Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 20. szám

2009. MÁJUS 24., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ Megjelent Spiró György új könyve feleségverseny „Lassan már ott tartunk, hogy én mondtam el az őszödi beszédet” Pénteken jelent meg Spiró György új regénye, a Feleségverseny. Az író, aki az idén ismét érettsé­gi tétellé vált, elmondta: szatíra és önirónia nélkül egyetlen irodalom sem lé­tezhet. Mézes Gergely- Mi hozta ki önből ezt a könyvet, az aggodalom vagy a düh, a felháborodás?- Az előbbi. Dühből, felhábo­rodásból nem lehet írni. Az aggo­dalom a féltés, a féltés pedig a szeretet jele. Minden műalkotás szeretetből születik, másképp ugyanis nem működik.- Ön szerette például könyvé­nek butácska főhősét, Reát?- Abszolút. Az írónak szeret­nie kell a karaktereit. A kézirat olvasói szintén szerették a fő­hőseimet, ami egy szatíra eseté­ben ritkaságnak számít, és elő­ző tapasztalataim szerint nehéz elérni. ■ Nem szégyellem, hogy időnként megfogtam az idősebb haverok kezét.- A Fogsághoz 12 évig kutatta az első századot. Egy szatírá­hoz is szükség van kutató­munkára?- Amikor a történet a jövőben játszódik, nem segít a történe­lem. Inkább megpróbáltam ta­nulni másoktól. Végigtanulmá­nyoztam Arisztophanészt, és amit lehetett, azt felhasználtam tőle. Egy olyan nagy író is adott ötleteket, aki már eddig is sok­szor segített: Andrej Platonov. Fantasztikusan ábrázolja szatí­ráiban a Feleségversenyben is megjelenő lumpen, kommunisz- tikus gondolkodást. Nem szé­gyellem, hogy időnként megfog­tam az idősebb „haverok” kezét, a tanácstalanság minden új mű születésének a velejárója.- Kommunista királyság, Ká­dár János és Horthy Miklós ut­ca... Magyar sajátosság, hogy nálunk boldogan megél ugyanabban az emberben két egymást kizáró fogalom?- Kardos G. György, a nagy író egyszer azt mondta, hogy a 19. század második felében a Spiró György azt mondja, a mai közegben nehezen lehet alkotni Névjegy 1946-ban született Budapes­ten. Az ELTE Bölcsészettudo­mányi Karán tanult magyar-orosz-szerbhorvát szakon 1965-70 között. Az Újságíró Főiskolán 1972-ben szerzett újságíró- és szocioló­gusdiplomát. AZ elte világirodalmi tanszé­kén, majd 1992-től az esztéti­ka tanszéken tanít. A kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja 1986-tól 1992-ig. 1992-95 között a szolnoki Szigligeti Színházat igazgatta, 1990-től 1997-ig a Színház- és Filmművészeti Fő­iskola tanára volt. FŐBB művei: Az Ikszek (1981), A békecsászár (1982), Csirke­fej (1987), Mohózat (1997), Jégmadár (2001), Honderű (2002), Fogság (2005), Mes­siások (2007). Díjai: József Attila-díj, Déry Tibor-díj, Szép Ern&jutalom, A Magyar Köz­társaság Babérkoszorúja díj, a Magyar Köztársasági Ér­demrend tisztikeresztje, Füst Milán-díj, Kossuth-díj legtöbb magyar író azt kívánta, hogy Ferenc József-díjjal tüntes­sék ki, és hozzá Kossuth Lajos gratuláljon az emigrációból. Jó hasonlat, pontosan jelzi, ho­gyan csúsznak össze a történe­lem folyamán a hajdani ellenté­tek. A nemzeti tudat már csak ilyen: összemos, átrak, elfelejt dolgokat, de így legalább érde­kes, olykor mulatságos tanulsá­gok jönnek létre. Csak az első nemzedék őrzi magában a tra­gédiát, a második már élni akar, legalábbis túlélni. ■ Nincs egyebem, mint a makulátlan politikai előéletem- Az olvasó azt gondolná, egy ilyen világban, mint a mostani, csak úgy dőlnek a szatírák az írókból. Miért gyengélkedik ez a műfaj?- A kis népeknél sokkal nehe­zebb kiváltani azt a fajta köny- nyed, felszabadult nevetést, mint amire a nagyhatalmak lakói ké­pesek. A nagy népeknek köny- nyű; bármilyen nagy baj törté­nik például Oroszországban, egy orosz ember nem fél a nemzet­haláltól. A kicsik rettegnek ettől, és az elmúlt száz év tapasztala­tai alapján azt kell mondanom, hogy jogosan. Ilyen esetben rit­ka, hogy kialakul az egészséges önirónia. Talán ezért sem olvas­sák az emberek Hamvas Béla, Szentkuthy Miklós vagy Szabó Dezső és Déry szatíráit. A ma­gyarok az elvont közeget haszná­ló Rejtő Jenőt kedvelik inkább, vagy Karinthy parodisztikus írá­sait. Holott minden nemzeti iro­dalomnak jót tesz a szatíra.- Mivel magyarázza a szemé­lye körül kialakult hisztériát?- Ezt bármikor és bárkivel meg lehet csinálni. Nem is ér­tem, hiszen írtam már olyan művet is - nem akarok tippet adni egyeseknek, ezért nem ne­vezem meg -, amely sokkal job­ban kiverhette volna a biztosíté­kot. Ráadásul sokszor játszot­ták, legalább 15 ezer ember lát­ta, mégsem tűnt fel senkinek. Az ilyen közfigyelemért nem kell megdolgozni. Máskor pedig hiába dolgozik keményen az ember, a művet észre sem ve­szik. Ha valakit bedobnak egy agyonpolitizált térbe, akkor ő lesz a közellenség, és azok is kapnak az alkalmon, akik soha egy sort sem olvastak tőle. Las­san már ott tartunk, hogy én mondtam el az őszödi beszédet.- Szatíráival, drámáival és a sokszor idézett Jönnek című versével belépett egy térbe, a politikába, amely a maga sa­játos eszközeivel védekezik.- Az elmúlt húsz évben elég sok politikai párt holdudvará­ban megfordultam, mert hív­tak, de anélkül, hogy valójában bármiben részt vettem volna. Kaptam díjat innen is, onnan is, voltam kuratóriumi tag, sőt egy­szer egy párt felkért, hogy le­gyek „húzónév” a helyi válasz­táson. Megtisztelő volt a felké­rés, de nemet mondtam, mert nekem nincs egyebem, mint az anyanyelvem és a makulátlan politikai, ideológiai előéletem. Nem tartom bűnös dolognak a politikát, valakiknek kell mű­velniük, de nem az én terepem. Én az irodalomhoz értek vala­micskét, tehát ha politizálni kezdenék, szükségszerűen rosszakat lépnék. Sajnos Kelet- Európában, ha az intézmények nem működnek megfelelően, akkor újra meg újra felbukkan az „intézményember” típusa, a megmondó ember. Engem is sokszor löktek ebbe a szerepbe, holott mindig kapálóztam elle­ne. Nem vagyok vátesz, sőt, el- lenvátesz sem. Ady Endre bizto­san nagyon élvezné, neki jól is állt ez a szerep, de nekem nem áll jól, és nem is vágyom rá.- Megírja a drámát, amire fel­kérték, és amiből végül a Fe­leségverseny született?- Nem túl ihlető a közeg, amely mostanában körülvesz. A munkához nyugalom kell. Életem folyamán - 1956 kivéte­lével, amikor még gyerek vol­tam - hallgattak a fegyverek és beszélhettek a múzsák. Mosta­nában kezdenek elhallgatni a múzsák. Ha egy alkotót folya­matosan fúrnak, faragnak, gya- láznak, akkor fennáll annak a veszélye, hogy az illető elveszti a belső szabadságát, és azon kezd el gondolkodni, hogy amit ír, azt hogyan fogják mások ér­telmezni, befogadni, kihasznál­ni és kiforgatni. Ha az ember erre gondol, többé nem szabad. Márpedig művet csak szabad ember hozhat létre. „Első ” lemez Cseh Tamástól dal nélkül Huszonhárom dalt tartalmaz a 73-as felvétel Dal nélkül címmel jelent meg Cseh Tamás előadóművész, ze­neszerző egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál. Az albumra az ismert nóták mel­lett lemezen eddig nem hall­ható szerzemények is felke­rültek. Sajnos a szerdai be­mutatón Cseh Tamás egészségi állapota, Be- reményi Géza szövegíró pedig színházi elfoglalt­sága miatt nem tudott részt venni. Budapesten 1972 és 1977 között a Huszon­ötödik Színházban „fu­tott” Cseh Tamás estje, eze­ken az előadásokon Bere- ményi Géza verseit tolmácsol­Cseh Tamás saj­nos nem tudott jelen lenni a be­mutatón ta az Ad Libitum együttes kísére­tében. A 23 dalt tartalmazó 1973- as felvételt Kecskeméti Gábor, a zenekar tagja rögzítette. „2007 decemberében, amikor megje­lent a Cseh Tamásról szóló inter­júkötet, meglátogattam őt. Sajnos akkoriban rosszabbul volt, így azon a bemutatón sem lehetett jelen. Elvittem neki a fel­vételt, és ő nagyon meg­lepődött. Ő vetette fel, hogy ki kellene adni az anyagot” - mesélte Kecskeméti Gábor. Sze­rinte azon kívül, hogy „gömbö­lyítettek” a felvételen, a hang­anyagon nem változtattak, hiszen akkor a „lényeg ve­szett volna oda”. ■ Felpörögnek a budapesti szabadtéri színpadok Több mint száz programmal in­dul június elején a Budapesti Nyári Fesztivál. A Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Szín­padon ismét nagyszabású bemu­tatók, hazai és külföldi sztárok várják az érdeklődőket. Június 26. és júli­us 3. között Andrew Lloyd Webber-Tim Rice Evitáját láthat­ja a közönség a Győ­ri Nemzeti Színház és a Szabad Tér Színház előadásában. Július 10-én a 100 Tagú Cigányzenekar lenyűgöző show-ja várja a közön­séget a legkiválóbb prímásokkal. Verdi Aidája háromszor kerül színpadra világhírű sztárokkal a főszerepben. Augusztus 7-én és 8-án A királynő kalózai című zenés előadást láthatják a nézők. A darabot Varró Dániel fordítot­ta. Egy bohém rapszódiája cím­mel többek közt Serbán Attila, Varga Miklós, Tóth Gabi a leg­népszerűbb üueen-slágereket énekli magyarul. A Városmajorban a Jó­zsef Attila Színház­zal közösen sok egyéb mellett négy előadás kerül színpadra. Ugyan­itt láthatja a közönség Valéré Novarina Képzeletbeli Operett című művét is július 2-án és 4- én. A darabot az író rendezi olyan színészekkel, mint Rácke­vei Anna, Szűcs Nelli, Újhelyi Kinga, Kóti Árpád. ■ ■ Több mint száz progTam várja az érdeklődőket. Nagyszabású koncertre készül a Tankcsapda szuperkoncerttel szeret­né megajándékozni rajon­gótáborát huszadik szüle­tésnapján a Tankcsapda a Sziget Fesztivál „mínusz egyedik” napján, augusz­tus 10-én a nagyszínpadon. A Tankcsapda koncertje legalább két és fél órás lesz; előtte három együttes melegít be. Elhalasztják Jackson londoni turnéját A 13-SZOROS GRAMMY-DÍJAS sztár, Michael Jackson tízéves szünet után július 8-án kezdte volna a londo­ni koncertsorozatát. A szervezők először tíz fellé­pést terveztek, de a rajon­gók rohama miatt már öt­vennél tartanak, és emiatt több idő kell az előkészü­letekre. Michael Jackson, a pop királya Képregény készült az auschwitzi haláltáborról A LENGYEL KÉPREGÉNY azt kívánja megmagyarázni a diákoknak, milyen követ­kezményekkel járt az, hogy a Harmadik Birodalom el­foglalta az országot. Az Auschwitzi történetek című képregényt Michal Galek írta, a képeket Marcin No- wakowski rajzolta. Házi mozizz! Cseréld le tévé- előfizetésedet IPTV-re és házi videotéka költözik | a nappalidba! • kiváló digitális hang- és képminőség » széles műsorválaszték • elektronikus műsorújság • megállítható, visszatekerhetá, felvehető élő adás m □ □ AzIPTV-előfizetéshez I ! videotéka is tartozik. ■ Több mint 700 film, akár a TV-premier előtt! • Filmkölcsönzés néhány gombnyomással. • Éjjel-nappal elérhető. Az ajánlat 2009. április 27-től visszavonásig érvényes, új előfizetés megrendelése esetén, a Magyar Telekom Nyrt, meghatározott szolgál­tatási területén belül, műszaki felméréstől függően. Műszaki okok miatt a szolgáltatás csak meghatározott internetszolgáltatók, illetve a Magyar Telekom meghatározott internet-csomagjai mellé rendelhető, illetve az előfi zetés fennállta alatt csak bizonyos internet-csomagok igénybevétele lehetséges. A tájékoztatás nem teljes körű, további információ a www.t-home.hu oldalon, 1412, T-Pontokban és T-Partner üzletekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom