Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-25 / 121. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 25., HÉTFŐ SPORT Gyöngyösön ünnepelt a Csurgó kézilabda bb liga Biztossá vált, hogy jövőre is az élvonalban játszanak a somogyiak Meglett az összefogás eredménye. A Csurgói KK újonc együttese a Gyöngyösön aratott győzelmével már biztosította bentmaradását Szenzációs ezüstérmet nyert Gyenesei a világkupán Ezüstérmet szerzett Gyenesei Leila vasárnap a női öttusázók idei negyedik Világkupa-verse­nyén, Rómában. Az ugyancsak döntőbe jutott Tóth Adrienn nyolcadik, Cseh Krisztina pedig 21. lett. Győzött az egyiptomi Aja Medani, míg a dobogó harmadik fokára az orosz Jevdokija Gre- csicsnyikova állhatott fel. Gye­nesei, aki az angüai Bathban áp­rilis elején nemzetközi versenyt nyert, a múlt heti, székesfehér­vári vk-fordulón viszont csak 19. lett, ezúttal rendkívül jól vívott - 904 pontjával nyolcadik volt az első szám után -, majd immár „hagyományosan" megnyerte az úszást, ezzel a lovaglás előtt a második helyen állt. ■ Élete eddigi legjobb egyéni eredményét érte el öttusa-világversenyen Gyenesei Leila. A lovaspályán is folytatta jó szereplését, 1180 pontos telje­sítményével az élre került. A lö­vészetből és futásból álló kom­binált számban az ötödikként startoló Medani volt az egyetlen ellenfele, ő viszont - amint az később kiderült - nagyon is ko­moly. Szinte alig hibázott a lőál­lásbán, így fokozatosan dolgoz­ta le hátrányát, a harmadik lö­vészethez szinte együtt érkez­tek, az utolsó ezerméteres fu­tást pedig már az egyiptomi kezdte elsőként, mintegy 100 méteres előnnyel. Az élen aztán ez a sorrend maradt, harmadik­ként pedig all. helyről felfutó Grecsicsnyikova ért célba. Jól szerepelt Tóth is, egyenletes produkcióval végig az első tíz­ben volt. Pénteken 53-an kezd­ték meg- a selejtezőt, a két cso­portból az első 18-18 jutott a va­sárnapi döntőbe.- Nagyon eredményes hétvé­ge volt, a két második hely ön­magáért beszél. Már csak azért is kiemelendő a két eredmény, mert mindenki itt volt, aki szá­mít. Leila ezüstérme jelzi, hogy magára talált, különösen a ví­vása volt örömteli - értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi ka­pitány. eredmények: 1. Aja Medani (egyiptomi) 5656 pont, 2. Gye­nesei Leila 5596, 3. Jevdokija Grecsicsnyikova (orosz) 5544, ...8. Tóth Adrienn 5368, ...21. Cseh Krisztina 5100. A Gyöngyös otthonában aratott győzelmével az utolsó fordulótól függetle­nül bebiztosította további élvonalbeli tagságát az újonc Csurgói KK csapata. Tóth Tihamér GYÖNGYÖS-CSURGÓ 27-29 (13-14) A szárszói kézisek képviselhetik majd a somogyi színeket ll-IV. KORCSOPORTOS KIS ISKOLÁK MEGYEI DIÁKOLIMPIÁI LEÁNY KÉZILABDADÖNTŐJE (MARCALI) A VÉGEREDMÉNY: 1. Balaton- szárszó, 2. Balatonszemes, 3. Berzence, 4. Kéthely. A június 19-e és 21-e között Miskolcon rendezendő országos diákolimpiái döntőben a megyei bajnok balatonszárszói József Attila Általános Iskola együttese (a felkészítő Mikulcza Gábor) képviselheti majd a somogyi színeket. ■ F. G. Gyöngyös, 1400 néző. V.: Dobrovits, Tájok. gyöngyös: Kovács J. - Bendó 1, Benis, Jlabuczki, Hímer 7(1), Kiss I. 2, Kleis 5. Csere: Nagy L. (kapus), Kocsis Cs. 1, Kopco 4, Nigrinyi 6, Tarjányi 1(1). edző: Éles József. CSURGÓ: Nikolics - Czifra 2, Fodor 3, Frey T. 8 (1), Józsa M. 4, Kemény 4, Kökény 1. Csere: Nagyvizeli (kapus), Nagy M., Három somogyi iskola is érde­kelt volt a Pakson rendezett IV. korcsoportos országos diákolim­piái röplabdadöntőben. A fiúk­nál a Ladovics Károly által irá­nyított Gárdonyi iskola az ötödik, a Varga Péter vezette igali Ba­tthyány iskola pedig - amely elő­ször jutott be az országos nyol­cas fináléba - a hatodik helyen zárt. A leányoknál a Schleglné Krehán Ágnes irányította kapos­vári Zrínyi iskolának meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel. Az ötödik helyezett kaposvári Oláh 7 (2), Szöllősi, Tóth J. edző: Buday Ferenc. HÉTMÉTERESEK: 5/2, illetve 4/3. kiállítások; 2, illetve 4 perc. JÓK:. Nigrinyi, Kopco, illetve Nikolics, Oláh, Frey, Tóth J. Sorsdöntő mérkőzésre ké­szült a csurgói csapat ezen a nyári hétvégén. A rájátszás négy fordulója után vezette cso­portját a somogyi együttese, s Gárdonyi Géza Általános Iskola fiú röplabdacsapata: Ágoston N. Barnabás, Barta Norbert, Cser Gábor, Csupor Bence, Kadlicskó Milán, Klenovlcs Bence, Máté Erik, Peiker Tamás, Vájná Márk, Zsalakovics Máté, a felkészítő­jük Ladovics Károly. A hatodik helyezett igali Ba­tthyány Károly Körzeti Általá­nos Iskola fiú röplabdacsapata: Balogh Gábor, Bogdán József, Dobrotka István, Kajtán Dávid, Kottái Patrik, Koskoczki Ferenc, Kovács Zoltán, Kökény Ottó Ri­egy gyöngyösi győzelemmel már az utolsó forduló előtt be­biztosította volna helyét a leg­jobbak között. Ugyanez a heve­siekre is igaz volt, s a nagy tét miatt óriási érdeklődés kísérte a találkozót. A mintegy 250 csur­gói, aki elkísérte csapatát erre a 650 km-es túrára, mindenkép­pen győzelmet remélt. A találkozó gyöngyösi góllal kezdődött, de a vendégek gyor­chárd, Lakatos István, Péczeli Zsolt, Szabó Máté, Telekes Zsolt, Tóth Benjámin, Valder Krisztián, a felkészítőjük Varga Péter. A nyolcadik helyezett kapos­vári Zrínyi Ilona Általános Iskola leány röplabdacsapata: Barics Lilla, Csabai Diána, Cser Kata, Havasi Dorottya, Horváth Klau­dia, Hűek Sára, Kiss Adél, Kő­szegi Zsófia, Kovács Bianka, Maronka Edina, Szabó Evelin, Szulimán Krisztina, Torma Adri­enn, a felkészítőjük Schleglné Krehán Ágnes. ■ Fenyő Gábor san átvették a mérkőzés irá­nyítását, és három-négy gólos előnyt harcoltak ki. A feszült hangulatú összecsapáson a fél­idő végére egy gólra felzárkóz­tak a hazaiak, így a második já­tékrészre maradt a döntés. A folytatásban is a csurgóiak irányítottak, aztán egy hullám­völgy törte meg a vendégek len­dületét, amit a Gyöngyös gyors gólokkal büntetett. Előbb utol­érték a somogyiakat, majd a ve­zetést is átvették a hazaiak. 19-16-os gyöngyösi vezetésnél egy kicsit aggódott a lelkes so­mogyi nézősereg, s ekkor Bu­day edző cserékkel védekezés­ben és támadásban is változta­tott, ami meghozta az ered­ményt, és egy 6-0-ás szakaszt produkáltak Oláhék. Az utolsó hat percre ötgólos vendégelőny­nyel érkeztek a csapatok, a so­mogyiak pedig készülhettek az ünneplésre. A végén a hazaiak már csak szépíteni tudtak az eredményen. A csurgói csapat ezzel a re­mek győzelemmel már mate­matikailag is bentmaradt az él­vonalban. A több száz somogyi szurkoló még egy órával a lefú­jás után is a csarnokban ünne­pelte csapatát. buday FERENC: Rendkívül ne­héz mérkőzés volt, de erre szá­mítottam. Nagyon boldog va­gyok, hogy elértük célunkat, köszönöm fantasztikus közön­ségünknek a segítséget Még van egy mérkőzés, melyre tisz­tességesen felkészülünk. A Beszédes iskola csapata utazhat Debrecenbe III. KORCSOPORTOS MEGYEI DIÁKOLIMPIÁI LABDARÚGÓDÖNTŐ/CSURGÓ a VÉGEREDMÉNY: 1. Siófok, Be­szédes iskola, 2. Nagybajom - a döntőben 6-2 - , 3. Barcs, Deák iskola, 4. Kaposvár, Zrínyi isko­la - a bronzmérkőzésen 2-1. A június 16-a és 18-a között Debrecenben rendezendő orszá­gos döntőben a megyei bajnok siófoki Beszédes József Általá­nos Iskola (a felkészítők Pápai Lajos és Zsigó Miklós) képvisel­heti a somogyi színeket. ■ F. G. Pakson próbáltak szerencsét röplabda Három somogyi iskola együttese lépett pályára A hatodik helyen végzett az Építőipari alakulata Először győztek a felsőházi rájátszásban vízilabda ob i/b Hat gólt vállalt a Maár Róbert, Viczián Gábor kettős A hatodik helyen zárta a Balassa­gyarmaton rendezett V. korcso­portos országos diákolimpiái (nyolcas) labdarúgódöntőt a Rich- ter Sándor irányította kaposvári Építőipari és Faipari Szakképző Iskola csapata. A kaposváriak be­mutatkozásként 5-1-re verték a salgótarjániakat, majd 6-0-ra ki­kaptak a (későbbi) diákolimpiái bajnok szombathelyiektől, a har­madik csoportmeccsükön pedig a bronzérmes nyíregyháziaktól szenvedtek 3-1 arányú veresé­get. Az ötödik helyért játszott ta­lálkozón a rendes játékidő letelte­kor 1 -1 volt az eredmény; a bün­tetőrúgásoknál a fővárosiak cé­loztak jobbnak, így a hatodik hely jutott a kaposvári alakulatnak. A hatodik helyezett kaposvá­ri Építőipari és Faipari Szak­képző Iskola és Kollégium V. korcsoportos labdarúgócsapa­ta: Androsovits András, Bakos Dániel, Bódog Csaba Zsolt, Böjté Patrik Gábor, Bojtos Dá­vid, Csobolyó Dávid, Czene Krisztián, Földi Zoltán, Gantu- mur Batdelgereh, Garai Kriszti­án, Horváth Árpád, Kasza Ba­lázs László, Keresztes Kriszti­án, Kirchner György Krisztián, Kocsis Péter, Mester Gellért, Mikola Krisztián, Őszi Tamás, Óvári Roland, Pető Kristóf, Rittinger Szabolcs, Stángli Pat­rik, Szűcs Tamás, Tóth Dávid, a felkészítőjük Richter Sándor. ■ Fenyő G. FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS AZ 1-8. HELYEKÉRT: KAPOSVÁRI VK-CEGLÉDI VSE 12-10 (3-4, 2-1, 6-2,1-3) kaposvári vk: Elekes - Hermann K. (1), Kovács Cs. T., Dodog (1), Maár (3), Berente (2), Viczián (3). CSERE: Szabó Zs. (ka­pus), Juhász-Szelei N. (2), Priki- dánovics, Horváth D., Bedő. edző: Kovács Róbert. A VENDÉG CEGLÉDI VSE GÓL­SZERZŐI: Koncz 5/1, Tóth F. 3, Do­bos 2. EMBERELŐNYÖS HELYZETBŐL SZÜLETETT GÓLOK: 6/3, illetve 5/1. AKCIÓGÓLOK: 9, illetve 8. BÜNTE­TŐK: -, illetve 1/1. A kiegyenlített első félidő után a harmadik etapban nagyon be­A nagy adok-kapokból a házigazda kaposvári pólósok kerültek ki győztesen lehúztak a házigazdák - nyolc perc alatt hatszor is beköszöntek az egykori több mint 250-szeres válogatott, korábban Kaposvá­ron is szerepelt Tóth Frankkal felálló ceglédieknek -, akik így az első győzelmüket ünnepel­hették az 1-8. helyekért zajló felsőházi rájátszás negyedik ha­zai fellépésén. ■ Fenyő Gábor Kaposvári bajnokpáros A LEN KUPA-EZÜSTÉRMES Dunaúj­városi Főiskola Elco-DVCSH női vízilabdacsapata hódította el a bajnoki címet Az újvárosi aranycsapatnak két kaposvári tagja is van Berta Blanka és Ko­vács Dóra személyében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom