 7.00 Mokka 9.00 Keménykalap és krumpliorr 9.00 Natura 7.40 San Francisco utcáin 7.25 Kisenciklopédia 7.00 Nigel Marven J | Hírek félóránként i 9.00 Stahl konyhája © (magyar sorozat-4/4.) 9.25 Visegrádról 8.35 Halálbiztos diagnózis 7.30 Élő egyház (ismétlés) asarkvidéken y 10.05 Receptklub 9.10 Jóban Rosszban (ism.) © Éljen Bagaméri Eleméri 9.55 Arborétumok 9.25 Gyilkos sorok © 8.00 Rendhagyó történelemóra 8.00 Új otthon 3D-ben J 10.20 Top Shop 9.40 Kvízió délelőtt 9.55 Szomszédok © 10.10 Srpski ekran 10.15 Miért éppen Alaszka? 8.40 Veszendő végeken 9.00 Átszab-lak 11.25 Disney-rajzfilm 10.15 Sztárnyomozó (magyar sorozat) 10.35 Unser BikJschirm 11.05 Topmodell leszek © 9.30 Bűvölet© 10.00 A póráz két végén © Oonald kacsa mozija 11.30 Apáca a pácban © 11.10 Főtér-Zlrc 11.05 Kárpát expressz. Átjáró 12.00 Segítség, 10.30 Család-barát 11.00 Svindlerek © W 12.00 Híradó Déli kiadás (német akcióvígj., 2006) 12.00 Híradó délben. Sporthírek 12.00 Híradó délben. Sport szülő vagyok! (ism.) © 11.30 Kívánságkosár 11.55 Új otthon 30-ben 12.10 06-91-33-55-33 13.25 Kvízió 12.20 Elisa di Rivombrosa © 12.15 Záróra 12.50 Tv-dokik © 14.00 Híradó 13.10 A British Museum Z 13.30 Fél kettő © Telefonos játék 13.15 Rondó. Roma fórum 13.00 Zöld Egyetem 13.40 Halálbiztos diagnózis 14.10 Kalandozó (ismétlés) kulisszatitkai 14.35 A szórakozott professzor© 14.35 Az áruló © 14.20 Átjáró (ismétlés) 13.30 Szakképzési körkép 14.30 Gyilkos sorok © 14.40 Rendhagyó történelemóra 13.45 Égig érő városok jH (am. vígjáték, 1988) j (am.-kolumbiai kalandfilmsor.) 14.50 Múlt-kor (ism.) © 13.55 Segítünk 15.20 Veronica Mars © j 15.20 Mindentudás Egyeteme 14.20 Fagyállók p 16.25 Második esély © 15.35 Hal a tortán (ismétlés) © 15.20 Szívtipró gimi (40/15.) © 14.25 Magánbeszélgetések 16.10 Két pasi-meg egy kicsi© 16.25 Trianoni megemlékezés 15.15 Állati rekordok © hJ (amerikai sorozat) 16.40 Aktív© , 16.10 Kisváros (magyarsor.) © Juszt László műsora 16.40 Joey© Kaposvárról 16.10 Átszab-lak '[£] 17.25 A harc törvénye © 17.15 Joshl Bharat© 17.30 Hírek. Körzeti híradók 15.15 Egészségszervlz © 17.10 Segítség, szülő 17.35 Kikötő Gregory hálószobája Q (amerikai akciófilm-sorozat) Talkshow 17.45 Bűvölet (240/75-76.) © 15.40 Nap-nyugta vagyok! (valóságshow) © 18.00 Híróra 17.10 Svindlerek © 18.30 Híradó 18.30 Tények Hírműsor 18.50 Életképek © 18.15 Élet-víz 18.00 Topmodell leszek © 18.25 Térkép 18.20 Nigel Marven Esti kiadás 19.05 Áll az alku © (magyar sorozat) 18.35 Épített szépségek 18.55 Szex és New York light© 19.00 Bűvölet © asarkvidéken 19.05 112 - Életmentők © 20.20 Jóban Rosszban © 19.30 Híradó este 19.00 Esti mese ‘ (amerikai sorozat) 20.00 Közbeszéd Visszatér a jég | (német akciófilm-sor.) (magyar sorozat) 19.55 Sporthírek. Időjárás 19.10 Trianon-szindróma 19.30 Pimaszok... -különkiadás 19.50 Apóráz két végén © H 20.00 Fókusz© 21.00 Halálosabb iramban © j 20.10 Már egyszer tetszett© 19.30 Dublini doktorok (31.) © 20.00 Két pasi - meg egy kicsi 21.00 Gyulafehérvártól Bumble és Doogle E*é 20.35 Barátok közt © (am.-német akciófilm, 2003) 21.10 24- Harmadik évad © 20.30 Híradó este. Sport (am. vígjátéksor.) © Trianonig 20.20 Hnnyások farmja 09 (magyar sorozat) R.: John Singleton | (am. akciófilm-sor. - 24/3.) . 21.00 Az igazság fogságában © | 20.30 Joey© 21.40 Trianon legendái 21.20 Testmatek © P Közben: Hírek Fsz.: Paul Walker, Éva | 22.00 Csütörtök este (amerikai thriller, 2007) 90' 21.00 CSI-A helyszínelők © [ 22.10 Világba hulló árvaság Hihetetlen számok 21.20 Az igazság nevében © Mendes.TyreseGibson, Benne: Híradó 22.35 Én és a nagyapám © (amerikai krimisorozat) | voltunk... 22.15 Pokolgép a kocsiban (amerikai akciófilm, 2002) Colé Hauser, Eric Etebari J 22.35 Számlával milliókért (magyar film, 1954) FF 21.50 CSI - Miami helyszínelők 22.40 Váltó 23.20 Ókori találmányok Utána: Hírek | Közben: Kenósorsolás 22.40 Memento '89 Fsz.: Gőzön Gyula (am. krimisor.) © 22.55 Sport Harci eszközök 23.40 Európai idő 23.00 Csillagközi romboló © 22.55 Tűzvonalban © 0.05 Záróra 22.45 Esküdt ellenségek 23.00 Jó fiúk ® 0.25 Droghatás ® J EU-magazin (amerikai sci-fi sorozat) (magyar krimisorozat) 0.50 Az igazság - Különleges ügyosztály © (román sorozat-8/4.) Kokain és származékai M | 24.00 Reflektor © | Fsz.: Edward James Olmos Csibészek iskolája fogságában (ism.) © 23.40 Start (autósmagazin) 23.45 EichingerQuartet -az élvezet mechanizmusa Ej) | Sztármagazin 24.00 Tények este Fsz.: Stohl András 2.25 Sant’Angelo - Egy kórház 0.05 CSI - A helyszínelők © 0.15 Kikötő (ismétlés) 1.25 Szocializmus ­0.20 Infománia © 0.30 Csillagközi romboló © j 23.50 Eurotaxi hétköznapjai © (am. krimisorozat, ism.) 0.45 Híradó (ismétlés) A földi mennyország © \jy 0.55 Egy letűnt világ© (amerikai sci-fi sorozat) 0.20 Koncertek az A38 Hajón 3.15 Egészségszerviz© 1.00 Sírhant Művek © 1.05 Magyar történelmi 2.30 Pokolgép a kocsiban (amerikai dokumentumsor.) 1.25 Aktív (ismétlés) © Harcsa Veronika Quartet Életmód-egészség magazin (amerikai sorozat) arcképcsarnok 3.30 Ókori találmányok 09 ”T'íl' ....IWaiilIMi hálózat....IMMI EUEOSPOR'TTHBií SFoim---------M min.........discovery“^MBI O i........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... 2 13.30 Patetta. 14.05 Befutó. 1430 Gyógyhír. 10.00 Változások. 11.30 Laci bácsi konyha- 18.00 Infománia. 1830 Házibuli Attilával és 8.30 Tenisz GrandSIam 9.00 Lovagás 10.00 11.15 Rögbi. 13.30 Női kosárlabda. Magyar- 6.00Faterokmotoron7.40Szobatársak9.25 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos mun­15.05 Vetítő. Gencsi mese. Kishalak... nagy ja. 11.55 Híradó. 13.50Többet ésszel! 16.30 vendégeivel. 19.30 Lisa csak egy van. 20.30 Labdarúgás 11.15TeniszGrandSlam 14.00 ország-Horvátország. 16.15 Olasz labdarú- Télapu3.10.55 Mi a csudát tudunk a világról? kák. 17.00 Állítólag... 18.00 Újjáépítők. '!g halak. 16.05 Arcok a liftben. 16.30 Paletta. Vonalkód. 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Hír- Hírháló. 20.55 Kitekintő. 21.00 Kínai j TeniszGrandSlaml8.00Teniszl8.30Labda- gás. Rorentína-Milan (ism.). 18.30 Sport- 12.45 Felvétel indul! 13.15 Marié Antoinette 19.00 Miami Ink - A tetoválok. 20.00 Time N 17.00Híradó. 1730 Soroló. 18.05Vonalban. adó. Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes Herkules(am.-hongkongi akciófilm, 1973). rúgás Ifjúságfesztivál.Touion 20.15 Labdarú- horgászmagazin. 19.15 Mai helyzet 1930 15.15 Idegen név 17.15 A Karib-tenger káló- Warp - Amikor megáll az idő. 20.30 Ho­jj® 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó beszéd. 20.30 Halló, ittvagyunk! 21.30 EP- 22.50 így látom én - Eur-óra-percek. 23.00 gás 20.45 Labdarúgás 22.30 Tenisz Grand Zuhanyhíradó. 20.30 Kamionos-Eb. 21.00 zai 20.00 Csapatszellem 21.50 Afrikai álom gyan készült? 21.30 Halálos fogás. 