Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-28 / 124. szám

OMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 28., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Konyhaművészet: retekszobrok viesterszakács Tanács Attila remekműveket tálalt a szakácshallgatóknak íefellegzett a salátalevélen egy ás káposztasalátával és paradi- :somkarikával dekorált éttermi ogásoknak, ezt sejtetik leg- dábbis Tanács Attila mestersza- ;ács, világ- és olimpiai bajnok itelszobrász munkái, aki bala- onboglári szakácshallgatóknak idott ízelítőt az egyre terjedő for- élyokból szerdán. Ha mogyoró nem is, de répa, •etek és még jó pár zöldségféle, gy póréhagyma, cukkini és jurgonya volt terítéken, me- yekből a résztvevők maguk is jlkészíthették első remekmű­veiket a hazánkban egyedüli­ként a zöldségek, gyümölcsök áragásának művészetét oktató nesterszakács instrukciói alap­én. Az elméleti és gyakorlati Tanács Attila mesterszakács alkot Pillangó: almából és uborkából Szobor répából és krumpliból oktatás a nyersanyagok és a ké­sek, valamint vágófelületek is­meretének fontosságát is hang­súlyozta.- Ennek az alkalomnak az volt a célja, hogy felkeltse a hallgatók érdeklődését, illetve megalapozza azt a szemléletet, mely alapján egyre magasabb­ra emelik saját szakmai elvárá­saikat - mondta Tanács Attila. A neves ételszobrász arról is beszámolt a balatonboglári képzésen: rengeteget javult ha­zánkban a helyzet e téren, s egyre kedvezőbb tapasztalato­kat szerez, amikor véletlensze­rűen betér egy étterembe, és az ételek tálalásában megfi­gyelhető változásokat veszi szemügyre. ■ Füleki T. H Jobbik vezet a Sonline.hu próbavoksolásán \ közvélemény-kutató cégek és i pécsi polgármester-választás eredménye is azt jósolja, elsöp­rő sikert arat majd az Euró­pai Parlamenti választásokon i jobboldal. Mi kíváncsiak va­gyunk arra, a somogyi válasz­tók melyik párt mellé teszik majd az ikszüket. Június hetedikén lesz az EP- választás, ahol nyolc pártra le­het szavazni. A Sonline.hu szerkesztősége úgy döntött, ké­szít egy felmérést az olvasói körében, melyik pártot szeret­nék látni a legszívesebben az Európai Parlamentben. A sza­vazásunk természetesen nem reprezentatív, csupán az derül­het ki belőle, jelenleg kiket tar­tanak az olvasóink leginkább alkalmasnak arra, hogy az Eu­rópai Parlamentben képvisel­jék Magyarország érdekeit. A szavazást június harmadi­kén zárjuk, és ki is fogjuk érté­kelni - szakemberek segítségé­vel - a Sonline.hu voksolásá­nak végeredményét. A szava­zók kilétét természetesen ho­mály fedi. A szerkesztőségen belül dolgozó kollégáink sem tudják, hogy az olvasóink közül ki szavazott és azt sem, hogy ki­re. így mindenki teljes anoni­mitásban marad. A szavazás állása ez volt szer­dán 18 óra 35 perckor: Ön kire szavaz az EP-választáson? Fidesz-KDNP 25.62% SZDSZ 2.66% 1 .............1 MCF - Roma Összefogás 0.54% 1.... J Munkáspárt 0.89% MSZP 16.52% ■ I Jobbik 43.11% LMP-HP 3.98% I ......... MDF 6.72% ■...........'.....I Ka ttintson a SONLINE.HU-ra s szavazzon ön is! HIRDETÉS gran prix Hordozható ^ DVD-lejátszó* ^L| • 7" (18 cm) hordozható sztereó. Wr" LCD kijelzős DVD-lejátszó • DVD-videÓ. DVD±R/RW. VCD. CD. ■ CD-R/RW, MP3, JPEG. MPEG 4 formátumok lejátszása • feliratozás és Angié funkció • USB-porttal és SD-/MMC kártya- 19 olvasóval (pl. MP3 lejátszó csatlakoztatásához, valamint j képei memóriakártyáról történő 1 közvetlen megtekintéséhez) • képformátum váltás (4:3/16:9) • OSD vezérelt képernyő • beépített sztereó hangszórók • újratölthető lítium-polimer akkumulátor (kb. 2 órás lejátszáshoz) • méret: kb. 21,3 x 4,2 x 17,5 cm (szé x ma x mé) • egyéb tartozékok Utazótáska rövid utazáshoz* strapabíró poliészter felsőrész méret: kb. 40x31x17 cm Gurulós kézipoggyász* méret: kb. 50 x 37 x 25 cm, súly: kb.3.6 kg Gurulós “ bőrönd szett, 2 részes* méret: nagy gurulós bőrönd: kb, 72 x 46 x 30 cm, kis