Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-29 / 125. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 29., PÉNTEK » 5 PERCES INTERJÚ Három évtized a családokért Pro Familiis-díjat kapott Mózes Ernőné, a kaposvári Borostyánvirág Anyaotthon intézményvezetője.- Az elismerést a családok életminőségének javítása, a krízisközpontok módszertanának kidolgozása, a bántalmazott nők és gyermekek segítése érdekében végzett szociális munkája és a krízisellátás területén kifejtett gyermekvédelmi tevékenysége elismeréseként vehette át.- Huszonhét éve foglalkozom családokkal, s megnyitása óta, tizenegy éve dolgozom intézményvezetőként a Borostyánvirág Anyaotthonban. Ez idő alatt csaknem négyszáz család több mint ezer tagján igyekeztünk segíteni kollégáimmal. A díj, amit kaptam, ugyanis nem egy embernek szól. Egyedül nem lehetett volna ilyen eredményeket elérni. Az, hogy a hasonló intézmények közt az ország legjobbjai közt vagyunk, az elhivatott, a kezdetektől szinte állandó gárdának köszönhető.- Tizenegy éve mások voltak a családok problémái, mint most?- Korábban inkább lakhatási és anyagi problémák miatt kerültek hozzánk családok. Ez ma is probléma, ám mostanra a lakóink csaknem 70 százaléka bántalmazott. Ez nagyobb felkészültséget s intenzívebb munkát igényel mindenkitől, ami után engem a fő- zőcskézés, a természetjárás kapcsol ki. ■ Márkus Kata MEGYEI KÖRKÉP F Újszerű vonások a festővárosban összművészet A nívó tárlatot, a kortárs teret kapott, a giccs is a helyére került Dórt bele. Az összművészetivé váló kaposvári fesztivál minden eddiginél többek tetszésével találkozott, a színvonalas programokat a Művészeti Fesztiválok Szövetsége is megdicsérte Egyre markánsabb vonások, egyre karakteresebb színek. Az idei kaposvári hangulatfesztiválról nem hallottunk lekicsinylő véleményt. Nagyot alakított Kaposvár, és úgy tűnik: nincs megállás. Balassa Tamás A hazai fesztiváli forgatagból nem könnyű kitűnni. Sok száz gitáros balatonfelvidéki pengetése, rockzenekarok maratoni pécsi hangszernyúzása, öcsi kőfejtői helyszínkülönlegesség, tokaji tájjellegű borutazás: még oly jelentős értékekkel sem könnyű megütni a keresleti ingerküszöböt. Méterenként fesztiválba botlik az ember tavasztól őszig: a kultúrák barátainak még az alkalmas szénakazlat is alig lehet megtalálniuk, nemhogy benne a tűt. Ettől persze még van létjogosultságuk az attrakcióknak. A Festők városa kilencedszer mutatta meg ezt.- Kilencéves történetének legerősebb fesztiválja volt az idei - mondja nem titkolt büszkeséggel Simonics Lászlómé, a Művészetek Kincsesháza vezetője. - Soha ekkora sikere még nem volt a Festők városának, amely minden eddiginél színesebben és színvonalasabban és a legtöbb társművészeti ágban kínált programot. A szervezők képviseletében nyilván mindenki elfogódottab- ban beszél, ezért a kaposvári fesztivál szervezője a Művészeti Fesztiválok Szövetsége minősítőinek csütörtökön érkezett értékeléséről beszél. A hivatalos állásfoglalásra ugyan még várni kell, de a várakozások kedvezőek.- Nagyon jó minősítést kaptunk, s maga az értékelés a 2010-es pályázati támogatásnál elengedhetetlen lesz - magyarázza a jelentőségét Simonics Lászlóné, aki minden kollégájának hálás a sikerért. Horváth János Milán festőművész, művészettörténész lelkesen meséli élményeit. Szerinte egyre fejlődőképesebb a fesztivál, ami a szervezőket dicséri, az Anna Margit- és a nagybányai tárlatot emeli ki. Számukban csökkentve kellő helyre kerültek a giccsnek nevezhető képi hatások. Zenei ízlésével találkozott a Babos Gyula és a Szakcsi-koncert is.- A tavalyi ef Zámbó-féle avantgárd utcai tárlat és az Ady utcai romok fiatal képzőművészek által megfestett falai Wa- horn-megnyitóval rendkívül izKAPOLCS VÖLGYE 150 millió forintos keretből fogyott hatvan körülire, hogy végül csaknem két évtized után húszmilliós bűvészed napokká változzon tavaly. A győri barokk és a szombathelyi történelmi fesztivál egyaránt 100 millió forint körüli ösz- szegből gazdálkodik. Ez a nagyságrendje egy országos fesztiválnak. Kaposvár a Fesgalmasak voltak, ezt a szerencsére erősödő kortárs vonalat tovább lehetne és kellene szőni - mondja élményeiről Horváth János Milán. Vörös András festőművész, a Kapós Art Képző- és Iparművészeti Egyesület elnöke is úgy tartja, az utóbbi években végre elindul valami. Bevonták a programba a fiatal művészeket. Idén a Kapós Art és a Magyar Filmművészek Szövetségének animációs programja és a fénytők városával 22 millió forintos pénzforgalmat bonyolított idén. Ezen felüliek a javadalmazás nélküli, de értékes projektek. Simonics Lászlóné azt mondta: ha átlépnék az 50 milliós határt, országos fesztiválként kerülnének a kulturális vérkeringésbe. A 100 milliós tételért még sokat kell letenniük az asztalra, de dolgoznak rajta. •festészeti performansz is több más mellett nemzetközi jelentőségű volt.- Erősítette a kultúrát az idei fesztivál, és felzárkózott arra a színvonalra, amit bárhol a vüá- gon meg lehetne mutatni. A művészet már nem fővároscent- rikus, vidéken meg is teremtődött az egyetemes, független alkotóközeg. Bátai Sándor grafikusművész, a Képírás Alapítvány képviselője, az elektrografikai tárlat egyik szervezője és kiállítója is pozitív képet őriz az öt napról. Anna Margit elsőként kiállított alkotásai és a nívós zenei program találta el legjobban.- Annyira rendben volt, hogy a mindennapokat is szívesen látnám ilyennek, mert ilyennek kellene lenniük - említ egy messzire vezető, a Kaposvár- táblán jócskán túlmutató kívánalmat. Ezt az értéket éppen a kultúra, a fesztivál, a folyóirat, a színház teremtheti meg. Ha hagyják a gyökereit, és ha kap levegőt. Prímek és számok: százmilliónak ötven a fele Léptékváltás Nagyatádon; stratégiai fejlesztések Az egészségükért versenyeztek a diákok kóstoló A teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérfalatkák nem arattak sikert Léptékváltás történt Nagyatád fejlődésében: a kollégium rekonstrukciójával, a gimnázium bővítésével és korszerűsítésével, a fedett uszoda megépültével stratégiai jelentőségű fejlesztések mentek végbe. Többek között ezt hangsúlyozta Ormai István nagyatádi polgármester a képviselő-testület csütörtöki ülésén, ahol a város fejlesztési és gazdasági programjának eddigi eredményei kerültek napirendre. Arról is beszélt: egyidejűleg 9 európai uniós projekt zajlik Nagyatádon - már megkezdettek, illetve ezután kezdődők - , s ezek együttesen 7,5 milliárd forintot jelentenek a település számára. Az EU-s pénzekből megvalósuló fejlesztések összértéke meghaladja a 8,6 milliárdot. Azt is hangsúlyozta: mindez nem ment a működés rovására; a közszolgáltatásokat jó színvonalon tudta tartani az önkormányzat - Mindeddig biztosítani tudtuk az önkormányzat pénzügyi stabilitását, ugyanakkor nem terheltük jobban az embereket. 2008-ban és 2009-ben sem emeltünk' helyi adót, azok mértéke 2007. évi szinten maradt - mondta a város első embere. Elhangzott: a város hosszú- lejáratú adósságállománya több mint 1,2 milliárd forint, s az adósság aránya a 2007. évi 9,28 százalékról mára 8,74 százalékra csökkent. bN. L. „Kell, hogy nyújtson valamit az ember a testének, hogy a benne lakozó lélek jól érezze magát.” Ezzel a mottóval rendeztek egészségnapot a Móricz Zsigmond mezőgazdasági szakközépben csütörtökön. A hagyományos diáknapot immár második alkalommal kötötték össze az egészséges életmódra való figyelemfelhívással.- Testzsírszázalék-, vércukor- szint-, koleszterin-, izomtömeg-, vérnyomás- és testsúlymérést végeztek a diákokon a védőnők és egészségnevelők - tudtuk meg Kátai Enikő főszervezőtől. Az adatok bizony sokszor megdöbbentették a fiatalokat, annak ellenére, hogy a diáksereg 60-70 százaléka sportol. Jóízű és egészséges. Véglgkóstolták a diákok a teljes választékot A szervezők magánvállalkozásoknál pályáztak kisebb támogatásokra, így ivóleveket, ásványvizeket, lisztet kaptak a rendezvényhez a cégektől. A teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérfalatkák kóstolása sokaknak újdonság volt, a legtöbb magyar család ugyanis a hagyományos fehér kenyér híve, amelynek jóval magasabb a szénhidráttartalma a drágább barna, korpás vagy rozsos fajtáknál. Az egészségnapi vetélkedőt óriási érdeklődés övezte, ahogy az osztályok közötti focidöntőre, a leány röplabdameccsekre és a tanár-diák mérkőzésekre is sokan voltak kíváncsiak. ■ Meiszterics Eszter