2230 P5 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Fletó. 22.30 Hírvi- választás. 22.35 Világkép. 22.55 Híradó. Lisa csak egy van. 24.00 Jeges csillogás Slam 24.00Tenisz030Labdarúgás Póker. 23.00 Jégkorong. NHL nagydöntő. 22.45 Inland Empire 1.40 Levelek Ivó Nagy dunanások. 23.30 Gigászi építmé­O tág. 23.05 BBC-híradó. 2330 Sorotó 23.05 700-as klub. 23.45 Többet ésszel! (amerikai akciófilm) Pittsburgh-Detroit(ism.). 130 Kamionos-Eb Dzsimáról nyék. 030 Chris Ryan bemutatja ................l’ PBMBI BOGLÁR MARCALI tTHBIÍ 91.2 ENJOYKAPOSVÁRIÉI 88.0N-JOTMB2 PjETŐn ^ MR1 KOTSÜTO_M^||P_ 08 .00 Képújság 17.00 Kontroll percek 17.30 Napközben folyamatosan képújsághírekkel, 19.00MarcaliHíradól9.10Bérmálásiszent- 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 06.00- Őránkénthírekkel, közlekedéssel kap- 5.00 Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás 630 Óránként Hírek 5.00 Hajnal-Táj 6.00 180 Korzó ism. 18.59 Múlt-Kor 19.00 Kapospont- közérdekű információkkal 19.00 Híradó mise ism. 20.30 Híitiáló 20.55 Kitekintő csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 perc9.00Napközbenll.05Ahelyll30Ven­'Q aKaposTelevizróhímiúsora 1920 Kapós Sport 19.30 Programajánló 19.40Téma-hírháttér 21.00 Kínai Hercules-hongkongi-tajvania.f. közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, dég a háznál 12.01 Krónika 1230 Magán­M 1930 Közelkép: Importált vagy hazai válság? 20.50 Híradó 21^0 Bogtárí Krónikák - kozéle- 22.50 így látom én - EUR-Óra percek 23.00 gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefogta- hangzó 13.04 Rádiószínház 1330 Római ka­O - prof. dr. Botos Katalin közgazdász előadása ti mag. ism. 22.20 Ismétlések reggelig Lisacsakegyvan-németfilms.OO.OOJeges tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene tolikusfélóra 14.05 Arcvonások 1435Tér-idő 'H 19.59 Múlt-Kor 20.00 Kapospont ism. 20.20 csillogás-am.a.f. foglaló 20.00 Zenegép foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 15.00 Közlekedés 18.03 Zene ol- 15.15 Közelről 1535 Hétköznapi tudomány Q3 KaposSportism. 20.30 Hírháló 20.55 Kitekin- 'SinTS.............“IM rgsiign-ggljw........ «ll!l» ........ vasáshoz 19.02; 20.02 Sporthírek - Rövid 15.45Zöldövezet 18.03 Közéleti ütköző 1830 tő 21.00 Kínai Hercules - am.-hongkong-i ak- ... r.T77. . r................ .V.T.t.................................................... rt .......................................WimraMMi .VVT..V... . .TT.......... összefoglalók, hírek a napi eseményekről. Határok nélkül 19.51 Mese 20.04 Rádiószín­ci ófilm 22.50 így látom én-EUR-ÓRA percek 19.00Híradól9.30Programajánlól9.40Té- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Hálózat Tv műsora 19.00 Csurgói hír- 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Clas- Minden ami sport.... 22.00 Kultúrfitnesz ház 2030 80. Ünnepi könyvhét és 8. Gyer­23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Múlt- ma 20.50 Híradó 21.00 Délipart - közéleti tűm- és ismeretterjesztő kisfrlmek, sorozatok adó II. 19.20 Háttér21.00 HálózatTv műso- sicDélutánl7.00Zenevonat20.00Táskará- 23.00Netidők24.00Himnusz0.02Éjfélimix mekkönyvnapok 21.04 A nap történetei Kor, Kapospont Kapós Sport magazin 22.20 Ismétlések reggelig 21.00 Esúfilm ra dió 1.00 Zenei válogatás-Egy kis hazai... 23.04Arcvonások2334Tér-idő0.10Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom