Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-17 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 19. szám
10 2009. MÁJUS 17., VASÁRNAP XII. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM MOZAIK HOROSZKÓP A 21. hétre (május 18-24.) O Kos 03. 21.-04. 20. Lehet, hogy a dolgok nem az elképzelése szerint alakulnak, de a 24-i újhold után biztosan sikerül a korrekció, és kievickélhet a bajból, amit türelmetlenségével okozott. A jó döntései néhány hét múlva éreztetik pozitív hatásukat. @ Bika 04. 21.-05. 20. Kitartása meghozza gyümölcsét: még azok a tervei sem tűnnek irreálisnak, amelyeket azért kellett a fiók mélyére süllyeszteni, mert a főnökei nem értettek vele egyet. Anyagi téren is javulnak az esélyei. Csak az egészsége van veszélyben. 0 ikrek 05.21.-06.21. Határozottságával és lehengerlő szövegelésével elsősorban belső bizonytalanságát igyekszik leplezni. Mindenesetre ügyesen csinálja, mert olyanokat is meg tud győzni, akik eddig „bevehetetlen várnak" bizonyultak. ® Rák 06. 22.-07. 22. Eddig inkább ön kínozta a párját félté- kenységi jelenetekkel, most fordul a kocka, és ő tesz fel kellemetlen kérdéseket. Ha kitér a válasz elől, még hét végén is ez a téma lesz napirenden, és alaposan elrontja mindkettőjük hangulatát. ® Oroszlán 07.23.-os. 23. A hét elején ijesztően sok feladattal látják el a főnökei. Ne azon keseregjen, hogy milyen sokára végez velük, hanem gyorsan szervezze meg a segítőket, és alaposan ossza be a saját idejét is. Utána ragaszkodjon a kitűzött programhoz. 0) Szűz 08. 24.-09. 23. Most kell a vasat ütni, amíg meleg, utána ugyanis hosszú évekig a most elért eredményekre építheti a jövőjét. Nem mindegy tehát, hogy most meddigjut. Döntse el a fontossági sorrendet, és cselekedjen kicsit diplomati- kusabban. 0 Mérleg 09.24.-10.23. Sok provokációnak lehet kitéve a külvilág vagy a közösségi élet bármelyik területén. A magánéletben ez a „provokáció” inkább kísértésnek mondható, valaki iszonyú erővel nyomul, alig tudja leszerelni. © Skorpió 10.24.-11.22. Ha lakásfelújítás, tatarozás, esetleg költözködés van napirenden, a héten minden le fog lassulni. Talán jó is, mert az érzelmi életében, a párkapcsolatában annyi minden történik, hogy nem győzi majd kapkodni a fejét. 0 Nyilas 11. 23.-12. 20. Ha új partnerre vágyik, és eddig az volt a baj, hogy nem igazán talált magához illőt, a következő napokban gyökeres változás várható. Már inkább az okoz majd problémát, hogy tervezze be a randevúkat. © Bak 12. 21.-01.19. A Mars váratlan események sorát generálja, és nem biztos, hogy mindenre megfelelő módon reagál. Főleg a családon belüli problémáknál kellene kicsit türelmesebbnek lennie. Főleg a gyerekekkel kapcsolatos kérdésekben. ® Vízöntő 01. 20.-02. 20. Egyik kollégája igyekszik úgy intézni a dolgait, hogy minél többet lehessenek együtt. Az a terve, hogy ne csak a munkában, hanem a magánéletben is közös programokat szervezzenek. De lehet, hogy ön még a barátságot se tudja elképzelni vele, nemhogy többet. 0 Halak 02.21.-03.20. A munkahelyi átszervezések nyomán a helyzete stabilizálódik, de a jelenleginél jóval többet kell dolgoznia, esetleg még egy továbbképzésen is részt kell vennie. Az események jó hatással lesznek az önbizalmára, és így pozitívan hatnak a párkapcsolatára is. Tűsarkúban az edzőteremben stiletto run Béres Alexandra irányítja a futók felkészülését a versenyre figyelte Béres Alexandra mozdulatait. „Ebben a cipőben állok rajthoz, remélem, szerencsét hoz. Amióta tudom, hogy az idén is indulok, egyre többet járok magas sarkúban. Két hete elkezdtem edzeni, hogy formában legyek.” Peller Mariann imádja a magas sarkú cipőket, de a futástól kicsit tart. „Imádom a tűsarkúkat, de szaladgálni mégsem szoktam így - mondja. - Gyenge a bokám, többször volt már bokaficamom, és gipszet is viseltem mindkét lábamon. Ezért félek egy kicsit, de igyekeztem praktikus cipőt választani.” Dukai Regina könnyebb helyzetben van. Modellként rendszeresen húz tűsarkú cipőt, és voSzáz métert kell futniuk a hölgyeknek tűsarkúban a Stiletto Run futóversenyen. Hírességek is bizonyítják, hogy a cipő nem akadály. Árvay N. Tivadar A tavalyi siker után a Glamour magazin az idén is megrendezi a Stiletto Run futóversenyt Budapesten. A feladat változatlan: a nevezőknek száz métert kell futniuk egy legalább nyolc centiméter magas tűsarkúban. A legcsinosabb és leggyorsabb versenyző egymillió forintot vihet haza, de az idén a legkreatívabban öltözött sprinter kü- löndíjat is kap. A május 23-i rendezvényen sztárok is bizonyítják, hogy tűsarkúban is lehet valaki gyors. A résztvevőket Béres Alexandra készíti fel. Peller Mariann, Ková- csovics Fruzsina, Dukai Regina, Argyelán Krisztina és Dombóvári Vanda sportcipő helyett tűsarkúban érkezett az edzésre. „A vádli erősítésére kell koncentrálniuk az indulóknak - árulta el Béres Alexandra.- Magas sarkúban úgy lehet biztonságosan fumi, ha a testsúly a lábujjhegyen van. Ez leginkább a vádi it veszi igénybe, ezért ezt kell megmozgatni és erősíteni." Dombóvári Vanda, az RTL Klub műsorvezetője tűzpiros cipőben nul végig a figyelő szemek előtt a kifutón. „Sportcipőmániás vagyok, de nagyon szeretem a magas sarkú cipőket is. Rengeteg lábbelim van otthon. Nagyon várom a tűsarkas futást. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan lehet teljesíteni a távot, mert eddig maximum a zebrán futottam át magas sarkúban.” Élvezet a szemnek A STILETTO RUN műsorvezető je, Rákóczi Ferenc odavan a tűsarkúban tipegő hölgyekért. „A MAGAS SARKÚ CIPŐ egy nagyon jó és fontos viselet a hölgyeknek. Egyrészt az én magasságomhoz kell egy ilyen »tuning« a gyengébbik nem képviselőinek, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Másrészt az a boka és vádli sokkal szebb és csábítóbb, amit egy magas sarkú cipő formál meg. Az erősebbik nem elleni fegyvertár része a tűsarkú, ez biztos. ” Készül a csapat A Jövő hét végi tűsarkas futásra peller Mariann, KOVÁCSOVICS FRUZSINA, BÉRES ALEXANDRA, DUKAI REGINA, ARGYELÁN KRISZUNA és DOMBÓVÁRI VANDA közösen gyakorol és erősít, hogy a versenyen bebizonyítsák: tűsarkúban is lehet gyorsan futni. Béres Alexandra szerint a legfontosabb a vádlik megerősítése. HIRDETÉS VÁLASSZON MAGAS EURÓ KAMATOT! CIB TAVASZI EURÓ BETÉT • Fix, magas betéti kamat • 3 és 6 hónapra egyaránt • Biztonságos, kiszámítható Nem akciós EBKM: 1,25-1,50% Az ajánlat 2009. április 14-től visszavonásig érvényes, illetve a 3 és a 6 hónapos futamidejű CIB Classic Plusz Euró Betétben újonnan elhelyezett betétekre vonatkozik. A leköthető minimum betétösszeg 200 euró. Az akciós kamat a betét első kamatperiódusára vonatkozik. Automatikusan megújuló betét esetén a kamatfordulót követően a betét a mindenkor hatályos kamattájékoztatóban meghatározott megegyező futamidejű és devizanemű, nem akciós CIB Classic Euró Betéti kamattal kamatozik tovább. CIB Classic Plusz Euró Betét elhelyezésére bármely CIB Bankfiókban és a CIB24 telefonos ügyfélszolgálaton keresztül van lehetőség, 06 40 242 242. A CIB Classic Plusz Euró Betét részletes szerződéses feltételeit olvassa el a Lakossági Üzletág Általános Szerződési Feltételekben. A Bank a kondíciók változtatásának jogát az akció ideje alatt is fenntartja. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja a figyelem felkeltése. VVVVV1 .cib.hu (£) ^1824)06 40 242 242 6,01% ★ FÚRÓ BETÉTI KAMAT ETs AKCIÓS EBKM ^ Bank of INTES4 □ SNSIIMOlű Palcsó Tamás nem tart a börtöntől Néhány hónapja totálkárosra tört Palcsó Tamás autója. A tűzoltókat is meglepte, hogy ő és barátja, aki ittasan nekivezette az autót egy villanyoszlopnak, életben maradtak. Az énekesnek most azért kell felelnie, mert átengedte barátjának a volánt, jóllehet tudta, hogy a srác ivott. „Nem lep meg, hogy bíróságra került az ügy. Azzal riogatnak, hogy szabadságvesztésre is ítélhetnek. Ez nem valószínű, hiszen szerencsére senkit nem gázoltunk el. Pénzbüntetésre számítok, de elfogadom, amit kiszab a bíróság. Nyugodtan alszom, nincs miért félnem. Azt viszont tudom, hogy soha többet nem követek el ilyet. Egy életre megtanultam a leckét. Előrenézek, pozitívan gondolkodom. Egyébként sem a balesetről és annak következményeiről szól az életem. Éppen vizsgaidőszak van az egyetemen, éjt nappallá téve tanulok. Szervezem saját zenekaromat, hogy élő koncertekkel örvendeztessem meg a rajongóimat, akik végig mellettem voltak a bajban, és aggódtak értem.” ■ Pallos V. MMVQM n Az év Bankja' 2008 0 CIB BANK ^ (Fyyútt, a jövőnél.