Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám
2 2009. JÚNIUS 21., VASÁRNAf KÖZÉLET WMSEESSSM Franciaországban tilos a maszk a tüntetéseken FRANCIAORSZÁGBAN mostantól tilos maszkot viselni a tüntetések résztvevőinek. A rendelet megsértői pénzbírságra számíthatnak. Az intézkedést még április közepén javasolta a francia belügyminiszter annak nyomán, hogy a strasbourgi NATO-csúcsot erőszakos demonstrációk kísérték. Az utcai megmozdulások számos résztvevője álarcot viselve támadt a rendőrökre. Négy kikötő és 29 strand kapott kék zászlót AZ IDÉN 29 STRAND és négy kikötő kapott Kék Hullám zászlót. Szabó Imre vízügyi miniszter Balatonfüreden elmondta: a minősítést azok a strandok nyerhették el, ahol tiszta a fürdővíz és a partszakasz, és kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre. A zászlókat 2004-ben osztották ki először, a követelmény- rendszert a nemzetközi Kék Zászló mozgalom szempontjai alapján dolgozták ki. Életútprogram alapján segít a Csányi Alapítvány A csányi alapítvány által támogatott gyermekek mutatkoztak be tegnap Pécsett az Életút Napon. Csányi Sándor alapító, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmosta! hogy az alapítvány^, alaptőkéjének hozamából, egyéni fejlesztési terv és életútprogram alapján, segítenek hátrányos helyzetű gyermekeken. Egyéni fejlesztési terv dönt Ennyi idő múlva, azaz őszre meg kell találnia az MSZP-nek miniszterelnök-jelöltjét - mondta Lendvai Ildikó pártelnök. A szocialisták előtt rengeteg a tennivalójuk: először is rendezni kell a párton belüli konfliktusokat, kisebbségből kell működtetni a kormányt, majd miniszterelnökjelöltet kell állítaniuk. Ennyi különbözteti meg a fideszes ifjúságot a többiektől - mondta tegnap Schmitt Pál pártalelnök a Fidesz ifjúsági szervezetének közgyűlésén. Schmitt szerint a fidelitasos fiatalok keresztények, konzervatívak, polgáriak és nemzetiek. A volt elnök, Szijjártó Péter időközben egy focimeccsen súlyos sérülést szenvedett. Ennyi szavazattal erősítették meg tegnap bizalmi szavazáson Dávid Ibolyát az MDF elnöki székében. A szavazás után azonban több küldött is elhagyta az országos gyűlést, és olyan is volt, aki egyből bejelentette a pártból történő kilépését. Az MDF-nek nincs országgyűlési frakciója, de Brüsszelben mégis ott lesznek. Ennyire volt képes tegnap az SZDSZ Országos Tanácsa, az ülés ugyanis határozatképtelen volt. Fodor Gábor pártelnök ennek ellenére bejelentette, megtartják a liberálisok július 4-i tisztújítását. A két hét múlva sorra kerülő elnökválasztásra azonban még nincs jelölt, így kérdéses, mi lesz a szabad demokratákkal. FORRÁS: VR-GYŰJTÉS - VR-GRAFIKA Demokrata nyíltan szavaz? döntések Dávid nyílt szavazással maradt - Káosz az SZDSZ-ben Megerősítette Dávid Ibolyát elnöki tisztségében az MDF országos gyűlése. Az SZDSZ országos tanácsa viszont határozatképtelen volt, de a liberálisok ettől függetlenül megtartják a júliusi tisztújítást. Ambrus Vilmos Több pártesemény is zajlott szombaton. Jellemző, hogy ezek közül a kispártok fórumai voltak konfliktusosak, ami továbbra is azt jelzi, mind az MDF, mind az SZDSZ helyzete változatlanul ingatag. Bár Dávid Ibolyát óriási szavazattöbbséggel erősítette meg nyílt bizalmi szavazással elnöki tisztségében a demokrata fórum országos gyűlése, sok küldött meg sem jelent, többen pedig a szavazás után elhagyták a tancskozást. A küldöttek 182 igen, 72 nem szavazattal és 20 tartózkodással erősítették meg pozíciójában Dávid Ibolyát. „A bizalmi szavazás több mint kétharmados többséggel megerősítette az MDF elnöke és elnöksége által folytatott politikát. Ez egyfajta felhatalmazást is jelent arra, hogy a következő hónapok munkáját is folytassa ez a vezetés” - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a demokrata fórum szóvivője a szavazást követően. Az érem másik oldala ugyanakkor az, hogy többen bejelentették a pártból való kilépési szándékukat. Ezt közölte a sajtóval a budapesti választmány volt elnöke, illetve a Csongrád megyei elnök. Mások arról beszéltek, zavaros események közepette történt az országos gyűlési bizalmi szavazás: az igen szavazatokat nem számolták meg, és sok küldött nem is tudta, miről szavaz, ugyanis konkrétan nem azt tették fel szavazásra, hogy Dávid Ibolya maradjon-e a párt elnöke. Az MTI-nek több küldött arról számolt be, az országos gyűaz mszp-nek meg kell alkotnia új baloldali választási programját, és a programot hitelesítő új miniszterelnök-jelöltet is meg kell találnia ez év őszén - mondta Lendvai Ildikó. Az MSZP elnöke szerint meg fogják találni a megfelelő miniszterelnök-jelöltet, hiszen az lés tagjait megyénként ültették le, hogy a nyílt bizalmi szavazás alatt felmérjék, kik támogatják az elnököt, kik nem. A tanácskozásról tartandó sajtótájékoztató az eredetileg 17 órára meghirdetettről lapzártánk utáni időpontra került át. Az MDF-nél legalább döntés volt, az SZDSZ idáig sem jutott el. A liberálisok országos tanácsa ugyanis határozatképtelen volt. Fodor Gábor pártelnök közlése szerint néhány ember hiányzott ahhoz, hogy szavazzanak pár, a július 4-i üsztújítást előkészítő kérdésben. Az elnök magyarázata alapján lehetett arra számítani, hogy a múlt heü országos tanácsi ülés után most határozatképtelenek lesznek. MSZP-ben vannak olyan fiatalok, akik egyszerre baloldaliak, erkölcsileg feddhetetlenek, és fiatal koruk ellenére bizonyos politikai tapasztalattal már rendelkeznek. A miniszterelnök-jelölt lesz a kampány „arca”, ő lesz az igazi új arc. A NEHÉZ HELYZETBE jutott CSaláMindez persze felveti, mennyire van „igény” a szabad demokratákban pártjuk megújítása iránt. Az SZDSZ vezetői ettől függetlenül úgy foglaltak állást, megtartható a két hét múlva esedékes tisztújítás. Akkor elnököt választ a liberális párt, a tisztségre azonban még nincs jelölt. Sokkal nyugodtabban zajlott a Fidelitas tisztújítása. A Fidesz ifjúsági szervezeténél nem azért válaszottak új elnököt, mert Szijjártó Péter egy focimeccsen - amelyet egy lánycsapattal játszott a szervezet elnöksége - megsérült, és részleges combizomsza- kadást szenvedett. Szijjártó már korábban közölte, hogy másnak adja át a Fidelitas vezetését. Új elnöknek Ágh Pétert választották. dók megsegítése érdekében a Magyar Szocialista Párt a több mint 1000 küldött és meghívott körében gyűjtést szervez a krízisalap javára július 4-i kong resszusán. Az MSZP országos elnökségének tagjai egyhavi parlamenti fizetésüknek megfelelő összeget ajánlanak fel Az MSZP őszre akar kormányfőjelöltet, gyűjtenek a krízisalapba Az Air Francé 5 millió forintot fizet az áldozatok rokonainak Az Air Francé hamarosan kár pótlást fizet a június l-jén lezu hant gépen utazók hozzátarto zóinak - jelentette be Pierre Henri Gourgeon, a légitársasáj ügyvezető igazgatója. 17 50( euró, körülbelül 5 millió forin kártérítést fizet az Air Francé a; Atlanti-óceánba zuhant Airbu són utazók hozzátartozóinak Később további összegeket is fi zethet majd, összesen körűibe lül 100 ezer euróra - csaknen 28 millió forintra - számítha minden áldozat családja. Az Air Francé gépe június 1 jén Rio de Janeiróból indult Pá rizsba, amikor erős viharba ke rült, majd eltűnt. Továbbra sen tudni biztosat arról, hogy m okozta a katasztrófát. A feltété lezések szerint a sebességméri hibája áll a baleset mögötl 228-an utaztak a fedélzeten köztük 4 magyar állampolgár é; egy szlovákiai magyar is. Eddij 50 holttestet emeltek ki az óce ánból. A gép több részét is meg találták már, ám a fekete doboz még keresik. i Budapesten készüli a világ legnagyobl kisfröccse Elkészítették a világ legnagyobl fröccsét Budapesten. Az 500 lite rés ital fele rozé, fele szóda voli Az új magyar Guinness-rekordc hitelesítése után a közönség fc gyaszthatta el. A világ legnagyobb kisfröccse egy külön erre a célra gyártol ötszáz literes pohárban készítei ték el. A rekord része a Magya Bormarketing Kht. 2009-e Fröccskultúra-kampányának. A akció célja nemcsak a hűsítő ita hanem a magyar minőségi boró népszerűsítése is. A fröccsről azt tartják, hog magyar találmány. Állítólag 1842 október 5-én Fáy András fóti pir céjébe szüretre hívta Vörösmart Mihályt és néhány barátját. A bí rátok között ott volt Jedlik Ányo is, a szódavíz magyar feltalálójí és magával vitte a világ első sz< dásüvegét, majd elkészítette legelső fröccsöt. Ő németese spriccernek nevezte. Vörösma tynak ez a szó nem tetszett, é kitalálta a fröccs kifejezést. i A zarándokok vizsgálnák a magánosítást A települések zászlóival, feszülettel és nemzeti színű lobogókkal, egyházi és Kossuth-nótákat énekelve vonultak a Nemzeti Zarándoklaton részt vevők Budapesten tegnap. A zarándoklatot az észak-magyarországi Pálháza és Komlóska polgár- mestere kezdeményezte. A résztvevők gyalog indultak el Pálházáról, Komlóskáról, Ópusztaszerről, Pannonhalmáról, Balassagyarmatról. A zarándokok a menet budapesti „végállomásán” azt követelték, vizsgálják felül azokat a privatizációs ügyleteket, amelyek során a mindenkori kormány túllépett alkotmányos hatáskörén. A követelések között az is szerepel, hogy a Nemzeti Földalap földvagyonából csak a helyi gazdálkodók részesüljenek, a vízellátás és a közművek maradjanak nemzeti közösségi tulajdonban, illetve a környezetszeny- nyezést adóztassák meg, míg a munkát terhelő adókat mérsékeljék. Köteles László, Komlóska polgár- mestere, a zarándoklat szervezője azt mondta, a polgármesterek és az önkormányzatok értékeket képviselnek, az embereket és a természeti kincseket. ■ A. V. ■ Az önkormányzatok értékeket képviselnek, az embereket és a természetet. Gyász és düh Újabb öngyilkos merénylő robbantott Irakban. Legkevesebb 46 ember meghalt, 166-an megsebesültek, amikor Kirkuk közelében egy síita mecset mellett a merénylő egy robbanóanyaggal teli teherautóval a levegőbe röpítette magát a hívek déli imádságról való kijövetele közben. Fidesz :a maradék MÁV-vagyont is eladnák A maradék MÁV-vagyon értékesítésére és a közszolgáltatás szűkítésére törekszik a kormány - mondta Fónagy János. A Fidesz szakpolitikusa egy napilapban megjelent írásra hivatkozva arról beszélt, hogy a MÁV vagyonának eladásából akarják fedezni a jelenlegi hiteltartozást. A cikk szerint a vasutat három önálló cégbe rendeznék (önálló pályavasút, személyszállító üzletág, illetve vagyonhasznosító), a MÁV Zrt. feladatainak egy részét a MÁV Vagyonhasznosító Zrt. venné át, s a MÁV-ból kiválással jönne létre a MÁV Pályavasút-működtető Zrt., amelytől elvonnák a pály; vasúti működéshez közvetleni nem kapcsolódó ingatlanokat. MÁV-Start az átalakítás után a elővárosi és távolsági vasúti kö: lekedésben venne részt, a me lékvonalak kezeli sét regionális szó gáltatókra bíznál Az átalakítás any; gi terhét a MÁ Trakció Zrt. és MÁV Gépészet Zr 2010-ben megvalósítandó elad; sából fedeznék, ezek értéke 7 milliárd forint. „Év végéi megint 80 milliárd vagy a: meghaladó vesztesége lesz MÁV-nak” - mondta Fónagy. A.V. ■ Év végére megint 80 milliárd vagy azt meghaladó vesztesége lesz a MAV-nak.