Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám

2009. JUNIUS 21, VASARNAP 7 INTERJÚ kormányszóvivő Egy hónapja dolgozik új munkakörben a Bajnai-kormány szóvivője. Szollár Domokos jobboldali családból jött, de időnként dicséretet is kap rokonaitól munkájáért. KÜLÖNÖS CSILLAGIEGY ÉS SKARLÁT BETŰ Azért vállalt szerepet a válságkezelő kormány­ban, mert szerinte olyan kabinet alakult, amelyik­nek van programja. A Bu­dai Bernadettel együtt szóvivó'sködő Szollár úgy véli, tud azonosulni a kormány politikájával. Ambrus Vilmos- Tudja, hány kormányszóvivő volt hivatalban a rendszervál­tás óta?- Nem.- Tippelni sem akar?- Tizenegy vagy tizenkettő.- Ön a tizenötödik. Volt közöt­tük olyan, aki egymaga végig­vitt egy kormányzati ciklust, vagyis négy éven keresztül volt szóvivő, másnak hat nap jutott. Van értelme úgy kor­mányszóvivőnek lenni, hogy a kabinet, amelyben ilyen mó­don szerepet vállal, deklarál­tan egy évre tervez?- Nem lettem volna szóvivő, ha nem ez lett volna az alaphely­zet. Soha nem vonzott a pártpo­litika. A Bajnai-kormány pedig különös csillagjeggyel bír, vilá­gos feladata van: a válságkeze­lés. Ha ebben tudok segíteni, már van értelme dolgozni, akár egy napig is. De egy évig ez ép­pen elég kimerítő és fárasztó munka lesz.- Mi a vonzó abban, hogy egy népszerűtlen intézkedések egész sorát meghozó kormány döntéseit kommunikálhatja?- Félreértés, hogy a szóvivő­nek az a siker, ha népszerű dön­téseket ismertet. Elegem lett ab­ból, hogy éveken keresztül sem­mi sem történt ebben az ország­ban. Most viszont végre van egy olyan miniszterelnök, akinek van programja, és ennek ered­ményeképpen ugyan holnap nem, de holnapután jobb lehet az élet. Ha ehhez hozzá tudok járulni, akkor már megérte. Ha érthetően el tudom magyarázni, mi miért történik, bármilyen fáj­dalmas lépésről is van szó, ak­kor a feladatot teljesítettem. Ez a siker, és nem az, hogy az ember éppen mit kommunikál.- Egy korábbi kormányszóvi­vő, Batiz András készítette fel erre a szerepre. Miért kellett egy szóvivőnek tréningezni egy szóvivőt?- Ennek sok oka volt. Bár szó­vivőként dolgoztam a repülőté­ren, mégis más egy magáncégnél ilyen pozícióban tevékenykedni, mint a kormányzatban. Más a kö­zeg és a feladat. A kormányszóvi­vő gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy kemény kérdéseket kap pél­dául ellenzéki sajtóorgánumok újságíróitól. Vagy meg kellett ta­nulnom, hogyan kell sajtótájékoz­tatót tartani. Ez új volt számomra, mert a repülőtéren a cég vezetői tartották ezeket. De meg kellett tanulnom, hogy sokkal tudato­sabban figyeljek a testbeszédre vagy a gesztikulációkra. Mivel András kormányszóvivő volt, így abban is sokat segített, hogy mű­ködik a kormányzat, a döntésho­zatal folyamata. „Ha el tudom magyarázni, mi miért történik, bármilyen fájdalmas lépésről is van szó, akkor a feladatot teljesítettem”- A kormányszóvivői pozíció mennyiben politikusi szerep?- A jó szóvivők valamennyire politikusok is. Persze nem párt- politikusokról van szó. Az a jó szóvivő, aki azonosul azzal a po­litikával, amit képvisel. Mert így lesz hiteles. A képernyő vagy a rádió pedig nem hazudik. Rög­tön lejön, ha egy szóvivő nem ér­zi magáénak az ügyet, amit kép­visel. Ebből a szempontból kell politikusnak lenni. A jó szóvi­vők ilyen értelemben politiku­sok voltak. Borókai Gáboron vagy Batiz Andráson látszott, hogy amit mond, azt érti, tudja és hiszi is.- Ezeken túl mi kell ahhoz, hogy valaki jó szóvivő legyen?- Őszinteség, nyíltság - ezek mind szükségesek a szóvivői szerephez. A hitelesség az egyet­len valutája egy szóvivőnek. Szerencsés esetben a szóvivő bölcsész végzettségű. A böl­csészkarok ugyanis nagyon jó alaptudást és adaptációs készsé­get adnak, amelyek segítségével sok mindent gyorsan meg lehet tanulni. Abból is jó szóvivő lesz, aki a szakmájából jön, vagyis ko­rábban mondjuk tűzoltó, men­tős vagy rendőr volt. Itt a szak­maiság a fontos. Egy ilyen szóvi­vőnek pontosan tudnia kell pél­dául, hogyan vonul ki a tűzoltó­ság egy tűzesethez, vagy mit csi­nál katasztrófahelyzetben.- A szóvivőség külön szakma?- Szerintem nem helyes egy lapon említeni a szóvivőséget az orvosi, tanári hivatással vagy mondjuk a villanyszerelői szakmával. Nem is vagyok tag­ja a Magyar Szóvivők Egyesüle­tének.- Említette, hogy a jó kor­mányszóvivő azonosul kormá­nya politikájával. A Bajnai- kormány programjával törté­nő azonosulás nem volt viták forrása a családjában? Nyilat­kozott már arról, hogy család­ja és barátai többsége jobb­oldali kötődésű.- Voltak ebből viták. Én azon­ban a dolgokat nem aszerint íté­lem meg, hogy valami bal- vagy jobboldali, hanem helyes-e. Az a véleményem, hogy Bajnai Gor­don a programjával jó dolgokat csinál, érdemes mellé állni. So­káig jobboldali szavazó voltam, azonban az utóbbi időben eltávo­lodtam ettől, de nem tartom ma­gam baloldalinak. Nagyon sok mindenben nem értünk egyet a szüleimmel, a családommal meg a barátaimmal, de ők ebből nem csinálnak ügyet.- Előfordult, hogy kapott bírá­latokat tőlük? Vagy megtör­tént, hogy éppenséggel megdi­csérték egy-egy nyilatkozata után?- Persze, mindkettőre volt pél­da. De amióta kormányszóvivő vagyok, furcsa módon kevesebb a dicséret. Reptéri szóvivőként többet kaptam.- Mi a legfőbb különbség a Budapest Airportnál betöl­tött szóvivőség és a kormány- szóvivői munka között?- A repülőtéri kommunikáci­ós stáb négy-öt emberből állt. Mindent mi csináltunk: mi ta­láltuk ki, hogy mikor, mit és ho­gyan mondjunk. A kormányzat­nál mindezeknek csak egy sze­lete van nálam, az üzenet „kéz­besítése”. A kormányszóvivő tagja a miniszterelnök legszű­kebb stábjának. Ott van az érte­kezleteken, a döntéseknél, ő ren­delkezik a legtöbb információ­val, az ő feladata és felelőssége, hogy ezeket szétossza a kommu­nikációs stáb tagjai között. A leg­különbözőbb dolgokat kell na­gyon alaposan ismerni: a család- támogatási rendszertől kezdve a Nemzetközi Valutaalap hiteléig mindent. És persze előfordult, hogy nem tudtam pontosan vá­laszolni egy-egy szakpolitikai kérdésre, de egy szóvivő ne ál­tassa magát azzal, hogy mindent tud. Ha az ember nem tud vala­mit, az a legnyíltabb, ha ezt őszintén kimondja.- Hogyan telik egy átlagos napja, amióta kormányszóvivő?- Napi hat-hét órákat vagyok különböző értekezleteken, vagy eseményeken, amikor éppen nem, akkor az újságírókkal be­szélek. Reggel 8-kor kezdődik a munka, és úgy este 8-9 előtt nem nagyon érek haza. Ahhoz, hogy az ember minden hírt ismerjen, és tudja, mit írnak az aznapi új­ságok, már reggel fél 8 körül bent kell lenni. Délelőtt folyama­tosan értekezleten vagyok, dél­után tartjuk a kormányszóvivői sajtótájékoztatókat. A nap folya­mán több találkozón veszek részt újságírókkal, szerkesztők­kel, főszerkesztőkkel. És van, amikor este valamilyen tévémű­sorba kell bemennem. Volt olyan nap, amikor reggel 6.10-kor kezdtem a Napkeltében, és este 10-kor végeztem egy másik tele­víziós műsorban. De nem pa naszkodom. Nagyon élvezetes a munka.- A Bajnai-kormánynak két szóvivője van, a másik Budai Bernadett. Milyen a munkamegosztás önök között? Ismerte őt korábban?- Nem. Jó viszony­ban vagyunk, meg­felelő a munka- kapcsolat. Mivel nem különítet­tük el a felada­tokat, tartottam attól, hogy talán különböző dol­gokat fogunk Szollár Domokos Budapesten született, 1975. augusztus 20-án. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettu­dományi Karán szerzett diplomát, majd a Közép­európai Kulturális Intézet munkatársa volt. 2004-TŐL 2009-ig a Budapest Airport szóvivője, kommunikációs vezetője volt, 2009. május 15-től kormányszóvivő. nős, egy lánya és egy fia van. mondani ugyanarról a témáról, de szerencsére ilyen nem for­dult elő.- Hogyan tudja összeegyeztet­ni a kormányszóvivői munkát a családi élettel? Nyilván hét­végéken is folyamatosan kere­sik az újságírók.- Ez még csak a kisebb baj. Az ember vagy kormányszóvi­vő, vagy családja van. Hét köz­ben alig látom a családomat. Na­gyon nehezen egyeztethető ösz- sze a kormányszóvivőség és a családi élet.- Azért nyáron csak elmegy szabadságra.- Legfeljebb augusztusban, egy hétre. A feleségem családjá­nak a Káli-medencében, Kővá- góörsön van háza, oda szoktunk járni nyáron. Három kilométer a révfülöpi strand.- Tudja-e már, hogy mihez kezd, ha véget ér a kormány­zati ciklus? Irány a magán­szféra, esetleg más, korábbi kormányszóvivőkhöz hasonló­an céget alapít?- Nincs konkrét elképzelé­sem. Szerintem a szóvivőség- nek mint munkának az életcik­lusa olyan 5-6 év. Valaki nagy­jából ennyi ideig lehet szóvivő. Én már ezt csinálom öt éve. Nem hiszem, hogy ajövőben szóvivő lennék bárhol is. Sze­retnék kommunikáció szakon tanítani, mert van olyan tapasz­talatom, ami érdekes lehet az egyetemisták, főiskolások szá­mára.- Nem tart attól, hogy a kor­mányszóvivőség megbélyegzi az illetőt? Esetleg azt mond­hatják, na, ez a Bajnai- kormány embere volt.- Az önmagában nem baj, ha valaki egy kormánynak dolgo­zik. Ha ez mintegy skarlát betű­ként marad rajta, akkor az ab­normális. Remélem, hogy ez ná­lunk nem így van. „Az ember vagy kormány- szóvivő, vagy családja van. És hét közben alig látom őket."

Next

/
Oldalképek
Tartalom