Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám

SZTORI 2009. JÚNIUS 21., VASÁRNAP 12 Éljen és virágozzék a középszerűség skatulyák Az se jó, ha kilógsz a sorból, de az se, ha túlságosan belesimulsz az átlagba „Többet érsz!” Ez volt a pályázat címe, amely feltűnt vidéken élő orvos barátnőmnek. Andi bele­vágott, hetekig a beadványán dolgozott. Elutasították. „Úgy látszik, kevesebbet érek” - írta keserűen. Visszaírtam, eszébe ne jusson ilyesmi, még viccből sem. És megosztottam vele egy tapasztalatomat. A tévéből. Amerikai szórakoztató műsor­ról van szó, címe: Topmodell leszek. Lányok versengenek benne, hogy ők legyenek az új szupermodellek, címlapszerző­déssel, márkaarcjövővel, nem beszélve a kifutóról. Minden hé­ten egyvalaki kiesik. A legutób­bi futamban az utolsó három kö­zött volt a kedvencem is. Csinos arc, vékony alak, tűbe lehet fűz­ni. Ráadásul okos és művelt, a modellkedés alternatívája nála az orvosi egyetem volt. A híres modellekből, fotósokból, stylis- tokból álló zsűri a forduló végén igencsak tanakodott. Aztán ki­mondták az ítéletet. „Elyse lábai előtt máris ott hever a divatszak­ma - mondták. - A fotósok imádnak vele dolgozni, és ő az, aki leginkább a kifutóra ter­mett.” Ám akkor jött a „de”. „Túl különleges. Az átlagos jobban el­adható.” És kiejtették. De ne higgyék, hogy a mara­dék kettőből az egyszerűbb lány győzött. „Shanon túlságosan is átlagos - hangzott a verdikt. - Nagyon szép az arca és az alak­ja, remekül szerepelt a divatbe­mutatón, de olyan, mint egy kész baba. Elanem itt van Adrienné. Rengeteget változott a nyolc hét alatt. Ő a mi emberünk.” Szóval ne üss el nagyon az át­lagtól, de ne is simulj túlságo­san bele. A formálhatóság az, Csinos arc, vékony alak, tűbe lehet fűzni. Ráadásul okos és művelt. ami kell. Hogy akiknek dolgo­zol, kényükre-kedvükre alakít­hassanak, mint a gyurmát. Nemcsak a divatszakmában van így. Egyszer szerencsét pró­báltam az egyik kereskedelmi tévénél. Volt protekcióm is, egy megbecsült szerkesztő barátom ajánlott be, a műsorigazgató sze­mélyesen fogadott. A haverom később azt mondta, túlságosan kiforrott az egyéniségem, és eb­ben a döntnökök nem látnak fantáziát. Aztán, amikor beleestem egy leépítésbe a napilapnál, ahol évekig dolgoztam, ismét az egyik szerkesztőm világosított fel. „Tudod, mi volt veled a baj? Nem tudtak téged hová tenni. Jó, amit csinálsz, de így senki nem ír. Marad az egyéniséged, ami­nek alapján beskatulyázhatnak. Ezeknek te mindig csak egy jó nő leszel, akkor is, ha a világ leg- remekebb cikkeit rakod az or­ruk elé.” Magánéleti szakításaimat ak­tuális partnereim ilyetén kom­mentárja kísérte: „Veled minden olyan bonyolult. A Cilivel bezzeg annyira könnyen ment.” Vagy: „Te nekem túlságosan extrém vagy, és én nem bírom az extre- mitásokat.” Esetleg: „Nem vá­gyom mutatós nőre, az nekem túl sok”. És: „Újságíró vagy? Az gáz. Nekem olyan nő kell, aki mos, főz, takarít, zoknit stoppol.” Most erre mit mondjon az em­ber? Bocsika, hogy élek? Hát csak azért se. Andi barátnőm, te se lógasd az orrod. Akinek nem esik le, micsoda kincset talált a személyedben, az egyszerűen nem érdemel meg. Lesz majd, aki tudja, milyen hatalmasat nyer veled. ■ Rados Virág ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN GÉPEK * KEDVEZMÉNYES élményfürdözés szállás- nak is, országos hatáskörrel, vállalkozói hi- ELADÓK olcsón új kerékpárok garanciával: RUHÁZAT------------------------------------------------ -------------------------------------------------- lehetőséggel a debreceni Nagyerdőn! Nádix telek, gyorshitel: 3-5 nap alatt! 20/215- női 28-as, 18 seb., alu hajlított váz, 39900 -------------------------------------------------­t BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás fel- AKCIÓS darabok! www.japankistraktor.hu , Panzió, www.nadixpanzio.hu , 06/52/532-104 1504 Ft helyett most csak: 29 900 Ft. MTB női-ffi a ANGOL bontatlan zsákos ruha közvetlen iított családi ház eladó. Irányár: 2,5 M Ft Kiskunhalas. Tel.: 06-30/3703-877 »TnMDnrí ád/tw" - .------. TT'T .------------'25737‘ 24/26=21 seb*: 29900' kontrás nöi Angliából: 500 Ft/kg. Bontatlan bálás ruha: ■ 20/228-3822 ------7------------------------------------26069- * BALAT0NB0GLAR0N es Igái gyógyfürdő- a NAGY összegű kárpótlási jegyet magas 26/28: 28 500. Kőszeg Várkör 64., kerék- ,00 Ft/ke Szezonálisan válogatott felnőtt .. ' , °--------------------------*25244* ELADOK raktárról: acéllemez gyökölő, 5 „él szobák, apartmanok kiadók. Mindkettő áron veszek! Hagyatékra várót is. 70/574- párbolt. 06-20/379-3163 íerek nl ARKAK0T0 NY központjában eladó: 3 szó- köbméteres légtartály. Hétvégén is! Teljes a vízhez közel. Üdülési csekket is elfogadok. 6103 ............... . -2602r 7o7n/*j« woe ás családi ház 6,8 M Ft, ugyanitt kisebb raktárkészlet a www.telkesgep.hu oldalon. 70/218-7823 ---------------------------------------------- FIGYELEM. 2,5 milho Ft értékű irodaszerei- szállítás. Tel.. 20/323-0212, 70/316-7296, sa ládi ház 3,4 M Ft. Érd.: 20/457-4371 20/972-6425 —---------------------------------------------------------------------J—------------------- fdp 700 ezer forintért. Kívánságra listát e-mail: beastex@gk)bonet.hu, Nograd megye------------------------------26052* ------------------------------*26102* BALAT0 N FEN WESEN nyaraló (max. 10 fő) ALLAT küldünk. Nettó ar! Hétvégén is! 20/972­AR KÁNY központjában fürdőhöz közel 1 E-514 világoszöld gabonakombájn, 1990- 07. 25-től 08. 01-ig és 08. 15-tól kiadó. 1fln ., obrin 7n/r,K 7(11„ 6425 ____________________,26102. £ %-° bás földszinti nyaraló eladó. 30/285- es, 2 db HW 6011 billenős pótkocsi műsza- 30/661-1744 ANYABÍR KA, 100 db eladó. 70/226-7015^ KÜLÖNBÖZŐ méretű és minőségű 20,5 tón- HÉ&tt 460 *25929* klval* RK-Í8Ö fukasZ3 e|ado. 20/3355-358 .j. , .™2S. a BERNÁTHEGYI kiskutyák eladók champi- na köracél 105 Ft/kg nettó áron eladó. Hét­ELEBIÁN 2 tanya gazdasági épületekkel, FIGYELEM! 90 Ft/kg áron excenterprések teraszos szobákat fürdőszobával on és minősített szülőktől. 30/274-1394 végén isi 20/972-6425, www.telkesge g.hu , u Middel eladó. 70/226-7015 ! ^ eladók^ Hétvégén is! www.telkesgep.hu , 30oo'Ft/fő/éj idegenforgalmi adóval. Reg- a EBŐRÖK, villanypásztorok, kártevőriasz- LOVASKOCSI és fiáker eladó. 20/310-2001 P)j|^ljB|igpf||||||| t ÖRS vezér tér közelében 48,5 nm-es déli —-----------------------------------------26102* geli lehetőség! Érd.: 83/346-329 ______ tók utánvétellel is. Elektra Start Szaküzlet, NAGY teljesítményű hegesztőgépeket, vil­ik vésű, egyedi fűtésű lakás eladó, 11,9 mii- HÍDDARUK és forgódaruk raktárról eladók. „ , . ... .. „ F“3’ 8181 Berhida, Szabadság tér 5. 30/307- lanymotorokat, elfekvő csapágyakat és esz­). Csereérték 13,5 millió. 20/557-2087^ Hétvégén is! www.telkesgep.hu , tel.: S20bák fürdőszoba._’teakonyhi, parki, l49?, 30/214-7677, www.vilbny pasztorok.hu tergakéseket veszek. I: 20/3930-115 ÁHIN 60 ha föld eladó, ebből 50 ha 10 ——:-------------------------------------*26102* tv-, hűtő- stb. használattal kiadók. 2500- FIASLÓ, 5 éves, eladó. 20/310-2001 SÁRBA rakott kisméretű tégla és nagymére- KÖNYV /es akác- és nyárfaerdő, a többi szántó, HW 80-11-ES szüretelő tepsivel eladó. T.: 3000 Ft/fő/éj, előjegyzés: 36/312-706 -------------------------------------------*™»* tű címeres tégla nagyobb mennyiségben is —------------------------------------------­it , gyümölcsös.T.: 30/9445-401 20/9727-145 -------------- _______-_____--------------- eladó.T.: 70/259-0209 PlIWiiWIMHHMHMMi--------*26096* — — **w* «GYULAI szálláshelyek. 30/437-8900 SZOLGALTATAS Wí(, ~z':wnn ESSHKHQSSEQI DA LMÁSON gyógyfürdő utcájában ossz- HW-60,121 billencs, 51 billencs pótkocsik, ——------------------------------;—7--------'26®f . VAoKüNTENERTveszek. Katonai főzőüst, 90 //:£/->/'> 7: ­tmf ortos, téglából épült családi házunkat MTZ-50, piros rendszámmal, friss műszaki- * HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. SABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374- liter, sátor, műanyag étkészlet fém evöesz- ••£;./*•.■, * *'. adjuk, esetleg kis családi házra, lakásra val eladók. 20/3934-567 30/587-5564 ____________7956______________________________ közökkel eladó. 30/320-6830 .2600,. ie réJnénk (zárttertre is) Gödöllő járása- !H GABONA- és aprómag-vetőgép eladTc: H0RVÁT apartmanok kiadók. 30/600-4293 a PORSZÍVÓZSÁK készítése, 20/478-2881 EGÉSZSÉG ----------------------------------­an. Ugyanitt kárpótlási jegy eladó. T.: 06- ,n/,n70(!01 5 5H--------------------------------------------------------------------------------------------------25221* _________eucataeu________ uiDncTMÉuv 3/ 621-5111 ju/zur-zozi____________________ OLASZ apartmanok kiadók. 20/539-5943 a HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak mwutimfciMT p ZALAKAROSON mediterrán jellegű csalá- K 25 Zet0f (1956>eladó* T*: 20/9727-145 _ a PÉCSHEZ közeli Slkonda Wellnessfürdő- gyógyászati eszközök harmadáron. 70/537- *ü_ OSZT. trapézlemezek Dabason. ház és bevezetett vendégkörű plusz 6 MTZ 80-ast vennék, nagy fülkést 20/5518-983 nél klimatizált nyaraló egész évben kiadó 6662______________________.25381. 29/367-618, 70/318-9472________25225. uart man eladó, www.katihaus.info , tel.: “““ “ ; j“ I .. T.f64- (üdülési csekk elfogadása). 70/537-4357 -------------------------------:----------------- ---------------------;----------------------— 1/ 983-6574 8,3-AS gabonás eladó. T.: 20/9727-145 —- •» GONDOZÁS BÉLYEG------- *2607i* _________________________a SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. Tel.: -------:----------------------------------------------------------------------------------------------­f ZALAKAROSON 3 szintes nyaraló 10,8 MEZŐGAZDASÁG 70/941-2649 a VIDÉKI (Tolna megye, Paks) családias, « MAGÁNGYŰJTŐ régi képeslapokat, papír­illióért eladó. 20/986-7050 ........................................................... ......... — ■’5-’«* bentlakásos intézetünkben az ország egész pénzeket, postatiszta bélyeggyűjteményt — •”23' KÖRBÁLÁS fűszénát vennék. 20/5518-983 * UDÜUÓN Gyulán, a gyógyfürdő közeié- területéről idős emberek ápolását vállaljuk, keres megvételre. 1/405-7330, 1/409­dédi eucuv -------------------------------------------,260“' ben, a családias Székely Panzióban! 06- ________ teljes ellátással, egyszeri, nagy összegű be- 4628 20/543-0446 ______BÉR EMENY_______ KUKORICADARA (CGF), nedves, ill. száraz, 66/361-015 __________VEGYES__________ fizetés nélkül, napidíj ellenében. 75/510- --------------------------------------------­f ^ ^AJÁS Kerepesen segítségért! (Épít- szállítva eladó. 30/3302-765 . ÜDÜLJÖN kellemes környezetben a Bal * BORPÁRLAT eladó! 20/460-4600 486, 20/569-S65! _ ^ NÖVÉNY ■zesertes kertművelésen.) 28/552-190 MADARRIASZTO „müsas". Ara 15000 Ft. ,nnná| . ^14,1 Knii4íi,imh<in Fi,rónai --------------------:--------:------------------- ------------------------------------------------­--------- ww w.madarriaszto.hu , 06-30/9467-970 SLi S1, ?,If CSAPDA elado* kártékony állatok (patkány, _________RÉGISÉG_________ a LILÁSFEKETE DINNYEBOKOR ELADÓ. JÁ RMŰ ~-------------------------------------- színvonal, magyar arak, gyönyörű park, menyét) elfogására alkalmas. 20/448-4588 94/352-552 ___________________________ SZÉNÁT veszek. 30/6314-883 sportpálya, konditerem, szauna varja Önt!--------------------------------------------25610* » MAGYAR nyelvű biblia, 217 eves, szlovák JL--------------------------------------- .26026. f FORD Transitokat vásárolnánk, 9 szemé- , -----------'260e9' Étkezés légkondicionált étteremben, svéd- ELADÓ tetőcserép, lovak. T.: 20/222-1043 nyelvű biblia, 110 éves eladó. 28/552-190 eset, készpénzért, 1992-2000 évjárat kő- ÁLLÁST KÍNÁL asztalos reggelivel. Elhelyezés 3 és 6 ágyas A • j itt 30/346-7347 -------------------------------------------------- galériás szobákban. Minden szobában tele- tw yy------------------------------------------- * AZ 0RIFLAME jó üzlet! Ismerd meg és légy fon, fürdő, WC van. Üdülési csekket elfoga­‘ KIS BUSZOK berbe. 9-11 szem 30 630- tagja! 30% jutalék, ajándékok 70/776-8294 dunk! Érd Szaboné Molnár Bernadett pewnvszamu^^ —_____________________*26021* * FARMASI kozmetikumok katalógusból ww w.boglarikoUegium.hu . 06/30/937* ^ Szagos f KISBUSZOKAT vásárolnánk! 30/746-7347 való értékesítésére munkatársakat keresek, 5250 detti@boglarikollegium.hu fe* lapban iNAULT Megane Classic, 1999-es, friss 20-38% jutalek. T.: 30/630-7555 ^ * WWW.balatonfenyvesivilla.ini.hu , vízparti á^íT' Név:........................................................................................................................................... üszakival és zöldkártyával, kisebb karos- ® JÓL FIZETŐ bedolgozói munka, leinfor- pihenés, horgászat. T„ 30/591-8036 Lakossági hirdetések : Y éria-sérülésekkel eladó. Ár: 650 E Ft. T.: málható cégtől. 30/846-1819 ^ wWW.dramiapartman.hu , horvát apartman, Közületi hirdetésT Clm: ........................................................................................................................................... 1/326-8015________________26M6. KACSÁK ellátásához keresünk megbízható közel, olcsón, magyarul, július 4-ig. 3500 ^OMFt/íor lránuítnc*»ám* VnTatóknc tolofnn­JZ UKI Wagon R 2002 13 16 V Swift 30-40 éves férfit tanyára, ottlakással, teljes Ft/fő; www.dramiapartman.hu 1 sor = 42 betűhely an^ oszam.......................WBZeieKes leielOll........................................................... )9 6„ Peugeot 405 1.9 D eladó. Ár: 890 E, ellátással. Bács me^e. 30/475-6566 ^ * ZALAKAROSON apartmanok kiaTk! SS Sfs a HIRDETÉS SZÖVEGE*...................................................................................... )0 E, 190 E Ff 30/320-6830 «TÖBBFÉLE otthonról végezhető papír- www.katihaus.info , 20/9836-574 árát postai utalványon '5S5EKZSS& aaaaaas ....................................................... HA SZONGÉPJÁRMŰ • OKTATÁS »ZALAKAR0S belvárosában apartmanok j — nkt 1 IPmP7kp„^i TPi* kiadók-üdülési csekketelfogadunk'Gyerek­ADÓ tehergépkocsik: MÁN 3,5 tonnás, '0Kt'' LemezKeszltes* lel** kedvezmény, fitnesz, kerékpár ingyenes. itős, 990000 Ft; Fiat Scudo hűtős: 20/964-6289_________________ ww w.zalakaros.info.hu/fodi . 5500 Ft/2 ^ I I I I I I I I I I I I III I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I J0000 Ft;'Daewoo^ 2 tónnásS'gázosTtar- UTAZÁS fö/éj. T.: 20/311-6454 --------- ^ K||H| í .i.il.LLli.ilil.iil.ililLL.Aia.lil.L.L..L..L..Li..L..L..L..L..L.l1L>.L.1LI. inca 1 ,15 millió + áfa. Nettó áraM Hetve- AKC1Ó, 20 fő feletti diák. és felnőtt. PÉNZPIAC impresszum szerinti (elhasználásához !íl is! www.telkesgep.hu , 20/972-6425 A n -------------------------------------------------- *? Amennyiben nem járul hozzá személyes adatai felhasználásához, kórjűk, írásban kBlin felezze.----------------------------------------•26102* csoport, amely 3 éjszakát eltölt vendeg- vÉGRFHAJTÁSOS illetvp tprhplt in^atla MM nwMmmw: ** i *** **. QgSg .......................................................*«....................................................... Y9 1!669-4___________ I——:_____________________________—__________I

Next

/
Oldalképek
Tartalom