Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám
SPORT 2009. JÚNIUS 21., VASÁRNAP 10 Marcel Desailly edző szeretne lenni afrika Edzői álmokat dédelget Marcel Desailly, a franciák korábbi 114-szeres válogatott labdarúgója. „Amióta 2006-ban visszavonultam, a tévékommen- tátorkodás mellett tanultam is, így szívesen ülnék egy klubcsapat vagy akár válogatott kispadján. Elsőként talán Afrikában dolgoznék” - jelentette ki a ghánai születésű volt hátvéd, aki négyéves korában költözött Franciaországba. Súlyos büntetés a gyászcsendet megtörőnek büntetés Öt évre kitiltották az Utrecht stadionjából azt a futballszurkolót, aki a Feyenoord elleni bajnokin megzavarta az egyperces gyászszünetet. A férfi - akinek kilétét nem hozták nyilvánosságra - a május 3-i találkozón akkor kezdett ordítozni, amikor az egész aréna néma csenddel tisztelgett a holland királyi család elleni támadás során elhunyt hat áldozat emléke előtt. Az Utrecht vezetője szerint a szurkolók segítségével sikerült azonosítani az elkövetőt. Négy magyar csapat várja a sorsolást NEMZETKÖZI KUPÁK Hétfőn a svájci Nyonban tartják a nemzetközi kupák 2009- 2010-es idényének első sorsolását. Négy magyar csapat érintett, a Debrecen a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében kapcsolódik be. A Haladás, az Újpest és a Honvéd az új Európa Ligában érdekelt, a három klub, a fenti sorrendben, az első, a második és a harmadik körben kapcsolódik be a selejtezőkbe. Jól mutatkozott be a Debrecen próbajátékosa DEBRECEN A bajnok „Löki” a második csapata elleni edzőmérkőzéssel kezdte meg a felkészülést az új idényre. Az első csapat simán, 4-2-re győzött, a francia próbajátékos, Adamo Coulibaly egy félidő alatt két gólt szerzett, majd adott egy gólpasszt is. Mattháus ma Fehérváron labdarúgás Az NB I egynegyedét külföldi edző irányítja majd A következő idényben a magyar labdarúgó NB I csapatainak legalább a negyedénél külföldi edző dolgozik majd. Számuk a duplájára ugrott az előző évhez képest. A véletlen hozta így, vagy ez a tendencia? Dénes Tamás Ha csak a matematikát nézzük, a környező országokban talán nem ilyen magas a szám, igaz, egyelőre jó pár klubnál még csak keresik a vezetőedzőt (Romániában főleg.) Ugyanakkor kétségtelen, hogy a legnagyobb vagy a legjobb anyagi helyzetben lévő klubok ezt a megoldást választják. A magyar NB I-ben a jelek szerint négy csapat vág neki az új szezonnak külföldi edzővel: az Újpest, a Fehérvár, a Ferencváros és a Kecskemét. A lila-fehérek éppen holnap mutatják be sajtótájékoztatón a skót Willy McStayt, Fehérváron Lothar Mattháus tér vissza klubedzőként a magyar futballba, a Ferencvárosban pedig az angol tulajdonos gyorsan világossá tette, az övéiben bízik, így már a tulajdonos- váltás óta Bobby Davison az edző. (S mielőtt a Fradi szurkolói ezen háborognának, mellékelek egy statisztikát: a zöld-fehérek legutóbbi tíz edzőjének éppen a fele, Vlak, Pokle- povic, Kuntics, László és Davison nem a magyar futballiskola gyermeke.) Kecskeméten maradt a sikeredző, Tomiszlav Szivics. Megjegyzem, ha jobban is örülnék a magyar edzők gyakori sikereinek, annak még inkább, hogy ha, akárcsak a játékosok, valaki közülük eljutott volna mondjuk a Hert hába, az Anderlecht- be vagy a Fulhambe, nincs bajom a külföldiekkel. Elfogadom, hogy a viláMeglehetősen sok polémia követte a magyar sajtóban Lothar Mattháus fehérvári szerződtetésének hírét. Az idő megadja majd a választ, jó döntés volt-e az idecsábítása Majdnem mindent megnyert játékosként , LOTHER MATTHÁUS 1961. jjj március 21-én Erlangen- ben született. Profi karrierje a Mönchengladbach- ban kezdődött, majd a Bayern Münchenben teljesedett ki, onnan szerz& dött a milánói Interhez. Pályafutása csúcspontján, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a milánói klubban játszott, majd visszatért a Bayernbe. A Metro- Starsban zárta le pályafutását. A német válogatottban 150-szer lépett pályára. Klubedzői pályafutásának első állomása a bécsi Rapid és a belgrádi Partizán, majd 2004 és 2006 között magyar kapitány volt. Később rövid ideig Brazíliában dolgozott, majd a Salzburgnál, legutóbb pedig a Maccabi Netanyánál tevékenykedett. gon mindenütt dolgoznak légiós edzők. Az ország fut- balljának s a klubok gazdasági erejének függvényében nagyon jók vagy éppen kevésbé jók. Mégis kételkedem abban, hogy sikeresek —j lesznek-e. A példákat látom magam előtt: a rendszerváltozás óta, amió- j ta külföldi vagy éppen (az erdélyi edzőkre gondolva foglamazok így) a más fut- ballkultúrákban felnőtt edzők közül alig néhány tudott sikereket elérni. Martti Kuusela, akit először a világba cikizett erőnléti edzései miatt | a magyar futballtársadalom, vagy éppen Miroslav Beránek tartozik a sikert elérő kivételek közé, nálunk még a BEK-győztes Jenei Imréről és az azóta a Barcelona és a Chelsea másodedzőjeként dolgozó, majd a Panathinaikosszal a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutott Henk ten Catéról is sikerült kideríteni, hogy nem értenek a futballhoz. Ezért azt mondom, a mostani szezon fontos lehet a magyar futball szempontjából. Például olyan szempontból, hogy kiderül: nem feltétlenül akarja a közeg felmorzsolni az idegeneket. McStayről nincs benyomásom, a másik három eléggé autokrata ahhoz, hogy ne hagyja magát. Sir Alex Ferguson újra ráhajtott a Reál Madrid kapusára A Manchester United lehet, hogy nem akarja a számláján látni a Cristiano Ronaldóért járó 80 millió font nagy részét. AJkalmasint nem őrült meg senki az Old Traffordon - pusztán arról van szó, hogy az angol klub szívesen leszerződtetné a Reál Madrid kapusát, Iker Casillast. Logikus, hogy Sir Alexnek szüksége lenne a spanyol kapusra. Ráadásul nem is új keletű az érdeklődése, köztudott, hogy már többször tett kísérletet Casillas megszerzésére. Igaz, ezek a próbálkozások még az idő előttre datálhatok, hogy Edwin van dér Sár átigazolt a Fulhamtől. A holland azonban már 39 éves lesz októberben, közeli a búcsúja. A Mán United hosszú távra keres megoldást, Casillasban pedig, aki egyéb titulusai mellett a 2008-as Eb kiemelkedően legjobb kapusa volt, megtalálhatja azt. Casillast zavarja, hogy feleannyit keres Madridban, mint Cristiano Ronaldo Igaz, hogy korábban a Manchester United nyilvánosságra hozta, hogy nem kíván 26 éven felüli sztárjátékost igazolni, de e szabályt hajlandó nem túl komolyan venni, vagy egyelőre csak a mezőnyjátékosokra alkalmazni. A Vörös Ördögöknek hamarosan mindenképpen márkás játékosok igazolásával kell megnyugtatniuk nem túlságosan boldog híveiket. A klub az elmúlt két hétben elveszítette Cristiano Ronaldót, majd szombaton bejelentette, hogy hiába ajánlott több mint 25 millió fontot s ötéves szerződést Carlos Tévezért, hiába ígért az argentint a klubtörténet legtöbbet kereső játékosai közé emelő fizetést, nem tudja megtartani a csatárt. ■ Fabio Cannavaro az olasz futball rekordere lehet este konföderációs kupa Nagy presztízsű mérkőzést játszik egymással a brazil és az olasz válogatott Pretoriában Ma este igazi slágermérkőzést játszanak a Konföderációs Kupán: a világbajnokságok történetének két legeredményesebb csapata, az ötszörös világbajnok brazil s a négy elsőséggel büszkélkedhető olasz játszik egymással. Bizonyos szempontból nem azonos alaphelyzetből indulva: az egykori Serie A-légiós, Dunga válogatottja mindkét mérkőzését megnyerve hat pontot gyűjtött eddig a tornán, míg Marcello Lippi Squadra Azzurrája az amerikaiak legyőzése után 1-0-ra kikapott Egyiptomtól. Mindez azt jelenti, hogy ha az olasz csapat nem tud nyerni a brazilok ellen, kieshet. Az egyiptomiak esélyesebbek az amerikaiaknál, a brazilok pedig aligha fogják leadni a pontokat, mert az elődöntőben szeretnék elkerülni a csoportelső spanyolokat. (Az A csoport két szombati találkozója, a Spanyolország-Dél-Afrika és az Irak-Új-Zéland mérkőzés lapzártánk után ért véget.) ■ A Squadra Azzurának nyernie kell a biztos továbbjutáshoz. A brazüok, akik egyébként februárban Londonban is nyertek az olaszok ellen, akkor barátságos mérkőzésen, kifejezetten presztízscsatának tekintik a rangadót. Kaká szerint a meccs fontos állomás lesz a világbajnoki felkészü- Fabio Cannavaro több mint egy évtizede biztos pont az olasz védelemben lésben, s bár személy szerint sajnálná, ha az olaszok kiesnének, a brazilok győzelemre fognak játszani. Az Inter kapusa, Júlio César váratlanul Marcello Lippi döntését kezdte kritizálni, mondván, az eddig látottak azt bizonyítják, a kapitány hibát követett el azzal, hogy nem vitte el Dél-Af- rikába Antonio Cassanót. Békésebb hangot ütött meg Robinho, aki szerint a brazil válogatottnak most lehetősége lesz arra, hogy igazán élvezze a játékot Dunga, aki 1994-ben a csapatkapitánya volt az éppen az olaszok elleni tizenegyespárbajban világbajnoki címet nyert brazü csapatnak, sejtetni engedte, hogy az eddig kevesebb szerephez jutott játékosai bevetésén is gondolkodik: „Fontos meccs ez a számunkra, de azért anyira nem, mintha egy továbbjutásról döntő világbajnoki találkozó lenne.” Az olaszok közül Fabio Cannavaro lehet majd a középpontban. Nem feltétlenül a játékával, az elmúlt két mérkőzésen nem volt meggyőző a teljesítménye. Ám tény: a vasárnapi, ha játszik, a 126. meccse lesz majd a Squadra Azzurrában, s ezzel beéri az örökranglista élén Paolo Maidinit. Cannavarónak szerencséje van az ünnepi meccsekkel: a 100. válogatottságát 2006-ban a franciák ellen a vb-döntőben ünnepelte, most a brazilok ellen lehet (társ)csúcstartó. ■ D. T.