gurulós bőrönd: kb. 62 x 41 x 28 cm 14990 Ft/szett 6 999 Ft/db OUTDOOR ZONE gjgeasffigs Ugrálóvár* f } • különböző modellek. mint pl. sárkányvár, 7‘ kastély, tigris- vagy pónitanya • terhelhetőség: max. 80 kg-ig • méret: kb. 160x160x180 cm sVIEDION Vezeték nélküli telefon, 2 hordozható készülékkel* • beépített, digitális üzenetrögzítő • SMS funkció (max. 30 üzenet tárolása)* • 200 telefonkönyv-bejegyzés • GAP kompatibilis 17 990 Ft/szett tlNTEX \Mméidy Szivárvány élménymedence* 9 999 Ft/db csúszdával és kis kiegészítő medencével, vízszóróval, valamint gyűrű- labdagurító és labdadobó játékkal, javítólapokkal együtt méret: kb. 297 x 193 x 135 cm mpídimpi Kisgyermek póló, 3 darab/csomag* különböző minták méret: 62 -104 *Amennyiben a szolgáltató támogatja az SMS funkciót. Lányka balerinacipő* 2799 méret: 30-36 499,67 Ft/db Gyermek túraszandál* méret. 2<i - 33 '$>^12"W9arni,Ü,a Gyermek rövid nyári pizsama’ különböző színek és modellek méret: 86-122 MY BEACH STYLE Strandmatrac nyakpárnával' nyárias színekés minták, tiszta pamut huzat méret: kb. 80 x 180 cm 2 999 Ft/db ALDI tájékoztató LEVEHETŐ SZÁMZÁRRAL LEVEHETŐ SZÁMZÁRRAL ILLIK A RÖVID UTAZÁSOKHOZ HASZNÁLHATÓ UTAZÓTÁSKÁHOZ „Mi-hunqary.hu .waw WWW koztatóiban vagy hetente megjelenő megtalálja az KÜLÖNBÖZŐ MODELLEK 2 HORDOZHATÓ KÉSZÜLÉKKEL BEÉPÍTETT ÜZENETRÖGZÍTŐ 15 MM-ES KÜLÖNLEGESEN VÉKONY KÉSZÜLÉK LEVEHETŐ NYAK- PÁRNÁVAL ÉS HORDFÜLLEL /garnitúra 50x Ajka • Baja • Baiatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVi. kér. • Cegléd • Dabas Debrecen 2x • Dunaföldvár • Dunaharaszti • Dunaújváros • Esztergom • Főt • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3k • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár Szombathely Zx • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Várni kell a gyérítéssel ki védi meg az embereket a varjaktól? - vetette fel Tóth Gézáné berzencei olva­sónk. Elpanaszolta - ahogy többen is hogy a szociá­lis otthon parkjában lévő varjúkolóniák megkeserí­tik a környéken élők életét. Ürülékükkel mindent be­piszkítanak, nem lehet ki­teregetni a ruhákat, mocs­kosak a falak, a járda, és folyamatos a hangzavar. EBBEN AZ IDŐSZAKBAN sok mindent nem lehet tenni, hiszen már tojásos fészek­aljak vannak - tudtuk meg Mezei Ervintől, a Duna- Dráva Nemzeti Park tájegy- ségvezetőjétől. Amikor épü­lőfélben vannak a fészkek, akkor kell eltávolítani őket azokról a helyekről, ahol valóban gondot okozhatnak a madarak. Időben meg­kért, és engedéllyel végzett gyérítés, riasztás orvosol­hatja a problémát. A leg­több településen már az önkormányzat rendezi az engedélyt, amit a pécsi kör­nyezetvédelmi és termé­szetvédelmi felügyelőség­hez kell benyújtani. Az en­gedélyt február elején érde­mes megkérni, akkor fé­szeképítés előtt megérke­zik. Általában erős vízsu­gárral távolítják el a tűzol­tók az ág végére rakott fészkeket. A magyarországi vetésivar- jú-állomány az utóbbi évti­zedben az erőteljes gyérí­tés miatt drasztikusan le­csökkent, ugyanakkor a madár nagyon sok telepü­lésre beköltözött, hiszen természetes élelemlelő he­lyeit is lecsökkentette az emberi beavatkozás. Keve­sen tudják: 2009-ben a kék vércsét és a vetési var­jút választották az év ma­darának. A vetési varjú vé­dett, eszmei értéke tízezer forint. tTOTglTfilTfllB Közérdekű kérdéseiket hét­főtől péntekig 12-14 óra kö­zött a 82/528-156-os telefon­számon feltehetik! SOMOGYBÁN MA Kaposváron a Toponári úton 10.30-11.15-ig, a Dombóvári úton 11.30-12.15- ig, a 48-as ifjúság útján 12.30­13.15- ig, a Füredi úton 14.30­15.15- ig, a Zselici úton 15.30­16.15- ig, az Egyenesi úton 16.30- 17.15-ig, Csokonyavison- ta-Somogytarnóca-Barcs térsé­gében 9-17-ig, Balatonlellén 12- 16-ig, Siófokon 9.30-11-ig, Sió­fok külterületén (65. sz. út) 14­15.30- ig, Balatonszabadiban 16-17.30-ig, az autópályán (94+400 km) 9-11-ig mérik a sebességet w+3

Next

/
Oldalképek
Tartalom